Vörös Vince: "A további tárgyalás Kádárékkal azonban soha nem jött létre"

A Sztálin halála után bekövetkezett változásokat nemcsak én, hanem ismerőseim is örömmel fogadták. A Rákosi-rendszertől mindenki rettegett. Ha a csengő megszólalt, akkor már attól féltünk, hogy az ávósok jönnek és letartóztatják, elhurcolják az embert.

Nagy Imre kormányzása¹ enyhülést hozott a magyar belpolitikai életben. Azt kívántuk, hogy Nagy Imre valóban törölje ki az emlékezetünkből a Rákosi-korszak súlyos emlékeit. Az uránércbánya hetvehelyi útját építettük 1956 októberében, amikor a budapesti híreket megtudtuk. A történtek teljesen váratlanul értek bennünket. Nekünk a budapesti eseményekről közelebbi híreink nem voltak. Rajk László rehabilitálásáról, temetéséről is csak később jutott el a hír hozzám.

Pécsett az egyetemi ifjúság fölvonulást rendezett,² és tüntettek Nagy Imre mellett, de lövöldözés, akasztás, gyilkosság, mint Budapesten, nem történt.

	Tüntetés Pécsett

Baranya megyében összecsapások nem fordultak elő. Csak később alakult meg a forradalom harcosaiból az úgynevezett Mecseki Társaság, amelyik az ötvenhatos események és Nagy Imre támogatását tűzte ki céljául.

Értesítést kaptam Kovács Béláéktól, hogy a Független Kisgazdapárt újjáalakul Baranya megyében is, s hogy vegyek részt ezen a gyűlésen.³ Be is mentem Pécsre. A vármegyeház nagytermében délelőtt tizenegy órakor jöttek össze a kisgazdapártiak, és ott újjáalakuló közgyűlést tartottunk. Nagy örömmel és lelkesedéssel vettük tudomásul, hogy végre megérhettük azt az időt, amikor újra szabadok lehetünk, és nyugodtan végezhetjük a munkánkat, és a kisgazdapártot és a Magyar Parasztszövetséget is életre tudjuk kelteni.

	Kovács Béla

Amikor a gyűlést megnyitottuk, Kovács Béla még a pécsi kórházban tartózkodott. Küldöttség ment érte. Az orvosa gyógyszerekkel látta el, és azt mondta, hogy rövid időre eltávozhat. Így Kovács Béla meg is jelent a gyűlésünkön, föl is szólalt. Azt mondta, hogy ő nem mint a Független Kisgazdapárt tagja jelent meg, mert az 1947-es összeesküvés után, amikor a szovjetek letartóztatták, megfosztották kisgazdapárti tagságától, és kizárták a pártból. Ő tehát csak a régi kisgazdapárti barátai kérésére jelent meg. Erre a gyűlés közönsége fölugrott, tapsolni kezdett, és azt mondták, hogy nincs szükség újraválasztásra, mert a jogtalan kizárást nem veszik tudomásul. A gyűlésen Kovács Bélát kisgazdapárti vezetőnek ismertük el, és arra kértük, hogy a továbbiakban vállalja el a kisgazdapárt Baranya megyei szervezetének vezetését. Ezt Béla meghatottan tudomásul is vette, és kijelentette, amennyire csak telik tőle, támogatja a kisgazdapárt működését.

Ezen a gyűlésen határoztunk arról is, hogy hova – gyárakba, üzemekbe és más területekre – és kiket küldjön ki a kisgazdapárt, hogy ott az irányítást kézbe vegyék. Kovács Béla engem a Dunántúli Napló szerkesztőségébe irányított, hogy ott a kisgazdapárt részéről vegyem át a felügyeletet és az irányítást. El is mentem a szerkesztőségbe, bemutatkoztam, és barátságosan köszöntöttem az ott levőket, és arra kértem őket, hogy végezzék tovább a munkájukat. A régi főszerkesztő is a helyén maradt. Tisztogatás tehát nem folyt, a régi kommunista újságírók is bent maradtak a szerkesztőségben. Csak azt kértem, hogy ha olyan esemény történne, amely a kisgazdapárt érdekeit is szolgálja, akkor azt föltétlenül közöljük a lapban. Ez nem azt jelentette, hogy a kisgazdapárt átvette volna az újságot, hanem hogy Kovács Béla engem mint megbízottat küldött oda. Mellettem a szociáldemokrata párt és a Nemzeti Parasztpárt részéről is volt egy-egy megbízott, de a vezető szerepet a Dunántúli Napló szerkesztőségében rám bízták. Szerkesztőségi üléseket is tartottunk, s azokon egész barátságos hangulat uralkodott. Nekem az egyetlen kérésem az volt, hogy a lap autóját reggel küldjék értem, és este vigyenek haza, mert Bakonyán élve csak így tudtam a szerkesztőség munkájában részt venni. Azokban a napokban ugyanis nem akartam a pécsi szálláshelyemen tartózkodni, mert szerettem volna a családommal együtt lenni. A szerkesztőség ezt tudomásul is vette, és rendelkezésemre is bocsátotta az autót. Előfordult egyszer, amikor Béla kisfiam súlyosan megbetegedett és gyorsan orvoshoz kellett volna szállítani, hogy kiküldtem a szerkesztőség gépkocsiját, amelyik elvitte az orvoshoz, és haza is szállította. Ezt azért mondtam el, mert amikor az események megváltoztak, és újra kommunista uralom jött, akkor az egyik könyvben⁴ bűnömül egyedül azt rótták föl, hogy a szerkesztőség gépkocsiját önkényesen igénybe vettem, és ezzel a szerkesztőség tagjainak munkáját nehezítettem. Ez nem volt igaz, mert úgy történt, ahogy elmondottam. Viszont az is előfordult, hogy a hegyeken keresztül, ami két óra járásnyi út, gyalog mentem be Pécsre, és gyalog is mentem haza.

