___Széchenyi Ágnes: A „fordulat évei" ...___Vissza
SZÉCHENYI ÁGNES:
A „fordulat évei" egy folyóirat történetében. A Válasz újraindulása és ellehetetlenülése, 1946-1949
„Ez a világ [...] még csak úgy enyém, mint a szobrásznak a kőtömb. A benne rejlő szobor az enyém. Nemcsak a magamé, a művet másokkal együtt kell kibontanom, mindazokkal, akik ismerik a tervet, de ismerik a kő sajátosságait is." Ezeket a mondatokat 1945. november 2-án jegyezte fel naplójába Illyés Gyula. A szobrász Illyés kezében többféle „szerszám". Némelyiket a kezébe adják. Mert hiszen a parasztpárt vezetőinek sorába tudtán kívül kerül, februárban egy karszalagos rendőrtől tudja meg, hogy Veres Péter, Erdei Ferenc, Kovács Imre, Farkas Ferenc társaságában a vezetők közé választották. S bár ebben a gesztusban „passzív", nagyon is tevékeny korszak következik utána. Élete egyik legmozgalmasabb időszaka. Igencsak különbözik a politikai-közéleti aktivitás tekintetében barátjától, Németh Lászlótól, aki 1945 nyarán egy levelében Illyésnek ezzel a fordulattal jellemzi helyzetét: „ amióta az új világba átpottyantam". Illyés életének egyik legizgalmasabb korszaka a következő néhány hónap, év. 1945 márciusában Révai már a legnagyobb élő írónak mondja, a debreceni nemzetgyűlés előtt Rákóczival, Kossuthtal, Petőfivel emeli egy sorba. A beszéd százezres példányban meg is jelenik. Áprilisban Keresztury kapacitálja, vállalja el a kultusztárcát. Októberben szó van esetleges párizsi nagyköveti kinevezéséről. A saját rendszerük kiépítésén munkálkodó kommunisták - egyelőre őszintén - nagyra tartják. Nagyon nagyra. Illyés a politikusok számára az egyik legsúlyosabb, legméltánylandóbb szereplő. Az író írni akar. Ez az elsődleges célja, eszköze, létezésének értelme. Az írással lehet befolyásolni a világot. S annak az írócsoportnak, amelynek Illyés is a tagja volt, a hatás nem volt mellékes. Nemcsak a művészi, a társadalmi hatás sem. Ennek egyik lehetséges köztes közege a szerkesztés. Az írások hatásának erősítése azáltal, hogy együtt, egymás mellett közölnek szövegeket. Illyés ezt a mesterséget már próbálta a háború előtt is, előbb Babits mellett, majd Babits Jónás-sorsának folytatójaként, a Magyar Csillag élén. Nem véletlen, hogy 1945 után a „szobrász" a kőtömbben rejlő jövendő-szobor kifaragására a szerkesztő meggyőző szavait, tollát, levélpapírját, dossziéját használja. Nem egyedül persze. A szerkesztőnek barátai is vannak, s szerzőkre is szüksége van. Illyéstől távol áll, hogy maga írjon tele egy lapot. Nem, ő az írások előhívója és egymás mellé állítója. A szerkesztő sakkozik a kéziratokkal. Illyés ennek kihívó példáját mutatta meg a Magyar Csillag évfolyamaiban. A liberális konzervatív Halász Gábor jövőképe „mellé" az „államépítő szocializmus" programját kifejtő Veres Pétert szerkeszti, és Kodolányi Jánost, aki Máraival vitatkozva fejti ki a „függő ember", a magyar lélek kultúrájának kívánatos programját. Illyés maga nem szól bele a vitába, mindegyiket felkínálja az olvasónak. (Nem is tetszik mindenkinek ez a mégiscsak egy irányba húzó ideológiai színkép. Szerb Antal 1942-ben Szegi Pálnak írt levelében szóvá teszi a megjelent számok alapján, hogy Illyés engedményeket tesz a népi oldalnak.) Amit csinál, mégis feltétlenül jogosult; Illyés már a háború utánra tervez. Itt, a Magyar Csillag hasábjain mondja ki 1942-ben a sokat idézett szerepértelmező mondatot: „Nincs minden irodalomnak irodalmon túli feladata. A mienknek van, mindig is volt." Illyés közéleti szereplése kettejük között rejtett vitát szül. Rejtettet, mert Márai csak a naplóba rögzíti fenntartásait, s ezek a politikai magatartás szempontjából izgalmas részek csak utóbb jelentek