Soós Katalin Ausztria és a magyar menekültügy 1956-57 (részlet)

Ausztriának hosszadalmas tárgyalások után 1955. május 15-én sikerült megkötnie az osztrák államszerződést, amely a négyhatalmi megszállás után visszaadta az országnak a teljes szuverenitást, s miután az utolsó megszálló szövetséges katona is elhagyta Ausztriát, 1955. október 26-án a parlament deklarálta Ausztria örökös semlegességét. "Függetlenségének tartós fenntartása és területének sérthetetlensége érdekében Ausztria önként elhatározza örökös semlegességét. Ausztria e cél biztosítása érdekében nem csatlakozik katonai szövetséghez, és nem engedi meg idegen országoknak, hogy területén támaszpontot létesítsenek¹ . 1955. május 13-án választások zajlottak le a Nemzeti Tanácsba, amelynek során az ÖVP 82, az SPÖ 74, az FPÖ 6, KPÖ 4 parlamenti mandátumot szerzett. Június 29-én Julius Raab másodszor is kormányt alakított. A szövetségi kancellár tisztét Julius Rabb (ÖVP = Österreichische terreichs) töltötte be. Hogy csak a legfontosabb minisztériumokat, illetve minisztereket említsük: a Raab-kormány külügyminisztere Dr. Leopolt Fiegl (ÖVP), belügyminisztere Oskar Helmer (SPÖ), honvédelmi minisztere Ferdinand Graf (ÖVP) lettek² .

Az államszerződés megkötése után Ausztria külpolitikája a négy nagyhatalom felé a jó kapcsolatok fenntartására, keleti szomszédja, Magyarország felé a feszültségek csökkentésére irányult.

Midőn 1956. október 23-án Budapesten a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai épületénél eldördültek a fegyverek, s nemsokára a hazai sztálinista diktatúra ellen tiltakozó nemzeti felkelésbe, forradalomba torkolló harci cselekmények kezdődtek, és ennek híre Bécsbe is eljutott, az osztrák szövetségi kormány tagjai hangsúlyozták, hogy Ausztria nemrég kivívott semleges státusa alapján katonai semlegességre van kötelezve, de egyszersmind kifejezésre juttatták szimpátiájukat a magyarországi felkeléssel³ .

Julius Raab osztrák szövetségi kancellár ezekben a napokban az NSZK-ban tartózkodott hivatalos látogatáson, és csak október 25-én érkezett vissza Bécsbe. Október 24-én, bonni látogatását befejezve, az újságíróknak kijelentette, hogy a magyarországi fejlődést nem lehet előre látni, "de a szabadság eszméje, úgy tűnik, lassan utat tör magának". Oskar Helmer belügyminiszter október 26-i beszédében üdvözölte a "szabadságszerető Magyarországot"⁴ .

Az osztrák politikai pártok, az ÖVP, SPÖ, FPÖ sajtóban is közzétett első hivatalos nyilatkozataikban is üdvözölték a harcoló Magyarországot⁵ .

Az osztrák szövetségi kormánynak az volt az álláspontja, hogy a magyarországi események nem vonhatják maguk után Ausztria szuverenitásának konkrét fenyegetését. Az osztrák kormány késlekedés nélkül intézkedett az osztrák-magyar határ védelméről. Október 24-én Graf honvédelmi miniszter a hadsereg egyes alakulatait harci készültségbe helyezte, és Bécs, Felső-Ausztria, Stájerország körzeteiből gépesített, valamint páncélos egységeket rendelt Burgenlandba. A szövetségi hadsereg további egységeit az elkövetkező két napon helyezték készültségbe, másoknak menetparancsa volt a határ irányába, ahol a legfontosabb határátkelőhelyeket kontrollálták. Október 28-án kb. 3000 főnyi osztrák gépesített alakulat tartózkodott az osztrák-magyar határvidéken, noha a felkelés kezdete óta nem volt komoly határincidens⁶ .

Az osztrák kormány legfontosabb elvi álláspontjának megfogalmazása és közzététele október 28-hoz fűződik. Ezen a napon Bécsben, a Ballhausplatzon az osztrák szövetségi kormány Julius Raab szövetségi kancellár elnöklete alatt rendkívüli minisztertanács-ülést tartott. Az ülés du. 13.35-kor kezdődött és 14.55-ig tartott. A minisztertanácsban vita után konszenzus jött létre, amelynek eredményeként elhatározták, hogy az osztrák kormány felhívást intéz a Szovjetunió kormányához, hogy vesse latba befolyását a harci cselekmények beszüntetése, a szabadság és az emberi jogok helyreállítása érdekében Magyarországon. Ugyanezen a napon Oskar Helmer belügyminiszter meghirdette a menedékjog biztosítását minden magyar menekülő számára, bármi legyen is a menekülésük indítéka⁷ .

