Budapest 1944-1945-ös ostroma a legvéresebb városostromok közé sorolható. Ellentétben a korábbi ostromokkal, melyek során döntően a Várhegy birtoklásáért folytak a harcok, a II. világháborúban az egész város csatatérré vált. Ennek nyomai mind a mai napig jól láthatóak. Nem csak a szétlőtt homlokzatok tanúskodnak erről: a városban építkezések során ma is kerülnek elő tömegsírok, fel nem robbant lövedékek, fegyver és felszerelésmaradványok.

Mivel a harc szó szerint a lakosság feje felett folyt, az eseményeknek több mint 800.000 szemtanúja maradt. Az ostrom kataklizmáját érzékelteti, hogy élményei kitörölhetetlenül ott vannak mindenkiben, aki azokat átélte, mint kisgyermek vagy akár mint családfő. A harcokat áltélt német és magyar katonák számára Budapest ostroma minden korábbi bevetésük szörnyűségeit felülmúlta: jellemző, hogy pl. a 66. páncélgránátos ezred parancsnoka Wilhelm Schöning tartalékos alezredes 1985-ben bekövetkezett haláláig csak budapesti élményei rekonstruálásával foglalkozott, holott 1939 óta folyamatosan részt vett a háború különböző ütközeteiben. Helmut Wolff alezredes, a Bundeswehr későbbi tábornoka sem tudott szabadulni az átélt borzalmaktól: „hogy még élek, vad álmokat okoz nekem” nyilatkozta a kitörés után.

Budapest ostromáról az utóbbi években örvendetesen sok publikáció jelent meg. A szerző doktori disszertációjában dolgozta fel az ostrom történetét. A nemrég elhunyt Gosztonyi Péter több évtizedes kutatásait adta közzé „Budapest lángokban” címmel. Gasparovich László „A rettegés 50 napja” című kötete elsősorban népszerűsítő céllal íródott. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum külön kötetbe tette közzé az ostrom fontosabb német, magyar és román katonai iratait.

A publikációkhoz hasonló sikert aratott a Nyílt Társadalom Archívum által megrendezett kiállítás is Budapest ostromáról. A publikációk és a kiállítás hatására folyamatosan jelentkeztek a szerzőnél magyar és német túlélők, akik közzé akarták tenni emlékeiket.

Budapest ostroma több szempontból is rendkívüli volt. A szovjet hadsereg magyarországi összveszteségének fele Budapesttel kapcsolatosan keletkezett. A város elfoglalásáért indított hadművelet 108 napig, a tényleges ostrom 102 napig tartott, melyből 52 napot a védők teljes bekerítésben harcoltak végig. Ezzel szenben Berlin két hét alatt, Bécs hat nap alatt elesett, és a legkitartóbb német helyőrségek is, mint a königsbergi vagy breslaui csak 77 ill. 82 napig álltak ellen az ostromlóknak. Sztálingrád ostroma ugyan 125 napig tartott, de ennek döntő része nem érintette a város területét, melyből a civil lakosságot egyébként is evakuálták. Budapest ostromához igazából csak Varsó 1944-es ostroma mérhető: csak ott a németek voltak a támadó fél.

Hitler monológjaiban sokszor említette meg a magyar fővárost, melyet építészeti szépsége miatt csodált. „Budapest a legnagyszerűbb, ami csak elképzelhető. Az egész Német Birodalomban nincs hozzá hasonló. Egyébként pedig - történelmi szempontból nézve - megbocsájthatatlan paródia hogy Attilának és hunjai utódainak legyen a legszebb fővárosa a Nibelungok folyója mentén.” nyilatkozta erről. Midez természetesen semmilyen szerepet sem játszott abban, hogy Budapestet Hitler külön utasítására háztól-házig védendő erődnek nyilvánították. A német diktátor számára Budapest birtoklása a zalai és zistersdorfi olajmezők miatt volt elengedhetetlen. Midezt erősítette a főváros politikai jelentősége: eleste után vélelmezhető volt hogy az addig is gyenge magyar harcikedv mégjobban csökkenni fog. Magyarországra viszont gazdasági és katonai okokból is feltétlen szükség volt. A Kárpát-medencében harcoló gyalogságnak még 1945. februárjában és a Honvédség adta az 30%-át és ez az arány a tüzérség esetében az 50%-ot is meghaladta.

Sztálin számára Budapest elfoglalásának elsősorban politikai okai voltak. Számára axióma volt hogy a győztes dolga saját társdalmi rendjének mielőbbi bevezetése a vesztes országaiban. Magyarország előre eldöntött bolsevizálásának menetrendjét nagymértékben felgyorsíthatta volna Budapest birtoklása. A brit adriai partraszállás terve 1944 őszén jutott Sztálin tudomására. Bár a terv illúziónak bizonyult, a szovjet diktátor beteges gyanakvását teljes mértékben felkeltette. Sztálinnak elfogadhatatlan lett volna angolszász csapatok megjelenése azon a területen melyet ő saját érdekszférájának tekintett és ezért 1944. október 28-án parancsot adott Budapest azonnali, menetből történő bevételére.

Az első szovjet harckocsi 1944. november 3-án elérte Budapest mai közigazgatási határát. Malinovszkij marsall támadása azonban az Ecser-Vecsés-Soroksár vonalában kiépített Attila vonalban megállt és az akkori közigazgatási területen az első építmény a pesti oldalon csak 1945. január 1-én került szovjet kézre: Adavkin gárdaőrmester foglalta el Sashalomtól nyugatra az első házat.

Budán 1944. december 24-én jelent meg az első szovjet harckocsi: a Budakesziről érkező harckocsidandár egyik zászlóalja a déli órákban elérte a Szépjuhászné nyerget, majd rövid tűzharc után továbbgördült a Budakeszi úton keleti irányban a főváros szíve felé. 13 órakor az első T-34-es kijutott a Budakeszi u-Hűvösvölgyi u. torkolatához, ahol most a Szépilona kocsiszín ill. egy patika található. A kocsiszín melletti benzinkútból egy magyar katonai tartálykocsi éppen a benzin leszívásával foglalatoskodott. Percek alatt heves tűzharc bontakozott ki a mögötte állásba menő német katonák és az előretört de gyalogság nélküli szovjet karckocsik között. Közben a benzinkútból és a találatot kapott tartálykocsiból is folyni kezdett az üzemanyag, mely hamarosan lángra is lobbant. Egyes források szerint civil ruhás fegyveresek is bekapcsolódtal a szovjetek oldalán a harcokba. A T-34-esek mellett szórványos akna-és géppuskatüzelés süvített végig a Hűvösvölgyi úton: néhány gépkocsi és teherautó ennek ellenére ekkor még megpróbálkozott az áttöréssel, nagyrészt sikerrel. A Bolyai laktanyába települt „Galántai” csendőrzászlóalj páncélosszázadának Csaba páncélgépkocsijai a vezetők szerencséjére nem tudtak útnak indulni: az elavult járműveknek befagyott a hűtővize és így ott kellett hagyni őket a laktanya udvarán - elindulás esetén valószínüleg percek alatt kilőtték volna őket a szovjet páncélosok. A beindítható járművek közül egy Párduc harckocsi még akadálytalanul kijutott a gyűrűből, a csendőrök az északi kapun gyalogosan távoztak.

