|
Farkas Csaba: Az 1956-os forradalom Csongrád megyében
[…]
A katonai parancsnokság közvetlenül megalakulása után, még az éjszakai órákban fontos rendeleteket alkotott, amelyekről október 26-án röplapokon és az újságban tájékoztatták a lakosságot. Megtiltotta a három főnél nagyobb csoportosulásokat és felhívta a figyelmet, hogy az ennél nagyobb csoportokra a fegyveres szervek külön figyelmeztetés nélkül tüzet nyitnak. Általános szesztilalmat vezetett be a város egész területén, és délután 5 órától reggel 6 óráig tartó kijárási tilalmat léptetett életbe. A katonai parancsnokság maga alá rendelte mind a személyi állomány, mind pedig a fegyverek és a technikai eszközök tekintetében az államvédelmet, a rendőrséget, a tűzoltóságot és a városban állomásozó összes katonai erőt. Felhasználásukról csak a katonai parancsnok rendelkezhetett.
A katonai erőt tovább erősítette a Gyurkó Lajos vezérőrnagy által a katonai közigazgatás rendelkezésére bocsátott kiskunmajsai 31. lövészezred 1. zászlóalja (a második zászlóaljat Gyurkó már október 24-én Szegedre vezényelte), amely október 26-án reggel meg is érkezett Kecskemétre.
A katonai közigazgatás parancsnoksága az utca szemmel tartása és biztosítása mellett a város gazdasági egységeivel alakította ki a legjelentősebb kapcsolatait: szinte minden üzembe, intézménybe összekötőket neveztek ki, akik a katonai közigazgatás utasításait közvetítették, és megkísérelték rávenni az adott gazdálkodó szervezetek vezetőit, hogy munkásaikat és alkalmazottaikat tartsák benn az üzemekben. Ilyen módon a katonai közigazgatás kapcsolatrendszere a gazdálkodó egységekre, szervezetekre épült.
A szegedi katonai közigazgatás tevékenységében azonban akadtak ellentmondások. Joghatósága ugyan csak Szeged város területére terjedt ki, de az alárendelt szerveknek (pl. karhatalom) voltak Szegeden kívüli jogosítványaik is. Rajtuk keresztül a szegedi katonai közigazgatás a Szeged környéki községekben is látott el speciális, elsősorban rendészeti feladatokat. Ennek azonban jelentős korlátai voltak. Egyrészt a szegedi központ nem rendelkezett állandó megbízottakkal a környező településeken, ezért csak abban az esetben tudott egységet kiküldeni valahova, ha értesítést kapott a helyi megmozdulásokról. Így történt ez október 27-én Mórahalmon, ahol az éppen a községben tartózkodó Szeged járási DISZ-titkár utasítására értesítette a szegedi karhatalmat a gépkocsivezetője. Október 28-án Kistelekről egy helyi lakos telefonált be Szegedre. Ugyancsak gondot okozott a települések távolsága is. Megtörtént, hogy mire a szegedi karhatalom megérkezett valahova, a tüntetés már szét is oszlott. Végezetül korlátozták a szegedi katonai közigazgatás vidéki tevékenységét a nagyvárosban történtek is: voltak olyan napok (pl. október 26-a), amikor a teljes szegedi fegyveres erőt lekötötték az ottani események, így képtelenek voltak fellépni a kistelepülések megmozdulásaival szemben.
[…]
Valuch Tibor: “Hajdú-Bihar megye a csendes felkelők kezén van”
[…]
Az események menetében fordulatot a diákok és a pártvezetők október 25-éről 26-ára virradó éjszaka megtartott tárgyalása hozott. A Perényi utcai MDP-székházban megkötött megállapodás - amelyet a Néplap október 26-i száma teljes terjedelemben közölt - értelmében az MDP vezetői elfogadták a diákok és munkások által megfogalmazott követeléseket. Az országos vezetést is három nappal megelőző fordulatot jelezte az a megfogalmazás, miszerint “a Párt Hajdú-Bihar megyei Végrehajtó Bizottsága úgy látja, hogy az országban lezajlott megmozdulás elsősorban a Budapesten történtek alapján forradalmi, szocialista, demokratikus és nemzeti jellegű, annak ellenére, hogy azokat egyesek káros és tragikus végű kilengésekkel zavarták meg. Leszögezzük, hogy az elmúlt napokban Debrecenben is kiadott tájékoztató röpcédula megállapításai, mindenekelőtt a helyzet nem ismerése miatt, nem feleltek meg a tényeknek.” Az egyezmény lényegét tekintve tartalmazta mindazokat a megállapításokat és követeléseket, amelyeket az egyetemisták fogalmaztak meg október 23-i tüntetésük során. Ennek megvalósítása “és a forradalmi harc továbbvitele érdekében javasoljuk a Debreceni Szocialista Forradalmi Bizottmány megalakítását. A Szocialista Forradalmi Bizottmányt a párt, a tanács, a Hazafias Népfront, az üzemek, az egyetemi ifjúság és a dolgozók egyéb rétegeinek a legszélesebb demokratizmus alapján választott tagjai alkossák. Felszólítjuk az üzemi tanácsokat, a belügyi szervek és a honvédség alakulatait, hogy a rendkívüli helyzet fennállásáig csatlakozzanak a Debreceni Szocialista Forradalmi Bizottmányhoz.”
