Jobbágy Károly: FELKELT A NÉP

Felkelt a nép, - hiába volt bitófa,

Kegyetlen kínzás, börtön és halál.

Feltámadt ő, a holt, - ki tíz év óta

sírban feküdt, - ma újra talpon áll.

S mily' óriás! Kezével szobrokat dönt

és széttépi a rabság címerét.

Ő, aki eddig szolga volt e földön

Parancsol, ítél, arca fényben ég.

Az, aki látta egykor megalázva,

vonulni sorban, utcán birkamód.

- nem ismer rá, hogy láncait lerázta

s kiált: „Rabok legyünk, vagy szabadok?!”

- nem ismer rá az sem, ki megkötözte,

ki nem érte, hanem belőle élt,

riadtan nézi, hogy hatalmas ökle

hová zuhan? bilincsét zúzni szét.

Dicsőség néked ifjúság és hála,

hogy itt e földön, ahol életunt,

ki nem szabad és inkább dől halálba,

- már nem kell többé szégyellnünk magunk.

Bp. 1956. okt. 24.