Egy másik szovjet csoport, mely gyalogosokból állt, a Svábhegyen keresztül közelítette meg a várost. Andrej Iljics Kozlov alhadnagy felderítőszakasza este hat órakor érte el különösebb harcérintkezés nélkül a Fogaskerekű svábhegyi végállomásának épületét, ahol karácsonyfát és egy vaskályhánál sült gesztenyét is árultak még. Miután a szovjet katonák is vásároltak egy-egy zacskónyi gesztenyét, megérkezett a menetrendszerinti járat. Kozlov nyolc emberével a középső kocsiba szállt fel. A szerelvény elindult, ám az egyik utasnak feltűnt az ismeretlen egyenruha és megrántotta a vészféket. A szerelvény megállt, a szovjet katonák pedig elvették néhány utas karóráját és eltűntek az erdőben. Egyes források szerint a szovjet őrjárat egészen a János Kórházig jutott. A megállított szerelvény később újra elindult: az új beszállóknak a kalauz azt a hírt terjesztette hogy a fogaskerekűt a szovjetek indították el a Széchenyi hegyről.

Karácsony után nemsokára megkezdődött a háztól-házig való harc. Voltak épületek, melyek ötször is gazdát cseréltek néhány nap alatt. A háztengerben gyakran előfordult hogy a támadó szovjet vagy éppen ellentámadó német harccsoport mélyen betört a másik fél által ellenőrzött területre. Az így előretört csoportok sokszor beszorultak valamelyik épület földszintjére vagy éppen emeletére. Leküzdésük legegyszerűbb módja az volt ha rájuk gyújtották az épületet: a Postapalota, a Várfok u-Vérmező u. sarokháza ill. a Kálvin tér északkeleti oldalán épült Pintér-bérház is ilyen harcok során égett ki.

A Kálvin térre január 14-15 között jutott el egy szovjet harccsoport, akik a Pintér-bérház pincéjében tűzharcba is keveredtek a németekkel. A harcoló felek a civileket használták fedezékül, emiatt sokan meghaltak. A szovjet katonák hamar eltűntek a pincből és a német védők végiglángszórózták az épület összes szobáját, hogy ezzel semmisítsék meg az esetleg elrejtőzött harcosokat. Mindennek csak annyi következménye volt hogy a carrarai márvánnyal burkolt épület teljesen kiégett állapotban került másnak a szovjet csapatok kezére.

Hasonlóan pusztult el a Várfok u-Vérmező u. sarkán álló ház is. Január 30-án, egy viszonylag csendes napon a háziak közül többen felhasználták a szokatlan nyugalmat arra hogy friss levegőt vegyenek a ház belső udvarán. Egyszer csak arra lettek figyelmesek hogy a Logodi utca felől pufajkás alakok ugrálnak ki az ablakokon. Minden jel szerint sikerült egy szovjet csoportnak észrevétlenül elfoglalnia az Attila u. sarkán álló iskolát és onnan továbbjutnia. A házban állomásozó csendőrök és német katonák leadtak néhány lövést de közben az óvóhelyre rohantak hogy a szomszédos épületbe átmenekülhessenek, mivel a pincék közti falak át voltak törve. A géppisztolyos szovjet csatárok először meghátráltak, de látva a védők menekülését, folytatták a támadást. Mielőtt az utolsó német katona átbújt volna a másik házba vezető résen, elkiáltotta magát „weg vom Loch ich schieße” (el a lyuktól lövök). A szovjet katonák közül senkit sm talált el, de négy lakost agyonlőtt géppisztolysorozatával. A házba beszorult szovjetek további támadásai mind összeomlottak a védők tüzében. Február 2-án a szomszédos épületből német lángszórók felgyújtották az emeletet: a ház teljesen kiégett, a lakók a németek megszállta 14. sz. ház pincéjébe menekültek és a szovjet katonák is visszavonultak. Az épület az ostrom végéig német kézben maradt, lakóik minden vagyonukat elveszítették és ettől fogva a harcok végéig éheztek.

Az első vonal házaiból a szovjet hadsereg igyekezett kiköltöztetni a lakosságot. Erre praktikus okoból volt szükség: a civilek közt megbújhattak német-magyar katonák is és saját harcosaik biztonságát is féltették a civilektől. A lakosság volt hogy öt percet, volt hogy egy órát kapott hogy összeszedje holmijait és elhagyja otthonát. Aki „csak” a vagyonát vesztette így el még szerencsésnek bizonyult: voltak ugyanis olyanok, akik a biztos hátország helyett ismét belegyalogoltak a frontba, mint pl. a Kis-Sváb hegyen lakó család, akiket a Tusnádi u. 45. sz. házból költöztettek ki a szovjetek. A menekülő család a Csaba lépcsőn át az Endresz György térre (ma Magyar Jakobinusok Tere a Déli Pályaudvar előtt)menekült. Itt vették csak észre, hogy a kapualjakból és a házakból német és szovjet katonák tüzelnek egymásra. A lövöldöző szovjet katonák innen is továbbzavarták őket és a Horváth házaspár gyerekükkel együtt a Városmajori templom küszöbén tudott csak fedelet találni a februári hidegben, míg végül jóindulatú lakók be nem fogadták őket a Csaba utca egyik házába.

Az ostrom tragikus fejezetei közé tartoznak a szovjet katonák erőszakoskodásai, kilengései. A megerőszakolásokon, fosztogatásokon túlmenően a hadsereg speciális kémelhárító osztagai számos vérengzést követtek el. A katonai szolgálatot soha sem teljesített Thott Sándor családjával és néhány másik civillel együtt szenvedő alanya volt egy ilyen esetnek:

„Február 11-én a lepke u. 23. számú házban voltunk. A kitörés utáni reggel tódultak a villába a németek, magyarok és néhány nyilas pártszolgálatos. Mind meg akarta adni magát, sokan sebesültek voltak. 10-11 óra felé megjelent a GPU. Mindenkit összeszedtek éds elvittek, csak a civilek maradtak ott. majd lejött egy ukrán és elvette igazolványainkat. Majd ő is elment.

