Főoldal
  Könyvek
  Filmek
  Honlapok
  Konferenciák
  Összes recenzió
  Könyvekről
  Filmekről
  A mi recenzióink
  Kísérlet számvetésre
  Impresszum

  

  

  

Kőrösi Zsuzsanna: Humor a röplapokon NYOMTATÓBARÁT VERZIÓ 
A RECENZÁLT MŰVEK ADATAI    
KÖNYVEK    
Közreműködő(k):   Farkasházy Tivadar (Előszó), Horváth Julianna (Összeáll., jegyz.)
Főcím:   "Megy a rendszer, jön a rendszer, majd megbolondul az ember..."
Alcím:   '56 röplaphumora
Kiadási hely:   Budapest
Kiadó:   Napvilág
Év:   2006
Terjedelem:   112 oldal
Ár:   2800 Ft
Nyelv:   Magyar
RECENZIÓ SZÖVEGE    
A forradalmi napok Balatonendréd nemzeti bizottságának tagját, Kovács G. Istvánt is megihlették. Ironikus sorai fél évszázad múltán egy dokumentumgyűjtemény címeként éledtek újjá: „Megy a rendszer, jön a rendszer, majd megbolondul az ember…” Hát bizony, előfordul az ilyesmi – mondhatnánk egy vállrándítással, ha nem lenne az alcím, ami már jobban eligazít bennünket: ’56 röplaphumora. Tehát végre egy kis vidámság, nevetés az évfordulós dömpingben? Nem egészen. A címlapválasztás – egy rajz, amelyen a palackból kiszabadult szellem (egy szovjet katona) fegyvert fog az őt kiszabadító emberkére (Kádár Jánosra?) – azt sugallja, hogy az összegyűjtött dokumentumok korántsem derűsek, a forradalom leverését követő dermedtség és félelem légköre nem kedvez a nevetésnek, esetleg a fekete humornak.

A forradalom ötvenedik évfordulója alkalmából számos dokumentumközlés látott napvilágot. Ebben a sorban úttörő vállalkozásnak mondható a Napvilág Kiadó gondozásában megjelent kötet, amely a forradalom és szabadságharc sajátos emlékeinek bemutatására vállalkozott. Horváth Julianna a Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár gyűjteményéből negyvenkét olyan röpiratot és aprónyomtatványt válogatott, amelyek a politikai humor eszközeivel írják le az ötven évvel ezelőtti eseményeket.

A szerkesztői bevezetőben – bírósági iratokból megismert esetek alapján – áttekintést kapunk a röplapok változatos előállítási módjairól és terjesztéséről. Papír, ceruza, esetleg írógép, indigó, továbbá ötlet és elszántság kellett hozzá. A házfalakra másolták, ragasztották, postán vagy személyesen terjesztették. És kik csinálták? Mindenki és bárki. Az illegalitásba vonult szabadságharcos, a diák, az egyszerű hétköznapi ember, vagyis azok, akik még 56 végén is bíztak valamiben, hittek a forradalomban, vagy a másik oldalról a kormány politikája mellett elkötelezett párttag. És ez a tevékenység bizony sokszor nem is volt veszélytelen vállalkozás. A begyűjtött vicceket, lefoglalt humoros röplapokat, följegyzéseket ugyanis – mint súlyosbító körülményt – előszeretettel használták fel a forradalom leverését követő büntetőperekben. Például – tudjuk meg a kötetből – Roszner István hatvanéves rokkantnyugdíjast, aki a kórházban forradalmi naplóját és a Magyar csecsemők címet viselő röplapot kórházi ágya mellett, vagyis „bárki által hozzáférhető helyen” tartotta, három év börtönbüntetésre ítéltek. A tudományos munkát, a sajtó alá rendezést nyilvánvalóan nehezítette, hogy a röplapok készítőjét, készítőit, keletkezésük idejét, körülményeit nem vagy csak néhány esetben lehetett azonosítani. Ebben közvetett segítséget nyújtottak a levéltárban őrzött bírósági iratokban található adatok, illetve maguk a röplapok, azok tartalma.

A dokumentumok nagy valószínűséggel 1956 júniusa és 1957 márciusa között születettek, és a kötetben keletkezésük sorrendjében követik egymást. A könyv páratlan oldalain a röplapok fakszimile formában, szemben, a bal oldalon szöveges formában jelennek meg. A szerkesztői magyarázat szerint a könnyebb olvashatóság érdekében gépelték le a szöveges részeket, bár ezt csupán egy-két valóban nehezen olvasható röplap teszi szükségessé. Viszont érthetetlen, hogy nem egy esetben miért csak a dokumentum valamely kiragadott részét közölték gépelt formában, szinte pontosan azoknál, ahol a teljes eredeti dokumentum nehezen silabizálható ki. A páros oldal alján szerepel a pontos levéltári jelzet, az irattani meghatározás, az őrzési hely, a röplapra utólag ráírt kézírásos megjegyzések, a szövegváltozatok lelőhelyei, s az első forrásközlés esetleges bibliográfiai adatai is. A feldolgozás egzaktságához viszont feltétlenül közölni kellett volna a röplapok eredeti méretét is. A röplapok tartalmát, keletkezését, utóéletét magyarázó kommentárok szintén ezen az oldalon találhatók. A röplapok számtalan utalása, részlete lehet értelmezhetetlen a forradalom után született nemzedékeknek számára, így a magyarázatokra szükség van, ám sok esetben érthetetlen, miért épp arra a részletre esett a szerkesztői választás, és miért nem másra, többre. Természetesen mindent nem lehet elmondani ezekben a jegyzetekben az ötven évvel ezelőtt történtekről, de nehezen védhető, hogy például a feltehetően a Pécsi Orvostudományi Egyetem hallgatói által fogalmazott Műsoros esttel kapcsolatban miért csupán a mecseki láthatatlanokról szól a kommentár, és miért nem inkább a szöveg más utalásait értelmezi? Vagy Az évad új bohóca , azaz Kádár János nevében írt versike esetében miért csak a decemberi nőtüntetést kell megvilágítani és azt például már nem, hogy a szovjet hatóságok diákokat is deportáltak a Szovjetunióba?

