Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim!

A sok könyv után az én feladatom egy filmet bemutatni. Pontosabban nem is egy filmet, hanem sokat. Ugyan egyetlenegy lemez fog pörögni a gépben, de azt hiszem, hogy a filmnek annyi olvasata van, annyi nézete lehet, ahányan itt vagyunk. Elsőként szeretném kiemelni Góczán Flórián operatőr fantasztikus munkáját, aminek a végén egy valóban szép, egy gyönyörűen fényképezett filmet kapunk, ami bevezet minket egy olyan világba, ami talán egy kicsit mostohán kezelt a mai Magyarországon is.

Nagyon sokat lehet gondolkozni a film kapcsán a történelemről. Mi a történelem tárgya, mivel foglalkozunk itt mi? Amikor az egyik ottani újságírónő, aki bokrokon, bozótokon, árkokon keresztül elvezetett minket első alkalommal a szent helyre, ahol a tábor van, ahol a magyarok voltak, megjártuk a vadcsapásokat, körülnéztünk és ott megtaláltuk a történelmet. Hol van az emlék? Ott volt a lábaim előtt az a nagyon-nagyon kevés, ami az épület alapjaiból megmaradt, ami az egykori táborból, ami az odamenekültek ottani életéből megmaradt. Mit lehet ebből restaurálni, mi van itt, ami emlékezésre érdemes, mi van itt föltárni való? Nagyon fontos tanúságtételnek tartom a filmet a nemzeti összetartozás tudatáról, a nemzethez tartozás tudatáról. Kíváncsi vagyok, mennyi jön át a filmben, a filmen abból a szeretetből, ahogy itt bennünket fogadtak, és ahogy emlékeik szerint az 56-os magyarokat fogadták. Állampolgárságuk ezért bármilyen papír nélkül mindenki számára evidencia. Meg fogják látni a filmben a szerepet vállaló statisztákat, akik segítettek, próbálták felidézni annak a kornak a hangulatát, mit jelent magyarnak lenni, akár itthon akár a határ túloldalán. Annyira nem is dönthető el, hogy éppen a határnak melyik oldalán állunk, de micsoda különbség volt 1956-ban 500 méter ide, vagy 500 méter oda!

A közönség megtekinti a filmet	Szakolczai Attila bemutatja a filmet, balra Gyáni Gábor történész

Szól természetesen a film arról, hogy hogyan kell menekülni. Illetve Kende Pétertől megtanulhatjuk azt is, hogy nem elég az iratokat és nem elég értékeket magunkhoz venni, még indulás előtt szükség van valamennyi élelmiszerre is, amivel kibírjuk addig, amíg valahol konszolidáltabb, nyugodtabb körülmények közé érkezünk. Nem elég az aktatáska, bizony szükség van a hátizsákra is.

Pikáns volt a jugoszláv-magyar kapcsolat 1956-ban. Tessék elképzelni azt a szituációt, amikor a kommunista diktatúra ellen felkelő, vagy egyáltalán a felkelésben nem résztvevő, de a kommunista diktatúrában tovább élni nem akaró emberek egy másik kommunista diktatúrába menekülnek. El tudjuk képzelni, hogyan éltek a menekültek Ausztriában, és hogyan éltek a menekültek szintén kommunista Jugoszláviában, hogyan éltek a másik diktatúrában, mennyire lehettek szabadok, mennyire voltak bezárva a táborokba. Látni lehet a filmből azt is, hogy ez a diktatúra ugyanolyan slampos volt, ugyanolyan slendrián módon működött, mint a magyar, mert miközben a táborokat hivatalosan nem volt szabad elhagyni, természetesen a kialakuló emberi kapcsolatok révén a táborokat nem vették körül szögesdróttal. Jugoszlávia, Titó 56-ban és 56-ot közvetlenül követően, nagyon sokfelé próbált megfelelni egyszerre, próbált meg jóba lenni Nagy Imrével, Kádárral, Hruscsovval, a nyugati közvéleménnyel, a nyugati politika-csinálókkal. Ide tartozik talán, hogy a magyar menekültkérdés Jugoszlávia számára gazdasági kérdés is volt, anyagi kérdés is volt. Meglehetősen jó fejpénzt kaptak a nemzetközi szervezetektől a befogadott magyarok után, amiből bizony csurrant-cseppent a jugoszláv rezsimnek és a táborokat fönntartó, a menekülteket befogadó, ellátó, segítő embereknek is. Talán ezért is volt olyan hosszú átmeneti állomás Jugoszlávia azok számára, akik Jugoszlávián keresztül kerestek új hazát. Menekültekkel, menekültkérdéssel kapcsolatban még egy szempontból volt különösen érdekes, izgalmas, pikáns a forgatás, hiszen ez a terület ma újra menekülteknek a területe. Volt olyan 56-os magyar menekült szállás, ami itt Jugoszlávia rebalkanizálódása következtében most a szerb nemzetiségűeknek volt átmeneti menekült szállása.

Tehát menekültekről forgattunk filmet, menekültek között, olyan emberek segítségével, akik közül sokan szintén menekülnének, ha tudnának, vagy nagyobb elszántságuk lenne hozzá. A filmet eredetileg egy szabadkai intézménnyel közösen terveztük létrehozni. Sajnos azonban ők a részvételükért olyan árat kértek, ami jobban ellátott játékfilmnek is megterhelte volna a költségvetését, a miénket lényegében teljes egészében elvitte volna. Így sajnos kénytelenek voltunk pusztán a magunk erejére, a magunk kutatási eredményeire, és az ott megtalált emberek további támogatására, segítségére építeni. És akkor következzen a film.

A 2005. december 16-án, az 1956-os Intézetben elhangzott bevezető írott változata.