Természetesen a forradalmi munkástanácsok Baranya megyében, Pécsett és környékén is november 4-e előtt megalakultak, a rendőrség vezetését a koalíciós pártok vették át,⁵ a kommunistákat visszaszorították. A forradalmi munkástanács⁶ elnöke az ismert pécsi ügyvéd, Kertész Endre, a kisgazdapárt korábbi pártügyésze lett. 1946–1947-ben ő töltötte be Baranya vármegyében a főispáni tisztséget. Most is főispán lett, és a forradalmi munkástanács elnökeként intézte az ügyeket.

Ismereteim szerint Baranyában nemcsak a kommunista párttal szemben nem voltak atrocitások, hanem még az ÁVH-val szemben sem. Az volt a vélemény, hogy ha valaki a kommunista párt részéről hibát követett el, azt ne önkényesen torolják meg, hanem a szabad, önálló bíróság döntsön majd ebben a kérdésben, és a bíróság ítélete alapján történjen meg a felelősségre vonás. A helyi kommunista párt szervezeteiben még a tisztségükben is megmaradtak az emberek.

Nem sokáig voltam a Dunántúli Napló szerkesztőségében, mert jött Kovács Béla üzenete. Egy repülőgép érkezett Budapestről Nagy Imre üzenetével, hogy Kovács Béla azonnal menjen föl Budapestre, mert Nagy Imre a kormányában helyet kíván biztosítani számára. Kovács Béla egészségi állapotára való tekintettel ezt az első fölkérést visszautasította. Nem ismerte a Nagy Imre-kormány célkitűzéseit, mert akkor ő még nem kapcsolódott be a politikai életbe, hiszen orvosi kezelés alatt állott, kórházban volt. Ezt a meghívást tehát visszautasította, de körülbelül három nap múlva megérkezett személygépkocsival Czövek Jenő és Samu László. Mindketten Baranya megyei paraszt származású kisgazda képviselők voltak, akik akkor már Budapesten laktak. Gépkocsival jöttek, és ők közvetítették a kisgazdapárt újonnan alakult intézőbizottságának és Nagy Imrének a kívánságát, hogy Kovács Béla menjen föl, mert a párt vezetését rá akarják bízni.

Nagy Ferenc és Varga Béla is külföldön volt. Tildy Zoltán ugyan idehaza volt, de nem akarta vállalni, és az ideiglenes intézőbizottság sem akarta Tildy Zoltánt újból a párt élére állítani. Samu Laciék előadták ezt, és közölték, hogy a Mecsekben folyó lövöldözések miatt a gödöllői agráregyetem diákjaiból szerveztek egy fegyveres alakulatot, amely egy autóbusszal le is jött Pécsre. Körülbelül negyven fegyveres egyetemista érkezett Kovács Béláért. A csoportot – mint elmondták – Pécs felé közeledve már sok helyen megállították, igazoltatták, de Samu László mindenütt közölte, hogy ők a Független Kisgazdapárt tagjai és Kovács Béláért mennek Pécsre. Béla akkor azt mondta, hogy a párt vezetése, az újonnan megalakult ideiglenes intézőbizottság kérésére hajlandó fölutazni Budapestre. Engem pedig fölszólított, hogy tartsak vele. Ő kézbe veszi a párt irányítását, én pedig a Magyar Parasztszövetség főtitkáraként igyekezzem annak működését újjászervezni. Úgyhogy 1956. október 31-én Samu Lászlóékkal, a fegyveres egyetemi hallgatóság kíséretével fölutaztunk Budapestre.

	Nagy Ferenc miniszterelnök parlamenti dolgozószobájában

	Tildy Zoltán beszédet mond a rádióban 1956. október 28-án

Halottak napjának estéjén érkeztünk meg Budapestre. Az ablakok gyertyákkal voltak kivilágítva, és nemzetiszínű szalagot húztak át keresztben. Majdnem minden ablak így nézett ki. Az események hatására és az elesett fölkelők emlékére gyújtották a gyertyákat és tűzték ki a nemzeti zászlót az ablakokba. Másnap mentünk be a kisgazdapárt központjába. Nagy felfordulást láttunk ott. Amikor a párttól elvették a Semmelweis utcai központot, akkor az a Magyar–Szovjet Baráti Társaság épülete lett. Most a kisgazdapárti tagok és a felkelők elfoglalták az épületet, összeszedték a társaság iratait, és az előcsarnokban egy nagy halomban elégették. Az iratok maradványai még ott voltak, amikor mi odaértünk. Az első benyomásom az volt, hogy az ott tartózkodók között alig-alig van régi kisgazdapárti tag. Jöttek-mentek a fiatalok meg mások is, akik mind kisgazdapártinak vallották magukat. Úgyhogy nagyon idegenül éreztük magunkat. De amikor bementünk és bekopogtunk az irodahelyiségbe, ahol az ideiglenes intézőbizottság volt együtt – B. Szabó István, Pártay Tivadar és a többiek – akkor megnyugodtunk, és már otthonosan éreztük magunkat. Szóvá is tettük, hogy mi ez a nagy fölfordulás, és hogyan lehetséges, hogy ismeretlen személyek jönnek-mennek az épületben. Azt mondták, hogy az ott lévők a Független Kisgazdapártot kívánják támogatni, és majd a későbbiek folyamán tudunk olyan rendet teremteni, hogy csak azok jöhetnek be, akik valóban igazolt tagok.

