AZ 1956-OS FORRADALOM TÖRTÉNETÉNEK DOKUMENTÁCIÓS ÉS KUTATÓINTÉZETE KÖZALAPÍTVÁNY - WWW.REV.HU
IRODALOM A FORRADALOMBAN - TANULMÁNYOK 

Standeisky Éva: ÍRÓK AZ ÍTÉLET ÉS A SZABADULÁS UTÁN - DÉRY BÖRTÖNÉVEI

Élni kell, nem igaz?

(Déry Tibor)

Egy angol börtönpszichológus 1972-ben arra kérte Déryt, hogy adjon választ börtönéveivel kapcsolatos kérdéseire. „Azt hiszem, az átlagnál sokkal többet adok az egyéni szabadságomra és függetlenségemre, így nagyobb benső ellenállással fogadtam a börtönt, mint az átlagos egészséges lélek, ennélfogva lelkileg s testileg is többet szenvedtem tőle. [...] a börtönben töltött 3 év alatt - igen gondos kórházi ápolás és tisztességes élelmezés ellenére - sovány ember létemre 17 kilót fogytam, jóval többet, mint a többi értelmiségi sorstársaim. [...] Számomra a börtön maga volt a pokol” - írja válaszában Déry1 .

A börtönéveket Budapesten a Fő utcában (BM Vizsgálati Osztálya) és a Gyűjtőfogházban (Budapesti Országos Börtön, kis kórházi részleg), a kegyetlen bánásmódról híres Márianosztrán és Vácott töltötte2 . Nem kötelezték rabmunkára, gyenge egészségi állapota és kora miatt nem is gondolhattak erre. Már az ítélethozatal előtt sem akadályozták, hogy hivatásának éljen: írhasson. Az íráshoz szükséges könyveket is megkapta: felesége megszerezte őket és bejuttatta hozzá. A börtönben töltött 1 077 nap alatt húsz alkalommal beszélhetett feleségével. Édesanyjával továbbra is levelezett - a Mama 1958 nyarán meghalt, Böbe csak hónapok múltán merte megírni férjének a rossz hírt3 .

Dérynek termékeny alkotói korszaka volt a börtönben töltött három év. Megírt egy elbeszélést (1957 őszén), egy színdarabot (1958 elején), egy gyermek- és ifjúkorát felelevenítő, részletes önéletrajzot (1958 nyarán)4 , valamint egy terjedelmes regényt (1958 vége-1959).

Elbeszélése, az Október végén még az ítélethozatal előtt született5 , feltehetően azzal a szándékkal, hogy meglágyítsa a döntéshozók szívét: olyan elrettentő képet fest benne az „ellenforradalmárokról”, hogy az talán még a pártvezetés számára is túlzásnak tűnhetett: propagandacélú belső terjesztésére sem gondoltak, Déry pedig a későbbiekben igyekezett megfeledkezni a hazug műről6 .

Drámájának két címe is van: Bécs 1934 és A magyar lány7 „Egy drámát írok, már a 3. felvonásnál tartok, február végére meg is leszek vele. Ki szabad küldenem innét, úgy hogy hozzád is el fog jutni” - írja feleségének 1958. február 1-jén8 .

A dráma február végén készült el, a következő hetekben „rabkritikusai” - Háy Gyula, Molnár Zoltán, Tardos Tibor, Zelk Zoltán és Varga Domokos - olvasták és véleményezték.

A Bécs 1934 az 1934-es bécsi munkásfelkelésről szól. Déry, aki abban az időben Bécsben élt, már A befejezetlen mondatban is feldolgozta a témát. A kommunista eszmét jelképező és megtestesítő főhőst a regényben Krausz Évinek hívják, a drámában Kornis Évinek9 . Szerelme mindkét műben a polgárságból jövő, enervált, kételkedő értelmiségi fiatalember, az író egyik alteregója. A dráma üzenete: a munkásság harca ideiglenesen elbukhat, az ingadozók, a hit nélküliek halálra vannak ítélve. A megfelelési tendencia a regénytől eltérő megoldásokban érzékelhető: a regényben a lány polgári szerelme nem hal bele a szakításba, a színdarabban lelövik a felkelőkre támadó fegyveresek: olyan ügy áldozata lesz tehát, amelyhez vonzódik ugyan, de képtelen azonosulni vele. (Köpeczi Béla az 1960-as évek elején a bécsi felkelésről a magyar forradalomra asszociált, s ezért nem javasolta a dráma megjelentetését.)