A Szovjetunió kormányához intézett október 28-i "Appel" (Felhívás) szövege a következő:

"Az osztrák szövetségi kormány fájdalmas részvétettel figyeli a már öt napja tartó véres és veszteségeket követelő eseményeket a szomszédos Magyarországon. Kéri a Szovjetunió kormányát, működjön köze, hogy a katonai harci cselekményeket hagyják abba, és hogy szűnjön meg a vérontás.

Az osztrák szövetségi kormány Ausztriának a semlegesség révén biztosított szabadságára és függetlenségére támaszkodva fellép a magyarországi viszonyok normalizálásáért azzal a céllal, hogy a szabadságnak az emberi jogok értelmében való visszaállításával az európai béke megerősödjék és biztosíttassék."⁸

A semleges Ausztria első hivatalos politikai reakciója az 1956-os forradalomra és szabadságharcra különleges figyelmet érdemel, hiszen a nyugati demokráciák közül november 4-e előtt egyedül Ausztria kormánya intézett a magyar kérdésben felhívást a Szovjetunióhoz.

Október 28-án a késő esti órákban Karl Gruber Ausztria washingtoni követe táviratozott a Szövetségi Kancellári Hivatalhoz és a Külügyminisztériumhoz, miszerint Murphy amerikai helyettes államtitkár magához kérette és közölte vele, hogy értesüléseik szerint a 38. orosz hadsereg október 27-én átlépte a Kárpátokat, bevonult Magyarországra és lehetséges, hogy ennek nagy Ausztria felé irányuló menekültáradat lesz a következménye. Az amerikai kormány érdekelt abban, hogy a menekültmozgalom állásáról tájékoztatást kapjon és a maga részéről tanulmányozza, hogy ebben az esetben Ausztriának milyen gyors segélyt tudnak adni. Az amerikai kormány feltételezi, hogy az osztrák kormány egyetért vele abban, hogy az Egyesült Nemzetek morális segítsége a harcoló magyar nép javát szolgálná⁹ .

Az egyesült Államok Nemzetbiztonsági Tanácsának Tervező Bizottsága október 31-én javaslatot készített a Magyarországgal és Lengyelországgal kapcsolatos politikáról. Noha a Nemzetbiztonsági Tanács november 1-jei ülése Eisenhower elnök kezdeményezésére úgy döntött, hogy a szuezi válság miatt e dokumentum megtárgyalását későbbi időpontra halasztja¹⁰ , érdemes megemlíteni, hogy a dokumentum 25. pontja is foglalkozott a magyar menekültekkel és a nekik adandó menedékjoggal.

"25. Az osztrákokat arra kell biztatnunk, hogy továbbra is biztosítsanak menedékjogot, bejelentett szándékaik szerint, az azt kérő magyaroknak. Segítenünk kell őket pénzügyileg és más anyagi eszközökkel a megnövekedett számú magyar menekült ellátásában az Egyesült Államok forrásaiból, de más baráti országokat is arra kell bátorítani, hogy segítsenek. Amennyiben jelentős számú magyar keresne menedéket Ausztriában, az Egyesült Államoknak és a többi baráti kormánynak minél előbb ki kell dolgoznia, hogy miként tudnának azonnali ellátást és gyors letelepedést biztosítani a számukra."¹¹

November 4-én déli 12.45-kor Dr. Fiegl szövetségi külügyminiszter elnöklete alatt Bécsben rendkívüli minisztertanács-ülés kezdődött, amely a november hajnalban a magyar forradalom és szabadságharc leverésére indított második szovjet intervenció által Ausztria számára is előállt új helyzettel foglalkozott. Az ülésen jelen volt Helmer szövetségi belügyminiszter, Graf szövetségi honvédelmi miniszter, Dr. Bock szövetségi kereskedelmi és újjáépítési miniszter, Waldbrunner szövetségi közlekedési miniszter, Dr. Tschadek szövetségi igazságügy miniszter, Dr. Drimmel szövetségi közoktatásügyi miniszter, valamint Stephani és Weikhard államtitkárok.

