Petri György: A 301-ES PARCELLÁRÓL (1990)

Maradjon úgy minden!

Az állatkerti dögökkel együtt?

Igen. Miért, hát különb sors jutott nekik?

A kötél szelídebb, mint az elaltatás?

Én nem felejtek (nem fenyegetőleg

mondom ezt: ilyen a természetem:

nem tudok felejteni).

Másrészt mit is kívánnék magamnak,

ha - ha-ha! - halott lennék,

és visszalátogatnék ide, mint kővendég?

Hogy hagyjanak már békén.

A kegyeletre szarok. Az élőkkel

kellett volna irgalmasabbnak lenni

(élni hagyni őket). Most már késő.

A halál ellen nincs remedium:

özvegyeknek, árváknak, nemzeteknek

nincs jóvátétel. Nem érdekelnek

a hóhérsegédek megkésett könnyei.

Az én szemem száraz. Nézni akarok vele.

Nem túl sok ugyan

a látnivaló, de a szürkületben

kiélesedik minden:

egy női test, egy faág,

arcod pihéi. Nem akarok

semmit. Csak nézelődni.