 |
Péterfi Miklós (1930-1983) |
|
|
|
|
|
Csömörön született. Anyja szövőnő volt. Apja géplakatosként a Juta Gyárban dolgozott, 1945 után a IV. kerületi kommunista párt vezetőségének a tagja, később munkahelyi alapszervezeti titkár volt. Az ötvenes évek elején kizárták az MDP-ből, és vezető beosztása alól is felmentették.
A polgári iskola után a Brown-Boverynél, majd az Orion gyárban dolgozott. Ezután elvégezte a fa- és fémipari felső ipariskolát. 1946-ban korengedménnyel felvették az MKP-ba, az R-gárda tagja lett. A Szovjetunióba akarták küldeni tanulni, de ez apja pártbüntetése miatt meghiúsult. 1952-ben beiratkozott a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karára. Tagja lett az egyetemi DISZ-szervezet vezetőségének és a pártvezetőségnek, de 1955-ben, Nagy Imre leváltása miatt kiábrándulva, felhagyott a tagdíjfizetéssel.
1956. október 23-án részt vett a tüntetésen, jelen volt a Rádió ostrománál. 26-án csatlakozott az Újpesti Nemzeti Bizottsághoz. Sikerült a forradalom oldalára állítania az újpesti folyamőrlaktanya legénységét. Október 31-én katonai egység élén a Gyűjtőfogházhoz vonult, hogy kiszabadítsa a politikai elítélteket. Mivel a Legfőbb Ügyészség már elkezdte a felülvizsgálatokat, ezért csak a börtönben bujkáló operatív tiszteket tartóztatták le. Komoly része volt az újpesti közellátás megszervezésében. November 4-én egyetemistákból fegyveres egységet szervezett, de végül nem vették fel a harcot a szovjet csapatokkal. Részt vett a forradalmi bizottság idegen nyelvű röplapjainak az előállításában.
Az Újpesti Nemzeti Bizottság megbízásából Ausztriába indult, hogy felvegye a kapcsolatot a Nemzetközi Vöröskereszttel, ám az orosz és a magyar hatóságok többször feltartóztatták, Komáromban elkobozták gépkocsijukat. November 12-én letartóztatták. Az újpesti forradalmárok perében 1959. március 15-én halálra, majd július 28-án életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Az 1963. évi amnesztia nem vonatkozott rá, mert az ötvenes években orgazdaság vádjával három hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. 1968-ban egyéni kegyelemmel szabadult.
Építőipari művezető, később építésvezető lett. Esti tagozaton újrajárta az egyetemet, és diplomát szerzett. Halála előtt a Fővárosi Tanács tervezőirodáján dolgozott.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Péterfi Miklós: Egy felkelő emlékei