Jankovich Ferenc: FORRADALOM

Rajtunk van a világ szeme!

Mert, ugye, milyen érdekes

a forradalmi szent zene:

gyásszal, vérrel? S bár zengene

hat napon át ez a híres

magyar pokoltánc, melyben a kidőltek

vérben fekve hallgatják a földet,

és az élők, fegyverrel a kézben,

tankra hágnak, meghalni merészen:

talán még tapsolna is a világ

szegény magyarnak, hogy így kivágja

a legszebb forradalmi áriát!

Mi lesz még ebből? - zokogja a sok

szentszéki nagy, a farizeusok,

itt is, amott is hallatván szavuk,

kik nem a népet féltik, csak önmaguk!

De mi már tudjuk, mi lesz - csak magunk

leszünk! És magunk is maradunk!

S uralkodunk! Magyar nép, más urat

ne ismerj el magadon: csak magad!

Tudjuk, mi lesz, mert tudjuk, ami van:

Forradalom!

De hazánk minden kis zugaiban!

Forradalom!

Hogy kitakarítsuk a port!

A rádió is hiába rikolt:

hogy hagyjuk abba, mert ha az ég szakad ránk

Istenestül - akkor is, a mi munkánk:

Forradalom!

Véres könnyekkel virrasztjuk az éjt.

Sebeinkkel kiáltunk - hát kiért?

Még talán urakért?

Soha! - dörgik az ágyúk,

és mi az ágyúk torkával kiáltjuk:

Soha!

Ne féljetek, most jő meg ünnepe

dicsőült holtjainknak!

Fejünk felett az idők órái ingnak,

s ütnek: itt az idő a boldogságra,

szegény magyar, te ezeréves árva,

te mindöröktől fogva mostoha...

Most forrunk ki a gondból:

minden szennyünkből, mint a must!

Úgy habzódva, mint azoknak a vére,

kik életadva esnek az utcák kövére,

s egy nemzetnek parancsol szellemük...

Ellenük volnánk? Soha! Csak velük:

hisz jót akarnak! Mit akar még az ármány,

ott, ahol egy nép küzd magáért, árván?

Hősök vérével írom a falra ezt:

akármi szívszaggató ez a perc -

az élet perce! Úgy gondolj a halálra:

hogy itt a nemzet, végre talpra állva!

És élni kell!

Élni kell nekünk, mert úgy, mint a gyermek,

hívnak magukhoz a teendő tettek,

és bíztat mátka, anya, feleség...

Igaz, élni kell! Mindörökre még...

Engem is mátkádul jegyeznek, élet,

a hozzád fűzött szép, komoly remények!

És nem kellenek segítő kezek:

segíts magadon - Isten is veled!