	A Független Kisgazdapárt (FKgP) vezetői - balról Csorba János, Vörös Vince, Dobi István és B. Szabó István

A megbeszélések folyamán Kovács Béla ottmaradt a párt központjában, én pedig az ő és az intézőbizottság kérésére átmentem az V. kerület, Báthory utca 24. számú épületbe, amelyik korábban a Magyar Parasztszövetség központja volt, hogy ott a szövetség munkáját újból megindítsuk. Mire odaérkeztem, már ott volt Kiss Sándor, Kelemen Sándor és Oláh István a régi Magyar Parasztszövetség Budapesten élő vezető tagjai, akik nemrég szabadultak ki a börtönből. Megöleltük egymást Kiss Sándorral, és könnyek között adtunk hálát az Istennek, hogy megérhettük azt az időt, hogy a Magyar Parasztszövetséget újból életre hívhatjuk. Az volt a véleményünk, hogy a Báthory utcai helyiség nem alkalmas a Magyar Parasztszövetség számára, mert teljesen föl volt dúlva. Elmentünk a Kossuth Lajos térre, mert valaki azt mondotta, hogy a Parlament mellett van egy üres, nagyon régi, patinás épület. Kiss Sándorral bementünk az épületbe, teljesen üres volt, aránylag ép állapotban találtuk. Úgy határoztunk, hogy az épületet lefoglaljuk a Magyar Parasztszövetség központjának. Megállapodtunk, hogy másnap fölkeressük a kisgazdapárt vezetőségét, és az újonnan megalakult vezetőséggel a polgármesternél – aki újból Kővágó József volt – elintézzük, hogy ezt az épületet hivatalosan is utalják ki a Magyar Parasztszövetség részére.

	Kővágó József a BBC mikrofonja előtt

Talán érdemes arról is szólni, hogy mi volt a kisgazdapárt vezetőségének a véleménye Nagy Imre kormányáról, az esetleges kibontakozásról. Kezdetben ugyanis Kovács Béla Nagy Imre kormányát, a kormány tagjainak névsora ismeretében úgy minősítette, hogy különösebb változás nem történt. Ez érthető is, hiszen a kezdeti időszakban csak kommunista személyek vettek részt a kormányban.⁷ Ennek következtében Béla ekkor még nem tartotta alkalmasnak a Nagy Imre-kormányt arra, hogy az ország ügyeinek intézését kézbe vegye. Kovács Béla feltétele és kívánsága az volt, hogy ezen az összetételen változtatni kell, hogy az újjáéledő pártok, tehát a Petőfi Párt és a Független Kisgazdapárt kebeléből kell a kormányt kiegészíteni. Ezt a kívánságot Nagy Imre tudomásul is vette. Úgyhogy a kormányát át is alakította, és akkor már Kovács Béla, B. Szabó István, Tildy Zoltán és mások is részt vettek a kormányban.

Kovács Bélának még az volt a kikötése, hogy a kormány programját úgy állítsák össze, hogy az a Független Kisgazdapárt és a Nemzeti Parasztpárt, azaz a Petőfi Párt kívánalmainak is megfeleljen. Tehát nem a kommunista rendszer megdöntését kívánta, hanem ismerve Nagy Imre személyiségét, s tudván, hogy ő nem Rákosi nyomvonalán kíván haladni, azt akarta, hogy a kommunistákkal közösen, koalíciós kormányzásban intézzék tovább az ország ügyeit. Ezt Nagy Imre a magáévá is tette, és így is akarta folytatni a munkáját, ha a november 4-i események ezt meg nem gátolják. Természetesen ezt megelőzően nem ismertük a Szovjetunió álláspontját. Kedvezőnek ítéltük meg, hogy Nagy Imre ismert rádiószózatában a Varsói Szerződést⁸ fölmondta. Ebben a munkában Nagy Imrét mi már támogattuk. Mindez november 4-én, amikor a szovjet csapatok újból megszállták a fővárost, dugába dőlt.

A kisgazdapárt paraszti szárnya az elkövetkezendő időszakra egy új tervet, programot dolgozott ki, amelyet a november 4-i események után a Kádár János által alakított Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormánnyal kívántunk egyeztetni. Kovács Béla Kádárékkal tárgyalásba kezdett, hogy a továbbiakban hogyan tudna együttműködni a kisgazdapárt, a Petőfi Párt és az új vezetés. November 4-ét megelőzően, az alatt a zűrzavaros pár nap alatt, határozott program nem alakulhatott ki. De a Nagy Imrével történt megbeszélés alapján teljes mértékben lehetséges volt, hogy egy igazán együttműködő koalíciós munkatervet készítsenek majd el. Amikor az események következtében Nagy Imrével tovább már nem lehetett folytatni a tárgyalásokat és a kormány munkáját, akkor Kádár János azzal kereste meg Kovács Bélát, hogy ő is koalíciós alapon kívánja a kormány munkáját tovább vinni, és tapogatózott, hogy milyen úton-módon tudnának a meglévő pártok együttműködni.

Ebben az időben gomba módra születtek a pártok, mert akkor mindenki pártot akart alakítani. Ezt Kovács Béla is helytelenítette, mert csak zűrzavart okozott. A Kádárékkal történt megbeszélés alapján úgy határoztak, hogy csak a régi koalíciós pártok folytathatják a munkájukat, és hogy ebben az együttműködésben mindegyik párt kidolgozza a maga irányelveit.

Még november 4-ét megelőzően, a forradalom napjai alatt olyan hírek keringtek, hogy Nagy Ferenc Bécsbe érkezett.⁹ A hírek szerint Nagy Ferenc tárgyalásokat kezdett az osztrák kormánnyal, hogy Bécsben tartózkodhasson, és üzenetet is küldött volna Magyarországra Kovács Béláéknak, hogy milyen formában kívánják továbbvinni a Független Kisgazdapárt munkáját, illetve azt kívánta volna megtudni, hogy személyével kapcsolatban milyen álláspont alakult ki Magyarországon. Kovács Béla azt üzente Nagy Ferencnek, nem hiszi, hogy ha hazajönne, akkor az kedvező hatást váltana ki. Nagy Ferenc a velem való levelezésben közölte, hogy nem azért üzent Kovács Bélának, hogy haza akarna jönni Magyarországra, nem kívánta ezt akkor megtenni, hanem azt üzente volna a kisgazdapárt vezetésének, Tildy Zoltánnak, Kovács Bélának, Pártay Tivadarnak és a többieknek, hogy a megváltozott viszonyok között ő szívesen ellátná az ENSZ-ben Magyarország képviseletét. Ezzel kapcsolatban Nagy Ferenc üzenetet kapott Tildy Zoltántól, hogy ezt nem tudják rábízni, mert már korábban megbízták Kéthly Annát.¹⁰ Ez már november 4-e után volt. Nagy Ferencet az osztrák kormány felszólította, hogy bécsi tartózkodását szakítsa meg, mert mint semleges országnak kényelmetlen egy volt miniszterelnököt ebben a rendkívüli időszakban az ország területén tudni. Nagy Ferenc ezt tudomásul vette, és visszautazott Párizsba.

