Igyekeztem „forgatni” a műfajokat is: felváltva mélyedhetünk el a hírügynökségi beszámolókban, az adott újság helyszíni tudósítójának friss jelentéseiben, a szerkesztőségi állásfoglalásokban, valamint a rövidebb-hosszabb (háttér)elemzésekben, sőt, olvasói levelekben is. Ha egy cikk szerzője bármily módon szignálta írását, azt minden esetben én is feltüntettem.
Alapelvem az volt, hogy megismerjük, milyen általános képet tártak fél évszázaddal ezelőtt az amerikai, angol, francia, német, svájci, jugoszláviai vagy éppenséggel szovjet (orosz), lengyel, csehszlovákiai és romániai olvasó elé a magyar forradalomról, s ennélfogva mit tudhattak meg a Duna mentén zajló eseményekről. Ugyanilyen lényeges szempont volt az is, hogy lehetőség szerint nyomon követhessük: milyen reakciókat váltott ki a magyar forradalom az adott ország belpolitikai életében (beleértve a magyarok szabadságharca iránti szolidaritást, a szovjet agresszió elleni tiltakozást), vagy esetenként a külpolitikájában. Mindezekből kiindulva a szövegeket nem jegyzeteltem meg, hogy ne törjem meg az írások ívét és lendületét, ugyanakkor fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a legjobb szándékú cikkekben is előfordul pontatlanság vagy tévedés, a közölt „helyszíni” értesülések egy része megalapozatlan, illetve nyilvánvaló túlzás. Hiszen ne feledjük, a nyugatról – leggyakrabban Bécsen keresztül vagy egyenesen az osztrák fővárosból – érkezett tudósítók közül kevesen ismerték a „terepet”, a magyar nyelvről nem is beszélve, és túlnyomó többségük kénytelen volt – alkalmasint bizonytalan – szóbeli elbeszélésekre és saját, nemegyszer felszínes tapasztalataira hagyatkozni; ráadásul gyorsan változott a helyzet Magyarországon. (A kifejezetten szenzációhajhász nyugati írásokat eleve kihagytam.) S akkor még nem is tettem említést a – lengyel kivételével – eleve tendenciózus kommunista sajtó cikkeiről. Mindössze a magyar személyek, helységek, utcák vagy szervezetek, pártok rosszul leírt neveit, valamint a magyar nyelvű sajtó egyértelmű helyesírási hibáit javítottam, a tartalmat befolyásoló érdemi javításokat, kiegészítéseket nem tettem.
Egy-egy kiküldött tudósítónak több jelentése is szerepel, ezáltal alaposabban szemügyre vehetjük magyarországi tevékenységüket. Ugyancsak az érdekesség kedvéért számos olyan cikket is közlök, amelyek a magyar forradalom egy harmadik országra gyakorolt hatását elemzik – ide tartoznak például az amerikai sajtó írásai Ausztriáról, Jugoszláviáról, Romániáról és az ottani magyar kisebbségről, vagy a Német Demokratikus Köztársaságról, Nyugat-Németországról, és így tovább.
A könyv közel kétéves áldozatos csapatmunka eredménye. Ehelyütt szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik – anyaggyűjtőként, fordítóként, gépelőként, nyelvi szerkesztőként, korrektorként, a mű kinézetének megtervezőjeként – hozzájárultak a jelen kötet megszületéséhez.
Az 1956-os Intézet ezzel az úttörő jellegű kiadvánnyal is méltó módon kíván megemlékezni a magyar forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulójáról.
Budapest, 2006 szeptembere
Tischler János |