|
Standeisky Éva:
AKIT A VERSEIÉRT ÍTÉLTEK EL - EÖRSI ISTVÁN
Eörsi István első közfigyelmet keltő s a hatalmat irritáló fellépése az volt, amikor a Déryt ledorongoló úgynevezett Felelet-vitában Déry Tibor regényét méltatta.
1953-ban az Írószövetség DISZ-szervezetének egyik rendezvényén vitába bonyolódott Hollós Ervinnel, a DISZ egyik vezetőjével. A konfliktusból vers született. Költeményét - Egy gyanakvónak - Eörsi Hollós Ervinnek ajánlotta. Az öt versszakból a másodikat és a harmadikat idézem:
Hullik szavam, hazugul billen
a magad eszkábálta mérleg.
Mért himbálózzam kezeidben,
nem vagy közösség, mely lemérhet!
Lukat fúrnál a koponyámba,
hogy titkaimat mind kitudjad,
s gyanútlan agyamba zilálna
borzongó izgalommal ujjad
.
Hollós a vers megjelenése idején a Belügyminisztérium egyik osztályának volt a vezetője, Eörsi István börtönben ült.
Eörsi, amikor az 1980-as évek végén könyvet írt börtönéveiről (1957-1960)
, csupán a vádiratot és az ítéletet kapta meg, perének irataihoz nem juthatott hozzá, ahogy az Eörsi István és társai-per kutatója sem. A két fentebb említett dokumentum azonban a nyomozati és egyéb ügyészségi és bírósági iratok nélkül is tanulságos olvasmány. A vádirat és az ítélet olyan, viszonylag korai időszak terméke - 1957. február 11-e, illetve május 23-a -, amikor még nem alakult ki a politikai, ideológiai megtorlóperek mechanizmusa. A per a megtorlások kezdeti szakaszában különösen gyakori, úgynevezett vegyes per volt: utcai harcos, fegyveres csoporttag (Szabó Béla, Molnár Sándor, Horváth Sándorné, illetve Nagy Mihály) éppúgy volt benne, mint fegyver kezébe nem fogó értelmiségi (Eörsi mellett dr. Káldor Vera). A per, ellentétben a későbbi politikai perekkel, még nyilvános volt, így a bíráknak is nagyobb figyelmet kellett fordítaniuk arra, hogy fenntartsák a törvényesség látszatát
.
Eörsi István kezdetben a Péterfy Sándor utcai kórház röpiratkészítői ellen indított per másodrendű vádlottja volt. Az eljárás során az elsőrendű vádlott, Angyal István ügyét leválasztották, így Eörsiből elsőrendű vádlott lett
.
Eörsi Istvánt december 19-én a Központi Munkástanács ülésére menet tartóztatták le. Zsebében megtalálták legújabb versét. A többi, a későbbiekben vád tárgyává tett költeményét feltehetően a házkutatás során foglalták le.
Eörsi Lukács György aspiránsa volt, végzettségére nézve középiskolai tanár, második kötete megjelenésére váró József Attila-díjas költő, két gyermek apja. Azok közé a lelkes fiatalok közé tartozott, akik 1945 után szívvel-lélekkel szolgálták az igazságosnak, humánusnak vélt új társadalmi rendet, de néhány év után megérezték, hogy az irányításban megromlott valami. Abban bíztak, hogy majd az öntudatos irányítottak korrigálják a hibákat: demokratizálják a szocializmust. A forradalomban részt vevő tömegek igazolták várakozásaikat. A szovjet intervenció után Eörsi elsősorban a munkástanácsokban bízott: a spontán létrejött forradalmi szervekben, amelyeket a megszállók által kinevezett kormány ellensúlyának vélt. Elégedetlen volt az Írószövetség vezetőivel, akik, bár a Nagy Imre-kormány hívei maradtak, november 4-e után óvatosan politizáltak. Elintézte magának, hogy írószövetségi megbízottként részt vehessen a munkástanácsi üléseket, s szerette volna, ha az Írószövetség is nagyobb érdeklődést mutat a munkás-önkormányzati szervek iránt. Mint rádiós műsorkészítő már a forradalom alatt kapcsolatba került a Tűzoltó utcai fegyveres csoporttal.
Néhány versen kívül semmi bizonyíték nem volt arra, hogy Eörsi a „népi demokratikus államrend elleni gyűlöletre” buzdított volna. Az inkriminált verseket csupán a költő néhány közeli ismerőse látta. A „versek révén megvalósított ellenforradalmi tettet” a vádirat még izgatásnak, az ítélet már szervezkedésnek minősítette, s ötévi börtönbüntetéssel sújtotta
.
