Fotók: Topits Judit

Program és a konferencia hangfelvételének meghallgatása

Ügynökügyek: meg kellett volna lopni az NBH-t?
Hatvan millió oldalnyi irat van a levéltárban

A magyar sajtót bírálta egy olasz történész az állambiztonsági adatok nyilvánosságával kapcsolatban. Stefani Bottoni szerint más országokban az újságírók már kilopták volna az ügynökadatokat tartalmazó mágnesszalagokat, és több titkosszolgálati ügyet is napirenden tartanának.

A tavaly nyáron létrehozott, Kenedi János által vezetett, az állambiztonsági dokumentumokat vizsgáló bizottság jelentése szerint új, úgynevezett „dossziétörvényre” van szükség az iratnyilvánosság, a megfigyeltek kárpótlása és a tudományos megismerés biztosítása érdekében.

A bizottság kutatási eredményeit szeptember 11-én adták át Szilvásy György titokminiszternek, de azóta nem sokat lehetett arról hallani, hogy a kormány mit akar az abban foglaltakkal kezdeni. A Nyílt Társadalom Intézet éppen ezért konferenciát szervezett „Jelentés a jelentésről” címmel, nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy nyomást gyakoroljanak a politikai elitre, ne ejtsék a jelentést.
 
A magyar demokráciáról is szól

Rév István, a Nyílt Társadalom Intézet igazgatója elmondta, azért szervezték a konferenciát, mert úgy vélik, ennek a jelentésnek a jövője nemcsak a politikusok, hanem a történész-levéltárosi szakma felelőssége is. Rainer M. János, az 56-os Intézet igazgatója kiemelte, hogy a jelentés a magyar rendszerváltásról és a rendszerváltás utáni demokráciáról szól, ezért számára is rendkívül fontos a dokumentum sorsa.

Rév István, az Open Society Archive igazgatójának bevezetője	Rainer M. János, az 1956-os Intézet igazgatójának bevezetője

Gyarmati György, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója hangsúlyozta: a Kenedi János vezette kormánybizottság működésének hozadéka, hogy legrészletesebben mérte fel a megsemmisített vagy nyomaveszett iratok körét, magyarán térkép a „nincsről”. "Sajnálom, hogy a fényképek és videók is a "nincs" körébe tartoznak, de örülök annak, hogy a mágnesszalagok létéről konkrét információk vannak" - tette hozzá Gyarmati.

Mint mondta, annak örül, hogy a bizottság nem bukkant olyan anyagra, amelyről már ne tudtak volna. Egyébként az állambiztonsági iratok 93 százaléka már a levéltárban van, és mindössze 7 százalék vár - megfelelő eljárást követően - az átadásra a nemzetbiztonsági szervezetek részéről. „Hatvan millió oldalnyi irat van a levéltárban, 750 ezer nevet regisztráltak az iratokban” - mondta a főigazgató.

Kenedi János tudományos kutató a konferencián azt kérdezte Gyarmatitól, hogy ha fontosnak tartotta a mágnesszalagok sorsát és feldolgozását, akkor miért nem fordult a hivatali ideje elején a bírósághoz, hogy kikényszerítse ezek kiadását, vagy feldolgozását a nemzetbiztonsági szervezetektől. A főigazgató azt állította: dokumentumokkal tudja bizonyítani, hogy kétszer fordultak az illetékes szervezetekhez, és kétszer is kaptak kitérő választ.

Gyarmati György, az ABTL főigazgatója	Szakolczai Attila (1956-os Intézet) előadása

Szakolczai Attila, az 56-os Intézet kutatója arról beszélt, hogy a kutatások egyik nehézsége, hogy az adatvédelmi törvény szenzitív adatokra vonatkozó passzusa miatt nem lehet teljesen feldolgozni az adatvédelmet egyáltalán figyelembe nem vevő diktatórikus rendszert. „Az adatvédelmi törvényt mindannyian megsértettük a munkák során, de eddig nem volt ebből botrány, ezért ezt a kérdést rendezni kellene”  tette hozzá Szakolczai.

