|
Iskolák a hegyekben: Ungarische Teufel Kialakult a szobában egy hierarchia, hogy ugye voltak a vidéki gyerekek... Én is az voltam, de Keszthelyen egy olyan vagány, sportoló társaság alakult ki. Két barátom is NB I-es futballista volt. Az MTK-ban és a Ferencvárosban. Kocsis Béla is benn volt, akivel maga beszélt. Aztán a Jernei Ádi, pár évvel fiatalabb volt. A Hollner Lajos. Tavasszal megszöktünk esténként. Rettenetes szigorú volt a gimnázium, egy régi német katonatiszt volt az igazgató. És le kellett már este 9-10-kor feküdni. Mikor sötét lett, lementünk az első emeletről az étkezőbe. Az ablakok zárva voltak, de felül, a nyitott tábláknál át lehetett mászni. Egy nehéz tornamutatvánnyal az ember fölnyomta magát és akkor át tudott ugrani. Ma már nem tudnám megcsinálni, már sok éve nem tudnám megcsinálni. Pokrócot tettünk - emlékszem - rá. És akkor leléptünk. Néha a jól tanulók elmehettek, a végzős osztályból el lehetett menni az innsbrucki színházba. De azért időben haza kellett jönni, 11-12-re otthon kellett lenni. Volt egy Gasthaus egy vörös hajú kocsmárosnéval, aki nagyon szeretett bennünket és majdnem ingyen sörözgettünk ott esténként. És kérem, egyszer ott ülünk, buliból pizsamában voltunk és azon volt egy melegítő, rajtam például egy ballonkabát. Ott ülünk négyen, egyszer csak nyílik az ajtó és bejönnek ezek a - hát, mi akkor strébereknek hívtuk - most már máshogy látnám, - bejön ez a három-négy stréber osztrák és gondolták, hogy most nagyon merészek és bedobnak egy sört. Megláttak bennünket, és akkor direkt demonstratív mutattuk, hogy mi pizsamában vagyunk és hát ezek (nevetés közben) úgy megijedtek. És mondták, hogy Jézus, hát mit csináltok itt? Hát, mi minden este itt ülünk. Ezek úgy megijedtek! Mondták, hogy ezek az ungarische Teufel! Ördögök! Egy pillanat alatt leléptek. Lenyomták a sört és leléptek.
|