A bizottmány megválasztására október 26-án került sor a debreceni városházán. A megállapodás értelmében kora délután a városháza tanácstermében gyűltek össze a pártbizottság vezetői, a debreceni diákok képviselői, a katonai alakulatok és az üzemi munkástanácsok küldöttei, mintegy két-háromszáz fő. A városháza előtt a Vöröshadsereg utcán néhány ezer fős tömeg kísérte figyelemmel az események alakulását. A feszültséggel és indulatokkal teli, már-már anarchiába torkolló tanácskozás kisebb vita után elfogadta Für Lajos - történelmi példára hivatkozó - szervezeti javaslatát. Eszerint a megválasztandó Debreceni Szocialista Forradalmi Bizottmány elnökségre, titkárságra és szekciókra tagolódik. Az operatív irányítás az elnökség és a titkárság feladata, a karhatalmi, szervezési, élelmezési, jogi, tájékoztatási, adminisztratív, gépkocsis szekciók feladata pedig az igazgatás. A politikai irányvonal meghatározása az üzemek, intézmények, szervezetek küldötteiből álló, közel háromszáz tagú plénum feladata. Az estébe nyúló tanácskozáson az elnökség tagjává Csorba László alezredest, helyőrségparancsnokot, Kovács Béla levéltárost és Nagy Gábort, a vagongyár munkástanácsának tagját választották meg. Az elnökség körüli titkári teendőket Für Lajos történész, egyetemi tanársegéd látta el, a titkárság tagja pedig Vass Imre vasutas, Szilágyi Imre, az építőipari vállalat munkástanácsának tagja, és Dede László vegyész, egyetemi tanársegéd lett. A választás során - az előző napi megállapodással ellentétben - a pártbizottság tagjai nem kerültek be a bizottmány vezetői, illetve tagjai közé. Ennek hatására másnap, október 27-én Komócsin Zoltán utasítására megsemmisítették a megyei pártbizottság 1956-ban keletkezett iratainak nagy részét, és feloszlatták a megyei, városi és járási pártbizottságokat. A megyei pártbizottság ellenőrzésére katonai egységet rendelt ki a forradalmi bizottmány, a pártbizottság egyes tagjai a debreceni szovjet alakulatoknál kerestek menedéket, a bizottmány pedig őrizetbe vetette Tatár Kiss Lajost a megyei tanács és Ménes Jánost a városi tanács elnökét.
[…]
Cseh Zita: Az 1956-os forradalom Heves megyében
[…]
Október 27-e fordulatot hozott az egri forradalmi események menetében. A történtek felgyorsításához nagymértékben hozzájárultak az Ózdról és Miskolcról három-négy teherautóval érkezett felkelők. Az igen heterogén összetételű társaság - több forrás szerint szökött fegyencek is voltak közöttük - célja a fővárosi harcokba való bekapcsolódás volt, a hevesi megyeszékhelyet pedig inkább csak fegyverszerzés céljából ejtették útba. Mivel egy részük ittas állapotban volt, hangoskodásukkal parázs hangulatot idéztek elő a városban, egyre több egri lakos is csatlakozott hozzájuk fegyvert és az ÁVH feloszlatását követelve.
A helyzet válságosra fordult, s emiatt a városi rendőrkapitányságról Vince és Szabó századosok felkeresték a főiskolán Bíró Lajost, a MEFESZ elnökhelyettesét, hogy a város közrendjének biztosításáról, illetve a ÁVH sorsáról tárgyaljanak. Ez utóbbival kapcsolatban megállapodtak, hogy az ÁVH-sok elhagyják a várost - az ÁVH megyei egysége már ezt megelőzően, az éjjeli órákban megkezdte az épület kiürítését. A miskolci államvédelem felszólítására - Miskolcon ekkor már feloszlott az ÁVH - az egriek csoportokba verődve a Bükk erdeibe menekültek. (Időközben az ÁVH épületét elfoglalta egy független fegyveres csoport, amelynek a vezetője Tompa András rendőr százados, a vasútbiztosító tiszti őrs parancsnoka, tagjai pedig AKÖV-dolgozók - többek között Bartók László, Mata József és Rózsa Kálmán - voltak.)