Ebben az időben igen zűrzavaros volt a helyzet. A Magyar Parasztszövetség Báthory utcai épülete közelében főleg az keltette föl a figyelmemet, hogy bizonyos személyek plakátokat ragasztanak ki, amelyeken fölszólítják Budapest lakosságát az összetartozásra és a Nagy Imre-kormány támogatására. A Rákóczi úttal párhuzamos utcában, ha jól emlékszem, a Dohány utcában a fiatalok egy csoportja tevékenykedett. Ezek a fiatalok benzinesüvegekkel jelentek meg a Rákóczi úton, és a fölvonuló szovjet tankok elé dobálták palackjaikat, aminek következtében a tankok fölrobbantak. Természetesen később a fiatalságnak ezt a Dohány utcai gócpontját is fölszámolták. Budapest látképe egyre szomorúbbá vált.

A tudomásunkra jutott, hogy atrocitások is történtek, hogy kommunista vezetőket, ávósokat akasztottak föl és lőttek agyon. Akkor nyüzsgött, mozgott a főváros népe, és mindenki tárgyalta az eseményeket, így hozzánk is eljutottak ezek a hírek. De mi magunk, Kovács Béla, Koszér Nándor vagy én ilyen eseményeket személyesen nem láttunk, különben is nekünk nem az volt a feladatunk, hogy kommunista vezetőket, ávósokat felelősségre vonjunk, hanem hogy a kisgazdapártot és a Magyar Parasztszövetséget próbáljuk újraéleszteni.

	A Rókus kápolna ellőtt tornya az üres Rákóczi úton

A Magyar Parasztszövetség újjáélesztésére az a pár nap kevés volt. Csak az elhatározás született meg. Mint már említettem, november 3-án Kiss Sándorral a Kossuth Lajos téren új helyiség után néztünk, hogy ott nyissuk meg az új központot. Másnap, november 4-én reggel vártuk a személyautót, hogy bemenjünk tárgyalni a Semmelweis utcai központba a kisgazdapárt vezetőségével, az ideiglenes intézőbizottsággal, de hiába vártuk az előző napon kirendelt gépkocsit, nem jelent meg. Nagy fölbolydulás volt már ekkor, szovjet tankok járták az utcákat, megváltozott a főváros képe. Elbúcsúztam Kiss Sándortól, mert mindenképpen el akartam menni a Semmelweis utcába, ahol Kovács Béla tartózkodott. Gyalogosan indultam el, de amikorra odaértem, az összegyűlt kisgazdapártiak, körülbelül tízen-tizenöten már nagyban tanácskoztak Kovács Bélával. Úgy határoztunk, hogy nem maradunk ott a központban, mert hátha vissza akarják foglalni a Magyar–Szovjet Baráti Társaság részére. Azt gondoltuk, biztonságosabb lesz, ha átmegyünk Koszér Nándor közelben lévő lakására. Tízen-tizenketten át is mentünk. Nem sokkal ezt követően fölrohant hozzánk Keresztes József vármegyei szervezőnk, aki valamikor Baranyában, Cserdi községben volt parasztgazda, de a Rákosi-időszak alatt ő is otthagyta a gazdaságát, és Budapestre költözött. Lélekszakadva közölte, hogy azonnal keressünk magunknak biztonságos helyet, mert szovjet katonák és karszalagos ávósok járják a házakat, ahol nagyobb csoportosulás van, igazoltatják a személyeket, és ha gyanúsnak tartják őket, akkor letartóztatják. Láttam Kovács Béla arcán, hogy nagyon meg van rémülve. Erre azt javasoltam, hogy aki tud, próbáljon elhelyezkedni ismerőseinél vagy valahol, Béla pedig maradjon ott Nándor lakásán, én pedig Nándorral elmegyek az amerikai követségre, és megpróbálunk Kovács Bélának biztonságos helyet kérni. Így is történt.

Mi leérve körülnéztünk a Semmelweis utcában, hogy nem jön-e arra ez az igazoltató alakulat. Nem láttunk senkit. Koszér Nándorral gyorsan átmentünk az amerikai követségre, és ott a kapuőrnek megmondtam, hogy Kovács Bélának szeretnénk menedéket kérni. A kapuőr betelefonált az épületbe. Kijött egy főtisztviselő, aki beszélt magyarul. Annak is előadtuk a kérelmünket, megmondtuk, hogy kiről van szó. Kovács Béla most tért haza rabságából, a Szovjetunióból, és az a helyzet állt elő, hogy egy idegen lakásában tartózkodik, és nagyon fél a letartóztatástól, engedjék meg, hogy ide jöjjön. A főtisztviselő azonnal fogta a telefont, és beszélt a követtel, aki hajlandó volt fogadni Kovács Bélát. Mi azonnal visszarohantunk, és mondtuk Bélának, hogy jöjjön velünk, mert biztosítva van számára a menedék. Amilyen gyorsan csak tudtunk, mentünk is vissza. Ahogy újra odaértünk az amerikai követség főbejáratához, a főtisztviselő újból kijött, és a bemutatkozás után szívélyesen fogadta Kovács Bélát. Közölte vele, hogy fogadják a követség épületében. Erre Kovács Béla ránk nézett, és azt mondta a főtisztviselőnek, hogy van itt két másik baranyai barátja is, akik ugyancsak kisgazdapárti képviselők voltak, Koszér Nándor szövetkezetügyi államtitkár és Vörös Vince. Ebben a pillanatban az ő helyzetük is nagyon kétséges, nincs hova menekülniük. Ha lehetséges, oldják meg azt, hogy minket is fogadjon be a követség. Gondolkodott a főtisztviselő egy kicsit, mert soknak tartotta a kérést, hiszen mi csak egykori képviselők voltunk, és nem volt miniszteri rangunk, mint Kovács Bélának, de azt mondta, hogy megpróbál a követtel beszélni, várjunk egy pillanatig. Bement a követség épületébe, és rövidesen, talán öt perc múlva visszaérkezett, és közölte, hogy a követ úr beleegyezett, hogy mindhárman ott tartózkodhassunk a követség épületében.

