ÉLETRAJZ angol 
INTERJÚ ÉS KÉPEK  < vissza 
Erdei Ferenc (1910-1971)
A Márciusi Front meghatározó egyénisége, a Nemzeti Parasztpárt megalakításának egyik kezdeményezője, majd 1939-ben egyik alapító tagja volt. 1944-ben Szegeden bekapcsolódott a Függetlenségi Front szervezésébe. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány belügyminisztere lett. 1945-ben a Nemzeti Parasztpárt alelnökévé választották, majd 1947 májusában a párt főtitkára lett. 1948-tól az MTA tagja. Különböző tárcákat töltött be a kommunista hatalomátvétel után is. A forradalom alatt 1956. október 30-ától a kormányon belül létesült szűkebb kabinet tagja lett. November 3-án a csapatkivonási tárgyalások esti, tököli tárgyalásán a KGB letartóztatta, de néhány hét múlva szabadon bocsátotta. 1957-től újra bekapcsolódott a politikai életbe: az MTA (1957-1964, 1970-71), illetve a Hazafias Népfront (1964-1970) főtitkára volt. A szociográfia egyik első hazai művelője, és az 1960-as évektől az agrárpolitikai reform szorgalmazója. Kossuth-díjat kapott 1948-ban és 1962-ben. 
Copyright © 2004 Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutatóintézete Közalapítványimpresszum