Nem sokkal később a főiskolán újabb megbeszélésre került sor, amelyen részt vett Némedi Lajos, a főiskola igazgatója, Bíró Lajos és Törős Károly főiskolai tanárok, Körmöczi József alezredes, a városi rendőrkapitányság vezetője, valamint Molnár (keresztneve a dokumentumokból nem derült ki), Heverdle István és Tompa András rendőr századosok. Ezen az értekezleten merült fel először egy városvédelmi bizottság felállítása, amelybe - a jelenlévők által képviselt intézményeken kívül - a honvédséget is be kívánták vonni. Ez ügyben hamarosan tárgyalásokat is folytattak a laktanyában, s ígéretet kaptak arra, hogy a honvédség teljes egészében bekapcsolódik a város rendjének és közbiztonságának a fenntartásába. Ezt követően a megyei pártbizottság épületében megalakult Eger Városvédelmi Bizottsága, amelynek pártbizottsági tagok, a megyei és városi tanács funkcionáriusai, rendőrök, katonák, szakszervezeti, DISZ- és MEFESZ-vezetők lettek a tagjai. A szervezet székhelye előbb a pártházban, majd - aznap estétől - a főiskolán volt.
Az intézkedés sürgősségét teljes egészében igazolták az utcán zajló események, ugyanis súlyos incidens alakult ki a városi, illetve a járási pártháznál. Ezen a környéken tartózkodtak azok a fegyveres ózdiak (kb. 30 fő), akik nem akarták elhagyni a várost. A csoport eltávolítására Andrásfi Jenő hadnagy kapott megbízást, akinek az volt a terve, hogy kivezeti a felkelők teherautóit a városból. Alig haladtak azonban néhány métert, amikor a csoportból valaki elvette a hadnagy géppisztolyát, aki erre pisztolyt rántott, s menekülés közben többször a levegőbe lőtt, majd bemenekült a közelben lévő pártházba, ahol bezárták és eltorlaszolták utána az ajtót. Az ózdiak és a közelben tartózkodó helybeliek (ekkorra már az AKÖV dolgozói is megérkeztek Mata József vezetésével) a pártházhoz vonultak, és “a tömegbe lövő” hadnagy kiadatását követelték. Az indulatok odáig fajultak, hogy a pártház védői és a kint lévő tömeg között tűzpárbaj alakult ki, amely szerencsére nem követelt áldozatokat. A városvédelmi bizottság harckocsit vezényelt az épület elé, majd a lövöldöző ózdiak egy részét a járőrök összeszedték, és lefegyverezték. Egyes források szerint erre az ózdi munkástanács megfenyegette a várost, hogy ha nem engedik szabadon az elfogottakat, és nem adják ki Andrásfit, szétlövik Egert. Így Andrásfi - a rendelkezésünkre álló dokumentumokból pontosan nem tisztázható körülmények között - kikerült a pártházból. Miután megjelent az utcán, lincshangulat alakult ki, a hadnagyot az úttesten vonszolták, és szélsőséges elemek a felakasztását követelték. Végül Bíró Lajosnak, a városvédelmi bizottság egyik vezetőjének a közbelépése mentette meg a hadnagy életét. Az ő utasítására főiskolások és fegyveres nemzetőrök mentették ki a szerencsétlenül járt embert a tömegből, akit kórházba szállítottak; onnan is nehezen sikerült eltávolítani a felelősségre vonását követelőket. Később a városvédelmi bizottság intézkedésére Andrásfi hadnagyot Miskolcra szállították.
[…]
Németh Péterné Dikán Nóra: Az 1956-os forradalom Szabolcs-Szatmár megyében
[…]
Október 26-án, péntek délelott nagy volt a nyugtalanság a megyeszékhelyen. Fizetésnap lévén a nagyobb vállalatok (magas és mélyépíto vállalat, a villanyszerelo vállalat stb.) külso telepeirol is bejöttek az emberek a központba felvenni a bérüket, és hozták a híreket: Miskolcon a tüntetok közé lottek, Debrecenben szétlotték a postát, Fehérgyarmaton több a szovjet katona, mint a magyar stb. A munkások nem dolgoztak, hanem az eseményeket tárgyalták, és a rádióadókat hallgatták.