meg, Illyés és Márai halála után, Ami a Naplóból kimaradt... sorozatcímmel. „Ez a kitűnő író és költő szorgalmasan szerepelget az új világban; s amint olvasom nevét lapok élén, bizottságok, egyesületek névsorában, megértem, mi az, ami örökké elválaszt tőle, most is, mint a múltban. Ez az író elsősorban politikus; akkor is, ha verset ír a tavaszról; tehát fontosabb számára egy társadalmi kérdés, mint egy Verlaine-vers vagy a Háború és béke [...] ha választanom kell, minden erőm és figyelmem az irodalomnak adom, nem pedig a politikának. Ezért nem érthetjük meg egymást. De ezért még tisztelhetjük egymás felfogását." Az újrainduló Válasznak is irodalmon túli feladatot szánnak. Irodalmon „túli" eszközök segítenek a folyóirat újjászületésében is. 1945 tavaszára az ország romokban. Az úriasszonyok csirkéket legeltetnek az Almássy téren, mint A fordulat évei című Nemzeti Galéria-beli kiállítás egyik fotója mutatta. Az országos vagy irodalmi ügyekben érkező látogatók lisztet, lekvárt, tojást, cukrot visznek Illyésnek. Az 1944-es ezeroldalas telefonkönyv helyett 1945 őszén nyolcvanoldalas kis füzetet bocsát ki a posta, ami alakra is jó, ha a fele volt a réginek. Papír nincs. Luxus. Márai írja le, micsoda szerencse volt, hogy toalettpapírhoz jutott valaki. (Nem tudom megállni, hogy jelezzem, micsoda izgalmas „párharc" bontakozhatott volna ki Márai és Illyés között, ha az Egy polgár vallomásai szerzője nem „tér ki" ez elől az emigrációval. Kettejük irodalomfelfogása, naplóinak összehasonlítása, a közös élmények összevetése, értelmezése - például genfi utazásuk 1946-ban - izgalmas feladat volna.) A folyóirat papírt igényel, nem is keveset. A papír fölött a pártok diszponálnak. A kiutalás szinte kizárólag csak valamely párt keretének terhére történhet. A Válasz és a parasztpárt egymásra utaltsága természetes, hiszen az „első" Válasz írói a parasztpárt kötelékébe tartoztak. Veres Péter a Nemzeti Parasztpárt elnöke, egészen annak felszámolásáig. Erdei Ferenc - ha kommunista elkötelezettséggel is - a párt főtitkára. Darvas - szintén kommunista hittel - alelnök. Magától értetődő, hogy az újrainduló Válasz a parasztpárt kontingense terhére kap papírt. Ezért szerepel felelős kiadóként az első szám borítóján Farkas Ferenc, a parasztpárt alapítója, országgyűlési képviselője. De nemcsak a papírhiány nehezíti az indulást. Az írók helyzete is felemás. Németh László belső emigrációban. Szabó Lőrinc az igazolóbizottság előtt. Amikor menteni kell, Erdei is segít. Illyés kérésére vele megy az Andrássy út 60-ba, ahová Szabó Lőrincet bekísérték. Illyés utóbb tiszteleg a Szabó Lőrincet mentő Erdei emléke előtt. Szabó Lőrinc is, Németh László is munkatársai az elsõ Válasznak, s mindketten a második Válaszban lelnek majd újra otthonra. Németh a Válaszban jelenteti meg a Széchenyi-dráma két felvonását, folytatásokban az Iszony nagyobbik felét, az Égető Eszter készülő fejezeteit és néhány pedagógiai tanulmányát. (Mert az új politikai helyzet a pedagógiai furor számára valódi kihívás. A parasztpárt kiadója, a Sarló jelenteti majd meg egy kis brosúráját a tanügyi reformról.) Szabó Lőrinc a Válaszban publikálja majd a Tücsökzene szonettjeinek nagyobbik felét, Sárközi-tanulmányát. (S lesz a Válasz egyik versszerkesztője. A másik Weöres Sándor.) Németh és Szabó szerepeltetéséhez bátorság kell, hiszen egy Népszava-cikk még azok ellen is népbíróságot sürget, akik az írókat bármilyen módon menteni, pártolni igyekeznek. Tiltakozásul, hogy az írók megmenekülnek az ítéletek alól, kilép az írószövetségből Kárpáti Aurél, Bóka László, Zsolt Béla. Nincs idő és tér itt kitérni a népi írók némelyikének vitatott szereplésére. Közismertek