A szovjet hadsereg Magyarország elleni támadásának tényét az osztrák minisztertanácsban burkoltan fogalmazták meg. Az ülést Dr. Fiegl nyitotta meg és megállapította:

"A megnyugtató hírek után a rádió ma kijózanított bennünket... Úgy vélem, hogy a mi államunk területét nem fenyegeti veszedelem. Meg kell viszont gátolnunk mindent, mai ellentmond a semlegességnek. Ezért mindenekelőtt be kell tartanunk a hágai egyezményt. A polgári személyek befogadása vonatkozásában a legsürgősebben meg kell tennünk minden szükséges intézkedést, mivel Magyarországról nagy menekültáradattal kell számolni."¹²

Az osztrák minisztertanács mindenekelőtt a várható nagy magyar menekültáradat fogadásával kapcsolatos első intézkedéseket körvonalazta, de Dr. Drimmel és Helmer szövetségi miniszterek hozzászólásaikban külön is állást foglaltak Magyarország mellett. Dr. Drimmel szövetségi miniszter: "Ha a múlt vasárnap rokonszenvet mutattunk Magyarország iránt, akkor ne hozakodjunk most elő valamilyen félelemmel, és ne engedjünk meg most a kritikus időszakban semmiféle fordulatot se. Legyen egy kis bátorságunk, és minél óvatosabbaknak mutatkozunk, az annál rosszabb fogadtatásra talál a lakosság körében."¹³ Helmer szövetségi miniszter: "A lakosság most minden bizonnyal általában a hangszórók előtt ül, és nem hiszem, hogy a kormánynak hallgatnia kell. Hangsúlyoznunk kellene a szabadságharccal kapcsolatos álláspontunkat..."

A magyar menekültek fogadását illetően Helmer szövetségi belügyminiszter tett javaslatokat. "Egyetértésre kell jutnunk néhány pont vonatkozásában. A határt átlépő katonai személyeket le kell fegyverezni, a menekülőket táborokban kell elhelyezni. A polgári személyeket két részre kell osztani: olyanokra, akik félelemtől vezéreltetve jönnek át a gyerekeikkel együtt, és biztosan nem szándékoznak tartósan Ausztriában maradni. Más a helyzet az olyan menekültekkel, akik politikai okokból jönnek. Ahogy az most kiderül, az Ennsben elhelyezett kommunisták ismét visszaakarnak menni. A rendelet viszont úgy szól, hogy internálni kell őket. A korábbi traiskircheni nevelőotthonban sor kerülhet a menekültek elhelyezésére, és ezt el is rendeltem, ott azonban egyáltalán nincsenek egészségügyi berendezések. A menekülők áradata miatt most azonnal a jövőt illetően kell intézkedéseket foganatosítanunk. Az emberek többnyire nem az országutakon jönnek át, hanem dűlőutakon. Kérdés az is, hogy nem szólhatunk-e a külföldnek."¹⁴

Az osztrák minisztertanács a továbbiakban azokat az intézkedéseket latolgatta, hogy ezen túlmenően mit tehet a menekülőkért, miután Magyarországért ez már nem áll módjában. Úgy látták, hogy csak nemzetközi utakat követhetnek. Konkréten: a Vörös Kereszt kapjon dotációt, de felhívással is fordulhatnak Svájchoz, Németországhoz és a többi országhoz abból a célhoz, hogy fogadjanak be menekülteket. Helmer indítványozta, hogy a szövetségi kormány egyelőre 20 millió S-t bocsásson rendelkezésére¹⁵ .

A november 7-i rendkívüli osztrák minisztertanács üléséről kiadandó kommüniké a következőket tartalmazta:

"Ahogy az a szövetségi kancellári hivatalból ismeretessé vált, a mai nap folyamán megbeszéléseket tartottak az illetékes szövetségi miniszterek azért, hogy a magyarországi események legújabb fejleményeivel foglalkozzanak.

Különösen egy esetleges ideözönlő menekültáradat rendezett mederbe való terelésének a biztosítására teendő további intézkedések kerültek megtárgyalásra.

Ugyancsak megtárgyalták az osztrák határt átlépő katonai személyek internálására foganatosított korábbi intézkedéseknek a bővítését is.

