AZ 1956-OS FORRADALOM TÖRTÉNETÉNEK DOKUMENTÁCIÓS ÉS KUTATÓINTÉZETE KÖZALAPÍTVÁNY - WWW.REV.HU
BUDAPESTI FELKELŐ CSOPORTOK - ÉLETRAJZ
ÉLETRAJZ
INTERJÚ ÉS KÉPEK  < vissza 
Fónay Jenő (1926)
1926-ban született Kaposvárott négygyermekes munkáscsaládban. Édesapja lakatos és vízvezeték-szerelő volt, édesanyja a háztartást vezette. Kaposvárott és Zalaegerszegen járt középiskolába. 1944 decemberében mint leventét Németországba vitték, ahol amerikai fogságba esett, és 1945 júliusában tért haza. 1946-ban érettségizett, majd Budapesten két évet végzett a Közgazdasági Egyetemen, egyet 1952-ben, a Műszakin. Eközben a Magyar Állami Szénbányáknál, valamint a TÜKER-nél dolgozott. 1948-ban autóbaleset érte, ezután már nem folytatta a tanulmányait. 1946-52 között az MKP-MDP tagja volt. - 1952. október 7-én hét hónapra elítélték gépkocsival elkövetett halálos kimenetelű karambol miatt, 1953. május 7-én szabadult. Az Erőmű Tervező Irodánál helyezkedett el tervező technikusként, 1800 Ft-os keresettel. A munkájával maradéktalanul elégedettek voltak. Ekkoriban ifjúsági vezető volt. 1954-ben megnősült, házasságából egy gyermek született. Szóbeli közlései szerint részt vett a Petőfi Köri előadásokon. - "1956. október 23-án délután a Bem téri diákgyűlésen részt vettem. [...] Csak egyes pontokkal értettem egyet. Egyetértettem azzal, hogy vonják felelősségre a Rákosi-rendszer bűnöseit, a honvédség egyenruhájának kérdésével, a függetlenségünk kérdésével, az uránérc szabad eladásának kérdésével, egyenlő félként való tárgyalás kérdésével." Október 25-én a Margit híd budai hídfőjénél a "hídőrséget" szervezte, őrszolgálatot is teljesített. (Szóbeli közlései szerint a parlamenti sortűznek is szenvedő részese volt.) Másnap egy csoporttal fegyvereket szerzett a Tímár utcai rendőrkapitányságon és csatlakozott a Széna téri felkelőkhöz. 30-án a csoport parancsnokhelyettesévé választották ("...Robi [Bán] bemutatott Szabó bácsinak azzal, hogy jó leszek parancsnoknak. Szabó bácsi beleegyezett [...] A megbízatást nem utasítottam vissza"). Fő feladata a többi fegyveres csoporttal való együttműködés biztosítása, és a nemzetőri igazolványok előállítása volt, de mindezt csak csekély mértékben végezte. A külföldi újságírókat tájékoztatta a forradalmárok helyzetéről, majd Hadányi László nyugatnémet vegyészmérnök-gyárost, - kérésére - november 1-jén gépkocsival lekísérte Székesfehérvárra két fegyveressel. Ott azonban a helyőrségi parancsnok letartóztatta őket, két napig fogságban voltak. 4-én még a harcok megkezdése előtt elhagyta a Széna téri parancsnokságot. - November 22-én emigrálni indult, de Zalaegerszegen meggondolta magát, és visszafordult. (Később, a börtönben ráállított ügynök jelentése szerint Butkovszky Emánuel az őáltala ismertetett útvonalon szökött ki Jugoszláviába.) Másodszor január 2-án akarta elhagyni az országot, mert hallott a Széna tériek letartóztatásáról. Ekkor Győrből fordult vissza. 