Káldi János: 1956. OKTÓBER 23.

Virág hull, vér csorog, ifjak ibolya-szemei törnek -

de ez az idő már időtelen.

Megőrzi édesanyaként a jövő, a későbbi, tiszta kor,

őrzi örökké a történelem.

Ó, őszi járdák virága: vér! Ó, százszorszép idő!

Megálmodott fény! Hótiszta dal!

Szentek mind, kik odahulltak a porba, a kőre:

hogy magyar legyen végre a magyar!

A förtelem, az oda már. A szennyes tajték elvonult.

Szívbéli tettek, hát ti jöjjetek!

Egy nemzet indul, nekivág, - de nem felejt -

s kezdi a dolgos életet.