A dráma lényegében gyenge ismétlése az írót állandóan foglalkoztató témáknak: a hit - fegyelem, rend, elkötelezettség - és a szabadság közötti ellentét feloldhatatlan; a polgári származású értelmiségi idegen marad a munkások között. A színdarab főhősének apja így beszél fiához: „Nevetséges az, fiam, ami nincs a helyén. Például egy csizma az asztalon. Vagy fordítva, egy vagyonos nagypolgár fia a proletárok között. [...] Egy fordított Julien Sorel szerepét akarod játszani? Lefelé könyökölni? [...] nem fogják megérteni egyetlen gondolatodat sem. Menthetetlenül magadra maradsz, megengedem, rokonszenves emberek között, épp csak beszélni nem tudtok majd egymással. Nincsenek közös érdekeitek, fiam, mert te az úgynevezett emberi méltóságot véded, ők meg a gyomrukat. Vagy elhallgatod, vagy meghamisítod a gondolataidat, s meghalsz unalmadban.”10

Rabtársai keményen, „pártosan” bírálták meg Déryt - némelyikük már-már Révai szellemében. Mit is tehettek volna mást „rabláncon”? A feladatot úgy igyekeztek megoldani, hogy az tessen fogva tartóiknak: így talán megrövidülhet bezártságuk ideje.

Déry semmit sem fogadott el a kritikus megjegyzésekből. Válaszában ütköztette az ellentmondó véleményeket, s körömszakadtáig védte legtöbbet bírált alakját, a harcokba véletlenül került, áldozattá váló értelmiségit, végső soron és áttételesen - önmagát. „A legbonyolultabb alakja a drámámnak, [...] egy modernül összetett, rétegezett, tudatos, saját ellentétei között ide-oda zuhanó figura, melyet teljes bonyolultságában igyekeztem bemutatni. [...] De hol van az megírva, hogy kizárólag csak a haladáshoz való csatlakozással fejezhetem ki a polgári fiatalság kiábrándulását saját osztályából. [...] Hogy tiszta jellem, az nemcsak a halálából derül ki, hanem elsősorban a szerelmi jelenetekben tanúsított, naivságig lelkes frissességéből, rajongásából, ártatlanságából. Ezzel árulja el igazi lényét Évi - és a néző előtt.”11

Az író a pártot kérte fel döntőbírának: „darabom kerüljön a párt megfelelő fórumai elé megítélés végett” - írja12 .

A börtönbeli „irodalmi élet” utótörténetéhez tartozik, hogy Aczél György 1967 nyarán kikérte a Belügyminisztériumból a vita dokumentumait. Kérését teljesítették, a kért iratokat fotómásolattal pótolták13 .

A drámáról Böbe is véleményt mondott: tetszett neki, csak a kommunista nőalakokkal volt elégedetlen. Évire mintha féltékeny is lett volna: „Évi és Frischné nagyon ellenszenves, jobban, mint én elviselni tudom. Nem amit csinálnak, de ahogy csinálják. Évi miért mozdulatművésznő? [...] Évi nem kedves, kedveskedő, ez a baja! Felmagasztalása szentimentális és alaptalan, ne a szereplők dicsérjék, bízd a közönségre” - szólal meg benne a színésznő.

Az író édesanyjának címzett, „Amerikából” írott levelében a darab címét A bécsi nőre változtatta, hogy örömet szerezzen a Bécset jól ismerő, német anyanyelvű Mamának14 .