1957. október 11-én letartóztatták, lakásán fegyvereket is találtak. Forradalmi tevékenységéért, fegyver- és lőszerrejtegetésért, valamint államtitoksértésért vonták felelősségre. Vallomásában védte Németh Bálintot: "Az csak nem bűn, ha megvédjük az objektumokat?" A legfőbb veszedelmet Bán Róbert és Ekrem Kemál tanúvallomásai jelentették, amelyekben tényleges szerepét, tevékenységét sokszorosan eltúlozták. (A többi Széna téri vezető: Szabó János, Sillay Rudolf, Szilágyi Zoltán a pereikben meg sem említették Fónay nevét.) Lehetséges - ahogy ezt 1958-ban Fónay is gyanította -, hogy Bán és Ekrem abban a tévedésben volt, hogy ő már emigrált, így nem árthatnak neki. Tény azonban, hogy szembesítéskor sem vonták vissza terhelő vallomásaikat. Természetesen az is lehetséges - ahogy ezt az 1962-es beadványában állítja -, hogy Bán és Ekrem tudatosan tanúskodott hamisan ellene: az ő parancsnokhelyettesi tevékenységüket ráhárítva igyekeztek menekülni a végveszélytől. (Fónay ekkor Mazalin György tatabányai lakosra is hivatkozott, aki állítólag 1957-ben tanúja volt, hogy Bán és Ekrem összebeszéltek a halálraítéltek zárkájában.) - Bár a Széna téri tevékenysége távolról sem fogható fel túl jelentősnek, azok a bizonyítékok, amelyek azt igazolták, hogy a második legártalmasabbnak ítélt budapesti felkelőcsoport "formális" parancsnokhelyettese volt, a kor szellemének megfelelően igen veszélyes ellenforradalmi vezetőnek minősítették. 1958. április 25-én a Lomjapataky-tanács halálra ítélte, és a bíróság egyik tagja sem javasolta kegyelemre. Július 18-án a II. fokú Vágó-tanács is a legsúlyosabb ítélet mellett döntött, jóllehet az ügyész életfogytiglant indítványozott. A kegyelmi tanács ülésén csak Vágó Tibor szavazott az "életre" de másnap július 19-én a tanács újra összeült. Ekkor már a tanácselnök mellett Sánta Istvánné és Varga István is a kegyelem mellett adta le voksát, Maróti Károllyal és Szabó Sándorral ellentétben. Emellett Kádárnak írt levélben 38 lakótárs (köztük Stromfeld Aurélné) a halálos ítélet megváltoztatását kérte. A 3:2-es arányú szavazás eredményeképpen még ezen a napon az MNK Elnöki Tanácsa kegyelemben részesítette. Ez életfogytiglant jelentett, de az új btk. megjelenésével 20 éves börtönbüntetésre változott az ítélete. 1962-ben több beadványt nyújtott be (a Fővárosi Főügyészségnek és a Legfelsőbb Bíróságnak), új adatokra (ld. feljebb) és az eljárás törvénysértéseire hivatkozva perújrafelvételt kért. Ezt elutasították, de 1963. március 28-án szabadult. - A Mélyéptervnél helyezkedett el hőtechnika-tervezőként. Később hasonló munkakörben a Vízitervnél, a Hódmezővásárhelyi KGST-gyárban, a Százhalombattai Temperáltvízű Halszaporító Gazdaságban dolgozott 1984-ig, amikor rokkantnyugdíjas lett. 1977-ben kért mentesítést, ezt 1983-ban kapta meg. 1964-ben született a második gyermeke. A Kádár-rendszer egyik közismert ellenzéki alakja volt. A Megtorlás című könyve (1980) Svájcban jelent meg. További négy kötete: Kiáltás árnyékában (1986) és a Kiáltás (1989), Az ősz rabságában (1991), Kálvária 1956 (1996). 1987-től szervezte a politikai foglyok mozgalmát. 1989-től 2002-ig a Magyar Politikai Foglyok Szövetségének elnöke, 1992 és 1995 között a Magyarok Világszövetségének alelnöke az anyaország képviseletében. 1990 és 1993 között a Kárpótlási Hivatal Társadalmi Kollégiumának tagja. A rendszerváltás óta - főleg az '56-osok, de még többen az "álötvenhatosok" - számos alkalommal támadták, emiatt mondott le végül a POFOSZ elnökségéről.
Forrás: "Fónay Jenő és tsi" TL V-143166, BFL 8023/58, 627/89.- ORBÁN 192. o. - Ki Kicsoda 2004.  
Fónay Jenő
Fónay Jenő
Copyright © 2007 Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutatóintézete Közalapítványimpresszum
BUDAPESTI FELKELŐ CSOPORTOK - ÉLETRAJZ