Káldi János: 1956. OKTÓBER 23.
Virág hull, vér csorog, ifjak ibolya-szemei törnek -
de ez az idő már időtelen.
Megőrzi édesanyaként a jövő, a későbbi, tiszta kor,
őrzi örökké a történelem.
Ó, őszi járdák virága: vér! Ó, százszorszép idő!
Megálmodott fény! Hótiszta dal!
Szentek mind, kik odahulltak a porba, a kőre:
hogy magyar legyen végre a magyar!
A förtelem, az oda már. A szennyes tajték elvonult.
Szívbéli tettek, hát ti jöjjetek!
Egy nemzet indul, nekivág, - de nem felejt -
s kezdi a dolgos életet.
|