Ismeretlen költő: OKTÓBERI KIÁLTVÁNY

Tépjétek le a vörös rongyokat!

Tapossátok a fekete sárba!

Kergessétek a vörös istent

a bűzös ingoványba!

Keményen csattanjon az öklöd,

nyomában recsegjen a csont.

Kiáltsd a szörnyeteg fülébe:

zsarnokságodból elég volt!

Elég volt nekünk a rabságból!

Nem tűrjük tovább az igát!

Hallja meg minden szabad ember,

hallja meg ezt a szabad világ!

Forró imánk és gyilkos átkunk

jajongva szárnyal a nagy vég felé.

Gyűlöletünk izzó poklában

szívünk a bosszú tüzében elég.

Ragadjuk meg a véres kardot,

mely egykor országszerte járt!

Mentsük meg a vörös hínárban fuldokló

eltiport magyar Hazát!

A bús éjszakában hörgés hallik.

Halljátok? A magyar nép fuldokol.

Hazája börtönévé lett,

s élete gyötrelmes pokol.

Induljon el dörgő fegyverekkel

most már a várva várt sereg,

rendezzen káprázó tüzijátékot,

milyet még nem láttak soha az egek!

Bíbor fellegek ölén

zengjen imát millió madár,

véres könnyeit kacagva hullatva

démoni mosollyal arasson a halál!

Piros hajnal a reggelt köszöntve

majd szerte hinti arany sugarát,

sujtásos ruháját magára öltve

ünnepel boldogan az egész világ.

„A szabadság prófétája”