Tervbe vették továbbá a szövetségi határhoz és Burgenlandba vezető közutakon bonyolódó polgári forgalom közlekedésrendészeti okokból elrendelt korlátozásainak a bővítését is."¹⁶

*

A nemzetközi jogban menekültek azon személyek, akik politikai, vallási vagy faji okok alapján elhagyták hazájukat és ezért külföldi országokban többé nem élveznek diplomáciai védelmet¹⁷ .

Az első világháborút megelőzően a magukat fenyegetve érző emberek még akadálytalanul hagyták el hazájukat s költöztek egy másik országba. Az I. világháborút követően az utazási dokumentumok nélkül hányódó emberek, oroszok, örmények stb. problémái vezettek el a "menekült" forgalom első nemzetközi meghatározásaihoz, de mindig csak egy speciális menekült kérdés kapcsán, a Népszövetség égisze alatt¹⁸ . "1933-ban már nemzetközi egyezmények szintjén is megjelent a non refoulement, kimondva, hogy nem fordítható vissza a menekült a származási országába (utalva a menekültek statuszáról szóló egyezményben az akkori orosz, örmény menekültekre)."¹⁹

A második világháború alatt (1939-1945) és az azt követő első években 50-60 millió európai kényszerült rövidebb vagy hosszabb időre otthonának, hazájának elhagyására. Újabb menekült hullámot váltott ki a kommunista pártok hatalomátvétele Kelet Európában; politikai, ideológiai okok alapján albánok, csehszlovákok, románok, magyarok, jugoszlávok hagyták el nagy tömegben hazájukat²⁰ .

Ami az üldözés, menekülés okait és formáit illeti, az üldözés indítékai között mindenkor társadalmi tényezőket találunk (polgárháborúk, etnikai, vallási és faji összecsapások, zavargások, nemzetközi konfliktusok, elnyomó rezsimek diszkriminációja, emberi jogok tömeges és durva megsértése. "A kiváltó okok jellege alapján beszélhetünk egyénileg véghezvitt menekülésről, családok vagy egész települések, népcsoportok tömegek meneküléséről."²¹

Ahogyan a második világháború után a kisebbségek jogi védelméét egyre inkább a mindenkit megillető emberi jogok váltották fel, ugyanúgy a korábban egy meghatározott etnikai csoporthoz tartozó menekültet a menekült mint egyén váltotta fel. A II. világháború után számos nemzetközi dokumentum tartalmazott rendelkezéseket a menekült menedékjogára nézve is.

Az ENSZ Közgyűlés 1948-as 217 (III.) sz. határozatának 14. cikkelye - amely azonban jogilag nem volt kötelező - biztosította a jogot a menedék kérésére és a menedékjog élvezésére más országokban az üldözés miatt, kivéve a nem politikai és az ENSZ céljaiba, illetve elveibe ütköző bűncselekményeket²² .

Az Institut de Droit Internationale 1950-ben Bath-ban tartott ülésén elfogadtak egy olyan definíciót, amely szerint: "A menedékjog olyan védelmet jelent, amelyet egy állam nyújt területén vagy másutt lévő bizonyos szerveinél annak részére, aki kéri ezt."²³

1950-ben a hágai Nemzetközi Bíróság kimondta, hogy a területi menedékjog nyújtása "csupán a területi szuverénitás normális gyakorlása".²⁴

A menekült és a menedékjog nemzetközi kodifikálásának előrehaladásával párhuzamosan létrejöttek és tevékenykedtek az ENSZ menekültekkel foglalkozó szervezetei. Nevezetesen: az UNRRA (1943. november 9., United Nations Relief and Rehabilitation Administration - Egyesült Nemzetek, Segélyezési és Újjáépítési Igazgatósága); IRO (1946. december, International Refuge Organisation - Nemzetközi Menekültügyi Szervezet); UNHCR (1951. január 1. - United Nations High Comissioner for Refuges - ENSZ Menekültügyi Főbiztosság); ICEM (1953, Intergovernmentel Comittee for European Migration - Kormányközi Európai Migrációs Bizottság); UNREF (1954. október 21. - ENSZ Menekültügyi Alap); ICR (1959 - Vöröskereszt nemzetközi Bizottsága)²⁵ .