Az ablakon kinézve láttam hogy nyolc német katona áll feltartott kézzel a ház előtt. Egyszer csak bejött egy ötfős szovjet járőr a szobába és minden átmenet nélkül elkezdett lövöldözni. Én karlövést kaptam, lezuhantam a dohányzóasztal alá. Az egyik katona felkapott és közvetlen közelről leadott rám egy egyes lövést ami mellkason talált. Valaki elkiáltotta magát 'ne lőjetek, magyarok vagyunk' válasz nem érkezett csak egy géppisztolysorozat és bátyám meghalt. Hasonlóan járt a szobában tartózkodó többi hat civil, egyikük bablevest kanalazott amikor érte a halálos golyó. A lövöldözésre apám is bejött az udvarról, ahol addig éppen csajkáját mosta: őt hátulról lőtték fejbe. Engem hasrafordítottak és úgy hagytak. Sötétedés után átcsúsztam a szomszédos házhoz és levonszoltam magamat a pincébe, a nyolc német katona tarkólövéssel feküdt a házunk előtt.”

Az ostrom legutolsó felvonása a védősereg kétségbeesett kitörési kísérlete volt. A német parancsnokság és katonáik zöme is úgy tartotta, hogy a szovjet hadifogság egyenlő a halállal. Bár február első napjaiban már szinte semmi esély sem látszott arra, hogy a kitörés sikerrel szervezhető meg, Pfeffer-Wildenbruch mégis elszánta magát erre a lépésre. Február 11-én este 8 órakor a Széll Kálmán (ma Moszkva) és a Széna téren, valamint a Margit körút teljes hosszában megindult a védők rohama. Szovjet részről felkészülten várták az akciót: a szemközti házakban elhelyezett géppuskák szörnyű aratást végeztek a sztálingyertyák által szinte nappali fénnyel megvilágított utcákon. A Széna téren hullahalmok alakultak ki, a katonák nagy része még a városban elesett vagy megsebesült.

Az elképesztő veszteségek ellenére többezer német és néhány száz magyar katona, valamint civilek kijutottak a budai hegyekbe. Az erdőben nem üldözték őket szovjet csapatok, de a zsámbéki medence nyílt terepén már csak keveseknek sikerült átjutniuk. Az éhségtől és hidegtől szinte félőrült kitörők egy része még a budai hegyekben feladta a küzdelmet. Billnitzer vezérőrnagy volt az egyetlen tábornok, aki túljutott a hegyeken és csak Perbálnál esett szovjet fogságba.

A legnehezebb feladat a német vonalak előtt húzódó, kb. 5-10 kilométer széles nyílt terepen való átjutás volt. Otto Kutscher és Adolf John azon kevesek közé tartozott, akiknek ez is sikerült. Kutscher így emlékszik az utolsó méterek megtételére:

„Hirtelen két világítórakéta szállt fel. Ezek csak a mieink lehetnek. Már el is értük az orosz lövészárkot, amikor ránkkiáltottak. Erre azonnal megnyitottuk a tüzet kézifegyvereinkből, és akinél még volt, az bevágta a lövészárokba az utolsó kézigránátot. Amilyen gyorsan csak tudtunk, átugrottunk a lövészárkon és akkor kezdtek el az oroszok is lőni ránk.

Egy kézigránát éppen köztem és Schöning alezredes, a csoport vezetője között landolt. Schöning megsebesült a jobb lábán, én egy nagyobb repeszt kaptam a bal combomba. Kúszva és bicegve jutottam még néhány métert tovább, mígnem két katona el nem kapott és a saját vonalakhoz nem vitt. A kötözőhelyen tört aztán ki rajtam a megváltott zokogása.”

A 40.000 katonából kevesebb mint két százalékuk, 624 fő jutott át a szovjet ostromgyűrűn. Mintegy 20.000 ember elpusztult, a maradék - részben sebesülten - fogságba esett, és ebből a fogságból sokan nem tértek vissza.

A főváros ostroma közben egy másik háború is folyt: a nyilasok gyilkosságai a főváros zsidósága ellen. Budapest 38.000 civil áldozatából 14.000 volt zsidó származású miközben arányuk az ostromlott főváros lakosságának alig 15%-át tette ki (a munkaképes férfiak zöme munkaszolgálatosként nem tartózkodott a fővárosban, tízezreket korábban nyugatra hajtottak és egyes külső kerületek zsidóságát még a nyár folyamán deportálták). A zsidók zöme az újlipótváros nemzetközi védelem alá helyezett házaiban vagy a VI. kerületben kialakított gettóban élték át az ostromot, de többtízezren voltak akiket keresztény ismerőseik bújtattak el. A gettóban sokan éhenhaltak. Mintegy 7000 ember lett gyilkosság áldozata. A nyilasok általában a Dunaparton végezték ki áldozataikat: sokan, mint pl. Kis Ervin a sortűz előtt a vízbe ugrottak és így élték túl a vérengzést. Váradi Gézáné egy ilyen túlélőtől tudta meg vőlegénye halálának körülményeit: bár ő is megmenekülhetett volna ha korábban ugrik, azt súgta barátjának hogy nem akarja elhagyni a családját, négy év munkaszolgálat és szenvedés után.

28. táblázat. A Budapest ostromával kapcsolatos magyar veszteségek (lakosság és katonaság)

Az emberveszteség mellett rendkívül súlyos volt a főváros értékeinek pusztulása is. Bár korábban a szovjet légierő is bombázta a hidakat, felrobbantásukat a német védők végezték el Pest kiűrítése után. Súlyos károkat szenvedett a pesti Dunakorzó. A Királyi Vár egyes része már az ostrom alatt érüléseket szenvedtek, a tetőszerkezet elpusztult. Az épületegyüttes kiégése hetekig tartott és döntően már az ostrom után következett be. A Rózsadomb és a Sashegy villái közül számos elpusztult, rombadőlt az Állatkert és Bel-Buda sok épülete. Egyes házak, mint pl. a Margit körúton épült Regent-ház ill. a Vitéz utca egy épülete földdel vált egyenlővé a mellettük telepített lőszerraktár felrobbanása miatt. Szinte minden épület szenvedett kisebb-nagyobb károkat, melyeket az alábi táblázat csak akor vett figyelembe ha azok az épület lakhatóságának korláltozódásával jártak.

(...)