Estefelé egyszer a követségen megszólaltak a légitámadást jelző szirénák. Gyorsan értesítettek bennünket, hogy vonuljunk le az épület alatt lévő óvóhelyre. Ott találkoztunk Mindszenty József hercegprímással, aki szintén az amerikai követségen kapott menedékjogot. Amikor Mindszenty József meglátta Kovács Bélát, beszélgetni kezdtek, az eseményeket vitatták. Ők már régebben ismerték egymást. Körülbelül fél-háromnegyed óra telt el, amikor vége lett a légiriadónak, és közölték velünk, hogy fölmehetünk a szobáinkba. Mielőtt fölmentünk volna, az összes követségi alkalmazott és mi magunk is letérdeltünk, mert Mindszenty József arra kért bennünket, hogy fogadjuk áldását. Úgyhogy mindannyian letérdeltünk, és Mindszenty József megáldotta a jelenlévőket. Ezután elbúcsúztunk tőle, meg is öleltük egymást, és visszamentünk a szobánkba. Ezt az éjszakát tehát biztonságban, a követség épületében töltöttük.

Kora hajnalban – még sötét volt – újból fölkeresett bennünket az a főtisztviselő, akivel előző nap beszéltünk, és közölte, hogy a követ úr mégsem tud a továbbiakban menedékjogot biztosítani számunkra, mert a nemzetközi jog csak magas rangú személyek számára, például Mindszenty Józsefnek tudja ezt a lehetőséget biztosítani. Kért bennünket, hogy ezt vegyük tudomásul. Így mi egy mellékfolyosón át a hátsó kijáraton távoztunk a követség épületéből. Egy csendes mellékutcára jutottunk, amelyik teljesen néptelen volt, úgyhogy nem kellett attól tartani, hogy esetleg valaki megtámad vagy igazoltat bennünket. Mindez november 5-én a kora hajnali órákban történt. Nem tudtunk mit csinálni, visszamentünk a Semmelweis utcába Koszér Nándor lakásába, ahol már csak magunk között voltunk. Mitévők legyünk a továbbiakban – ez volt a kérdés. Béla mégsem maradhat Koszér Nándor lakásán, tehát valami helyet kell a számára biztosítani. Nándornak eszébe jutott Antall József, aki a kisgazdapárt igazgatója volt, és a közelben lakott. Nándor elment hozzá, és megkérdezte tőle, hogy fogadná-e Kovács Bélát. Jó félóra-háromnegyed óra múlva Koszér Nándor visszaérkezett, és közölte, hogy Antall József hajlandó befogadni a lakásába. Nándor visszakísérte őt, én megvártam, amíg visszaérkezik, és ekkor azt mondtam, hogy megpróbálom megkeresni azt a személygépkocsit, amelyik Baranyából fölhozott, és azzal hazamegyek. Elköszöntem Koszér Nándortól, és elmentem a Pest megyei tanács épületébe, a szomszédba.

Egy idősebb ember volt a sofőr. A Pest megyei tanács központi épületében tartózkodott, és annak udvarán volt elhelyezve a személygépkocsi. Étkezést is ott kaptunk, mert a tanács konyhája ez alatt az idő alatt is végig működött. Szerencsére megtaláltam az autó sofőrjét, sőt, ott volt Kereszti József mecsekaljai főjegyző is. Ebben a helyzetben nekünk nemigen nyílt további lehetőségünk arra, hogy akár a kisgazdapártot, akár a Magyar Parasztszövetséget tovább építsük és fejlesszük, tehát úgy döntöttünk, hogy hazamegyünk Pécsre. Ekkor a tanács épületében tudomásunkra hozták, hogy Budapestet a szovjet katonai alakulatok teljesen körülzárták. Senkit sem engednek se ki, se be. A sofőrünk, aki élelmes ember volt, azt mondta, hogy ennek ellenére ő azért megpróbálja. Kért egy söprűt a szakácsnőktől, a söprűrészét késsel levágta a nyeléről, kért egy fehér törülközőt, azt rákötötte a söprűnyélre, és valamilyen módon odaerősítette a motorház elejére. Mindezek után azt mondta, ezzel megpróbáljuk azt közölni a szovjet katonákkal, hogy mi békés szándékkal jövünk, nehogy ránk lőjenek. Beültünk és elindultunk. Buda határában valóban ott tartózkodott két géppisztolyos szovjet katona. Ránk kiáltottak, hogy: sztoj! A géppisztolyt ránk fogták, mi megálltunk, és nem tudtuk, hogy mi lesz a további sorsunk. Az egyik szovjet katona törve tudott magyarul, s megkérdezte, hova megyünk. „Pécsre akarunk eljutni, mert pécsi lakosok vagyunk” – mondtuk. Földerült az arca, hogy Pécs, Pécs, neki is van ott ismerőse, ő volt már Pécsen. „Nem tennénk-e meg azt a szívességet – kérdezte –, hogy ír néhány sort az ismerősének és elvinnénk magunkkal az üzenetet Pécsre.” „Ó, dehogynem, csak adja ide, nagy örömmel megtesszük” – válaszoltuk. Ami maradék cigarettánk volt, azt is előszedtük és odaadtuk neki. Figyelmeztetett bennünket, hogy nagyon vigyázzunk, mert még „puff-puff”, fegyveres felkelők vannak, nehogy megtámadjanak bennünket. Megköszöntük a tanácsát, kezet fogtunk, és nagy megkönnyebbüléssel elindultunk.

