Orosz Mihály: GYŐZELEM!

A százszor átkozott szobor hát kongva földre húllt

És összedőlt a telhetetlen és garázda múlt:

A saskarom aléltan engedett el bőrfotelt,

A nép - a nagyszerű vagyon - nem nyújtott több hitelt.

Ömlött a vér, a drága, habzó, bíborszínű vér,

Sok eskü - szent halált figyelt a ház, a park, a tér -

Hát újra tankokat nyögött e drága városom

S - jaj! - reszketett a Mű, s az Ész - a köd ha ránkosont.

- Tán hosszú volt az évtized, hogy nem dörgött a harc...?!

- Tán nem volt még elég a juss - a düh, a könny, - a sarc...?!

- Tán elfelejtett már magyar szót néhány pöffeteg?

- hogy nem hallották: Bölcs a nép, de fáradt, és beteg?

És nem tudták: Tanúl a nép, - tanúl, de nem gyerek,

És nem hiszi a kockaféleségre, hogy "kerek"?!

- A tiszta elvek elhomályosíthatatlanok,

S hogy "rossz a nép" - nincsenek ilyen Lenin-nevű tanok!

Sokat nyögött a nép az ólom-évtized alatt

De harcra - szó-szerintire - elég erő maradt!!

S az utca népe - szörnyűség! - golyó-pofont kapott...

És visszavágott. Így nyitott aranybetűs lapot.

- Te nép! Te Utca Népe! Már mienk a győzelem,

Ám nagyszerű, Szabad Haza munkánk nyomán terem...!

Munkára hát, mert kell a hús, kenyér, - az élelem -

Egy Kánaánt alkotni hát indúlj, siess velem!!