1941-ben született, 1960-ban érettségizett, majd 1961-1966 között a Budapesti Műszaki Egyetemre járt. Mérnökként soha nem dolgozott. Már egyetemista korában (1964-től) részt vett szociológiai kutatásokban a Népművelési Intézetben. Első szakmai publikációja is az itteni munkájából született (1967). Ahhoz a szociológus generációhoz tartozik, amelyik nem egyetemen tanulta a szakmát, hiszen a képzést 1949-ben beszüntették, s az első újonnan végzettek csak 1975–76-ban kerültek ki az egyetemről. Megalakulásától, 1968-tól a Felsőoktatási Pedagógiai Kutatóközpont (FPK) munkatársa, s itt elsősorban a felsőfokú továbbtanulással, a mobilitással kapcsolatos empirikus kutatásokat végez. Két évet (1969–1971) az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetben töltött, ahol mesterével, Kemény Istvánnal munkáskutatásokat vezetett, s ezek eredményei önálló köteben is megjelentek (A Csepel Vas- és Fémművek munkásai, Pest megye munkásai). Az FPK-ban végzett kutatások összefoglalásaként jelent meg a Család, iskola, továbbtanulás című monográfiája. A hetvenes évek elején kétszer részesült akadémiai jutalomban.
A hetvenes években a Magyar Televízióban illetve a Balázs Béla Stúdióban (BBS) mintegy másfél tucat dokumentumfilm szakértője, forgatókönyv-írója, társalkotója, a hetvenes évek közepétől a BBS tagja, ott filmkészítésen kívül elsősorban a dokumentumfilmmel kapcsolatos elméleti kutatásokban vesz részt.

1971-1974 között az MTA Ipargazdasági Intézeténél Mód Aladárnéval munkáskutatásokat folytat vidéki nagyüzemekben. (A Dunai Vasmű munkásai és az üzemi demokrácia című kötet az Akadémia Kiadónál jelent meg, Az Ózdi Kohászati Üzemek és az üzemi demokrácia című kötet, az 1973-ban bekövetkezett politikai változások miatt már csak „fehér könyvben”, belső kiadványként jelenhetett meg.)
1972-ben egyik szervezője a MTESZ munkaszociológiai konferenciájának, s szerkesztője a konferenciára megjelenő kötetnek, amelyet a rendőrség elkoboz, s a konferencia megrendezését betiltja. Az 1979-es Charta-aláírás miatt majd három éves huzavona, munkaügyi pereskedés után Gazsó Ferenc elbocsátja állásából.

Munkássága 1981-től szorosan összefonódott Hegedűs B. Andráséval.1981–1984 között az MTA Közgazdaságtudományi Intézeténél a gazdaságunk szervezeti rendszere kutatás részeként a gazdasági, politikai és pénzügyi vezetők életútját vizsgálják - éltútinterjúk segítségével. Ebben az időben kezdenek az 1956-os foradalom történetével intenzíven foglalkozni, elsősorban a hivatalos dokumentumok „dekódolásával”, kronológia készítésével és a résztvevőkkel készített interjúk segítségével.

Ebből a munkából nőtt ki az Oral History Archívum (OHA), amely 1985-ig illegálisan, ezután a Művelődéskutató Intézet szervezeti keretein belül, a Soros Alapítvány anyagi támogatásával működött. Ekkor már elsősorban a forradalom résztvevőivel, a Kádár-rendszer üldözötteivel készülnek interjúk.

1988-ban egyik alapítója a Történelmi Igazságtétel Bizottságnak, 1989-ben a Nagy Imre és mártírtársai temetésének egyik főszervezője.
Az általa alapított OHA alapjain létrejövő 1956-os Intézet egyik alapítója (1990), majd az OHA vezetője, az intézet igazgatóságának tagja, 1999-től az intézet tudományos tanácsadója.

A nyolcvanas években részt vesz a demokratikus ellenzék tevékenységében. 1985-ben Kőszeg Ferenccel kezdeményezi és többekkel együtt szervezi az országgyűlési választásokon a Hazafias Népfront jelöltjeivel szembeni ellenjelöltek állítását. Kiadója és egyik szerkesztője a választási anomáliákat bemutató szamizdat Választási almanachnak. Szintén 1985-ben Kenedi Jánossal és Havas Gáborral szerkeszti Kemény István hatvanadik születésnapjára az Isten éltessen Pista című szamizdat kötetet, amelyben a Kemény-taníványok tisztelegnek emigrációban élő mesterük előtt. Rendszeres szerzője a Demszky Gábor által szerkesztett AB Hírmondó szamizdat folyóiratnak, ebben elsősorban belpolitikai elemzéseket publikál.
Kitüntetései: 1956-os Emléklap, Köztársasági Éredemrend Tisztikeresztje, Nagy Imre emlékplakett.

Az 1956-os Intézetben megjelent számos, az 1956-os forradalommal és a Kádár-korszakkal foglalkozó kötet és tanulmány szerzője, társszerzője, szerkesztője. Ezeket az 56-os Intézet honlapján lehet fellelni. A nyolcvanas évek közepétől publicisztikai tevékenységet is folytat, írásai a szamizdat Hírmondóban, a rendszerváltás után a Heti Beszélőben, a havi Beszélőben és balliberális lapokban jelennek meg. Legutóbbi könyvei: Így kell ez, vagy másképp (Szinetár Miklós portré), A hazugság mindennapi életünkben (szociálpszichológiai esszékötet), A felkelő nap árnyéka (Ferber Katailin Japánban tanító közgazdász professzor portréja), Vajda Júlia (festőművész)  monogárfiája (Soóky Andreával) - valamennyi kötet a Balassi kiadónál jelent meg.

Jelenleg Huszár Tibor monográfiáján és a Kádár-korszak lexikonán dolgozik, valamint rendszerváltáskor pozícióban lévő vezetők interjús vizsgálatát szervezi, vezeti.