Tehát hazakerültem Baranyába a családomhoz. Kovács Béla azonban fönnmaradt még Budapesten, hogy a politikai élet alakulásáról tájékozódjon, hogy fölvegye a kapcsolatot Kádárékkal, és hogy egy koalíciós kormány alakításáról valamiféle megállapodásra jussanak. Kovács Béla tárgyalt is Kádár Jánossal ebben az ügyben, és Kádár János Kovács Bélát bíztatta is, hogy neki is az az álláspontja, hogy a Független Kisgazdapárt, a Petőfi Párt és a Szociáldemokrata Párt a kommunista párttal közös koalícióban végezze tovább az ország irányítását. Tehát, hogy közös koalíciós kormányt alakítsanak. Kovács Béla az országgyűlésnek is tagja lett, és tárgyalt is Marosán Györggyel, Dobi Istvánnal, Z. Nagy Ferenccel, Kádár Jánossal ebben a kérdésben.

	Marosán György

	Dobi István

Kovács Béla azonban nem tudott teljes mértékben dűlőre jutni velük, mert a Kádár-kormány által kiadott nyilatkozatot mi szerettük volna kiegészíteni, úgy, hogy az a kisgazdapárt és a parasztság céljainak is a legjobban megfeleljen. Így Kovács Béla rövid idő múlva, mert nem valami jól érezte magát, hazajött Mecsekaljára, és akkor egy beadványféléről tárgyaltunk, amelyet ha Kádárék elfogadnak, akkor vagyunk csak hajlandók a kisgazdapárt részéről együttműködni a többi párttal. Ennek a beadványnak megvan a szövege, talán ismertetném ezt a részt. A Kádár János vezetésével megalakult Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány nyilatkozatára¹¹ 1957. január 7-én a parasztság törvényes képviselői, tehát a Nemzeti Parasztpárt, vagyis a Petőfi Párt és a Független Kisgazdapárt jegyzéket bocsátottak ki, amelyet Kovács Béla is és én is aláírtam. Ez a következőképpen hangzott:

„A proletárdiktatúra magyarországi szakaszában a munkásság és parasztság saját politikai pártjain keresztül nemzeti szövetségben összefogott koalícióban gyakorolhatja a hatalmat. A dolgozó parasztság saját politikai erőin és érdekvédelmi-társadalmi szervezetén keresztül maga is az eddig elért, törvényesség tiszteletben tartásával megvalósított szocialista vívmányok védelmezője és a magyar szocializmus továbbfejlesztője és építője kíván lenni. A magyar parasztság ma még nem döntött a szocializmus felé vezető út egységes értelmezésében, sőt megnyilatkozásaiban a magángazdálkodás, a szabad termelés iránti óhaját fejezi ki. Mindamellett érzi az összefogásban rejlő erőt és lehetőségeket, és keresi a szabad elhatározáson alapuló, a magyar viszonyoknak megfelelő paraszti szövetkezés útjait. Teljes szabadságot kell biztosítani a parasztságnak, ezeknek az utaknak a megjárásában. Biztosítani kell, hogy saját szocialista típusú agrárpártjain keresztül lehessen szövetségben a munkássággal és a munkásság politikai pártjaival, a tanácsokban, az országgyűlésben, a kormányban, az elnöki tanácsban egyaránt, a nemzeti életben és a népgazdaságban elfoglalt jelentőségének arányában. A magyar parasztságnak két politikai pártja van, a Független Kisgazdapárt és a Petőfi Párt, mely a volt Nemzeti Parasztpárt utódjaként jött létre. E két párt él. Szükséges, hogy a pártok elismertessenek. A vezetőik mint a pártok képviselői vegyenek részt a koalícióban.

E pártok felelős vezetői, ismerve az ország mai súlyos gazdasági helyzetét, nem kívánnak nagy költségű pártapparátust fenntartani, táboraik nevelése, a szocializmus irányában való vezetése érdekében, valamint a parasztság akaratának az államvezetésben való érvényesítése érdekében azonban szükségesnek tartják országos és megyei központok fenntartását. A magyar parasztságnak független kulturális és gazdasági érdekvédelmi szervezetre van szüksége. Ezt a feladatot az újjászervezendő Magyar Parasztszövetség láthatná el. A Magyar Parasztszövetség a Szabad Szakszervezetek Országos Tanácsának tagja lehet.

A nemzeti egység kiteljesedése érdekében a koalíciós pártok, a kulturális és gazdasági-társadalmi szervezetek, valamint pártokon és említett szervezeteken kívül álló becsületes, hazafias erők összefogása érdekében egy egyetemes szövetségre van szükség. Ilyen szervezetet Magyar Nemzeti Szövetség néven volna kívánatos életre hívni. Az Elnöki Tanács, az Országgyűlés, a megyei, a járási és a községi tanácsok megválasztása a Rákosi–Gerő-klikk helytelen politikai vonalvezetése mellett történt, úgy ezek személyi összetétele is magán viseli a helytelen politikai bélyeget. Szükséges rövid időn belül a testületek demokratikus újjáválasztása, új demokratikus választójogi törvény alapján. E választójogi törvény megalkotására kizárólagos céllal ideiglenes országgyűlést kell összehívni a koalíciós pártok delegációiból, a pártok által közös megegyezéssel megállapított arányban.

A haladó irodalom számára teljes szabadságot kell biztosítani. Ennek érdekében meg kell szüntetni a könyvkiadás állami monopóliumát, és lehetővé kell tenni, hogy az írók irodalmi szövetkezeteket létesíthessenek műveik kiadására és terjesztésére. Biztosítani kell a demokratikus pártok és társadalmi szervezetek jogát saját lapjaik, folyóirataik, kulturális, propaganda-, sajtótermékeik szabad kiadására és terjesztésére.

