|
Család: Akkor már inkább örültek A család nagyon ellenezte. Nem azért, mert sajnálták volna, ha az életemet egy másik irányba terelem. Hanem a mama meg a papa igen idegeskedett azon, hogy mi is történik velünk a határig, amíg kikerülünk Ausztriába. Hát ez volt a kiinduló ok. Miután elhagytam Magyarországot szüleimnek problémái lettek. Szóval, én már közel voltam a 18 évhez, tehát katonaköteles státuszban voltam. Anyámat és apámat, amint később megtudtam, eléggé intenzívül kérdezgették, hogy mit csinálok, miért mentem el, hogy mentem el, ez, meg az, meg amaz. Kimondottan olyan problémájuk, hogy esetleg bezárták volna őket, nem volt. De zaklatásról lehet beszélni. Komoly zaklatás és komoly kérdezgetés. Kijöttek és kérdezték anyámat, hogy most hol vagyok, és mit csinálok, van-e kapcsolata egyáltalán velem, és, és, és. Amikor anyám és apám megtudta, hogy félig-meddig révbe értem, és iskolába járok, akkor mindenféle félelmük eltűnt, akkor már inkább örültek annak, hogy én kint vagyok. És megmondom őszintén, én is igencsak örültem ennek. Felvetődne ilyenkor a gondolat, hogy volt-e honvágyam. Nekem ilyen problémám tulajdonképpen nem volt. Magyarországon, a forradalomban semmiféle harci tevékenységem nem volt. Szóval, nem is féltem, hogy emiatt apámat, vagy anyámat zaklatnák. És attól sem féltem, hogy ha úgy határoznék, hogy mégis, visszamennék, akkor ott valami problémám lenne, mivel tényleg nem vettem részt semmiben.
|
