|
 |
Ekrem Kemál (1924-1957) |
|
|
|
|
|
A jugoszláviai Skopjében született, 1924-ben. Szülei elváltak. Édesapja, Ekrem Halik pékmester, aki Törökországban élt, gyakran utazott Jugoszláviába és Magyarországra. Tisztázatlan körülmények között agyonlőtte magát. Négy éves kora óta nagymamája nevelte. Édesanyja valószínűleg magyar volt, 1936-tól Máltán élt, énekesnőként, később varrónőként dolgozott, fia neveltetését ebből fedezte. Ekrem Kemál szerbül nem tanult meg. 1935-ben útlevéllel Magyarországba jött és többet nem tért vissza. A belügyi nyilvántartás szerint török állampolgár volt (a forradalom idején viszont ő mindig jugoszláv állampolgárságára hivatkozott) és a török kolóniában élt. Az Új Hungária 1957-ben tudni vélte, hogy Belgrádban kijelentették: ilyen jugoszláv állampolgárról nincs tudomásuk. Édesanyja nem kapta meg Magyarországra a beutazási engedélyt, ő viszont utazhatott 1939-ben Rómába, Palermóba. - Két polgárit végzett, és esti tanfolyamon szerzett szakmát. 1942-44 között műszerész volt a Ganz Villamossági Gyárban. Az egyik vallomása szerint 1944-ben a nyilasok elhurcolták. Ugyanebben az évben megnősült, egy gyermeke született. 1945-től villanyszerelőként dolgozott egy mesternél. Továbbra sem kérte a magyar állampolgárságot, mert így nem kellett katonai szolgálatot teljesítenie. Ugyanezért nem akart Jugoszláviába visszatérni. Ekkoriban KEOKH-nál rendszeresen jelentkeznie kellett, ezt a későbbiekben elmulasztotta. Ebben az időben sem lakhatási, sem tartózkodási engedéllyel nem rendelkezett, ezért (valamint áramlopás gyanújával) 1949-ben, egy eljárás során kitoloncolták. Fél napon belül visszatért családjához, ekkor internálták, de még ebben az évben szabadult. Ezt megelőzően belépett az MDP-be, de 1950-ben már nem volt a párt tagja. A Ganz Villamossági gyárban, majd a Ganz Kapcsoló és Készülék gyárban, ezt követően pedig a Lakáskarbantartó Szövetkezetben helyezkedett el. Dokumentumok szerint érettségi bizonyítványt hamisított, hogy rajzolónak minősítsék át, de nincs nyoma annak, hogy ebből kellemetlenségei származtak volna. - Egy 1952-es belügyi feljegyzés szerint Magyarországon az összes erőmű építésében részt vett, "ismeri is azokat, mint a tenyerét". Ebben az évben a Bánya és Energiaügyi Minisztérium tanműhelyének felszerelésén dolgozott Óbudán. Meg akarták bízni tanműhelyi oktatással, de ezt nem vállalta el. Vallomása szerint "minősített elsőosztályú sportoló" volt (nem tudjuk milyen sportágban). Az utolsó munkahelye a Verteszben volt, ahol a Pécsi Szénbányászati Tröszt függetlenített csoportvezetőjeként dolgozott 1500 Ft-os jövedelemért. Szorgalmas, jó szakember hírében állt. 1956 májusában két év, nyolc hónapra ítélték orgazdaság vádjával. - Ekremet október 23-án délben a Pécsi Szénbányászati Trösztnél felkereste egy rendőr, hogy előállítsa a Markó utcában. 24-én reggel, amikor megérkeztek a Kelenföldi pályaudvarra és értesültek az eseményekről, figyelmeztették a rendőrt, hogy vigyázzon a városban a kísérgetéssel, mert még kellemetlenségei is támadhatnak.Ekrem megbeszélte vele, hogy rokonokként mutatkoznak be mindenütt. A Markó utcában azonban a rendkívüli esemény miatt nem vették át. - A munkahelyén jelentkezett a II. kerületi pártház védelmére, bár nem volt párttag. Arra számított, hogy ezzel olyan érdemet szerez, amelyet az ellene folyó ügyben majd méltányolni fognak. Néhány nap múlva azonban csatlakozott a Széna téri felkelőkhöz. Nincs arra adat, hogy részt vett a harcokban, de ez valószínűsíthető. A katonákkal folytatott tűzszüneti tárgyalások idején - amikor bebizonyosodott, hogy nem könnyű tárgyalópartner -, különösen a Tüzet szüntess! egyezmény megkötésével vált a felkelők egyik vezetőjévé, akik meg is választották parancsnokhelyettesnek. 30-án a Petőfi Akadémián képviselte a Széna térieket, amikor az együttműködés módjáról volt szó. Amikor a csoport nagyobb része átvonult a Maros utcába, ő irányította a Széna téren maradt századot. Ellenőrzése alá vonta a II. kerületi pártházat és környékét. - November 4-5-én a Verteszben és a II. kerületi pártházban alakított ki harcálláspontot, pontos tevékenységéről nincsenek forrásaink. 7-én Nagykovácsiban felvette a kapcsolatot Király Bélával, aki rádió adó-vevővel küldte felderíteni. Adyligeten a használatba vett motorjával súlyos lábsérülést, és olyan agyrázkódást szenvedett, hogy egy hétig eszméletlen állapotban volt. (Ekkor vezetett először motort.) - 1956. december 28-án letartóztatták, a "Bányász-per" XI. rendű vádlottjaként vezették elő a tárgyalásokra, amelyeket a gyorsított eljárás szabályai szerint tartottak. Minduntalan azt akarta elhitetni, hogy ő voltaképpen a felkelők célkitűzéseinek mérséklésére törekedett. Mivel ő tárgyalt a katonatisztekkel, a hatóságok leszűrhették: a felkelők egyik legfőbb vezetője volt, aki legtöbbször radikális álláspontot képviselt. A Halász-tanács 1957. július 29-én a legsúlyosabb büntetés mellett döntött, és a tagjaiból alakult kegyelmi tanács egyöntetűen támogatta a bírósági határozatot. A Borbély-tanács november 23-án ugyancsak halálra ítélte, és a kegyelmi tanács tagjainak többsége nem kívánt a döntésen változtatni. Az ítélet végrehajtására 29-én került sor.
Forrás: "Rusznyák László és tsi" TL V-146379, BFL 2383/57 - Új Hungária, 1957. jún. 7. |
|
|
|
|
|
|
|
|