1958 nyarán Déryt a Gyűjtőfogház kórházi részlegén ápolták: szív- és izületi panaszait kezelték. Keserű volt, kedvetlen. Gond gyötörte a nála sokkal fiatalabb felesége miatt is. „Még egyszer megismétlem, amit már a beszélőn is mondtam - írja augusztus 25-ei levelében -: te fiatal vagy s én nem akarom, hogy elrontsd miattam az életedet. [...] A szívem vérzik, amikor ezt írom, mert én nagyon szeretlek, egyetlenem, drágaságom, de becstelenség volna, ha többet követelnék vagy csak többre mernék gondolni is.” Felesége szenvedélyes, bátorító levéllel próbált életet önteni belé: „Akarok még sokáig boldog lenni Veled! Ha szeretsz, akarj Te is egészségesen lenni és élni. Élni! Ne hagyd el magad, könyörgök! Én csak addig a pillanatig élek, amíg Te! Neked kötelességed van velem szemben: az, hogy Élj! Az emberiséggel szemben pedig, hogy adj neki műveket!...”

Novemberben Déry Tibornét felszólították, hogy írjon az Elnöki Tanácshoz kegyelmi kérvényt: megtette - folyamodványának nem lett eredménye15 .

Déry életkedve lassanként visszatért. Leveleiben többször említette készülő „szatirikus, fantasztikus” regényét, amelyről ezt írja 1959. január 9-én feleségének: „...gyakran el is szórakoztat, néha még meg is tud nevettetni. Kb. 100 nyomtatott oldal van meg, lassan megy, de azért zötyög előre. 300 oldalra tervezem, de nem itt szeretném befejezni. Műfaja? - meghatározhatatlan, egy szatirikus lázálom.” Március elején írta meg Böbének, hogy elkészült a 10. fejezettel: a regény felével.

Márianosztrán újra rosszabbodott az állapota. Felesége minden követ megmozgatott, hogy férje visszakerüljön a Gyűjtőfogházba. Kihallgatást kért Földes László belügyminiszter-helyettestől, beszélt befolyásos emberekkel. Veres Péter és Szabó Pál állítólag Kállai Gyulát kereste fel. „Böbe megbeszélte Flórával, hogy Illyés beszéljen Révaival és Erdei Ferenccel, Németh László pedig Ortutayval: járjanak közbe, hogy Tibort visszahozzák a Gyűjtőbe. Illyés szerint Révai azt mondta neki, hogy Déryt 1956-ban ki kellett volna végezni, de most már fogva tartani ostobaság. A felesége írjon kegyelmi kérvényt, hogy őneki legyen mit támogatnia.” Boldizsár Iván és Újhelyi Szilárd Szirmai Istvánnal beszélt16 . Déry Tibornét július 1-jén fogadta Földes László, négy nappal később Böbe a Mosonyi utcai rabkórházban találkozhatott férjével, akit másnap Vácra szállítottak. Októberben láthatták egymást újra: Déry ideges volt, sovány, telve panasszal. Felesége közbenjárására - újra kihallgatást kért Földes Lászlótól - az író a kórházi részlegbe került. Október végi levele visszatért munkakedvéről tanúskodik: „Reggel dolgozgattam a regényemen, aztán sétálgattam a kertben a gyönyörű őszi napsütésben (oly hálás vagyok az időjárásnak, hangosan dicsérgetem minden nap), ebéd után orvosi előírásra feküdtem, aztán olvasgattam.” Kedve hamarosan újra elborult. Haraszti Sándor szintén Vácott raboskodott: a beszélőről visszatérő lánya november 15-én hozta a hírt: „Tibor teljesen idegbolond.”17 Böbe, a fáradhatatlan feleség most Marosán Györgyhöz és a pártkongresszus alkalmával Magyarországon tartózkodó Hruscsovhoz fordult: levelében könyörögve kérte, hogy bírják rá Kádárt, engedjék férjét szabadon.

1960. január 2-án Déry Tiborné megnyugtató hangú levelet kapott: „Regényemen dolgozom, ezt tart víz fölött, kb. 400 nyomtatott oldal van meg, még 40-50 hiányzik” - írja benne Déry.