Az UNRA és az IRO a háború előtti és alatti menekültek mellett a fogalmat azokra is kiterjesztette, aki "érvényes okokból" nem kívánták magukat a származási ország védelme alá helyezni²⁶ . Ez határozta meg a menekült fogalmát az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága statumában és a menekült státuszra vonatkozó "A menekültek helyzetére vonatkozó 1951. évi egyezmény"-ben, amelyet 1951. július 28-án Genfben adtak ki és 1954-ben lépett élete. Az egyezmény VII fejezetből állt, I. fejezete tartalmazta a "menekült" kifejezés meghatározását. E szerint a menekült "(2) Olyan személy, aki az 1951. január 1. előtt előfordult események eredményeként és faji, vallási, nemzetiségi, bizonyos társadalmi csoporthoz való tartozás vagy politikai vélemény megvallása miatti üldöztetéstől való megalapozott félelem következtében nem abban az államban tartózkodik, melynek állampolgára és nem tud, ill. e félelem miatt nem hajlandó országának védelmét igénybe venni; vagy olyan személy, akinek nincs állampolgársága és annak az országnak a határain kívül tartózkodik, melyben előző lakhelye volt, ilyen események eredményeként nem képes, vagy ilyen félelem következtében nem hajlandó oda visszatérni.

Olyan személy esetében, aki több állampolgársággal rendelkezik az "állampolgársága szerinti ország" mindazokat az országokat jelenti, melyeknek állampolgára és nem lehet olyan személyt az állampolgársága szerinti ország védelmétől megfosztottnak tekinteni, ha az a megalapozott félelem miatti alapos ok nélkül nem vette igénybe valamely olyan ország védelmét, melynek állampolgára."²⁷

Az 1951. január 1-jei időbeli korlátozást az 1967-ben elfogadott Jegyzőkönyv szüntette meg, de ez az időbeli korlátozás volt a fő oka annak, hogy az osztrák szövetségi kormány a magyar menekültek menedékjogának biztosításakor mint jogforrásra nem a genfi, 1951-es egyezményre hivatkozott.

Voltak azonban bizonyos humanitárius alapelvek, amelyeket a menekültekkel kapcsolatban minden államnak követnie kellett, és az osztrák kormány is követett. Az emberiességi minimumokat a menekültekkel való bánásmódban öt alapelv alkalmazása jelentette: 1/ alapvető emberi jogok tiszteletben tartása, 2/a non refoulement elve, 3/ területi menedékjog megadásának elve, 4/ nemzetközi együttműködés és szolidaritás elve, 5/ családok egysége²⁸ .

Ausztriának a II. világháború befejeződése után azonnal szembe kellett néznie a menekült-problémával. Az első hivatalos statisztikai adatok szerint 1946. augusztus 1-én 460 000 menekült tartózkodott Ausztriában: 160 000 idegen nyelvű és 300 000 népi német. A következő években Csehszlovákiából, Magyarországból, Jugoszláviából, Romániából politikai menekültek érkeztek; 1948. január 1-én 480 000 (honos és hontalan) menekültet regisztráltak Ausztriában. Később számuk állandóan csökkent, egyrészt az ENSZ szervezeteinek (UNRRA, IRO, UNHCR) közreműködése révén, másrészt annak következtében, hogy az osztrák kormány 1945-től 1956 végéig 245 000 menekültnek adta meg az állampolgárságot. Az 1956-os év közepén Ausztria úgy érezhette, úrrá lett a menekültproblémán, ekkor 127 000 hontalan menekült élt Ausztriában, közülük 19 000 hatvanhárom menekülttáborban²⁹ .

Ausztria számára a menekültpolitika noha sem az államszerződés sem a semlegesség statusz azt nem tartalmazta, 1955 után az ún. "aktív semlegességi politika" része lett. Raab kancellár 1955. október 26-i beszédében kijelentette: "A menedékjog Ausztriában - ahogy az egy szabad, demokratikus nemzethez illik - továbbra és teljes egészében érvényben maradt."³⁰

*

Az 1956-os forradalom első napjaiban kommunista pártfunkcionáriusok, sőt az ÁVH 120 tagja is menedéket kért Ausztriában. De november 3-ig nemcsak kommunisták lépték át az osztrák határt: sok magyar elhagyta az országot, mert a határok nyitottak voltak és Ausztrián át kivándorolhattak; némely szabadságharcos is Ausztriába küldte feleségét, gyermekeit abban a feltételezésben, hogy a forradalom győzelme után visszatérnek, vagy mint később történt, a forradalom összeomlása után ők is követték családjaikat³¹ .