Nézzünk most néhány dokumentumot! A kiadvány első röplapja Münchenben készült, jó néhány héttel a forradalom kitörése előtt. Narancssárga alapon egy grafika látható, amely a ledőlő, darabjaira hulló Sztálin-szobrot ábrázolja, mintegy előrevetítve a gyűlölt jelkép későbbi sorsát. Az összeomló agyagkolosszus darabjai fejen találják a menek ülő Rákosit. A kép alatt Karády Katalin nagy szerelmes slágerének örök közhelye olvasható – „Hiába menekülsz, hiába futsz, a sorsod elől futni úgysem tudsz! Mert sorsunk nekünk és végzetünk, hogy egymásért szenvedünk…” –, az ábrázolással kontextusban természetesen egészen más értelmet nyerve.

Az egyik október 23-án született röplap egy gyászjelentés, amely abban a reményben íródott, hogy a forradalommal végre örökre eltemetik a Rákosi-korszak rettegett normarendszerét. A sok nyelvi leleménnyel fogalmazott szöveg Szipolyozó János és Hajcsár Mária gyermekének, Norma Jánosnak a temetéséről értesít.

Egy-egy röplapot több szövegváltozattal is terjesztettek: ilyenek többek között a Szózat és a Mi atyánk különböző parafrázisai. Ez utóbbinak két variációját – több más gúnyvers mellett – Győri László hasonló, bár inkább az irodalomra fókuszáló nagyszerű összeállításában is olvashatjuk ( Piros a vér a pesti utcán. Az 1956-os forradalom versei és gúnyiratai. Budapest, 2006, Magyar Napló).

Hatásos terjesztési mód volt, amikor a röplapokat sokszorosításuk után megbízható címekre levélben küldték tovább, kérve a címzetteket, hogy ők is másolják le, aztán továbbítsák. Ezen a módon juttatták el sokakhoz például a Ludas voltál Mátyás szatirikus hetilap több változatát.

A kádári vezetés is tisztában volt vele, hogy a röplap hatékony politikai propagandaeszköz lehet, így az első pillanattól kezdve hangsúlyt helyeztek rá, hogy kellő számban jussanak el az emberekhez a konszolidációt elősegítő sokszorosított üzenetek. Néhány ilyen, a forradalom leverése után keletkezett kormánypárti röplap is helyet kapott a kötetben. A dokumentumok ötödét feltételezhetően a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány adta ki, néhányat pedig az MSZMP egyik budapesti szervezete készített. Ilyenek például a munkástanácsokat lejárató vagy a munka felvételére mozgósító röplapok, illetve a rémhírterjesztőknek gúnyolt embereket ábrázoló rajzok. Ezek a dokumentumok kivitelezésükben sokkal professzionálisabbak, mint spontán mód előállított elődeik: látszik rajtuk, hogy nyomdában, nagy példányszámban készültek.

„A 20. század borzalmai, értelmetlensége a szatíra, a groteszk és az abszurd eszközeivel írható le a legjobban, miközben a humor – átmenetileg – fel is szabadítja mesélőjét és hallgatóját” – olvashatjuk Farkasházy Tivadar kedvcsináló előszavában. Anélkül, hogy a fenti bölcs megállapítással vitatkoznék, szükségesnek tartom leszögezni: ezek a hirdetések, csasztuskák, kérdés-feleletek mára jócskán megkoptak, megporosodtak, az új rezsim propagandatermékeit pedig egyszerűen szánalmasnak érezhetjük. Mégis fontos, hogy megismerjük őket, hiszen ezek a szarkasztikus röplapok jól érzékelhető módon tükrözik a kor és a benne élő emberek hangulatát. Fontos munkát vehetünk tehát a kezünkbe. Kétségkívül a szerkesztői alaposságot dicséri az annotált névmutató – amely segít a kötetben szereplő személyek azonosításában – és a rövidítés-, valamint az iratjegyzék is. Hiányérzetem főként abból adódik, hogy a kötet csak a Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár gyűjteményéből válogatott. A forradalom és szabadságharc folklórja nyilvánvalóan kevéssé dokumentált, de ennél minden bizonnyal több anyag, több dokumentum áll rendelkezésre. Érdemes lenne őket minél előbb felkutatni, összegyűjteni és közzétenni! Mint ahogy tette ezt például Tischler János 2003-ban, amikor bírósági iratok között talált röplapokat publikált Néphumor 1956. november 4. után címmel. (Élet és Irodalom, 2003. október 24. 3. p.)

A „Megy a rendszer, jön a rendszer, majd megbolondul az ember…” a kezdet nehézségeit magán viselő, de fontos lépések egyike azon az úton, amely 1956 folklórjának, „népköltészeti” emlékeinek feltárásához, megismertetéséhez vezet.
 


Az 1956-os forradalom visszhangja a szovjet tömb országaiban



The 1956 Hungarian Revolution and the Soviet Bloc Countries: Reactions and Repercussions



Beszámoló az 1956-os Intézet 2006. évi tevékenységéről



  Copyright © 2007 Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutatóintézete Közalapítvány