Dékány Károly: A SZÁLLÁSON

Lobban a tűz, tápászkodnak

az igricek s mire a láng

piros nyelve hamuba dűl,

ropog a föld, ég a csalit.

Véres testek hevernek szerte,

bokrok alatt az utakon...

Nagy ég, mi ez? Felelj! Hajnal

vagy az alkony? Én nem tudom.

Sirathatunk újból és újra;

én a mérleg nyelvét lesem:

véres gyökér, véres hajtás,

értelmetlenség, értelem?

Táltost idéz és mankót farag

Dózsa népe - egymásra lelt -,

s a romok közt pókok szövik

hálóikat, az ősi cselt.

*

Jöjj, fogjunk kezet, ifjú barátom,

a ház mögül a halál les reánk;

a földünk ismét vérre szomjazott

- ez a mi hazánk.

Vér nélkül itt a rend se volna rend

- hóhéroknak adózunk szüntelen -,

hát ha vér kell, hogy éljen ez a föld,

vérzünk - jöjj velem!

Add a kezed, ifjú barátom,

ma szentek vagyunk, ég a városunk

- e máglyára az ébredő világ

nagyon rászorult.

*

Oh, meghalni mi mindig tudtunk

- emberül, bátran, mint a szentek,

akik míg égnek, énekelnek -,

de élni soha.

Mi akartuk a békét, rendet

- most ez a rend: a tűz, a vérzés;

most ez a láng az égig érés

földi bélyege.

Ím itt a nép: húsz-harminc legény

s én, a beteg szívű rímrakó,

ki olyan rímet, mint a puskaszó,

még nem írt soha.

*

Örömmámor s mihaszna ének

- de szép is vagy, te égig érő láng -,

de kezünkben még fegyver füstölög.

Oh, szabadok mi még nem vagyunk,

csak rést ütöttünk börtönünk falán,

s orrunkig ért a szabadság szele.

Még hull a vér, kopog a tető,

és korgó gyomrú acélszörnyeken

itt kanyarog át köztünk a halál.

Barátaim, lépjünk csak tovább,

ma latrokká vagy hősökké leszünk,

és holnap - talán - békén alhatunk.

*

Nem kérdezem neved - nincs időm -,

megőrzöm fagyos, fehér arcodat,

- fejünk felett már hull a vakolat;

na, Isten veled, neked már nem árt.

Hogy ugatnak a gyilkos vas-ebek,

most nem válogat, habzsol a halál,

- de tán az jár jól, akit megtalál,

a többi úgyis rabláncra kerül.

Népem, ha tudnád, amit én tudok,

hogy holnap itt már egyőnk sem marad,

csak holtak s bénák, mint a gondolat,

mely lelkeinkben vergődik tovább.

Budapest, 1956. október