3/4 11-kor egy iszonyatos dördülés és utána még egy csomó. felszaladok az óvóhelyről. Semmit sem látok, minden tele van porral. Kb. 2 perc múlva kitisztul úgy látom eltűnt a szomszéd ház. Az utca túloldalán lévő ház, de később rájövök áll még a teteje is. Végeredményben a valóság az, hogy három bomba találta el. Az alatta lakókat betemette. Az egyik felénk eső oldali fala maradt meg egy kevés tetővel rajta. Rohannak Édesapámék a szomszédokat kiásni. A pályaudvaron álló petróleumos és lőszeres vonat telitalálat következtében kigyulladt. Erős sercegés hallatszik. A füstöt erre fújja a szél. A pályaudvaron velünk szemben álló raktárakat a németek istállónak használták. Ezek is teli találatot kaptak. Mindenfelé döglött lovak. A németek pisztollyal lövik agyon a megsebesült lovakat. Nagyon ronda látvány. Az embernek elszorul a szíve. Izgulok a szomszéd miatt. A szomszéd lánya Marika is be van temetve. Négy gépkocsis katona ássa őket. A szomszéd épp a másik szomszédnál tartózkodott és most ő is izgatottan várja hogy a családja napvilágra kerüljön. Közben sír. Utálom ha egy férfi sír. A lakás teljesen tropa. Minden ajtó széjjeltörve. Ablakok lógnak. Várjuk hogy a ház is meggyulladjon valamelyik pályaudvari szikrától de csak nem akar. (...) Az ablakban állok és figyelem a pályaudvart. Romantikus látvány. Sajnálom a lovakat.

Végre leástak a szomszéd ház óvóhelyére de addig már nem volt bent senki, mert kiköltöztek a vészkijáraton keresztül. Tetőnk nincs. Az előszoba ajtót betörte a szomszéd ház egyik idevágott darabja. Csak az nem jön be a lakásba aki nem akar. Kerítésről már álmodni sem merünk.(...)

12-kor már a szomszéd ház tetejét lopták az emberek tüzelőnek. Ki gondolta volna ezt 10 órakor? (...)

A lányok szereztek 4 liter petróleumot és két vödör vizet a katonáktól. D.u. 3-5-ig erős bombázás. Félős, hogy minket is kinyírnak.

Este Édesapámat átkérték a 36-os számú házba, ahol a délelőtt kibombázott Potzonyiék ideiglenesen menedéket találtak. Egy 82 éves bácsi lábán volt nyílt törés azt kellett rendbehozni. A keze is tele volt zúzódásokkal. Éppen az óvóhely ajtóban állt, mikor beszakadt az ajtó és így egy tégla találta el. Egy ember akart a szomszédban öngyilkos lenni. Romantikus lélek lehet. Morfiumot kért. Nem kapott. Így hát hagyta magát lebeszélni.

Este piros az ég alja. Valami ég a távolban.

1945. I.18.

(...)

A nagybátyám már három hete nem mosakodott. A sok piszok olyan jól áll neki, hogy még két méterről is szenes zsáknak látszik.

(...)

1945. I.19.

(...)

A szomszéd törött lábú bácsit elvitték a Gömbös Gyula úti kórházba. Még az udvaron is fekszenek a sebesültek. Újságpapírral kötözött sebekkel. Kötszer nincsen. Mariskától kaptam egy gránátvéget. Elhatároztam, gyűjtöm a repeszeket. Az óvóhelyről gyűjteményemmel együtt kidobtak. Én viszont kidobtam a gyűjtemény nagy részét, vagy 5 kg ócskavasat. A gyerekek meg megint vissza hozták az óvóhelyre. Tőlük nem meri senki sem elvenni mert akkor üvöltenek.

1945. I. 20.

A szomszédban az aki Édesapámtól morfiumot kért öngyilkossági szándékkal, pisztollyal végzett magával. A halántékába lőtt. Utána még élt vagy másfél órát. Nagyon sajnáljuk szegény embert.

(...) Állandóan ezt a ronda naplót írom. Úgy unom az írást. De addig nincsen nyugtom, míg a hallott vagy látott dolgokat fel nem írtam. Állandóan kikapok, minek járok fel annyit. Már mindenkitől kikaptam egypárszor. Állandóan rohanok. Ez is baj. Ha valaki alszik, biztosan felköltöm. Asztalnál ha valaki nem a szokott helyzetben van, biztosan orrba vágom. Ha valaki az óvóhely lépcsőjén áll, biztosan fellököm. Reggel ha a szenes pincébe épített magaslati ágamról lemászok rendesen a nagybátyám nyitott szájába lépek, ami őt rettenetesen idegesíti. Próbálok jó lenni de nem megy. Most rengeteg időm van. (...)

1945. I.21.

(...)

Dél tájban Édesapám felment a lakásba. Rövid idő múlva az én nagybátyám, a hülye Sanyi bácsi beszólt az óvóhelyre: „nézzétek meg, Dezsőnek valami affaire van. Valakivel veszekszik”. A lányok felszaladtak rögtön. Én csak pár perc múlva tudtam eltűnni Édesanyám szemei elől és fellógni. A következő eset történt:

Apácska belépett az ebédlőbe a nyitott szekreter előtt egy németet talált. Aki hidegvérrel felmutatott egy lámpát, amit a szekreterben talált. Apácska ebbe nem nyugodott bele. Megkérdezte mit keres itt. A német erre valami értelmetlen dolgot dadogott kedvesen. Édesapám megkérte hogy jöjjön vele a városparancsnokságra. A német nem akart. Erre Apácska megfogta a gallérjánál fogva és fojtogatni kezdte. Itt szerettem volna ott lenni. Végre Mariska áthívta a szomszédból Hertelendy főhadnagyot aki revolvert szegezett a németre. Én a német mögött álltam, de amikor láttam hogy a főhadnagy revolvert szegez rá, rögtön félreálltam, mert reméltem hogy itt a helyszínen átlövi a svábot. De nem lőtte. Később elvitte a németet a német parancsnokságra ahol csak egy enyhe dorgálást kapott. Az őrnagy aki megdorgálta mesélte, hogy ezek nem is igazi németek, mert tisztjeiket orozva meggyilkolják, lopnak és rabolnak. nagyon kell rájuk vigyázni.

1945. I.23.

(...)

A szomszédban lévő városparancsnoksággal összehasonlítottuk az óránkat, mi egy órával hátrébb éltünk. Ők mesélték azt is, hogy az ideiglenes kormány fegyverszünetet kötött. Mi fizetünk 300 millió dollár jóvátételt. Trianoni határok. 8 hadosztályt kell az oroszoknak adni. Ezeket a gyalázatos feltételeket állítólag elfogadtuk.

