Ismeretlen költő: KARÁCSONYESTE

„Gyermek volt az új próféta,

Bús világok megváltója.

Neki vittek ajándékot,

Tiszta emberi szándékot.

Magyar álmok tört ágánál.

Villanó gyertyák lángjánál

Ma mi vagyunk a próféták,

Felénk fordul most a világ.

Szerény ajándék jól esik,

Benne édes kedvünk telik.

Jó a símogató jóság,

Nekünk ez mindig boldogság.

De más volna a mi vágyunk,

Más az, amire mi vágyunk.

Más ajándékot akarunk,

Égre tárjuk fel két karunk.

Hagyjanak minket egyedül,

Kárpátok kapuján keresztül

Menjen el ki ellenség itt,

Elfelejtjük, amit elvitt.

Ma széthulltak palotáink,

Ma meghaltak katonáink.

Felépítjük, megsiratjuk,

Csak ők ne legyenek rajtunk.

Hagyjanak minket egyedül,

Szabadon és függetlenül.

Ne tanítson minket senki

Szántani és búzát vetni.

Ezer éve van kenyerünk,

Ha kérges is a tenyerünk.

Hamis tanokból nem kérünk,

Volt abból már elég nékünk.

Hagyjanak minket egyedül,

Könnyűinkbe így nem vegyül

Panasza rab fájdalmunknak,

Mások csak ne tanítsanak.

Idegen volt a csillagjuk,

Kicsit hazug minden hangjuk,

Úgy vágyunk friss tanításra,

Karácsonyi boldogságra.

A betűnek legyen lelke

És magyar a lehellete.

Történelmünk szíve-vére

Legyen népünk büszkesége.

Ez az ország mienk legyen

Az alföldön és a hegyen,

Drága magyar nóta zengjen.

S háromszínű zászló lengjen.

Ezt kérjük mi ajándékba

Egy szép magyar karácsonyra.

Ez a vágy sír szívünk táján,

Mikor virrad házunk táján???”