Az Ausztria elé irányuló tulajdonképpeni magyar menekültáradat november 4-ével kezdődött el: ezen a vasárnapon 6000 menekült érkezett Ausztriába, köztük 1000 magyar katona, akiket az osztrák szövetségi hadsereg lefegyverzett és internált³² . A magyarok menekülését elsősorban politikai okok motiválták: félelem a megtorlástól, a repressziótól, a diktatúra visszaállításától, de a végül is hatalmasra nőtt menekültáradat nagyszámú gazdasági menekülteket is magában foglalt.

Borbándi Gyula értékelése szerint: "Összetételében egyetlen korábbi emigráns réteg sem volt olyan vegyes, mint az ötvenhatos. Ami a társadalmi hátteret, képzettséget, foglalkozást és politikai tájékozódást illeti, az ötvenhatosok híven tükrözték a magyar társadalmat." Borbándi kiemeli: "1956-ban jelentkezett először nagyobb számmal az a réteg, amelyet gazdasági és egzisztenciális okok indítottak az ország elhagyására."³³

A magyar menekültek első "felvevő vonalát" Pamhagen - Wallern - Tadten - Andau képezték: a központ a 3000 lakost számláló kis burgenlandi falu, Andau volt. A menekültek közül 70 000 Andau híressé vált hídján át jutott Ausztriába³⁴ . Példamutatóan nagy volt a burgenlandi lakosság, a számos bel- és külföldi segélyszervezet áldozatkészsége, akik a kemény téli napokban meleg itallal, élelemmel, cipővel, ruhával fehérneművel látták el a menekülteket³⁵ .

Az osztrák hatóságok, hogy a burgenlandi határvidéket tehermentesítsék, a menekülteket a Bécstől 20 km-re délre fekvő híressé vált átmeneti táborba, Traiskirchenbe irányították. Az egykori tüzérségi kadettiskolát éveken át a Vörös Hadsereg tüzérségi egységei foglalták el, és kiürítése után ezidőtájt teljesen elhanyagolt állapotban volt. Bár a nehézségek, amelyekkel a táborvezetésnek szembe kellett néznie, rendkívül nagyok voltak - naponta eltört a villany-, víz-, gázvezeték, egészségügyi berendezések egyáltalán nem voltak - a nehézségeken hamarosan úrrá lettek. Néhány héten belül Traiskirchen nemcsak a legjobban vezetett, de legjobban berendezett tábor lett Ausztriában³⁶ . Az első napok improvizált intézkedései után a következő hetekben Bécs környékén egyre-másra hozták létre a menekülttáborokat, többnyire kaszárnyákban, amelyeket a korábbi megszálló hatalom leromlott állapotban hagyott maga után.

A menekültek továbbszállítása azután két fő irányban történt: Neusiedl, Eisenstadt, Mattersbrug, Oberpullendorf térségéből Bécsbe; Oberwarth, Güssing, Jennersdorf területeiről Grazba. A szállításhoz a vasúton kívül postai buszokat, magánkocsikat is igénybe vettek. A tartományi kormányok is szálláshelyeket kerestek, elsősorban a régi menekültek által kiürített barakkokat, táborokat állították helyre. A magyar menekültek befogadására, elhelyezésére végül is Ausztriában összesen 257 tábort állítottak fel³⁷ . De a menekültáradat nagyobb volt, mint az új szálláshelyek kialakításának a lehetősége. A szövetségi belügyminiszter előkészületeket tett további menekültek befogadására, de ilyen spontán és tömeges menekültáradat fogadására sem anyagilag sem adminisztratíve nem volt felkészülve.

Az osztrák szövetségi kormány az ötvenhatos menekülteknek ideiglenes védelmet és területi menedékjogot biztosított. Tóth Judit fejtegetései szerint "Ideiglenes védelmet (temporaly protection) élvező menedékes (asylee) az a személy, akinek tartózkodását valamely nemzeti hatóság ideiglenes jelleggel alkotmányos rendelkezés adminisztratív intézkedés és/vagy nemzetközi szokásjog nyomán (területi menedékjog) engedélyez bizonyos védelmet, és a szabályozás terjedelmétől függően jogokat biztosít részére."³⁸

Az osztrák szövetségi belügyminisztériumnak az ENSZ Menekültügyi Főbiztosa számára készített november 7-i jelentése szerint Magyarországról e napig kb. 10 000 menekült áramlott Ausztriába és további 10 000 menekülttel kell számolni. Ha külföldi államok is készek lesznek 10 000 menekült befogadására, 10 000 menekült még mindig Ausztriában marad, akikről gondoskodni kell. Ausztriába Jugoszláviából is érkeznek menekültek és az osztrák tartományokban 26 000 régi menekült van elhelyezve, akiknek a kivándorlásáról szintén gondoskodni kell.

