ÉLETRAJZ
angol 
INTERJÚ ÉS DOKUMENTUMOK  < vissza 
Ujlaki Dénes (1945)
Budapesten született. A győri Bencés Gimnáziumban kezdte meg középiskolai tanulmányait. 1960 őszén az iskola kollégiumában letartóztatták, 1962-ben több fiatalkorú társával együtt államellenes szervezkedés és fegyverrejtegetés vádjával három év börtönbüntetésre ítélték. 1963-as szabadulása után segédmunkásként és raktárosként dolgozott. 1968-69-ben elvégezte a Nemzeti Színház stúdióját, és a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött. Dolgozott a veszprémi Petőfi Színházban, a győri Kisfaludy Színházban, a Bartók Gyermekszínházban, a Miskolci Nemzeti Színházban és a szolnoki Szigligeti Színházban. 1981-ben a Nemzeti Színház tagja lett, majd 1982-ben alapító tagként szerződött a Katona József Színház társulatához.

Kitüntetése: Jászai Mari-díj (1990), Filmkritikusok díja (3 alkalommal).
 

 Ujlaki Dénes: "Ami bennem addig csak benyomás volt, az itt bent lassan kezdett meggyőződéssé válni"

Ujlaki Dénes
Ujlaki Dénes
Copyright © 2004 Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutatóintézete Közalapítvány – impresszum