a vádak, azok komolysága vagy komolytalansága. Akik vádolnak, tragikus és nem pótolható személyes veszteségeiket - Faragó László és Zsolt Béla a lányát vesztette el -, a népi írók némelyikének szerepléséhez kötik. A népi-urbánus vita újraéledéséről nincs szó ugyan, de a harmincas években meggyökeresedett előítéletek arrogáns képviseletéről - főként az úgynevezett urbánus oldalról - igen. Pártközi értekezlet anyagai lesznek a támadások, a viták és az ezekre reagáló cikkek. A Népszaváé is, de Illyésé is, amelyben a francia forradalom végzetes hibájául André Chénier kivégzését említette példának. S mert az írószövetség hivatalos pecsétje adta az íróság pecsétjét is, egyre inkább szüksége van az írócsoportnak is egy folyóiratra. S Illyés azt írhatja kissé vonakodva: „A körülmények megint elraboltak engem, az irányítás mondhatni látszólagos szerepére." A megindítás szerepe cseppet sem látszólagos. Személyes tekintély kell hozzá. A Válasz ügye majdnem megfeneklik, mert más is ambicionálná a szerkesztést: Erdei Ferenc. De végül Erdei szerzőként sem szerepel a folyóiratban az 1946 és 1949 közötti periódusban. Bizonyára nem megbántottságból, hanem mert a feladatok valóban elragadták. 1944 decemberében az Ideiglenes Nemzeti Kormány belügyminisztere, 1945 őszétől a parasztpárt politikai ügyeinek intézője. Szerepelni fog azonban a folyóirat történetében politikai komisszárként egy későbbi periódusban. Egyelőre azonban az indítás aktusánál vagyunk. Illyés óriási gonddal készül a beköszöntőre. A szöveg megvitatására Sárközi György özvegye teraszán, a Nyúl utca 14. szám alatt kerül sor. A szereplők - Sárközi Márta visszaemlékezése szerint - Farkas Ferenc, Illyés, Fülep Lajos, Bibó István, Veres Péter, Németh László, Keresztury Dezső és néhány Eötvös-kollégista, a folyóirat reménybeli ifjúsága. Illyés azt rögzíti naplójába, hogy a beköszöntő „minden szava élen táncol". Fülep, az első, 1934-es szerkesztő-hármas tagja, rettenetes basszushangon hosszú előadásba kezd, felsorolja - Sárközi Mártát idézzük - „Illyés írásművének magyartalanságait, fogalmazási és nyelvtani hibáit. Végül dörögve kijelentette, hogy a Válasz célja a magyar nyelv megtisztítása a hasonló elfajult irományoktól." Sárközi Mártáról ide kell iktatni egy mondatot: az ő ironikus hangja senkit, még saját magát sem kímélte. Tudatosan szállította le a történelmi pillanatok értékét ironikus megjegyzéseivel. Az ellenkező hangulat felé túloz, éppen azért, mert maga is tudja, a pillanat nagyszerű, a helyzet kivételes. A terasz vendégei között van Bibó István is. Új név a Válasz-körben. A folyóirat első korszakában nem jelenik meg írása a Válaszban. De Erdei Ferenc és Reitzer Béla mögött akkor is ott áll a háttérben. Egyetemi társak, s ahogy Bibó mondta, rövidesen „erős kapcsolatban". Erdei „grófosnak" mondta Bibó viselkedését a szegénység, a kolduslét láttán, Bibó szerint joggal. Maga is érzi, hogy az értelmiségi jótevés tisztességes, de végsőleg kilátástalan. Erdei és Bibó '30-as évek beli - publikált - levelezése a korszak egyik igen szép dokumentuma. Bibó közel kerülése a Válaszhoz merő „véletlen". A szorosabb kapcsolat úgy alakul ki, hogy Sárközi Márta Bibó segítségét kéri, próbálják megtartani Erdei Ferencet a termékeny alkotómunka számára. Erdeit nem lehet visszacsábítani a politikától, de Bibó a Valóságban 1945 végén publikált és nagy vitát kavaró, A demokrácia válsága című tanulmánya után a Válasz munkatársa lett. A háború előtt Bibó nem szerepelt még a folyóiratban, kapcsolata vele mindössze annyi, hogy Erdei kérésére lektorálja A szabadság politikája című cikkét, melyet bátor és harcias írásnak tart, s úgy ítéli meg - egyébként tévesen - hogy abból nem lesz „kriminális ügy". Lesz, mert a háború alatt Erdeit ezért a cikkért perbe fogják, s két hónap börtönre ítélik. A kapcsolat baráti volt ugyan, de Bibó még háttérben maradt. Végső |
