 |
Turbók Gyula (1930) |
|
|
|
|
|
Mezőlakon született. Anyja 1940-ben meghalt. Apja vasúti pályamunkásként tartotta el a családot. (Négy testvére és négy féltestvére született.) Az elemi iskola elvégzése után beíratták a Pápai Református Kollégiumba, és egyúttal népi kollégista lett. 1948-ban belépett a kommunista pártba. 1950-ben érettségizett, majd a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen folytatta tanulmányait. Az évfolyam DISZ-titkára, Rákosi-ösztöndíjas volt. 1954-ben a DIMÁVAG üzemmérnökeként kezdett dolgozni.
1956 októberében egyik szervezője volt a munkásság szociális problémáival foglakozó, október 25-ére meghirdetett szabad pártnapnak. Ennek előkészítése során jórészt ő fogalmazta meg a DIMÁVAG 17 pontba foglalt követeléseit, ami később kiegészült az egyetemisták követeléseiből átvett további 4 ponttal. Az üzemben létrejött munkásszervező bizottság tagjaként részt vett a megyei pártbizottságon zajló tárgyalásokon. Miután a bizottság munkástanáccsá alakult, a testület elnökhelyettese lett. Tagja volt annak a küldöttségnek, amelyik a miskolci-diósgyőri munkások követeléseit eljuttatta Nagy Imréhez; a tárgyaláson viszont nem vehetett részt, mert a küldöttséget igazoltató ÁVH-sok nem engedték be Budapestre. Október 29-én a DIMÁVAG munkástanácsa elnökévé választották. 1956. november 6-án a szovjet hatóságok, hogy rábírják a sztrájk befejezésére, őrizetbe vették, és több munkástanács-vezetővel együtt a Rudolf laktanyába, majd rövid időre Csehszlovákiába hurcolták.
Decemberben átigazolták az MSZMP-be. 1957 januárjában osztályvezetővé nevezték ki. Május 7-én letartóztatták, 1958. március 4-én első fokon hat év, majd 1958. december 8-án másodfokon négy év börtönbüntetésre ítélték. 1959-ben szabadult.
Esztergályosként kapott munkát a Mezőgazdasági Gépjavító Vállalatnál, majd technológusként dolgozott a 16. Sz. Autójavító Vállalatnál. Később a Tiszai Vegyi Kombinát MEO-vezetője volt.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