A sokat emlegetett regény: a G. A. úr X-ben; négy évvel később, 1964-ben került az olvasóközönség elé. A kerettörténet (az író elhalt barátja, G. A. irathagyatékát közli) előtt furcsa - megvilágosító, s egyben ködösítő - előszó olvasható, amely feltehetően megrendelésre készült. Az író, aki a kényszerű körülmények között zseniálisan megtanult többértelműen fogalmazni, sejtet, általánosít, állít és cáfol. A mottót vállalt szellemi elődjétől, József Attilától választja: „jöjj el szabadság, te szülj nekem rendet/jó szóval oktasd, játszani is engedd/szép komoly fiadat!” Könyve valóban a rend nélküli szabadság értelmetlenségéről szól, rend alatt az emberi együttélést szabályozó erkölcsi normákat értve, a társadalmi kötöttségeket, amelyek álságosak, hazugak ugyan, de nélkülük széthullik az egyén: elpusztítja önmagát. „Rend szabadság nélkül? Előbb-utóbb felrobban. Szabadság rend nélkül?”Rend szabadság nélkül? Előbb-utóbb felrobban. Szabadság rend nélkül?” - írja Déry, válaszolatlanul hagyva a második kérdést. A válasz: maga a regény. Az első kérdésre adott felelete tetszés szerint értelmezhető: jelentheti minden diktatúra elkerülhetetlen bukását, így a magyar forradalom igazolását is.

Mint minden alkotás, a G. A. úr X-ben is többrétegű. Benne foglaltatik a börtönélmény is valamiféle falanszterszerű utópiába ágyazva. X a jövő városa, az ideológiátlan, szervezetlen, magára hagyott civilizáció pusztuló tenyészete lakóstul, épületestül. Déry műve előszavában védekezik az ellen a feltételezés ellen, hogy regényében a szocializmus torzképét ábrázolta volna: „Azt írtam meg, hogy a tőkés gazdasági rend szabadságeszméje, mint tekeri ki saját nyakát.”

„Az emberiség és a szocializmus iránti bizalmamról tanúskodik, hogy megírtam” - fejezi be regénye előszavát Déry. E szavak hamisan csengenek - semmi közük a regényhez.

Sorsán nem javíthatott, esetleg csak rosszabbíthatott helyzetén. A szituáció az elmélkedésre, az önértelmezésre volt a legalkalmasabb. A regény e belső vizsgálódás utópikus világba helyezett tükre. Kezdete annak az alkotói fordulatnak, amelynek során Déry egyre inkább eltávolodott a fikciótól az önéletrajz, a napi események és saját belső történéseinek kommentálása felé.

Az önvizsgálat, az utópiába transzponált önanalízis sikeres volt: a nyomasztó téma ellenére a jól végzett munka öröme érződik a regény születéséről beszámoló levélsorokban: nem fogva tartóinak szóló novellát és drámát írt végre, hanem önmagát is kielégítő, „szórakoztató” művet alkotott. „G. A. úr” valós személy volt: a monogram Déry iskolatársának, legjobb barátjának: Grósz Andornak a nevét rejti. Azét az emberét, akit Déry legközelebb érzett magához, akihez külsőleg és belsőleg is hasonlítani szeretett volna. Ahogy a regényben a főhős életkedve visszatér, úgy javul az öngyógyító Déry lelkiállapota is.

G. A. megunva a kicsinyes társadalmat - az otthagyott világ a két világháború közötti Nyugat-Európára emlékeztet - a pusztába vonul, s hosszú bolyongás után rátalál X-re, ahol minden a „kinti” világ fordítottja: az emberek boldogok, mert nincsenek vágyaik, erkölcsösek, mert nincsenek bűneik, igazat mondanak, mert semmi sem kényszeríti őket hazugságra. Örömeik netovábbja az elmúlás, amely valamiféle kollektív, eufórikus önmegsemmisítő haláltáncban éri az arra érdemeseket. A tevékenykedni akarókat, az érzéki örömökről lemondani nem tudókat bíróság elé citálják, s azzal büntetik őket, hogy fejedelmi életmódot biztosítanak számukra. Az emberek többsége megveti, lenézi ezeket a szerencsétleneket, akik gazdagok, jól tápláltak, műveltek, szép ruhákban járnak. Az „elítéltek” is mélységesen utálják saját magukat.