D.u. 3/4 5-kor hatalmas robbanás. A rombadőlt ház felső szomszédja telitalálatot kap. Nagyon érdekes találat a tető majdnem épen megmaradt csak a ház ment széjjel. Ott is sebesültek voltak beszállásolva. A sebesültek 8-9-en és három vendég nő az egyik emeleti szobában tartózkodott. Az egyik kihúzott sebesült mesélte. Ő a sarokban ült, mikor erős sivítást hallottak. A bajtársai a szoba közepén álltak. Annyit látott hogy az egyik hölgy a robbanás pillanatában az ajtóhoz szaladt. Ők leestek a földszintre. A ház főbérlőjének, a tábornoknénak a kisfiát csak negyedóra múlva ásták ki a romok alól. Nem tudott magától kimászni, mert egy vas traverz nyugodott rajta. 5 halott van. A nők mind megmenekültek.

Víz nincsen.

Este. Édesapámat már másodszor hívják a tábornokné kisfiához, mert nagyon nehezen lélegzik. Állandóan henceg a kis fiú hogy ő a romok alatt volt.

1945. I.24.

Már napok óta nincsen víz. Inni sem lehet. nagyapa mosakodott. A folyosón mosakodott. Mi az óvóhelyen kimeredő szemekkel lestük a vízcsobogást. Egyedül a nagybátyám, aki immár 5 hete csak ivásra használja a vizet, fordult el méla undorral. Nagyapa bejött a vízzel. Volt mit hallgatni. Azaz csak egy megjegyzést hallott Édesapámtól és azóta meg akarja a kapcsolatokat szakítani velünk. Szóba sem áll senkivel. A hangulat gyönyörű. Haragszunk nagyapára és ő ránk. Nekem sikerült az Évát a lépcsőn fellökni, hát onnan is haragszanak. Erzsi néni nem kapott eleget vacsorára, ő is haragszik. Ilyen hangulat közepette jelent meg Potzonyi és megkért hogy a családját, azaz 5-en eljöhessenek hozzánk ha bombáznak. Mindenki egymásra nézett. Így is már 21-en vagyunk az óvóhelyen. (...) Nagyapa belement a dologba. Ha valaki át akar menni az óvóhelyen, legalább 3 embert kell előzőleg felállítania. Potzonyi mesélte, hogy az az ember aki náluk öngyilkos lett, még mindig nincsen eltemetve mert annyira lőnek és bombáznak hogy nem mernek neki gödröt ásni. A 82 éves bácsi aki eltörte a lábát, szepszisben meghalt. Egy ejtőernyő esett hozzájuk, ami átvágta a födémet. Nagyapa itt megszólalt és megkérdezte Potzonyit, megállapították e már hivatalosan a kárt, mert ezt majd be lehet vasalni a német kincstáron.(...)

A szomszéd gróf mesélte, hogy állítólag megszűnt a nyilas párt. Az oroszok Pesten 120 nyilast akasztottak fel. Minden lámpavas tele van velük. Pesten 2.80 P-be kerül egy kg. marhahús. Az oroszok a Margitszigetre állítólag hidat vertek. Nagy csaták vannak a szigeten. Hitler parancsban kívánja katonáitól az utolsó emberig kitartunk. A várost vezető parancsnok az utolsó két patkányig akar kitartani. Magyar katonáknak nincsen ennivalójuk. Aki áttör az ostromgyűrűn, 3 hét szabadságot kap. (...) A zsidók kitörtek a gettóból, nem tudom hol és egy csomó németet agyon lőttek. Egy kém járt nálunk két nappal ezelőtt. Rengeteg a kém. A kémeket futni engedik, mert mindig csak utólag jönnek rá: na ez is egy kém volt. A várost védő vezénylő parancsnok, különben nagyon romantikus lélek, a várban egy biztos pincében ül és öngyilkosságon töri a fejét. 25 használható páncélos van már csak. Ha a kertben kimegy az ember rögtön rálőnek. A grófék játszák, hogy este egy lámpát kidugnak az ablakon, számolnak 3-ig és behúzzák. Az 5-nél már robban a közelben. Én is szeretnék ilyet játszani, de szólni sem lehet róla az óvóhelyen.(...)

1945. I.26.

Este felé a gróf is meglátogatott, ő mesélte hogy az oroszok leszaladtak a Vérmezőig, a Kékgolyó utcáig. Sós közellátásügyi minisztert fel akarják akasztani mert magának külön készletet tárolt. Kun pátert a nyilas papot is mert ártatlan embereket gyilkolt. Szeretnék a várban lakni mert ott jobban zajlik az élet. (...)

1945. I.28.

Az éjjel, inkább tegnap este nagy zuhanást hallottunk. Reggel megtaláltuk a zuhanás okát. Egy lőszeres ejtőernyő esett a házra, nem nyílt ki. Átszakította a tetőt, a padlás födémet, lehúzta az emeleti speizt, átütötte a földszinti födémet, közben a katonák becslése szerint 50 kg. lőszer felrobbant, és megnyugodott a lépcsőházban. Ha az óvóhely fölé esett volna, a pincében kötött volna ki. Szerencsénk volt. Az ejtőernyőt kihámoztuk a bádog tokjából és megpróbáljuk elsikkasztani. (...) A ládában /ejtőernyő ládában/ 200 kg. páncéltörő ágyúba való lőszer érkezett. A katonák megtanítottak a lőszer szétszedésére. Szorgalmasan szedtem széjjel a lövedékeket egész nap, mondván ezzel is előbb lesz vége a háborúnak.

(...)

Tegnap óta forralt vizet iszunk. A nálunk megszállt gépkocsizók parancsot kaptak hogy a várba költözzenek. Olyan nagy közöttük a nyomorúság, hogy van ember akinek mind a két bokája át van lőve, csak egy söprűre támaszkodva tud bicegni. Ennek a szerencsétlennek is mennie kell. Még csak le sem fekhet. Géza bácsi szerint két napon belül itt lesznek az oroszok. Eddig mindig bevált amit Géza bácsi mondott. Iván febr.11-re jósolja az oroszok bejövetelét. Mindenki kineveti.

1945. I.29.

(...)

