ÉLETRAJZ
angol 
INTERJÚ ÉS DOKUMENTUMOK  < vissza 
Takács Béla (1931)
Kiskunfélegyházán született. Apja tanár, 1945 után a szegedi tankerület főigazgató-helyettese volt. Anyja - férje 1948-ban bekövetkezett halála után - gondnok lett egy piarista nevelőotthonban.

Értelmiségi származása miatt nem vették fel a Budapesti Műszaki Egyetemre. Az almásfüzitői timföldgyárban helyezkedett el, éjjeliőr, takarító, majd autóvillamossági szerelő lett. 1951-től a budapesti Rádió- és Filmtechnikai Vállalatnál dolgozott, majd a vállalat átszervezéskor a Bányaipari Kutatóintézetbe került. Eközben esti tagozaton elkezdhette tanulmányait a műszaki egyetem gyengeáramú szakán.

1956-ban csatlakozott a nemzetőrökhöz, a műszaki csoport tagjaként a felkelők rádióadóját helyezte üzembe, és december közepéig karban tartotta. 1957 januárjában Jugoszláviába menekült, majd októberben Franciaországba emigrált. Kezdetben egy televízió-szervízben, majd 1962-től egy elektronikai gyárban dolgozott. 1978-ban látogatott először haza.
 

 Takács Béla: "Biztosítottuk a rádió-összeköttetést a világgal"

Copyright © 2004 Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutatóintézete Közalapítvány – impresszum