A felzaklatott lelkületű magyar nép megnyugtatására a legrövidebb időn belül tárgyalásokat kell kezdeményezni a Szovjetunióval és a Varsói Szerződés tagállamaival a Magyarországon tartózkodó szovjet csapatok helyzetének tisztázása és fokozatos kivonása érdekében. Az ország mielőbbi gazdasági helyreállítása érdekében haladéktalanul tárgyalásokat kell kezdeményezni a szocialista államokkal, más, elsősorban európai államokkal becsületes feltételű kölcsön folyósítása érdekében. A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány 1957. január 5-én kiadott nyilatkozatának fenti elvi szempontokkal való kiegészítése tárgyalási alapot képezhet a kormány és az agrárpártok között a nemzeti erők összefogása érdekében kívánatos koalíciós kormány megteremtésére.”

Ez volt az a nyilatkozat, amelyet a Kádár-kormány részére elküldtünk, hogy ezeknek a szempontoknak a figyelembevételével a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány kiadott nyilatkozatát kiegészítve tudnának az agrárpártok részt venni a koalíciós kormányban. Kádár Jánosék átvették tőlünk ezt a nyilatkozatot, el is olvasták, majd Kádár János magához kérette Kovács Bélát, és tárgyalásokat folytattak erről a nyilatkozatról. A tárgyaláson abban állapodtak meg, hogy ez a követelés az agrárpártok részéről elfogadható, és Kádár János is úgy gondolta, hogy koalíciós kormányt fognak alakítani a további ügyek vitelére.

Ezután a Kádár és Kovács Béla közötti beszélgetés után eltelt egy-két nap, és Kádár János megint magához kérette Kovács Bélát. „Nézd, Béla, úgy látom, egészségileg nem vagy teljesen rendben, menjél haza Pécsre, kezeltesd magad, és amikor majd annyira rendbe jössz, hogy a tárgyalásokat folytatni tudjuk, akkor majd értesíts engem, és újra összejövünk.” Ez finom megoldás volt Kádár János részéről. Nem mondta a szemébe Kovács Bélának, hogy a koalíciós kormány felsőbb, szovjet rendelkezésre nem jöhet létre. Ezt ilyen nyíltan, őszintén nem mondhatta meg Kovács Bélának, hanem azzal a megoldással próbálta hazaküldeni, hogy kórházban kezeltesse magát, és majd értesítést kap a további tárgyalásokról. A további tárgyalás Kádárékkal azonban soha nem jött létre.

Kovács Béla ezt követően lent maradt Pécsett. De egészségi állapota már nem javult meg annyira, hogy hosszabb ideig akár az Országgyűlés ülésein részt vehetett volna.¹² A szíve nem működött már rendesen, így kénytelen volt otthon maradni. A további tárgyalás tehát megakadt. Ennek így is kellett történnie, mert Kádárékat Moszkvából utasították, hogy nem hozhatnak létre koalíciós kormányt.

A mi előterjesztésünk a szocializmus vívmányait meg kívánta tartani, és a szövetkezeti mozgalmat is úgy gondoltuk el, hogy azt a parasztság a magyar viszonyoknak megfelelően önkéntes alapon hozza létre. A kisgazdapárt nem akart nagy apparátust fenntartani. Országos központot természetesen létre kellett volna hozni, és azt is szükségesnek tartottuk, hogy a vármegyei szervezetek létrejöjjenek, amelyek a kisgazdapárt intézkedéseit, útmutatását a vármegyében végrehajtották volna. Mi egy ilyen apparátusra gondoltunk, természetesen a helyi szervezetek felállításával, mert a vármegyei szervezet csak akkor tudott volna intézkedni valamilyen dologban, ha a községekben van egy olyan apparátus, amelyik ezt végrehajtja. Nem gondoltunk arra, hogy a kormányzási munkában az MSZMP-nek vezető szerepe lesz, hanem egyenlő arányban levő képviselettel akartunk koalíciós kormányt alakítani. Kádár biztatása alapján Kovács Béla úgy gondolta, hogy reálisak a koalíciós kormányzás alapjai, és Kádár János is ezt akarta, legalábbis a kezdeti időszakban. De amikor Kovács Bélát hazaküldte, Kádár már megkapta az utasítást a szovjetektől, hogy nem lehet koalíciós kormányzást létrehozni, így megszűnt a további kapcsolat, és az MSZMP egyedül folytatta tovább.

Ezek után fel lehet tenni azt a kérdést, hogy Kovács Béla miért ment bele abba, hogy ő nem mint kisgazdapárti képviselő, hanem mint a népfront jelöltje vegyen részt egy MSZMP vezette parlament munkájában? Kovács Béláról tudni kell, hogy hazaérkezése után nem akart ellentétbe kerülni az akkori rendszerrel, s erre neki megvoltak az igen súlyos okai. Azért vállalta a képviselőséget, mert ezzel jövőbeni érdekeket akart biztosítani. Egy olyan politikát gondolt el, amelyben bizonyos mértékben taktikázni kell a parasztság érdekében. Ő a régi kisgazdapárti szempontokat akarta érvényesíteni. Ezen kívül ő is féltette a családja jövőjét, ezért kompromisszumot kellett kötnie. Tehát a kezdeti időszakban bizonyos mértékig Kádárékkal együtt akart dolgozni, de miután Kádár János a továbbiakban már ezt nem hajthatta végre, Kovács Béla magatartása és állásfoglalása is természetesen megváltozott vele szemben, de ezt nem hozta nyilvánosságra.

November 4-e után, hogy megélhessünk, Pécsett a Baromfikeltető Állomásnál gépkocsi-rakodómunkás lettem. Tenyésztojásokat gyűjtöttünk össze a vármegye területén. Ezt az állást egy ismerősöm járta ki a Baromfikeltető Állomás vezetőjénél, de egy hónapi alkalmazás után tudomásomra adták, hogy nincs módjukban tovább alkalmazni, és fölmondtak. Ekkor egy másik ismerősömhöz fordultam, hogy nem tudna-e Baranya megyén kívül – mert itt lehetetlen elhelyezkednem – valami állást biztosítani. Ő kijárta azt, hogy az Országos Sertéshizlaló Vállalat kenyérmezői telepének brigádvezetője lettem.