Állandó repülőtámadás. A pincelejáró előtt állok. Anyácska azt hiszi a szenespincében fekszem. Mellettem egy német katona áll. Hiába bombáznak ő meg sem moccan, hogy az óvóhelyre lemenjen. Én sem megyek, még azt gondolná hogy félek. Ahányszor a közelben dördül valami, mindig megrezzenek. Szégyellem a német előtt. Hiába még nem szoktam eléggé hozzá. Beszélgetek a némettel. Bécsi fiú. Végig próbálok mindenkit akiről tudom hogy Bécsben járt vagy lakik. Természetesen senkit sem ismert. A német nagyon szereti a Führert. Az itteni katonákat nem németeknek hanem csürhének jellemzi. Azt hiszem igaza van. (...) Kérdeztem unja -e a háborút. Azt mondta mindig unta, de meg fogják nyerni. Mondtam neki, hogy mi utáljuk a németeket de Ő kivétel. Azt mondta azért utáljuk a németeket mert nem is ismerjük őket. Ezek nem németek, ezek állatok. va közöttük ember 14 hónap frontszolgálattal. beszélgettünk Németországról. Azt sem tudja hol van Weißensee. Civilben egy bécsi bank tisztviselője. Wehrmacht SS. Büntetésből van az SS-ben.(...) A német érdeklődve nézi mit írok. Remélem nem tud egy betűt sem elolvasni.

Este. Megint jönnek a németek. Lakást akarnak rekvirálni. Nem kaptak. Ők mesélték, hogy az oroszok rettenetesen rabolnak. Minden karórát elvisznek. Minket megnyugtatott hogy a németeknél az oroszok sem rabolhatnak jobban.

Már szinte várjuk az oroszokat.

Édesapám nagyon megtört az utolsó napokban. Nagyon rosszul néz ki. Rettenetesen elrontottam a gyomromat az autóolajban sütött lángostól. Az olajat úgy kaptuk a gépkocsizóktól mint étolajat. Évának nagyon csúnyán megfagyott a lába. Mindenkinek van valami baja. A társaság nagy része tetves. nem lehet mosakodni. Ivásra már alig-alig van víz. A sebesültek közül egy gyógyultat már őrségre vezényeltek. Agyon is lőtték a szerencsétlent.

1945.I.30.

Éjjel 2 előtt 20 perccel felébredt mindenki. A szétlőtt ajtón keresztül németek mentek be a lakásba. Parancsnokuk az eléjük siető Apácskát megnyugtatta hogy semminek nem lesz semmi baja.

2 órakor lovakat vezettek a lakásba. 19 lovat. Minden reng természetesen az óvóhelyen. Édesapám és Édesanyám annyira el vannak keseredve hogy semmi, de semmi nem érdekli őket. Én jártam fönt egész nap. Most este a bunkerban, ill., a szenespincében fekve írom ezeket. A németek is az óvóhelyen akartak lakni, de belátták, hogy nincsen hely. 11-en vannak összesen. Ezek közül 3 orosz hadifogoly, a trénhez vannak beosztva. Van egy francia és egy olasz is köztük. A konyhában és a cselédszobában helyezkedtek el. Az óvóhely fölött is négy ló áll. Azt mondják napok alatt át fog ázni a födém. Lesz mit szagolni a pincében. A vezetőjük egy szakaszvezető és egy őrmester a fáspincében helyezkedett el. Reggel feltörve találtam a szerszám szekrénykét. Nagyon durván beszéltem velük. Azt hittem szájon fognak vágni. Nagyon el voltam keseredve. Nem vágtak szájon csak tiltakoztak, hogy nem ők törték fel a szerszám szekrénykét, az oroszokra tolták. Rettenetes hogy hogyan bánnak az orosz foglyokkal. Az oroszok női bundát és férfi ruhát akarnak rumért és burgonyáért cserélni. A vezetőjüknek, egy „Hauptsturmführer”-nek jelentettem a feltört szekrénykét. Nagyon meg voltak döbbenve, hogy tudok németül. Azt hitték hogy eddig amit előttem beszéltek nem értem. T.i. ők értenek magyarul is mert svábok. A legszívesebben minden svábot kiirtanék. A legutálatosabb egy Konrad Wagner nevű pomázi sváb.(...)

1945. I.31.

A katonák ma két lovat lőttek agyon. Az egyik ló a Vérmezőnél esett el. Szereztem tőlük lóhúst.

Délben a speiz ajtót feltörve találtam. Megint nagyot üvöltöttem velük. Mindegyik a másikra tolja.

Délután a legértékesebb orvosi könyveket a lovak alá szórva találtam. Amit lehetett összeszedettem velük. Majdnem sírtam a dühtől. Utálom ezt az egész ronda nációt.

Este. Észrevettem hogy az egyik szekrényünket kezdik el tüzelni. megint üvöltöttem. A lovak lerágták az ablakdeszkákat. A bútorokat megrágják. (...)

1945. II.1.

Reggel. Egy szekrényt feltörve találtam. Rettenetesen bombáznak ma. Egy csillárt letörtek az állatok /a németekre célzok/. Hosszas alkudozás veszekedés után sikerült megcsinálni, hogy egy üveg pálinkáért kivezetik a lovakat a felettünk lévő szalonból és segítenek a spalettákat leszedni. A spalettát pedig nem olyan egyszerű leszedni, mert ha az ember sokat ugrál az ablakban könnyen lelövik. (...)

1945. II.2.

(...)távolról az orosz csatakiáltást „Hurri, hurri” halljuk.(...)

1945. II.3.

(...) Minden szobában kivéve az óvóhely fölötti szalónt és a hálószobát, lovak állnak. A legnagyobb muraközi lovak. Katica szobájában áll csak 3 könnyű hátasló.

Annak a katonának aki betört hozzánk és Apácskával birkózott egy akna elvitte a bal kezét. Az Isten mindenkit megver aki velünk szemben rosszul viselkedik. Remélem a Wagner is megkapja a magáét.

Felszöktem a padlásra. Cserép már alig van. A gerendázatnak is sok híja van.

Meglátogatott a német ló doktor. A szemtelen mindig magával hordja Apácska botját. (...) Azt is beszélték, hogy az oroszok a németeknél is rosszabbak de nem hisszük.

1945. II.3-4

Két nagyon ronda nap. 3-án reggel kisütött a nap. Egész nap megszakítás nélkül támadás. Repülőtámadás. Két gránátot kapunk a padlásra.

4-e. Hajnaltól kezdve állandó légitámadás. Olyan közeli találatok, hogy a tűz vissza-vissza csap. Mármint a sparherd tüze. Az óvóhelyen hamarosan csak vizes ruhákkal az ember száján lehet megmaradni. Ezeket a sorokat az óvóhely bejárata előtt írom. T.i. megint felszöktem. Azaz már nem is nagyon kell felszökni mert engednek, csak mialatt fönt vagyok nagyon nyugtalanítja őket az a sejtelem, hogy esetleg nem megyek többé vissza. (...)

