 |
Szigetvári István (1940-2004) |
|
|
|
|
|
Székesfehérváron született. Apját, aki lakatos volt a MÁV Járműjavítóban, hároméves korában elveszítette. Anyja 1948-ban szintén meghalt, így rokonokhoz, majd állami gondozásba került. Esztergályosnak tanult. 1956 őszén a ferencvárosi Bokréta utcai kollégiumba lakott.
Október 26-án csatlakozott a Berzenczey utcai, később a Tűzoltó utcai felkelőkhöz. November 4-e után fegyverrel harcolt a szovjet katonák ellen, és kollégiumi társait is csatlakozásra bírta. November végétől a tiszadobi nevelőotthonban tartózkodott. December 24-én tartóztatták le, a fővárosba visszaszállítva a szovjetek irányították a kihallgatását. 1957. január 17-én szabadon engedték. Április 5-én a szakmunkásvizsga helyszínén újra letartóztatták. 1958. április 17-én tizenöt év börtönbüntetésre ítélték, amit másodfokon 1958. november 27-én, miután visszavonta a fellebbezését, a Legfelsőbb Bíróság megerősített. 1969 márciusában szabadult.
Először Székesfehérváron, a Finommechanikai Műveknél volt esztergályos, majd Elekre költözött, de ott csak segédmunkásként dolgozhatott. Villanyszerelő, később kotrómesteri és gépmesteri vizsgát tett. A lökösházai sóderbányában villanyszerelő, illetve Eleken karbantartó volt. 1987 óta kisállattartó. A rendszerváltást követően belépett a Pofoszba, a nagyválasztmány tagja.
Kitüntetése: 1956-os Emlékérem (1991).
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Szigetvári István: "Maga lőtt, mi visszalőttünk, tehát kvittek vagyunk!"