|
kitenkintésben - ez Bibó fordulata - mindig is politikát akar csinálni. De úgy, hogy a körülötte lévő lehetőségek igénybevételével először eljusson az egyetemi tanári pozícióig, és az aránylagos függetlenséget jelentő helyről szóljon bele a közéletbe és politikába. 1940-ben habilitál a szegedi egyetemen. Sárközi Mártával most kerül szoros és a szerkesztővé előlépő asszony haláláig tartó közeli barátságba. Magánemberi és munkakapcsolatról egyaránt szó van. Bibó 1945 és 48 között nyocvanhat előadást tart, s ezek jelentős hányadát a Válasz egyik szerzőjeként, több ízben kifejezetten a Válasz propagandája céljából. Illyés azonban mégsem csak szerénységből használja az idézett fordulatot az irányítás „mondhatni látszólagos" szerepéről. Mert Sárközi Márta lép elő a valóságos és gyakorlati szerkesztővé. Az első számon még csak mint a kéziratok címzettje szerepel a borítón. Igaz, egy év múltán formailag segédszerkesztővé lép elő, de tudjuk, a munka nagyobbik részét ő végzi. Először a folyóirat „szellemi összefogásával" bízatik meg, de persze anyagilag is az ő vállain fog nyugodni a kiadás. Egyelőre a Sarló könyvesbolt hátsó helyiségében Czibor János intézi az ügyeket. A hidegben a kis kályhát az Elmebajosok jogvédelme című könyv több száz példányával tüzelik. Sárközi Márta anyagi romlását nemcsak a cégvezető irodalmár stiklijei okozzák, hanem a nyomdász Wiesmayer úr óriási számlái és a szerkesztőség ugyancsak nem kicsiny lakbére. Ezért is működött a szerkesztőség valóságosan a Nyúl utcai ház teraszán, ameddig lehetett. Erdei Ferenc ideiglenesen kiparancsolja onnan a társaságot, mert ráébred arra, hogy a parasztpárt nevében és pénzén olyan irodalmi működés folyik, amely nem felel meg a párt irányvonalának. „Egy esős délután zord arccal bevonult a balszárny: Erdei Ferenc és Darvas József. Az utóbbi diplomatikusan hallgatott, az előbbi fejtette ki a párt álláspontját: a szerkesztést ki kell venni Sárköziné reakciós kezeiből, és át kell adni azonnal Szücs Ferencnek, Sipos Gyulának és Korolovszkynak. A szereksztőséget pedig azonnal semleges területre kell áthelyezni, például a Centrál Kávéházba, hogy Sárköziné légköréből is kivonják a tapasztalatlan fiatalokat" - írja Sárközi Márta. De nem sokáig gyülekeznek ott a fiatalok híg szimpla mellett, a pincérek megvetõ pillantásaitól kísérve. Az irodalomtól tökéletesen idegen, odavezényelt Györffy-kollégisták zavartan szoronganak. Veres Péter az ellentétek összebékítésével kísérletezik. „Illyés ügyesen kivédte a folyóirat elleni rosszhiszemű és tehetségtelen támadást, és folyt minden tovább, mint azelőtt" - folytatja Sárközi Márta a történetet. A politikai támadás ekkor még „belülről" jön. Igaz, azoktól, akik a kommunistákkal szoros szövetségben képzelték el a jövőt. Erdei - aki 1945 késő őszéig a parasztpárt delegáltjaként tölti be a belügyminiszteri posztot, Bibónak egy ízben - amikor az figyelmeztette, hogy matematikailag is ő a mérleg nyelve a kormányban - kifejti, hogy „nem képzelhető el, hogy ő a kommunisták ellen szavazzon a kisgazdákkal és a katonákkal együtt." Ez köztudott róla, s ezért „abszolút gyűlölet tárgya", ahogy Bibó is mondja. ő azonban utólag sem festi démonikusra az Erdei-portrét, s mivel nem dokumentálható kellően Erdei és az illegális KMP kapcsolata, a kriptokommunistaság vádjával sem foglalkozik. A Válasznak - Sárközi Márta dokumentumai szerint - 3600 előfizetője van. Igazi azonban mindössze 1000, mert a többi előfizetői