A hajlékony diktatúra

Stefano Bottoni, Kelet-Európával foglalkozó olasz történész kiemelte, hogy Olaszországban ilyen iratokat nem lehet olvasni, ott a történelmet nem iratok, hanem a sajtó alapján kell rekonstruálni, ezért kuriózumnak számít az állambiztonsági iratok kutatása.

Számára a Kenedi-jelentésből többek között az derül ki, hogy a Kádár-rendszer nem volt annyira puha, mint amennyire tűnik, hanem teljesen beilleszkedett a szovjet-típusú rendszerekbe, s az állambiztonsági rendszer hihetetlenül össze volt nőve a közigazgatással. „Igaz, hajlékony volt ez a magyar diktatúra, tudott változni, sőt rendszert váltott is, miközben egyes tulajdonságait megtartotta. Ez a rendszerváltás egyik problémája, nehéz ugyanis szétválasztani, mi maradt a régiből és mi változott meg” - hangsúlyozta Bottoni.

A történész szerint, ha Magyarországon másféle sajtó lenne, akkor legalább két dologra felfigyeltek volna a jelentésből. Így a koordinációs bizottság munkájára, ami nóvum volt a szovjet típusú rendszerekben. Ez a bizottság képes volt átlátni az államigazgatás legkisebb részeit is, és fontos döntéseket hozott, méghozzá titkosan. A másik ügy a mágnesszalagok sorsa lett volna. „Romániában ezt már az újságírók vagy "kilopták" volna, és megoldották volna, hogy olvasható legyen, összedobták volna a pénzt a dekódolás költségeire, vagy nagyon nagy botrány csináltak volna” - magyarázta Bottoni, aki egyébként személyesen kutatott Romániában.

Szabó Csaba, a Magyar Országos Levéltár főigazgató-helyettese kifejtette, hogy sajnálja, hogy egy politikai alku, az MSZP-SZDSZ megegyezése okán jöhetett csak létre a bizottság, miközben össznemzeti kérdés a múltunk. „Nyolc évig, a Történeti Levéltár létrehozásáig semmi sem történt az ügyben, azóta a politika csak pár évenként veszi elő a kérdést, akkor is a botrányok miatt. Ez a politikai felelőssége” - fogalmazott Szabó Csaba.

Cs. Gyimesi Éva kolozsvári irodalomtörténész szerint a jelentés azt szolgálja, hogy megtörténjék a magyar társadalom szabadságértékének transzmissziója a generációk között.

Cs. Gyimesi Éva előadása	A gyorskonferencia közönsége

Szerencsés csehek

Bukovszky László prágai történész, a cseh állambiztonsági iratokat őrző levéltár igazgatója vázolta a cseh állapotokat, ahol 2008-ban új törvény lépett érvénybe, aminek következtében új intézmények jöttek létre. „Csehország előrébb jár, mint Magyarország” - tette hozzá a történész. Mint mondta: Csehországban az összes iratot át kellett adnia a levéltárnak, így a hírszerzés és az elhárítás anyagait, ezzel egyedülállóak voltak a szocialista blokk országai közül. "Amíg nincs egy országban politikai akarat, addig ebben a kérdésben nem lehet előre lépni" - magyarázta Bukovszky.

Cserni János bíró elmondta: „nincsenek illúzióim a politikával kapcsolatban, ezért nem várok fordulatot e kérdésben. Reménykedem azért, de addig is, ha lehet valamit a Kenedi-jelentésből hasznosítani, akkor azt meg kell tenni! Csernit egyébként meglepte, hogy "nem a Btk.  a legrosszabb törvény, ami Magyarországon elkészült, hanem a 2003. évi állambiztonsági anyagokról szóló jogszabálygyűjtemény”.

Hírszerző, 2008. november 28.
http://www.hirszerzo.hu/cikk.ugynokugyek_meg_kellett_volna_lopni_az_nbh-t.88744.html

Kereszttűzben a Kenedi-bizottság jelentése
Az akták közötti számarányánál jóval nagyobb mértékben kutatják a történészek és az érdeklődők az értelmiségről és az egyházakról szóló ügynöki jelentéseket - mondta Gyarmati György, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) főigazgatója Budapesten pénteken.