Az ítéletben vádként hozták fel ellene, hogy verset adott közlésre az „Igazság című ellenforradalmi lapnak, amelynek szerkesztését fegyveres védelem alatt [sic!] Gáli József végezte”. Mit sem vont le tettének súlyosságából, hogy a költemény nem jelent meg, s a „szöveget nem sikerült feltalálni”.
Az ítélethozók verselemző módszerét illusztrálják a következők: „November 6-ai keltezéssel írta [ti. Eörsi - S. É.] a Kőbálvánnyá válva c. versét. A vers lényeges tartalma az, hogy az ellenforradalom fegyveres erejét leverő szovjet csapatok segítsége miatt kialakult helyzetet úgy tünteti fel, mint új Bach-korszakot, amely tudvalevőleg Magyarország történelmében 1849 és 1860 között az elnyomás egyik legsötétebb korszaka volt. Versében egyenlőségi jelet tett az osztrák császári háznak a magyar szabadságharc leverésében annak idején segítséget nyújtott orosz cári földesúri osztály hadserege és a jelenlegi, munkások és parasztok hatalmát képviselő szocialista Szovjetunió hadserege között. A verset a perből ismert ismerőseinek megmutatta, sokszorosításra és terjesztésre adat nem merült fel. [...] A kórházban [Péterfy utca] átadta sokszorosításra és terjesztésre november 7-én írt Szóba se állj vele c. költeményét. E vers a passzív ellenállás módszereit hirdeti meg azzal, hogy a lakosság a szovjet katonákkal ne álljon szóba, még fejüket is fordítsák félre meglátásuknál, ne nevessenek rájuk, ne engedjék magukat tőlük megsimogatni, esetleg megölelni, még gyermekeiket sem engedjék hozzájuk. A versben a vádlott kijelenti, hogy aki nem ezt cselekszi, az áruló, és az árulókat durva átokkal sújtja, mint pld:
Ha enged[ed] te lány, hogy simogasson, - ne válhasson belőled soha asszony...” [...]
Te asszony, ha ő megölelhet, - csókjától rothadjon szét a tested...
E verset sokszorosították, többen látták kéziratban is, de terjesztésére nem került sor...”
Eörsi Munkásokhoz címmel verset írt a Központi Munkástanács tervezett lapjába is. A lap megjelenését a kormány nem engedélyezte. Az ítélet ebből a versből is idézett, melyet úgy értékelt, mint aktív felhívást az ellenállásra.
A bíróság nem fogadta el Eörsi védekezését, azt ugyanis, hogy versei nem kerültek nyilvánosság elé. Az ítélet indoklása szerint: „A vádlott egész személyének megismerése inkább arra utal, hogy mindent, amit írt, azonnal megmutatta részben politikai, részben esztétikai szempontból [sic!].” Ha az Élünk szerkesztőit nem tartóztatják le, vélték az ítélethozók, Eörsi verse is megjelent volna. A sajátos bírói logika tehát a lehetőségből fabrikált vádpontot.
Eörsit elsősorban nem tettei, hanem főként nézetei miatt ítélte el a bíróság. Esete nem volt kivétel. A költő azok közé a renitens kommunista értelmiségiek közé tartozott, akiken a bosszúálló hatalom példát statuált azzal a céllal, hogy megfélemlítse a velük egyetértő, de nagy számuk miatt le nem tartóztatható írókat, értelmiségieket. Az ítélethozók Eörsi-ellenes indulatait növelhette Eörsi közismert szókimondása, „pimaszsága”. „A vádlottak megtanulták - olvasható az ítélet indoklásában - a marxizmus betűjét, de szellemét nem értették meg. [...] Nem az egyes egyének saját egyéni felfogása határozza meg, hogy meddig a hiba és hol kezdődik a bűncselekmény, hanem az uralkodó osztály érdekei határozzák meg. [...] A vádlott [Eörsi] érdekeinek megfeleltek a november 4.-éig történt események, ezzel szemben a november 4-e után kialakult helyzet már nem felelt meg. A kifejtettekből következően nem az a lényeges, hogy verseit csak néhány személy látta, vagy csak pesszimisztikusak, fájdalmasak - egyébként sem azok. A versek semmi egyebek, mint csak időnként kifejezik a vádlottnak a társadalmi életben elfoglalt szerepét és álláspontját.”
In Standeisky Éva: Az írók és a hatalom 1956-1963, 1956-os Intézet, Budapest, 1996, 401-408. o.
|