példányt a parasztpárt járatja a vidéki pártszervezeteinek és tagjainak. „Valamilyen csodálatos zűrzavar következtében - rögzíti Sárközi Márta - Erdei kiutalta a pénzt annak a lapnak a terjesztésére, amit szívből gyűlölt és kártékonynak tarott." A Válasz történetében cenzurális beavatkozásról, - hogy valamit kivettek volna a lapból - nincs tudomásunk. Belső vitáról, melynek nyomán nem került bele egy politikai tárgyú cikk a lapba, igen. Ismét Sárközi Mártától idézünk: „Egyszer Kovács Imre jött el a Nyúl utcába, hogy a Válasznak írt cikkét zárt körben felolvassa. Illyés, Farkas Ferenc, Keresztury Dezső és Szabó Zoltán voltak jelen. A cikk igen bátor volt és kitűnő, ha jól emlékszem, abból az alkalomból íródott, hogy az oroszok a mentelmi jog semmibe vevésével elhurcolták Kovács Bélát. A felolvasást zavart csend követte. Azután Illyés azt mondta, hogy a cikk kitűnő, és ő szíve szerint leközölné. De az biztos, hogy a lapot ezek után megszüntetik, és eltekintve attól, ami a szerkesztőket ezzel kapcsolatban érheti, sok magyar írónak elvész a kenyere és közlési lehetősége. Kovács Imre némán összecsomagolta a kéziratot és elment." Kovács Bélát 1947. február 25-én tartóztatják le. A Szabad Nép kommünikéje szerint azért, mert „aktívan vett részt földalatti szovjetellenes fegyveres csoportok alakításában és a szovjet hadsereg ellen irányuló kémkedés szervezésében." Sárközi Mártának lelkiismeretfurdalása van, amiért visszaadják a cikket. „Egész éjjel törtem a fejemet, mit is lehetne csinálni, és reggel szép levelet írtam Kovács Imrének. Megírtam, hogy a cikk kitűnő, és én, mint szerkesztő, szégyellem, hogy nem közöljük. Postára tettem a levelet, melynek bizonyára nagyon örülhettek az államvédelmi hatóságok, mert mire odaérhetett Kovács Imre címére, az már disszidált, és a rendőrök lepecsételték a lakást." Illyés is, Kovács Imre is - erre utal, hogy az utóbbi összecsomagolt és meg sem állt Amerikáig - tudják, miről van szó. Szerkesztői realitásérzék, túlélési reflex vagy óvatosság mozgatja Illyést? Mindegy, milyen nevet adunk a gesztusnak. Ma öncenzúrának mondanánk, bár ezt a fogalmat majd a következő évek, évtizedek plántálják a magyar irodalom - különböző irányzatokhoz tartozó - legnagyobbjaiba. E terjedelemben és a választott téma kijelölte nyomvonalon csak utalunk a Válasz elévülhetetlen érdemeire. Említettük már, mi mindent publikál Németh László és Szabó Lőrinc a folyóiratban. Egészítsük ki most néhány emlékezetes „első közléssel". Illyés itt jelenteti meg 1944-es verseinek néhány darabját. Szentkuthy Miklós ide adja tanulmányait (Műveltség és irodalom, József Attlia, Thomas Mann Doktor Faustusának elemzése), s egy regényrészletét. Vas István két antológia-darabja (Húsvéti ének a testről, Nicolaus Cusanus sírja) és haláláig folytatott életrajzi regényfolyamának kezdete a Válaszban jelenik meg. Sőtér István itt közli a Bakator című novelláját, Hídszakadás című kisregényét és Apátlan irodalom című vitacikkét. Kodolányi János a Vízöntő részleteit, novellákat (Vacsora, Esős évszak), drámarészletet. Weöres több tucatnyi verset és néhány könyvkritikát jelentet meg a folyóiratban. Veres Péter - országos ügyei intézése közben is - majdnem két tucat tétellel jelentkezik a második korszakban. Itt indul Lakatos István, Fodor András, Lator László, Csorba Győző, Sarkadi Imre, Cseres Tibor... Főhajtásra méltó sor. Bibó kilenc nagy tanulmányát - köztük a Zsidókérdés Magyarországon 1944 után címűt - is feltétlenül ki kell emelnünk. Máig érvényes és tiszteletre méltó az az elemző, érvelő stílus, amit Bibó használ. Követendő is volna. S ne feledjük, hogy egy fiatal társadalomtudós nemzedéknek is elindítója és mágnese a Válasz: Havas Gábor, Gombos Imre, Adorján János, Márkus István, Major Jenő, Gyapay Gábor, Rácz Pál, Rusvay Tibor, Seres József nevét említhetjük. A névsor pazar, a felsorolás mégsem ad pontos és karakteres képet. S azért nem, mert a Válasz ügy-folyóirat. A tematika felől is végig kell nézni az évfolyamokat. Itt most megintcsak vázlatosan érinthetjük az értékeket. A földosztás kérdései. A földosztás telekkönyvi aktusa és a parasztság szellemi egyenjogúsítása. 