Délelott Tokaj felol három tehergépkocsin fegyverekkel rendelkezo bányászok érkeztek Nyíregyházára. A tokaji útelágazásnál a jármuforgalmat ellenorzo rendorök igazoltatni akarták a gépkocsikat, de azok megállás nélkül mentek el mellettük, azt kiabálva, hogy a rendorök távolítsák el a csillagokat sapkájukról. Miután a Rákóczi úton át a Búza teret érinto gépkocsik befutottak a megyeháza elé, a miskolciak rögtönzött gyulés tartottak. Ismertették a Borsod megyei munkástanács programját, s a téren jelen lévoket arra bíztatták, hogy szereljék le a hatalmas vörös csillagot a tér nyugati oldalán álló irodaház tetejérol. Az irodaház elott hamarosan csoportokba verodtek az emberek, sokan voltak közöttük piacra meno vagy éppen a bevásárlás után a villamosmegálló felé igyekvo bámészkodók.
A hír futótuzként terjedt. Több üzem és intézmény részben csatlakozását demonstrálva (a Szabolcs-Szatmár Megyei Magasépíto Vállalat vagy a Megyei Mélyépíto Vállalat), részben hogy elkerülje a tüntetokkel való összetuzést (mint a megyei pártbizottság) maga vette le épületérol a vörös csillagot. Sot az MDP megyei titkára, Varga Sándor tanácsolta Végh György államvédelmi ornagynak, aki Antal Pál távollétében a rendorkapitányság (korabeli elnevezés szerint foosztály) vezetoje volt, hogy kövessék a megyei pártbizottság példáját, és szereljék le a rendorség épületének tetejérol a vörös csillagot. A kórház épületén lévo csillagot a tanácsi felügyeleti szervek szereltették le a kórház alkalmazottaival.
A rendorség azonnal értesült a készülo tüntetésrol. A Honvédelmi Tanács tagjai folyamatos telefonkapcsolatot tartottak egymással, hogy egyeztessék a tüntetokkel szembeni lépéseiket. Az országos párt- és állami szervektol mind a tanácsi, mind a fegyveres testületek azt az utasítást kapták, hogy lehetoleg nem kell beavatkozni, kerülni kell az összetuzést. A megyei Honvédelmi Tanácsban a gyülekezo csoportok eroszakos feloszlatása mellett érvelok kisebbségben maradtak. Feltételezheto, hogy a miskolci sortuz és az annak következményeként elszabadult indulatok (lincselések) a híre a Szabolcs-Szatmár megyei párt- és tanácsi vezetés magatartását is alapvetoen meghatározta, és a kompromisszumkeresés irányába tolta.
A miskolciak nemcsak az uralmi jelképek eltávolítására, hanem - a szovjet megszállás elleni tiltakozásként - a szovjet hosi emlékmuvek ledöntésére is felszólították a nyíregyháziakat.
Az irodaházon lévo vörös csillag leszerelése után a tömeget a miskolciak mellett Szilágyi László, a megyei villanyszerelo vállalat tervstatisztikusa, késobb a megyei forradalmi bizottság elnöke, Szentmártoni Sándor és Tomasovszky András, a mélyépíto vállalat villanyszereloi (egy ideig mindhárman egy vállalatnál dolgoztak), továbbá Budai András segédmunkás - aki az irodaházon lévo hatalmas vörös csillag leszerelésében is részt vett - rendezték sorokba. Ezután a Kossuth Lajos Gimnáziumhoz vonultak, hogy a diákokat csatlakozásra bírják, és együtt menjenek ledönteni a közeli szovjet hosi emlékmuvet, Pátzay Pál kozák lovast ábrázoló szobrát. A miskolciak magukkal hozták a borsodi munkástanács ötpontos felhívását tartalmazó röplapot, hogy Nyíregyháza lakosságát meghirdetett sztrájkjuk támogatására bírják. A sztrájkfelhívást Tomasovszky András ismertette a ledöntött szobor talapzatáról, majd Dandos Gyula negyedik osztályos tanuló olvasta fel a nyíregyházi tanítóképzo, valamint a Kossuth Lajos és a Zrínyi Ilona Gimnázium tanulóinak, egy debreceni egyetemista pedig a debreceni diákok követeléseit.
