Egyet kell értenem Gadó Gáborral: „Sosem volt aktuálisabb, mint manapság, hogy múlt században titkosított ügynökjelentéseket olvassunk. Ha érteni akarjuk az államszocializmus hétköznapjait, ajánlatos a besúgók kendőzetlen tekintetén át szemlélni a látványt: az egyszer már magunk mögött hagyott, siváran erőszakos korszakot.” (Gadó Gábor: Ügynökök emléke, ÉS, 2011/33., aug. 19.) De épp annyira jogos Kenedi János intelme is, amit legutóbbi dokumentumközléséhez csatolt: „Az állambiztonsági források egymagukban csekély mértékben megbízhatóak. Nemcsak a szokásosnál gondosabb, többoldalú ellenőrzést kívánnak, de publikálásuk is nagyobb körültekintést igényel.” (Kenedi János: Bibó 100, ÉS, 2011/32., aug. 12.)

Kenedi összeállítása Bibó születésének 100. évfordulóján - sajátos paradoxonként - temetéséről s a halálát követő közvetlen utóéletéről szól, egy kivételes pályát és eszmei, politikai örökséget állítván egykori állambiztonsági iratok, például Tar Sándor ügynökjelentéseinek éles ellenfényébe. Ám e „Bibó 100-32” jelzettel kódolható belügyi forrásoknál nem kevésbé izgalmasak az 1956 utáni börtönévekből fennmaradt, mindeddig nem publikált hasonló mementók sem - a „Bibó 100-54-48” munkajelzettel illethető dokumentumok - így az alig húsz évesen zárkaügynökké lett  „Csorba Pál” jelentései.

„Csorba” személyére és besúgói irathagyatékára nemrég az Állambiztonsági Levéltárban bukkantam az '56-os fiatalkorú emigránsok és remigránsok sorsát kutatva. Négy vaskos "munkadossziét" megtöltő, 1960 tavaszától hat éven át adott jelentései (ÁBTL-M18130; M-24608, M-24608/1; M-24608/2) ma is felkavaró tanúságtételek, melyek több tucat rabtárs, köztük Bibó István, Széll Jenő, Göncz Árpád, Mérei Ferenc, a volt munkástanács-vezetők: Bali Sándor és Rácz Sándor vagy a rab orvosok: Dr. Radó, Kertész Dezső, Mészáros Gábor alakját, szavait idézik több-kevesebb hitellel. A váci éhségsztrák brutális letörése és megtorlása után 1960 áprilisában ügynökké lett jelentéstevőről - aki tudósként, ismert természetvédőként ma is él -, legyen elég csak annyi, hogy 1956 őszén harmadikos középiskolásként csatlakozott a Széna téri felkelő csoporthoz, november közepén Ausztriába ment, részt vett az emigráns szervezkedésben, kapcsolatba lépett a brit hírszerzéssel, majd többször visszatért Budapestre, hogy társait Nyugatra mentse. 1957 január végén elfogták, majd I. fokon életfogytiglanra, II. fokon 12 év börtönre ítélték. A Fő utcában, a Gyűjtőben, Vácott és Márianosztrán raboskodott több mint hat éven át, 1963 áprilisi szabadulásáig.

Bibóról és társairól átlag havonta írt jelentéseiben az a legfurcsább, hogy miközben ő maga mindinkább megtörni látszik és grafomán denunciálásaival jócskán túlteljesíti vamzeri kötelességeit, rabtársainak - negatív előjellel - éppen leginkább példás vállalásait részletezi. Így azt, ahogy Bibó, Göncz és Mérei a fiatalokat tanítja, istápolja, mások ügyében bátran közben jár, titkos üzeneteket továbbít - mint azt a mellékelt fél évszázados jelentés másolata is tanúsítja. Így lesz „Csorba” - habár árulása kivetette belőle - akarva-akaratlan a börtönszolidaritás, az valódi bajtársiasság s a forradalom iránti hűség krónikása. Lejegyzett persze, ő sok minden mást is, így azt, hogy utolsó börtönévei alatt mit tartott Bibó az ENSZ és a Nyugat szerepéről, a kubai rakétaválságról, egy szovjet-amerikai konfliktus lehetséges eszkalálódásáról, avagy mindezzel összefüggésben a Kádár-rezsim és az amnesztia korántsem rózsás kilátásairól. Mégis: „Csorba” jelentéseiben a sóváran ellesett és buzgón leírt személyes gesztusokon a lényeg. Mi több, még szabadulása után is - hisz besúgóként a „tágabb börtönben” is tovább szolgált vagy hártom évig - és kezdeti feladatául éppen volt rabtársai s a hazatérő emigránsok figyelését kapta. Már-már megkapó például az a jelenet, ahogy 1963 tavaszán, pár nappal a szabadulásuk után a Margit körúton az elmélyülten diskuráló Rácz Sándorba és Bibó Istvánba botlik; akik örömmel üdvözlik, ám ő sürgős dolgára hivatkozva csakhamar kimenti magát, és zavartan odébb áll.