1945 után néhány olyan esztendő következik, mely tematikusan is kedvez a népi irodalomnak. A népi irodalom műfaja a szociográfia mellett a fejlődésregény. Illyés nagy szociográfiája, A puszták népe is felfogható fejlődésregénynek. Hiszen arról is szól, miként keveredett ki a születés determinációjából az író. Most lehetőség van azzal foglalkozni, miként lehet kijutni a szegénységből, a szűkösségből. (Bibó életút-interjújából tudjuk, akkor ő is híve volt a népi káderek gyors kinevelésének. Ez is motiválta abban, hogy néhány év alatt az említett nyolcvanhat előadást elvállalja.) S azzal is, milyen lélektani velejárói vannak a nagy változásnak. Németh László még a háború előtt megjelent kritikájában az említett Illyés-mű kapcsán így ír: „A természet annál gyönyörűbb, minél mélyebbre alázták benne az embert, s a bosszú annál jogosabb, minél szebb az, amiért fizetni kell!" A bosszú pszichológiai igaza és tárgyi értelmetlensége több cikkben visszatér a Válaszban, Illyésnél is. ő az, aki érzékeny kortársként rögzíti naplójába, miként csap át úrhatnámságba az erkölcsi elégtétel megszerzése. Elmondja, hogy a Romanelli-villába beköltöző Erdeiéknél összezsúfolva a villával „örökölt" elegáns bútorok, a földön perzsaszőnyegek. A szőnyegek végei egymáson, olyan sok van belőlük. „Mindez végtelenül leverő - hogyan beszéljünk itt puritánságról? - teszi fel naplójában a kérdést Illyés. Zelk verset (Szégyen) ír arról, hogy a sofőr ma is kint áll a hidegben, étlen-szomjan, amíg az új urak tárgyalnak. Az elhagyott javak kormánybiztosai osztogatnak. Schifferné Szakasits Klára évtizedek múltán is úgy írja le lakáshoz, berendezéshez jutásukat, mintha az magától értetődő elégtétel lett volna. Pünkösti Árpád Rákosi-monográfiájában végigveszi az úrhatnámság, a kiváltságok szaporodó jeleit és annak hivatalos indokait. (Csak egyetlen jellemző mondatot idézünk itt, a „történet", az egypárt-rendszer kiépülése fonákjáról: „A pártvezetés kiváltságai azzal kezdődtek - írja Pünkösti -, hogy a titkárság a budai harcok közepette úgy döntött, hogy a pártközpontban borbélyt alkalmaz.") De soroljuk tovább a főbb tematikát. Foglalkozik a Válasz a békekötéssel (versben is megjelenik a téma, nem csak tanulmányban, beszámolóban), a kitelepítések ügyével, a népi művelődés intézményi kérdéseivel. A társadalomban forradalom van, mondja Veres Péter, s arra bíztatja Németh Lászlót, hogy „történelmien és szeretettel" nézze a valóságot, s akkor „ami másnak ijedelem és keserűség, nekünk öröm és reménység". Igen, a Válasz joggal érzi úgy, hogy annak reménybeli beteljesülése fog történni, amit még Sárközi György főszerkesztői korszaka alatt megálmodtak. Ki kisebb, ki nagyobb lelkesedéssel, de egy irányba gondolkodnak. Tisztességes ügyben, tisztességes teljesítményben. A Válasz sziget. Szellemi menedék az egyre kisebbedő szigetvilágban. Egyre inkább támadják, érzi ezt Sárközi Márta is, aki időközben valóságos szerkesztővé lép elő. „A papírkiutalásért minden hónapban közelharcot kellett vívni Révai Józseffel. A lap kultúrdélutánját az újpesti Elektromos Műveknél betiltották, csak öten üldögéltünk Illyésékkel, Sarkadi Imrével és már nem tudom kivel, az üres, szépen dekorált