[…]
Cseh Géza: Az 1956-os forradalom Szolnok megyében
[…]
[Október 26-án] Reggel a munka már nem kezdődött meg a gyárakban. Miután megérkezett a pártbizottság népgyűlésre hívó üzenete, a menet elindult a járműjavítóból a városközpont felé. Útközben csatlakoztak a papírgyár, a bútorgyár, a gépjavító vállalat, a cukorgyár és a többi üzem dolgozói. A József Attila úti szovjet laktanyához érve a „ruszkik haza” jelszót kiabálták, a rendőrség épülete előtt megéljenezték a magyar rendőrséget, a pártiskola előtt pedig azt kiabálták: „Lakás legyen belőle!” A gyárakból szinte valamennyi munkás felvonult, de ott voltak az intézmények dolgozói és az iskolák tanulói is. A tömeg 9 órakor kezdett sokasodni a szolnoki Kossuth téren. A gyűlést Kálmán István nyitotta meg. „Nehéz forradalmi időket élünk, feltámadt a nép igazi alkotóereje” - szavakkal kezdte beszédét az MDP megyei első titkára, majd felolvasta a 16 pontot, és végül közölte, hogy délután a városi tanács dísztermében megválasztják a munkástanácsot. Addig az üzemek válasszanak küldötteket, akik majd megválasztják a városi munkástanács tagjait.
A tömeg azonban még nem akart szétoszlani. Egyesek néhány párt- és tanácsi funkcionárius (Csáki István megyei harmadtitkár, Pintér Dezső városi tanácselnök és Zsemlye Ferenc megyei tanácselnök-helyettes) lemondását követelték. Csáki és Pintér, akik jelen voltak a népgyűlésen, a mikrofon elé léptek, és lemondtak tisztségükről. Ugyancsak lemondott Kátai Sándor, a városi tanács osztályvezetője is. Ezután a munkások közül néhányan, köztük a legnagyobb köztiszteletnek és népszerűségnek örvendő Dancsi József fűtőházi lakatos ment fel a városháza erkélyére, és nyugalomra intette az embereket, majd Kautzky Ervin színész elszavalta a Nemzeti Dalt és a tömeg a munkásvezetők többszöri felszólítása után lassan oszladozni kezdett.
A munkások egy része visszament az üzemekbe, és megválasztották küldötteiket a városi munkástanács alakuló ülésére. A tömeg másik része a városban maradt, a szovjet emlékművekhez vonult, és megpróbálta ledönteni azokat. A színháznál lévő szivar alakú oszlopot a kőolajkutató vállalat teherautójával sikerült a földre rántaniuk, a megyei tanács mögött felállított domborművet pedig a Verseghy Ferenc Gimnázium és a gépipari technikum diákjai törték össze vasrudakkal.
A délután 2 órára összehívott választógyűlés helyszűke miatt nem a városházán, hanem egy órával később a megyeházán ült össze, amelyet szinte teljesen ellepett a tömeg. A gyárak, intézmények és a helyőrség küldöttein kívül sokan mások is jelen voltak a megyei tanács zsúfolásig megtelt dísztermében. A megyei pártbizottság elképzelése szerint a városi munkástanács csupán tanácskozó jellegű, javaslattevő testület lett volna a városi tanács végrehajtó bizottsága felett, amely tovább végezte volna a tényleges közigazgatási feladatokat. A kb. 50-55 tagból álló munkástanács 14-15 biztossal az élén a tanács szakigazgatási szervei felett gyakorolt volna ellenőrzést. A munkástanács biztosainak közvetítésével az üzemek észrevételei az államhatalmi szerveken keresztül valósultak volna meg. A fellelkesedett tömeggel és a munkások öntudatos vezetőivel ezeket a látszateredményeket nem lehetett elfogadtatni. A városi munkástanács megalakult, és teljes jogkört követelt magának.
A 15 órakor megkezdődött munkástanács-választást Kálmán István, a megyei pártbizottság első titkára vezette le. A különböző szakterületek biztosainak személyére javaslatot kért az üzemek és intézmények küldötteitől, akik a neveket bekiabálták. A listára felírt személyeket ezután kézfelemeléssel választották a munkástanács biztosaivá. Elnökké Dancsi Józsefet választották, aki csak hosszas győzködés, nem utolsósorban Kálmán rábeszélése után volt hajlandó a tisztséget elvállalni. Dancsi 1951-ig szakoktató és művezető volt a járműjavítóban, majd a MÁV-fűtőházba ment át dolgozni. 1945--1948 között a szociáldemokrata pártban tevékenykedett, de a pártegyesülés előtt a szociáldemokraták kizárták soraikból, mert bírálta az egyesülést és a pártnak azokat a vezetőit, akik a magyarországi szociáldemokrata mozgalom önállóságának feladására készültek. Embersége, jó kapcsolatteremtő képessége és szélsőségektől mentes politikai nézetei miatt Dancsi nemcsak a munkások, hanem az értelmiségiek bizalmát is élvezte. |