Ettől kezdve Kovács Bélát csak ritkán tudtam meglátogatni. Amikor hazajöttem a családomhoz Bakonyára, röpke időre meglátogattam őt is, hogy érdeklődjek egészségi állapotáról, meg hogy tájékozódjak, mik történnek vele a politikai életben. Akkor ő már állandóan a pécsi klinikán feküdt. 1959 júniusában egy alkalommal olyan jó állapotban érezte magát, hogy megkérte az orvosát, engedje haza Mecsekaljára a családjához, hogy egy-két napot el tudjon tölteni otthon. Vágyakozott, hogy a családi házát, a kedvelt szőlőjét, présházát még megtekinthesse. Ezt követően olyan rossz állapotba került, hogy 1959. június 21-én, vasárnap meghalt. A család intézkedni próbált a temetéssel kapcsolatban, de a Kádár-kormány magára vállalta, hogy Kovács Bélát a kormány halottjának tekinti. S Kádár János Kovács Béla megcsúfolásaképpen a búcsúztatására Ortutay Gyulát küldte le. Béla állandóan ellentétben volt Ortutayval, mert Ortutay elkötelezettje volt Rákosiéknak, s a kisgazdapártból állandóan szállította a híreket, és két esetben meg is akarta dönteni a kisgazdapárt vezetését. Ez az Ortutay Gyula ment le búcsúztatni. Amikor a temetés után visszakerültem Bakonyára, beszélgettem Kovács Béla lányával, Pirikével, aki azt mondta, hogy ha édesapja tudta volna, hogy Ortutay Gyula búcsúztatja, akkor még a sírjában is megfordult volna.

	Ortutay Gyula

Én, mint említettem, elkerültem az Országos Sertéshizlaló Vállalat kenyérmezői telepére. Itt sem az otthoni, sem az országos politikai eseményekkel kapcsolatban nem sok tájékoztatást kaptam. A gazdaság sertéshizlaló telepének az ügyeivel voltam elfoglalva. A politikai életbe nem kapcsolódhattam be, mert állandó rendőrségi megfigyelés alatt állottam, rendszeresen érdeklődtek utánam, hogy hogyan viselkedem. Munkámat nagyon jól és pontosan végeztem, ezért egy ideig a növénytermelésben voltam brigádvezető, majd átkerültem az állattenyésztésbe. Két állattenyésztési szakot folytatott a sertéshizlaló telep, tehát sertéseket hizlalt és fölvásárolt leromlott szarvasmarhákat, ezeket fölhizlalta, és közben lefejő-tehenészeti munkát is végzett. Ennek a lefejő-tehenészetnek voltam a brigádvezetője 1958-tól 1968-ig. Nekem a kenyérmezői telepen semmi bántódásom nem esett. Ebben az is szerepet játszott, hogy a sertéshizlaló vállalat vezérigazgatója Dobi István fia, Dobi Sándor volt, aki ismerte a múltamat, tudta, hogy az édesapjával korábban a kisgazdapártban és a Magyar Parasztszövetségben együttműködtem. Dobi Sándor üzent is, legyek nyugodt, nekem semmi bántódásom nem történhet. Így is volt. Szabadon mozoghattam, mehettem, ahova akartam, csak éppen megfigyelés alatt tartottak. Ezt onnan tudom, hogy a helyi párttitkárral jó viszonyom alakult ki, és az üzemegység-vezető is közölte velem, akihez a tatabányai rendőrkapitányság megbízottja kijárt érdeklődni, hogy milyen magatartást tanúsítok.

1 Nagy Imre 1953. július 4-étől 1955. április 18-ig volt a Minisztertanács elnöke.

2 Pécsett 1956. október 25-én az orvostanhallgatók kezdeményezték a tüntetést, amelyhez csatlakoztak a többi egyetem és főiskola hallgatói, valamint a középiskolások.

3 Pécsett 1956. október 31-én 11 órától tartott nagygyűlést a kisgazdapárt, amelyen Kovács Béla tartott beszédet.

4 Az ellenforradalom Baranyában. Pécs, 1957, Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága. 35–36. o.

5 Pécsett október 30-án alakult meg a rendőrség forradalmi tanácsa, elnökévé Ditrich Károly rendőr hadnagyot választották.

6 Pécsett 1956. október 28-án a SZOT megyei székházában a munkástanácsok küldötteinek tanácskozásán alakították meg a Baranya Megyei Munkásság Nemzeti Tanácsát. Elnökévé Kertész Endre ügyvédet, titkárává Domján Mihály ügyészt választották.

7 Az 1956. október 27-én újjáalakult kormánynak Kovács Béla és Tildy Zoltán is tagja lett.

8 Miután október 31-étől újabb szovjet csapatok érkeztek az országba, Nagy Imre november 1-jén felmondta a Varsói Szerződést. Ezt rádióbeszédben hozta az ország tudomására.

9 Az Ausztriába látogató Nagy Ferencet az osztrák kormány semlegességére hivatkozva 1956. október 31-én kiutasította az országból.

10 Kéthly Annát november 2-án, távollétében delegálta a kormány az ENSZ közgyűlésére.

11 1957. január 6-án jelent meg a Kádár-kormány programja, amely szerint a „Nagy Imre-kormány árulása” nyitotta meg az utat az „ellenforradalom” előtt.

12 Kovács Béla 1958 novemberében a HNF képviselőjeként parlamenti mandátumot kapott, haláláig országgyűlési képviselő maradt, noha betegsége miatt képviselői munkáját nem tudta ellátni.

Az eredeti interjút Hegedűs István készítette 1988-ban.
Szerkesztette Kőrösi Zsuzsanna.