teremben. Végül a szerződtetett kamarakórus eldalolta nekünk a madrigálokat, melyekért már előre fizettünk, Sarkadi föltántorgott a színpadra, és felolvasta nekünk novelláját, aztán hazamentünk. Elhatároztam, hogy egy utolsó, reprezentatív számba belesűrítek mindent, amit még lehet." Miért használja a „még" szót Sárközi Márta? Időközben a szerkesztőség címe megváltozik. A Nyúl utcából el kell költöznie Sárközinének és gyerekeinek. A nyomdaszámlák kifizetése miatt el kell adnia házát. Szentkuthy Miklósnak egy Fehér Holló reklámcédulán üzen beküldött kéziratával kapcsolatban. Három forint ötven fillért tud fizetni oldalanként, írja, s hozzátesz az ajánlathoz még egy kurta mondatot: „Nekem többe volt, egy Nyúl utcai villába." A Nyúl utcából a „hivatalos" Centrálba, onnan egy üzlethelyiségbe a Madách térre, onnan a Püski bolt mellé költöznek, a Szerb utcába. Az utolsó Válasz-szám borítóján a szerkesztőség és kiadóhivatal legújabb címe: Csopaki út 11. A cím Sárközi Márta új háromszobás lakása. Ennyire tellik, a korábbi otthont, a Molnár-villát értékén alul kénytelen eladni, Wiesmayer úr, az Antiqua nyomda tulajdonosa egy napig sem hajlandó várni tovább a pénzére. Az utolsó szám belső borítóján egy hirdetés: „Szakadt, kiégett, molyrágott ruháját szakszerű műszövéssel tökéletesen kijavítja Sárközi Györgyné és Székely Tiborné műstoppoló szalonjában. Szemfelszedés, nyakkendőjavítás ugyanott. VI. ker. Nagymező u. 23." A Válasz szerkesztő-asszonya, Molnár Ferenc lánya, három gyerek édesanyja saját lapjában hirdeti meg új polgári foglalkozását. A Válasz az irodalom önszerveződésének példája, magánvállalkozás. Ezt a kor már nem engedi meg. A kor? A kizárólagos hatalomra törő kommunista politika és kultúrpolitika. A fordulat éveit a Válasz munkatársai, mint civilek is és mint írók, szerkesztők is érzik a bőrükön. 1947 júniusában a Valóság közzéteszi Nagy László - a későbbi B. Nagy László - A Válasz útja című „elvi" írását. Fogalmazzunk egyértelműen: kemény és igazságtalan kritikáját. Ez azért is érintette fájón a szerkesztőket, mert a Valóság fiataljai korábban a Választ is otthonuknak érezik. Igaz, ez a Valóság már nem Szabó Zoltán és Márkus István folyóirata, tavasztól Lukácsy Sándor szerkeszti. 1949 márciusában a Társadalmi Szemle cikkírója, Aczél Tamás ezzel a sokat sejtető címmel ír szemlét: A burzsoá ideológia egyes jelenségei fiatal magyar líránkban. A Válasz és a Magyarok verseit teszi ideológiai kritika tárgyává. A mi folyóiratunk versei közül Weöres Megláncolt gigásza, Pilinszky Kihalt világa és Mire megjössz című verse, Sinkától a Tenger és idő, Lakatos Istvántól a Koratavasz az áldozat. Mit mondjunk. Az olvasót kérjük, lapozza fel ezeket a verseket. A Válasz utolsó, összevont száma akkor jelenik meg, amikor Rajk Lászlót letartóztatják: 1949 júniusában. Szeptemberben - negyed év késéssel - a Válasz a lejtőn című utánlövő támadás. A május végi könyvnapon is az utolsó számot szervezi Sárközi Márta. Írást kér azoktól, akikkel ott összetalálkozik. Az Andrássy úton Szabó Pál dedikálja könyvét. Megszólítja, s kéziratot kér tőle: „azt mondta, nincs kézirata, és különben sem tartja helyesnek a Válasz létezését. »Pali bácsi« mondtam neki komolyan és fenyegetően, »vigyázzon! Lehet, hogy egyszer még örülni fog, ha azzal igazolhatja magát, hogy írt az utolsó Válaszba!« »Ugyan, ugyan, Mártika!