A szabadság X-ben a halálhoz való jog csorbíthatatlanságát jelenti. Az kerül bíróság elé, aki hozzátartozóját vagy bárkit akadályoz az önkéntes - szabad akaratból és boldogan vállalt - elmúlásban. A bírósági eljárás jobban illik Déry elítéltetéséhez, mint a regénybeli szituációhoz: „A tanácsnak nincs kétsége az iránt, hogy a vádlottat a bírói gyakorlatnak megfelelően a mentőkörülményekre, bűnösségére vagy ártatlanságára való tekintet nélkül el fogja marasztalni. [...] Az igazságszolgáltatás fenséges elvének a balga tények mérlegelése éppúgy ellentmondana, mint a tanúvallomások, vagy akár a vádlott vallomásának aggodalmaskodó, kicsinyes latolgatása.”18

G. A. alkalmazkodni akar a többséghez, s ez kezdetben sikerül is neki: már-már boldog a vágytalanságban, amikor szerelmes lesz, s szerelme „renitens”, „szégyellni való” nagyapja az elhagyott polgári világra emlékezteti. Életösztöne visszatér. A fordulat akkor következik be, amikor a halálmenetet látja. Az elhagyott gyarló társadalom negatívumai is értelmet nyernek számára. Különösen a hazugság elkerülhetetlenségének problémája foglalkoztatja. Szerelme jól érzi magát X-ben, nem megy vele, amikor G. A. végül is elhagyja a várost.

A szabadság és annak hiánya Déry életének központi problémája volt. Testi függetlenségét gyermekkorában a betegség korlátozta - csonttuberkulózisa miatt évekig ágyhoz kötött volt -, intellektuális szabadságát szocialista meggyőződése, valamint közéleti és írói ambíciója veszélyeztette.

1938-ban Gide Szovjetunióról szóló könyvének lefordítása miatt két hónapra börtönbe került. A vád: kommunista izgatás. A bezártság testileg és lelkileg nagyon meggyötörte: reakciói nem voltak arányban a büntetés mértékével és az ügy jelentőségével. A fogság egzisztenciáját nem érintette, meggyőződését nem csorbította - elítélőivel semmiféle közösséget nem érzett, írótársai szolidárisak voltak vele. Mi a szabadság? - teszi fel 1938-ban a kérdést magának: „nem egyéb, mint a negatívumok összege. Senkitől sem függeni, senkihez sem tartozni, senkihez sem kötődni, semmit sem bírni, sőt senkit, semmit sem szeretni [...] hisz ez a szabadság legjobban itt [ti. a börtönben] valósítható meg.”19 Több, mint húsz évvel később, egy jóval hosszabban tartó, hitét és egzisztenciáját érintő börtönbüntetés letöltése közben hasonlóképpen fogalmaz: „...ha az embernek nincsenek szükségletei, akkor nem szenved attól, hogy kielégítetlenek maradnak. Ha nincsenek vágyai, akkor nem szenved attól, hogy teljesítetlenek.”20

Ez a nihilista szabadságértelmezés ellentmondott a szocialista dogma szabadságfelfogásának, amely az egyént megnyomorító kapitalizmus megdöntésétől a képességek kiteljesítését, a szükségletek kielégítését remélte. A szocialista Déry is hinni vélt ebben. Világnézetének megingásáról az ötvenes évek közepéig csak szépirodalmi alkotásaiból tudunk. Csupán 1956-ban tudta önmaga számára megfogalmazni s ugyanakkor a nyilvánosság előtt is elmondani, hogy a szabadságot - s nem csupán egyéni szabadságát, hanem embertársai többségének szabadságát - éppen az a társadalom veszélyezteti leginkább, amelytől a korlátok ledöntését remélte. 1956. júniusi Petőfi köri felszólalásának a központi témája a szabadság hiánya. Beszédének utolsó mondata is a fentiek jegyében fogant: „...szabadság nélkül az élet egy fabatkát sem ér.”21