A Kenedi-bizottság jelentése kapcsán szervezett konferencián a főigazgató kitért arra: annak ellenére, hogy a titkosügynöki jelentéseknek csak öt százaléka szól az értelmiségről, a kutatói jogosítványokkal rendelkezők 70 százaléka az értelmiségről szóló jelentéseket kutatja. Ugyanilyen aránytalanságot mutatott ki az egyházi személyeknél, amikor rámutatott: a 20 millió megfigyeltből elhanyagolható, alig 12 ezer volt a klerikus, ennek ellenére a mostani kutatók negyede a társadalomnak erre a rétegére fókuszál.

Ezzel összefüggésben felhívta a figyelmet a Nyílt Társadalom Alapítvány és az 1956-os Intézet közös rendezvényén, hogy a másik 19 millió emberről készített jelentéseket is tanulmányozni kell, majd Konrád György írót idézve hozzátette: "az értelmiség pompásan ért ahhoz, hogy mítoszokat gyártson". Aránytalanságként értékelte, mégis érthetőnek mondta ugyanakkor, hogy noha az 1956-os forradalom és szabadságharc egy nagyon szűk metszetét teszi ki a kommunizmus időtartamának, mégis az ez után következő megtorlásokat is sokan kutatják.

Az általa vezetett levéltár iratállományáról kijelentette: az 1944 és 1990 között keletkezett, kimutathatóan meglévő titkosszolgálati dokumentumok 93 százalékát már beszállították hozzájuk, míg 7 százalék átadásra vár. A 60 millió oldalnyi irategyüttes 81 százaléka a megfigyeltekről szól, mintegy 12 százalék a titkosszolgálati szervek működését mutatja be, míg valamivel több mint 7 százalék az ügynökök azonosítására szolgál. A Kenedi-bizottság működéséről megjegyezte: a kormány által felkért kutatók, történészek jelentése "eleddig a legrészletesebben dolgozta fel, hogy mely iratokat semmisítettek meg".

Rainer M. János, az 1956-os Intézet főigazgatója beszédében hangsúlyozta: a Kenedi-bizottság jelentése államigazgatási, történelmi és levéltári szempontból egyaránt fontos. A kormánynak készített dokumentum azonban nem csak a magyarországi szovjet típusú rendszer kutatásáról, hanem a rendszerváltásról és arról is szól, hogy az országnak jelenleg mi a véleménye a titkosszolgálati jelentésekről. Rév István, a Nyílt Társadalom Alapítvány igazgatója kifejtette, hogy "a dossziékat fel kell szabadítani", s az egykori megfigyelteket nem illetheti meg kevesebb jog, mint a történészeket. Hozzáfűzte: "ha a történelmet nem tárjuk fel, az ellenségünkké válik".

A Kenedi János vezette bizottság egy évig vizsgálódott a rendszerváltás előtti titkosszolgálati iratokat őrző szerveknél, s jelentésüket szeptember 11-én adták át Szilvásy György titokminiszternek. A bizottság 16 pontos javaslatot készített a kormány számára. jelentés bírálja a hatályos törvény számos rendelkezését, sürgeti a törvény pontatlanságából, a törvényhozói mulasztásokból adódó hibák megszüntetését, lényegesen szűkebb körben javasolja lehetővé tenni az állambiztonsági iratok további titkosítását, illetve sürgeti a titkos iratok felülvizsgálatát.

A bizottság leszögezte: a diktatúra állambiztonsági szolgálataival való bárminemű együttműködés ténye közérdekű adat. Alkotmányellenesnek tekintik azt a kialakult gyakorlatot, hogy tudománytól idegen testületek, például bíróságok döntik el egy tudományos megállapítás helyességét. A testület elfogadhatatlannak tartja, hogy a "megfigyelt" kizárólag a vele kapcsolatba hozható személy személyes adatait ismerheti meg, miközben a kutató a teljes iratot. A bizottság javaslata szerint az érintett és az iratokban szereplő adatok megismerésére jogosult más személyek a kutatókhoz hasonlóan csak az iratokban szereplő érzékeny személyes adatokat ne ismerhessék meg.