«, mondta kedélyes nevetéssel, de mire beértem a szerkesztőségbe, már ott várt a kézirata, a Polka című novella. Végezetül, mintegy művemet megkoronázandó, kéziratot kértem Hajnal István történésztől, akiről tudtam, hogy a kétségbeesés szélén van, mert évek óta egyetlen sorát sem engedik közölni. [...] Csak úgy mellékesen odavetettem Illyésnek, hogy érdekes tanulmányt fogunk közölni Hajnal Istvántól a munkaversenyről. Nem is tudom, hogy jutott eszembe hirtelen az a mázsás hazugság. Illyés beleegyezően bólintott, és megszületett az utolsó nagyszerű Válasz-szám és következménye, a Szabad Nép cikke, a Válasz a lejtőn." A cikk névtelen szerzõje lehordja a szerkesztőket, legazemberezi Hajnalt, és azt írja, hogy „az árulók mellett ott brekeg az egész burzsoá-kispolgári l'art pour l'art mocsara, Kosztolányi apró utódai, akik az intellektuális anarchiát, a szemérmetlen individualizmust, nihilizmust, pornográfiát képviselik. Az imperializmusnak ezek a szennyes irodalmi ügynökei hihetetlen cinizmussal törnek a dolgozók öntudatának elerőtlenítésére és megrontására, a munkásosztály és a dolgozó parasztság demoralizálására, és fényes fegyverüknek, az értelemnek becsmérlésére." A megszűnő kiadót államosítják. Losonczy Géza jóindulatán múlik - Sárközi Márta visszaemlékezése szerint -, hogy Sárközi Márta magántulajdonát nem foglalják le köztartozásként. A rendszer ekkor már nem kétarcú. Tehetségtisztelő arcát elfordítja. 1948-ban még Kossuth-díjat adnak Ferenczy Béninek - egyébként nemcsak a folyóirat lelkes olvasója, de szerzője is -, 1949-ben azonnali hatállyal felmentik főiskolai tanári állásából. Azaz, dehogynem kétarcú a rendszer. Ugyanazon a napon két levél megy Ferenczy Bénihez ugyanazon feladótól. Révai József miniszter áll az egyiken, Józsi a másikon. A hivatalos levél szűkszavúan, egy kormányrendeletre hivatkozva közli, hogy Ferenczy Béni urat azonnali hatállyal felmentik főiskolai tanári állásából. A magánlevél fenyegetően baráti: „Sajnos azt kell mondanom, magadra vess! Azt hiszem, nem kell indokolnom, Te magad is tudod, barátunknak számítunk-e, vagy ellenkezőleg. Ennek ellenére természetes, hogy mint szobrász dolgoznod kell." Révai levele mutatja, ekkor alakul ki a politikus személyiségének hasadása, a „kettős beszéd". Ennek áldozata a második Válasz legjelentősebb tanulmányírója, Bibó István is. őt 1949-ben még levelező tagjává választja az akadémia. Az év végén tanácskozó taggá fokozzák vissza, majd felszólítják, nyugdíjaztassa magát. Fülep Lajos - az első Válasz „programcikkének", a Nemzeti öncélúságnak szerzője - 1950-ben még székfoglalót tarthat az akadémián, de közben már folyik elszigetelése. Révai József a Válasz megszűnésének havában beszédet mond. „... mindig Pártom szószólója és katonája voltam [...] A kommunisták talán legnagyobb érdeme, hogy a négy esztendős harcban a belső és külső reakcióval a népünkben rejlő alkotó erőket felszabadítottuk." A Válasz, a népi írók mozgalmának és a parasztpártnak folyóirata tehát „a népben rejlő alkotó erők felszabadítása" jegyében szűnik meg. A szerkesztőségen belül Illyés a közléspolitikai határok kijelölõje. Az 1948-49-es események őt igazolják. Az öncenzúra eszközét is használja, ezért „kell" Sárközi Mártának olykor becsapnia, ahogy egy cenzort szokás. Persze inkább cinkos színjáték ez kettejük között. Illyés esetenkénti óvatossága ideiglenes megmentője tehát a folyóiratnak, mert már akkor tudja, hogy zsarnokság van, amikor a többiek naivan azt hiszik, hogy még demokrácia. Sárközi Márta élete ezentúl nem a nyilvánosság előtt zajlik. A magyar Sylvia Beach - Szabó Zoltán nevezte így Sárköziné Molnár Mártát nekrológjában - végigdolgozza Budapest műstoppoló szalonjait (3 forint 36 filléres óradíjért). De a Csopaki úti ház szobáiban, szemben a Hunyad-orommal továbbra is nagy a vendégjárás. Kifogyhatatlan és leleményes szeretetére sokan rászorulnak. Erkölcsi fórum marad élete végéig. 1957-ben még Erdei Ferenc is gyónni megy hozzá. |
|
|
|
|
|
|
|