De mi teremtheti meg az „éppen időszerű” szabadságot? A forradalom bukásáig a demokratikus szocializmus akadályainak elhárítása, a forradalom után az egyéni lét védelme: a társadalmi és az egyéni, majd csak az egyéni szükséglet. A szükségletek kielégítése azonban függéssel jár, s ez csorbítja a szabadságot. A legnagyobb szükséglet: élni. Aki ezt elfogadja, annak a társadalmi együttélés szokásrendjét is el kell fogadnia: az erkölcs parancsait, de bizonyos határok között az erkölcsi normákat sértő magatartási módokat, megnyilvánulási formákat is. Hazudni kell, ha az igazsághoz való makacs ragaszkodás az egyén életét veszélyezteti. Déry hazudott a Mamának, amikor a börtönélet sivársága helyett a szabad világban elért „sikereiről” számolt be, nehogy olyan fájdalmat okozzon a szeretett lénynek, ami halálát okozhatná. Ez a hazugság azonban minőségileg más volt, mint a börtönbeli meakulpázása, hazug novellája. Ez utóbbiak az író önbecsülését kezdték ki, életerejét gyengítették: a Lelkiismeretvizsgálatból22 lelkiismeret-furdalás lett. Regénye megírásával feloldozást nyert önmaga előtt23 .

Az önfelmentő szándék a regényben számos helyen felfedhető. Például: „...megtanultunk hazudni. Az emberi elme legragyogóbb képessége ez...”24 ; vagy itt: „Az ember boldog, mi oka lenne hát, hogy hazudjék akár másnak, akár önmagának? S ha nem hazudik, akkor hogy emelkedhetnék fel azokhoz a magasztos összeütközésekhez, mint pl. a szerelem és a kötelesség vagy a felebaráti szeretet és az önzés párviadalaihoz.”25 Avagy: „Az elme legtündökletesebb felfedezése, hogy az ember önmagának is tud hazudni.”26 És itt: „...többen egyidejűleg hazudják ugyanazt - létrejön a kor uralkodó eszmei áramlata.”27

S végül „...az ember csak úgy érezheti magát ártatlannak, ha másokat megrágalmaz. De mi szükség van arra, hogy az ember ártatlannak érezze magát? Ha üt, ha nem üt, végső soron így is, úgy is elmarasztalja önmagát. De élhetetlennek lenni tilos. Élni kell, nem igaz?”28

A moralista Déry számára az élet lett a legfőbb erkölcsi mérce. „S túlélni nemcsak szerencse dolga, de érdem is - mondta az általa igen tisztelt és nagyra becsült Kassák temetésén -, túlélni: erkölcsös. Túlélni, az maga is egyik eleme a tehetségnek.”29

In Standeisky Éva: Az írók és a hatalom 1956-1963, 1956-os Intézet, Budapest, 1996, 401-408. o.

1 A PIM Déry-hagyatékából idézi Sneé Péter: Az 1956 utáni Déry. Irodalmi Újság, Párizs, 1986. 1. sz. 11. o.

2 1958 májusában került a Gyűjtőfogházba, egy évvel később - 1959. május 13-án - az „osztályellenséget” fogva tartó márianosztrai börtönbe, majd 1959 júliusában a váci Országos Börtönbe.

3 Déry és felesége levelezése már három kiadványban is napvilágot látott. Utoljára: Három asszony. Sajtó alá rendezte Botka Ferenc. Petőfi Irodalmi Múzeum, Bp. 1995.

4 Ez utóbbit lásd Déry Tibor: Börtönnapok hordaléka. Önéletrajzi jegyzetek, 1958. Múzsák, Bp. 1989. A többi műre még visszatérünk.

5 A novelláról más vonatkozásban „A hitehagyó bűnbánata” című, korábbi fejezetben esett szó.

6 A gépelt, Déry által tintával javított kézirat a vizsgálati anyagok között található. MOL Déry és tsai. Op. 53. k. 240-253. o. A novella arról szól, hogy négy suhanc - egyik gyengeelméjű, ő és két társa (egyikük a durva, kegyetlen bandavezér) tolvajhajlamú, csupán a negyedik a „sodródó”: le is üti a „főnök” - titokban megkínoz, majd megöl lakásán egy kommunista művezetőt, aki nem hajlandó leköpni párttagkönyvét.

7 Az előző címmel 1966-ban mutatta be a Nemzeti Színház. Kötetben Déry Tibor: Az óriáscsecsemő. Magvető Kiadó, Bp. 1967.

8 Fentebb idézett kötetében a drámához írott előszava szerint a darab Vácott keletkezett 1957-ben. Az író valójában pertársaival együtt ekkor még Budapesten volt, a Fő utcában. A levelet a „D. T. úr X-ben”. Tanulmányok és dokumentumok Déry Tiborról című kiadványból idéztem. (Szerk.: Botka Ferenc. PIM, Bp. 1995). Amennyiben külön nem jelzem, a további levélidézetek is ebből a kötetből valók.