Múlt-kor történelmi portál, 2008. november 28.
http://www.mult-kor.hu/20081128_kereszttuzben_a_kenedibizottsag_jelentese

Kutatók és a visszaforgatott idő
Történészek, levéltárosok vitáztak a Kenedi-jelentés jelentéséről
Akadt, aki a Kenedi-bizottságot, mások a jelentését kérdőjelezték meg egy pénteki konferencián, de abban egyetértés volt, hogy legalább kiderült, mi nincs meg.

Ha a történelmet nem tárjuk fel, az ellenségünkké válik - érvelt az állambiztonsági doszsziék még teljesebb „felszabadítása” mellett Rév István, a Nyílt Társadalom Alapítvány igazgatója a Kenedi-bizottság jelentéséről az 1956-os Intézettel közösen tartott pénteki konferencián. A tanácskozáson - egy visszafelé pörgő falióra előtt - levéltárosok, történészek elemezték, mire jutott a Rákosi-, illetve a Kádár-rendszer idején keletkezett titkosszolgálati (állambiztonsági) iratok után kutató szakértői bizottság. A Kenedi János kutató vezette testület egy évig vizsgálódott a titkosszolgálati irattárakban a kormány megbízásából. Jelentésük fontos megállapítása volt, hogy évekkel a rendszerváltás után is törvénytelenül semmisítettek meg állambiztonsági aktákat az utódszervek, viszont a feltárás nem reménytelen, hiszen a nyilvántartásokat még az iratmegsemmisítések előtt mágnesszalagokra rögzítették. Ezek viszont 2060-ig titkosak. A jelentés a titkosszolgálatok által visszatartott iratok felszabadítását is sürgeti; a kormány a hírek szerint még az idén elkészít egy előterjesztést a bizottság ajánlásai nyomán.

Mészégetőben semmisítették meg a Heves megyei állambiztonsági dokumentumokat - derült ki Cseh Zita hevesi levéltáros hozzászólásából, amelyben ő is utalt rá, hogy ennek a gyakorlatnak a rendszerváltással sem lett vége. Stefano Bottoni, Kelet-Európa kommunista rendszereit kutató olasz történész szerint Kenediék arra is ráirányították a figyelmet, hogy mégsem volt olyan puha a diktatúra Magyarországon, mint azt eddig sokan hitték.

A szalagokkal, illetve a szaklevéltár elől is eltitkolt bírói különlistákkal kapcsolatban több felszólaló is utalt a politikai akarat hiányára, illetve arra, hogy a kutatók maguktól nem tudnak áttörést elérni. Néhány felszólaló az iratfeltárókat ostorozta. Gyarmati György, az állambiztonsági levéltár főigazgatója például a jelentés egyedüli érdemének azt tartotta, hogy Kenediék feltárták, mi nincs meg. Szerinte a bizottság megállapításával ellentétben az állambiztonsági iratok 97 százaléka már átkerült a levéltárhoz, más kérdés, hogy a kutatók többségét csak az értelmiség megfigyelése és az egyházakba beszervezett ügynökök érdeklik. Annak ellenére, hogy a jelentések mindössze öt százaléka szól az értelmiségről, hetven százalékban ezeket kutatják - állította a főigazgató.

Gyarmatinál is hevesebben bírálta a bizottságot és a politikai elitet Szabó Csaba, a Magyar Országos Levéltár főigazgató-helyettese, aki megkérdőjelezte a testület legitimitását. Siralmasnak nevezte, hogy az MSZP, illetve az SZDSZ kisajátította az iratfeltárás ügyét, és „saját delegáltjait ültette a testületbe”. Ezt Ungváry Krisztián, a bizottság tagja határozottan visszautasította; mint mondta, ők nem tehetnek arról, hogy a testület felállításáról politikai alku köttetett.