A jelentés a 10 000 magyar menekült egy évi ellátását (0,75 USD naponta), Traiskirchen és Judenau átalakítása, berendezése összes költségét 3 700 000 USD-re becsülte, amely összegből még 2 000 000 USD hiányzik (1 700 000 USD-t fedeznek az ENSZ és a Nemzetközi Vörös Kereszt gyűjtései (élelem, berendezés), pénzgyűjtések, az osztrák szövetségi kormány büdzséje.) A belügyminisztérium jelentése megállapította, hogy a költségek csak az adott helyzetre vonatkoznak és ha a menekültek száma emelkedne, új költségvetést kell készíteni³⁹ .

A magyarok menekülése Ausztriába rövidesen az osztrák számításokat messze meghaladó, tömeges méreteket öltött. A menekültáradat november 23-án tetőzött; ezen a napon 24 órán belül 8537 magyar lépte át az osztrák határt.

Az osztrák szövetségi külügyminisztérium adatai szerint "a magyar események" kezdete óta november 26-áig 83 000 magyar menekült érkezett Ausztriába, közülük még 63 000 Ausztriában tartózkodott. Ezidőtájt éjjelente átlagosan 8000 emberrel nőtt a menekültek száma. Magyarország más és más területeiről a lakosság újabb és újabb rétegei kezdtek menekülni. A menekültek nagy része fiatal ember, nő és gyermek volt. Minden vagyon nélkül, kimerült állapotban érkeztek; ruházni, élelmezni kellett őket. November végén 63 szövetségi táborban (közülük 7 felvevő táborban) helyezték el őket⁴⁰ .

A menekültek gondozásában a Vörös Kereszt, a Magyar Menekültügyi Szolgálat, a Caritas, a Munkás Szamaritánus Szövetség, az Evangélikus Segélyegylet, a Zsidó Hitközség tevékenysége volt a legszámottevőbb. Jelentős segítséget jelentett a Nemzetközi Vöröskereszt gyűjtése, elsősorban a francia, az olasz és a német vöröskeresztes vonatok szállítmányai révén⁴¹ .

Hamarosan világossá vált, hogy a magyar menekültek ellátását az osztrák szövetségi kormány egyedül nem tudja magára vállalni. Ezért elhatározta, hogy 6400 sz. alatt bankszámlát nyit és Ausztria lakosságát, valamint az egész világot gyűjtésre szólította fel. 20 millió S. befizetésével az osztrák kormány maga járt elől a befizetésekben. A kontóra összesen 484 220 135 S adomány érkezett⁴² .

Az osztrák szövetségi kormány már 1956 november elején Oskar Helmer belügyminiszter elnöklete alatt miniszteri bizottságot alakított a menekültek segélyezésének koordinálására. November 14-én a következő különbizottságokat is létrehozták: 1. Munkabizottság, tagjai: Oskar Helmer szövetségi belügyminiszter, Ferdinand Graf szövetségi hadügyminiszter, Franz Grubhofer államtitkár, Dr. Bruno Kreisky államtitkár; 2. Tartományfőnökök konferenciája, Franz Grubhofer államtitkár elnöklete alatt; 3. A magánsegélyegyletek tevékenységét koordináló bizottság Anton Proksch szövetésig szociális ügyek minisztere és Franz Grubhofer államtitkár vezetésével; 4. Külföldi segélyeket mobilizáló bizottság Dr. Bruno Kreisky elnökségével; 5. Pénzügyi bizottság, amelyet Dr. Eugen Margaretha, az Osztrák Nemzeti Bank elnöke vezetett⁴³ .

Nehezebb volt a magánsegélyegyletek koordinálása. Mindegyik szervezet alapjában óhajtotta az együttműködést, de anatómiájáról, döntési szabadsága egyetlen darabjáról sem akart lemondani. A magánsegélyegyletek tevékenységét koordináló bizottság november 15-én hozott határozata értelmében lehetővé vált, hogy "privát" szervezetek is átvehessenek menekülteket. Ez a határozat tette lehetővé menekültek elhelyezését magánlakásokban is⁴⁴ .

Századok, 1998. 5. szám 1019-1028. o.