Fennmaradt ügynökjelentésein e zavarnak már sajnos annál kevesebb jele van. Első munkadossziéja - és börtönbüntetése - végére példásan magáévá teszi a bárgyún fontoskodó belügyi szakzsargont, s rabtársairól szólva nyakló nélkül használja az ideologikus stigmákat („fasiszta”, „soviniszta”, „revizionista”, etc.). Már nem érzi a határt, bűntudatát parttalan vádaskodásba fojtva bőszen denunciál. Így, már-már monomániásan tér vissza az 1960 tavaszi váci zendülésre, idővel egész konspirációs hálózatot vízionálva a spontán tiltakozás mögé, újabb és újabb terhelő adalékokkal többek közt Donáth és Mérei, Bibó és Göncz személyére. Nincs egy jó szava, vagy akár csak semleges megjegyzése senkiről; sorai mögül egy korán megkeseredett, magányos fiatalember tekint ránk -  noha körötte szép számmal vannak meg nem tört, sokak által tisztelt, karizmatikus „apafigurák”, elég csak Bibóra vagy az imént felsoroltakra utalni. „Csorba” jelentéseivel nem csak korábbi eszményeit tagadja meg, hanem, ami még súlyosabb: az elemi börtönszolidaritást, amikor társai féltve őrzött titkait (üzenetek, „morzézás”, „rádió”) sorra kiadja s ezzel hozzájárul, hogy benső szabadságuk maradékától is megfosszák őket. Tartótisztjei, elentései nyomán, több ízben javasolnak fenyítést vagy óvintézkedést (séta-, levél- és beszélőmegvonás, elkülönítés, áthelyezés stb.)

Kapcsolatairól már szabadulása másnapján részletes jellemzést ad, melyek tartalma, stílusa mitse változott börtönjelentései óta. Íme Bibó, Mérei és Göncz Árpád jellemzése:
  
„Bibó István.: Bp. II. Berkenye utcai lakos, 1956-ban a Nagy Imre kormány tagja. Eredeti polgári demokrata némi egyházi beütéssel. Megrögzött ellenség. 1959-60-ban a börtönben megalakították, illetve beszélgettek a revizionistákkal arról, hogy egy pártot - mely a szociáldemokrata és a paraszt párt közt lenne - kellene alapítani, és ezt Október 23-i Pártnak kellene nevezni. Több revizionistát ismert már kintről, és ezekkel Sós Júlia lakásán szokott valamikor találkozni. Szabadulása után felkereste Csiki Ferencet, illetve annak családját és közölte, Csiki a következő nap szabadul. Újabb értesülésem szerint Csikiék megtudták, hogy a látogatás után a házban érdeklődött a rendőrség a felől, hogy Bibó mit keresett itt. iszonyom vele közepes, sem baráti, sem kimondott ellenséges.
Mérei Ferenc: revizionista, kommunista, aki az 1956 utáni revizionista szervezkedést vezette. Jó barátja Bibónak. Tagja volt annak a társaságnak, amely az Október 23. Pártról beszélt. A jobboldali kommunistákra nagy befolyása van, és mivel kormányfői tervei vannak, valószínű, hogy a pillanatnyi helyzetet úgy fogja fel, hogy itt az ideje esetleg a Párt sorában, vagy a Népfronton belül lázítani, hiszen valamikor úgy nyilatkozott, hogy a Hazafias Népfrontba érdemes belépni. Aránylag szívélyes, de nem baráti viszonyban vagyunk. A revizionista Október 23. társaság további tagja: Széll Jenő, Fekete István, Göncz Árpád.
Göncz Árpád: 1956-ban Bibóval együtt életfogytiglani börtönre ítélték. Komoly politikai célokkal rendelkező karrierista. Jó baráti viszonyban vagyok vele. Egész biztos mozogni fog. Lakásást nem tudom, bár tudtam valamikor. Esetleg felkereshető. Paraszt párti, vagy inkább baloldali kisgazda, valamikor a Kisgazda Párt országgyűlési csoportjánál dolgozott. Igen jó kapcsolatai vannak Buda egész intellektuált [sic!] reakciós köreivel.”

Nos a Bibó-évforduló kapcsán ennyit a köztünk élő ügynökök gyarló „emlékművéből”, amit kéretlen mementóként ránk hagytak őket holtukban is túlélő áldozataikról.

Dokumentum:

Adta: „Csorba Pál”
Vette: Darin Antal r.fhdgy.
Idő: 1960. október 20.

J E L E N T É S

1960. október 20-án „Csorba Pál” fn. ügynök a találkozón az alábbi jelentést adta:

„Alulírott tisztelettel jelentem, hogy Peszlen Antal, aki 1961. január 3-án szabadul, jelenleg a fürdőben az elítélt társaival tart kapcsolatot, itt ezektől összegyűjti az üzeneteket, hogy szabadulása után ezeket azok hozzátartozóinak átadja. Így pl. Asztalos György a feleségének azt az üzenetet közli, hogy menjen el az ügyészségre és ott intézkedjen, mert ő jogtalanul kapta fegyelmi büntetését.

Bibó István azt üzeni feleségének, hogy menjen el Erdei Ferenchez, és mondjon el mindent, ami itt Márianosztrán történt, valamint Göncz Árpád feleségét is keresse fel és mondja meg neki, hogy férje a váci sztrájk miatt a Fő utcán van. Mondjon el mindent a sztrájkról is.

Megjegyezni kívánom, hogy e hó 13-án, csütörtökön reggel Niedermüller szds. ur ellenőrzés alatt Annus Istvántól kivette a plusz kenyeret a fegyelmi zárkából, amit Ujházi törm. ur visszaadott azonnal, hogy „egye meg gyorsan”.

Márianosztra, 1960. október 19.

                                                                                        „Csorba Pál” s. k.

Élet és Irodalom, 2011. szeptember 2.