Ungváry Krisztián, a bizottság egyik tagja reagál Szabó Csaba véleményére	Szabó Csaba, a Magyar Országos Levéltár főigazgató-helyettesének előadása

Népszabadság Online, 2008. november 29.
http://nol.hu/lap/mo/lap-20081129-20081129_2-19

Emlékezés és politika
Kereszttűzben a Kenedi-bizottság jelentése 
 
Volt, aki egyenesen vitatta az állambiztonsági iratok feltárásával foglalkozó Kenedi-bizottság „erkölcsi” legitimitását. Volt, aki szerint semmi újdonságot nem tártak fel. A többség viszont elismeréssel adózott a jelentés előtt. A legtöbbet „emlegetett szamár” a pontosabban meg nem határozott politika és a jogalkotó volt az OSA Archivum gyorskonferenciáján.

A Kenedi János által vezetett történészekből és levéltárosokból álló csoportot Gyurcsány Ferenc kérte fel tavaly annak feltárására, hogy mi történt az egykori állambiztonsági iratokkal, hogy igazolják vagy cáfolják meg azt a közvélekedést, miszerint az iratok jelentős része azért nem kutatható, mert azt a nemzetbiztonság szervek maguknál tartalékolják. A bizottság munkáját befejezte, jelentését „megbízójának” átadta, de egyelőre a kormány, azon túl, hogy a vaskos dokumentumot nyilvánossá tette, az abban felvetett javaslatokkal érdemben nem foglalkozott.

Az OSA Archivum pénteki konferenciája éppen az egyre nagyobb csöndet akarja megtörni azzal, hogy a történészeknek és levéltárosoknak lehetőséget ad álláspontjuk kifejtésére. A vitanap első előadói nem fukarkodtak a jelentés bírálatával. Gyarmati György, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁSZTL) főigazgatója például csak azt tartotta a jelentés elismerésre méltó érdemének, hogy az mérte fel eddig a legrészletesebben a „nincset”, készített a legteljesebb hiánylistát. Gyarmati szerint talán a legfájóbb a teljes audiovizuális anyag (fotók, hang- és filmanyag) eltüntetése. A főigazgató ostorozta a kutatókat, hogy miközben a levéltáruk által dokumentált 1944 és 1990 közötti időszakban mindössze 5 százalék lehetett a diplomás értelmiségi az országban, a kutatási kérelmeknek mégis a 70 százaléka rájuk vonatkozik. Még szembetűnőbb az aránytalanság az egyházi személyek esetében, hiszen a kérelmek 26 százaléka rájuk kíváncsi, miközben a teljes korszakban alig voltak 12 ezren. Nem szólt viszont arról, hogy az egykori szervek anyagából mekkora az „értelmiségre vonatkozó” rész. Több kutató később felvette, nem igen tehetnek mást, mint azt kutatják, amit nekik a levéltár a kezükbe ad.

Egyenesen megkérdőjelezte „etikai legitimitását” a Kenedi-bizottságnak Szabó Csaba, a Magyar Országos Levéltár (MOL) főigazgató-helyettese, aki szerint az egykori kormánypártok, az MSZP és az SZDSZ alkujának köszönhetően felálló grémium tagjainak kiválogatását politikai szempontok határozták meg. Ezt Ungváry Krisztián, a bizottság egyik tagja határozottan visszautasította. Szabó indulatos előadásában elsősorban a poltikát kárhoztatta, hogy „húsz évvel a rendszerváltás után még nem történt semmi”. Majd arról beszélt, hogy a már eddig hozzáférhetővé vált iratanyag (mintegy 60 millió oldal) lehetőségeit sem használja ki a szakma, és például társadalomtörténeti kutatások céljaira sem veszik igénybe. Szabó szerint az egykori megfigyeltek információs kárpótlása az időmúlás miatt ma már nem lehetséges.

