THE INSTITUTE FOR THE HISTORY OF THE 1956 HUNGARIAN REVOLUTION - WWW.REV.HU
AZ 1956-OS FORRADALOM A VILÁGSAJTÓBAN - INTERJÚ
INTERJÚ  < vissza 

Gömöri György Varsóba küldött október 23-i híradása

– Október 23-án, amikor hazaértem, már kezdett sötétedni. Lehetett úgy fél hat-hat. Még mielőtt lerogytam volna, fölhívtam Varsót, a Sztandar Mlodych című lapot. Ugyanis ott dolgozott egy ismerősöm, Hanka Adamiecka, akinek el akartam mondani, hogy mi történt, mert tudtam, hogy őt érdekli, de nem volt benn a szerkesztőségben, és valaki másnak mondtam el. A pasas jegyzetelt. Abban maradtunk, hogy ő majd visszahív engem. Akkor rogytam le az ágyra, miután ezt leadtam, úgy is, mint lelkiismeretes újságíró, és aludtam körülbelül egy-másfél órát. Mire fölébredtem, teljesen sötét volt, és puskaropogást hallottam. Anyám már ott téblábolt, és tördelte a kezét, hogy mi lesz ebből, fiam. És akkor visszahívott a lengyel. Mondtam neki, hallom, hogy lőnek, és ez egy tragédia, mert úgy néz ki, hogy ez egy második Poznan. Mire a pasas hallgatott egy kicsit, majd azt mondta: „Sok szerencsét kívánok önöknek!”

Az interjút Molnár Adrienne készítette 2001–2-ben. A teljes életútinterjú az Oral History Archívumban 750. szám alatt található.

Az eredeti interjút Molnár Adrienne készítette 2001-2002-ben.
Szerkesztette Kőrösi Zsuzsanna.

Copyright © 2007 Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutatóintézete Közalapítványimpresszum
AZ 1956-OS FORRADALOM A VILÁGSAJTÓBAN - INTERJÚ