Délután észre vettük hogy a falból csurog a víz. A vízvezeték mellett kibontottuk a falat, egész nap csurgott. Az utcáról csorog be az olvadt hólé. Mindenki örül, csak a nagybátyám komorodik el. Tudja hogy ebben mosakodni fogunk. Ő még a mosakvó embereket is utálja látni.

(...)

Este meglátogatott a német extolvaj lódoktor. Mesélte a következőket: a várost március 1-ig kell tartani. Ő volt a brassói vágóhíd igazgatója. Gróf is meglátogatott és mesélte, hogy minden pincét erőddé kell kiépíteni. Preislinger bácsi megbolondult /nagyon szeretném látni milyen akkor mikor bolond/. A Vár csak egy kiégett romhalmaz. A gróf egy szilánktól megsebesült.

Megint jönnek a Ju-k. Kivilágítják őket. Lőnek rájuk. Nagyon szép.

1945. II. 5.

(..)

Délután megjelenik a szomszéd német kapitány egy magyar hadnagy és egy karhatalmi kíséretében és áttöreti a vészátjárót. Tőle hallottuk, hogy második vonal lettünk. A kertben a kerítést is áttörik egy helyen hogy arra is lehessen közlekedni.

Este. A sebesültek is parancsot kapnak hogy puskával jelentkezzenek. Szerintük ez azt jelenti hogy őket is bevetik.

Segítettem a szanitécnek kötözni. Gennyedő repesz vágta sebeket kötöztünk. Majdnem rosszul lettem. Nem mutattam a szeme előtt. Nem tudom milyen orvos lesz belőlem.(...)

Ma hangzott el először a nagy szó az óvóhelyen Géza bácsi mondta: „jaj csak itt lennének már az oroszok”. Este nem jön repülő utánpótlás.

1945. II.6.

A németek mesélték: Berlintől hatvan kilométerre vannak az oroszok. Frankfurt am Oder elesett.

Ma nem lőnek olyan veszettül. Nincsen repülőzés sem. (...)

Az óvóhelyi hangulat nagyon borsos. A sparherd vadul füstöl. Fölmentem a padlásra az egyik legutálatosabb némettel, a Wagnerral. A kéményt kitisztítani. Biztosra vettem hogy lelőnek. Mert tető nincsen és minden mozgó alakra rálőnek. A Wagnernak én tartottam a létrát, volt benne annyi becsület hogy ő mászott fel a kéményre. Annyira óvatos voltam hogy a létra alatt úgy helyezkedtem el, ha a Wagnert lelövik, ne rám essen. Ha egy embert szívesen meggyilkolnék az a Wagner lenne. Nem volt szerencsém mert még csak rá sem lőttek. Amikor lementünk éreztem hogy a nagy izgalomban az ingemet is átverejtékeztem. A Wagner megjegyezte hogy nem gondolta volna hogy ilyen bátor vagyok. Viszonoztam a bókot.

Este átjött a gróf. Apácskától orvosi tanácsot kért. Az egyik sváb nagyon rokonszenves nekem. Sokat főzöm Apácskát hogy operálja meg, akkor két hét alatt egészséges lehetne a pacák. Apácska nem hajlandó mert a sváb nem kéri. A gróf mesélte hogy ki fognak törni. Pátynál a felmentő sereg eleje. Azzal egyesülnek.

1945. II.7

Reggel iszonyatos aknatűz. A Buksi megdöglött, illetve mártír halált halt. A kertben volt megkötve. Minden valószínűség szerint az orosz foglyok ledobták az udvarba. A nyakára kötött madzagon fulladt meg. Nagyon sajnálom szegény kis kutyát. Nagyon szerettem. Elásni nem lehet mert állandóan nagyon rondán fütyül és dörren.

Itt a front. Az emeleti két erkélyre géppuskát szerelnek fel. Az én szobámba gépágyút akartak elhelyezni Istenke állatai. Az egyik némettel beszélgettem, az előszobában amikor az ajtó előtt akna robbant és a német össze esett. Az egyik repesz finoman lenyírta az ujjait tövig. Üvölt szegény.

A kertben levő hasábfáinkat széthordják, abból építik az ablakokba a barrikádot. Bútorokat is az ablakba rakják. Míg ők az egyik szobában építenek én a másikban bontok. Hordom vissza a bútorokat.(...)

Úgy határoztunk maradunk, mert ahogy Nagyapa mondotta „E ház alatt éltünk, e ház alatt halunk meg vagy maradunk meg.” Szóval most kezd érdekes lenni. Ami eddig volt az csak csalás volt. Hülye előérzeteim vannak. Úgy érzem holnap elbombázzák a házat.

Iván kitart állítása mellett hogy 11-én foglalnak el az oroszok. (...) Az óvóhely folyosóján kötözik a sebesülteket. A németek szívhez szólóan jajgatnak. Margit néni olyan sápadt hogy az ember azt hinné rosszul van.(...)Apácska állapota aggasztó. Egész lelki beteg.

1945.II.8.

(...) Rengeteg a sebesült. A szemben levő házakban orosz mesterlövészek vannak elhelyezve, ha valaki megjelenik az ablakokban, lelövik, vagy legalábbis rálőnek. (...) Wagner súlyosan megsebesül. Ezelőtt még két órával nevetve vallotta be, hogy rajta múlott az egész ház tönkretétele. Mert vezethette volna a lovakat a szomszéd üres pincébe is. Egész este erősen lőnek. (...)

Ma szomorúan tapasztaltam hogy milyen nagy ökör vagyok. Mikor meghallottam hogy a Wagner megsebesült /azóta már halott/ rettenetesen megörültem. A Wagner volt az aki előtt II.2-án oly rettenetesen megalázkodtam. A Wagner volt az akinek a halálát azóta kívántam. A Wagner volt az aki a nagy pincében lévő bőröndöket feltörte. Ki akartam magamat élni a kárörömben. Felmentem hogy lássam véresen feküdni, hogy lássam szenvedni azt aki olyan utálatosan magyarázta, hogy rettenetes bosszút fog állni rajtam. Fölmentem a konyhába. Bepokrócozott ablak. A fal mellett egy dívány. Egy mécses homályosan világított. A szenesláda tele lószerszámokkal. Erős bőrszag. A dívány mellett a föld barna a vértől. Wagner a díványon feküdt. Lába rendellenesen kifordulva. Egész alteste meztelenül. Szörnyű sebekkel. Lehet hogy nem sebek voltak csak vér. A szeme nyitva volt. Furcsán üveges volt. A száját járatta, hangot nem hallottam. A szája szélén csurgott a nyál. A törött lábai megmozdultak. A kezét felemelte. Az előbb még szerettem volna megfojtani vagy elevenen megégetni, most elfogott a szánalom. Rettenetesen sajnáltam. Szerettem volna rajta segíteni. Eszembe jutott hogy három gyerekes családapa. Rettenetes csend volt. Szerettem volna elszaladni. Annyit mondtam neki: „Wágner bácsi /először bácsiztam/ amit itt nálunk csinált, azért mi megbocsátunk magának, majd imádkozom hogy a jó Isten is megbocsájtson.” Most ahogy visszagondolok nem értem magamat. Úgy látszik az a sok regény amit 10 év alatt olvastam a fejembe szállt. Rettenetesen szeszélyesen és utálatosan viseledtem. Többet nem írhatok, mert a mécsessel takarékoskodni kell (...)