Az előadók többsége később is így-úgy a politikán köszörülte a nyelvét. Eközben mindössze két pozícióban lévő politikust, az MSZP-s Mécs Imrét és az SZDSZ-es Gulyás Józsefet lehetett látni a teremben. Utóbbi nem értett egyet azzal, hogy már a mostani iratnyilvánosságával is meg kellene elégedni, mert a cél az egykori állambiztonsági szervek tevékenységének legteljesebb átláthatósága volna. Mécs szerint viszont betarthatatlanok azok a szigorú adatvédelmi előírások, amelyek a kor kutatóira is vonatkoznak. Trócsányi Sára, az adatvédelmi biztos munkatársa magánemberként viszont azt kifogásolta, ha a törvényalkotók ennyire abszurdnak tartják az általános adatvédelmi rendelkezések alkalmazását a közelmúlt megismerésére és bemutatására, miért nem alkotnak róla „kivételes” (ún. szekrotális) törvényt.

Trócsányi Sára, az adatvédelmi biztos munkatársa	Mécs Imre, országgyűlési képviselő

Az állambiztonsági múlt feltására kapcsán Rév István, Rainer M. János történészek és Cs. Gyimesi Éva esztéta is megfogalmazta, nem egyszerűen történeti forrásokról van szó, hanem a mostani országról, amelyben élünk, végeredményben demokráciánk minőségéről. Utóbbi egyenesen úgy találta, a pártállami múlt megismerése a szabadság értékének a nemzedékek közti átadására ad lehetőséget, mert pusztán azzal, hogy létrehoztuk a demokrácia intézményeit még nem lettünk szabadok.

Stefano Bottoni olasz történész szerint a nyugat idegenkedve és finnyásan tekint a kelet-európai „emlékezéspoltikai csatározásokra”. A nyugati történészi elit egyenesen elutasítja, hogy „emlékezési megbízatásokat” fogadjon el a politikától, miközben Kelet-Európában érzékelhetően a térség „márkajelének” tekintik a kommunista múlt felmutatását. Bottoni maga is részt vett egy román történészi bizottság munkájában, amely a köztársasági elnök „megrendelésére” állt fel, és az volt a feladata, hogy bizonyítsa, mennyire rossz volt a kommunizmus. Az olasz kutató szerint a magyar szakma hozzáállása se nem keleti, se nem nyugati, mert jóval árnyaltabban látják a negyven év történetét. Amely rezsim persze a maga hajlékonysága, transzfomációs képessége meg is különböztet a többi kelet-európai pártállami szisztémától. Ebből a szempontból külön is kiemelte az ún. Koordinációs Bizottságok tevékenységét.

A közönség soraiban Kenedi János, a bizottság vezetője és Varga László, a bizottság egyik tagja	Stefano Bottoni előadása

Mészégetőben tüntették el a Heves megyei állambiztonsági papírokat – tudhattuk meg Cseh Zita levéltáros hozzászólásáből, aki szerint tragikusan sok iratot semmisítettek meg a rendszerváltás idején és utána. Ő is nagy reményeket fűz azonban azokhoz a nyolcvanas években készített mágneszalagokhoz, amelyek a szervek teljes nyilvántartását tartalmazzák (Egységes Gépi Prioráló Rendszer), s amelyekre a Kenedi-bizottság külön is felhívta a figyelmet. A mostani titkosszolgálatok állítása szerint ezek a szalagok ma már lejátszhatatlanok, adataik nem rekonstruálhatók. Csakhogy a bizottság szerint 1992-ben másolatot készítettek róla. Gyarmati György, az ÁSZTL főigazgatója is adatokkal bizonyította, hogy 2003-ban és 2007-ben levéltáruk kapott olyan adatokat, amelyek ezekről származtak.

Révész Béla történész szemléletes példával igazolta, nem csak az egykori irat-megsemmisítés, hanem a mai bürokrácia is akadályozza a kutatók munkáját. Így tűnt el szőrén-szálán egy 600 oldalas irategyüttes, amely az állambiztonsági szolgálatok az 1990-es Duna-gate-ügy nyomán elrendelt vizsgálati anyagait tartalmazza. Ugyan az iratjegyzékben szerepel a titkosság alól feloldott irategyüttes, de nyomát nem találni. Valószínű, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal magához vonta - minden valószínűség szerint törvénytelenül.

HVG.hu, 2008. november 29.
http://hvg.hu/itthon/20081128_kenedi_bizottsag_osa_archivum.aspx