9 Így lesz a nem magyar nevű lányból nevében is magyar lány. A kommunista mozdulatművésznőt, mint azt Tasi József kimutatta, Déry Kassák nevelt lányáról, Etiről mintázta. Tasi József: Modell és mű. Krausz Évi alakja „A befejezetlen mondat”-ban. In: „D. T. úr X-ben”. 133-142. o.

10 Uo. 444. o.

11 MOL Déry és tsai. Op. 67. d. 32. k. Déry Tibor: Válasz a darabomról írt megjegyzésekre. 1958. március 28.

12 Uo.

13 Uo.

14 „Ich war vier Wochen in Florida, wo ich einer Meinung nach das beste Drama meines Lebens schrieb. Der Titel: Die Frau aus Wien. Das Thema behandelt den grossen wiener Aufstand von 1934.” („Négy hétig Floridában voltam, ahol megírtam - véleményem szerint - életem legjobb drámáját. A címe: A bécsi nő. Témája az 1934-es nagy bécsi felkelés.”) 1958. február 25. PIM Déry-kronológia. 52. o.

15 Böbe 1959. április 14-én tudta meg az elutasítást; a belügyesek - mindenekelőtt „Töröcsik elvtárs” - arra bíztatták, adjon be egy újabb kérvényt.

16 PIM Déry-kronológia. 109. o.

17 Uo. 131. o.

18 Déry Tibor: G. A. úr X-ben. Szépirodalmi Kiadó, Bp. 1964. 370. o.

19 1938-as feljegyzéseit az Ítélet nincs-ben idézi. Szépirodalmi Kiadó, Bp. 1971. 412. o.

20 Déry Tibor: G. A. úr X-ben. Szépirodalmi Kiadó, Bp. 1964. 468. o.

21 A Petőfi Kör vitái hiteles jegyzőkönyvek alapján. Partizántalálkozó - Sajtóvita. IV. k. 108. o.

22 Ez a fogvatartói szája íze szerint készült börtönbeli önvallomás címe, amelyről korábban részletesen szó esett.

23 Déry a regény írása közben bekéretett két, hazugságról szóló könyvet is: Ludwig Bibl: Die Lügen der Geschichte és Elsa Morante: Lüge und Zauberei. PIM Déry-kronológia. 91., illetve 105. o.

24 Déry Tibor: G. A. úr X-ben. 446. o.

25 Déry Tibor: G. A. úr X-ben. 468. o.

26 Uo. 453. o.

27 Uo. 458. o. G. A. szerint minden társadalmi formáció hazugságon alapszik: „...egy idő múlva létrejön a kor uralkodó eszmeáramlata, melyet a kultúrtörténészek csakhamar fölfedeznek és betájolnak. Az ilyen összesített önhazugságok nagyban elősegítik a kölcsönös megértést az emberek között, felszítják és ébren tartják a közösségi érzést, a történelem menetének pedig egyfajta szelíden ringó, opálos fényű folyamatosságot biztosítanak.” Uo. 458-459. o.

28 Uo. 549. o. A kerettörténet szerint az X-ből a társadalomba visszatérő G. A. így indokolja döntését: „Odaszoktam már, noha legmélyebb meggyőződésem, hogy itt, a mi világunkban hazudni is tisztességesebb, mint ott igazat mondani. Ami erő még megmaradt bennem, az azt követeli velem, hogy végsősorban az elképzelt ítélőszéken kimondatott: meghalni nagyobb bűn, mint becstelenül élni. De én már elszédültem, s megkezdtem lassú forgásomat a bomlás felé. Itt élni már nincs kedvem. Irgalmat csak magamtól kaphatnék, de én nem adok.”

29 Déry Tibor: Hatalmas ív fölöttünk. Élet és Irodalom, 1967. augusztus 5.; In Standeisky Éva: Az írók és a hatalom 1956-1963, 1956-os Intézet, Budapest, 1996, 401-408. o.

Copyright © 2007 Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutatóintézete Közalapítványimpresszum
IRODALOM A FORRADALOMBAN - TANULMÁNYOK