1945. II.9.

(...) Velünk szemben már a pályatesten is vannak oroszok a vonat kerekei alól lőnek.

A sebesültek nagyon félnek, mert állítólag az oroszok minden SS-t kivétel nélkül agyonlőnek. Az önszántukból a németekhez szökött oroszok félnek a leginkább. Az istállóba tegnap két lovat agyonlőttek /az oroszok az ablakon át/.

(...) Reggel fél 9. A pince feljáratánál állok. Az előbb érkezett 17 német a ház védelmére. Van közöttük angol származású SS is. 5-en itt álnak mellettem. Közben írok. Nem beszélgetünk. Nagyon idegesek. Egyik cigarettát a másik után szívják. A kezük remeg. Géppisztoly táraikat töltik fel. Az egyik közülük pilóta. Itt lőtték le a gépét, most ő is véd. Nagy rakéta pisztoly fityeg az oldalán.(...) Már eddig ketten kérték hogy átöltözhessenek civilbe. Az emeleten ott lehet, azt nem engedjük hogy az óvóhelyen öltözzenek. (...) A házban még egy ló döglött meg. A falak embermagasságig véresek, lóvéresek.

(...) Gyakran találják el a pince ablakát is az oroszok. Eddig 5-ször. A szanitéc szegény és az egyik sebesült mindenkitől fél. A németektől azért mert nem akar harcolni, az oroszoktól mert mint magyarországi német SS alakulatba tartozik.

4 órakor egy német jött át a vészátjárón és azt mondta itt vannak az oroszok. Egyszerre kitisztult az óvóhely folyosója. Egy óra múlva szállingóztak csak vissza. Visszaverték az orosz támadást. Állandóan 8-an tartózkodnak az óvóhelyen, a többi szolgálatban van. A mostani 8 közül 4 szeretne civilbe átöltözni.

(...)

5 óra után 10 perccel egy aknától sebesült németet kötöznek a pince folyosóján. A combján sebesült meg és a kezén. Megnéztem. Már nem izgat a vér. Az ujjáról tövestül leszakította az egyik repesz a körmöt. A csont is kilátszott. Nagyon, szinte rendellenes mély hangon jajgatott. Ilyenkor Margit néni olyan sápadt mintha el akarna ájulni.

Fél 6-kor betelepszenek a nagy pincébe. Nem lehet velük tárgyalni. 6-kor egy kiló krumplit követelnek. Meg is kapják. Az egyik német sebesült mesélte, hogy aki közülük megsebesül, úgy hal meg mint a kivert kutya. Az egyik régi sebesült, aki még nem tud járni Schreiber János (Kárász-köbei sváb) meséli, hogy neki rejtőzködnie kell a németek elől, mert az oroszok elől a lába miatt menekülni nem tud és így valószínű hogy a németek agyonlövik. A tegnap esti sebesült, aki a lábába kapott és olyan mélyen jajgatott, nem kapott enni este mert a bajtársai nem adtak mondván, ők is csak egyszer kapnak napjában. Édesapám ismételt felszólítására voltak csak hajlandók szegénynek pár evőkanálnyi bablevest adni. Nagyon fél hogy a bajtársai az oroszok közeledtére agyonlövik. A sebesültek helyzete elképesztően rossz. A lakásban már 6 döglött ló van. (...)

1945. II.10.

Reggel hallottuk hogy egy géppuska végigsöpört a szobákon és utána egy ló feldőlt, még sokáig kapálódzott utána, míg elcsendesedett. Az egyik német mikor a lakásban jártam mindenképpen azt akarta hogy nézzek ki az ablakon. Gondolta nem tudom hogy akkor lelőnek. Az egyik német csak egy pillanatra tartotta ki a sisakját az ablakon máris 5 helyen volt átlőve. (...)

Negyed 10. Az egyik katona a szalonablakon leselkedett ki /a kis kíváncsi/ lelőtték. Fejlövést kapott. Amikor a szalonban jártam és az ablak alatt ahol őt kilőtték átbújtam (mivel mutatkozni nekem sincs kedvem) belenyúltam véletlenül a földön szétfolyt agyvelős vérbe. Ebéd közben jutott az eszembe, hogy még azóta nem mostam kezet. Azért ettem nyugodtan tovább. Kezet mosni luxus. (...) Már az óvóhely feljáró felől is lőnek. Ilyennek képzeltem a háborút. Most már nagyon unom.

Nagyon aknáznak. A házmester lakásban már négy hulla fekszik. Az óvóhelyen néha nem is lehet látni, mert olyan nagyon porlik a vakolat. A lámpa sokáig imbolyog. A vakolat porszemeken megtörik a fény. Néma csend. Aztán megint kelepel a géppuska, robban az akna. Nem is gyújtottunk ma be, mert a kémény annyira el van lőve, hogy nem bírnánk ki a füstben.

A Krisztina templom orosz kézen, az 50. sz. ház is orosz kézen. kilestem az utcára az egyik ablakon keresztül. Már szabad szemmel is látni lehet az orosz hullákat. (...)

1945. II.11.

Reggel nagyon erősen ágyúznak. Vannak olyan negyedórák, amikor egész idő alatt a házat lövik. 3 percenkint rázkódik meg a ház és hallunk omlást. (...) Fél 12 tájban felmentem a lakásba. Apácska íróasztalának a hátát letépték és eltüzelték. A lovak alól megmentett orvosi könyveket megint szétszórták. Gyümölcsös ládákat eltüzelték. Éppen a nagy pincéből rakodtunk át a fás pincébe mikor nagy üvegcsörömpölést hallottam a lépcsőházból. Hát az egyik SS korcs azt a ládát öntötte a földre amelyben a megmentett vitrin porcelánok voltak. Majdnem kivétel nélkül mind összetört.

Az egész pincei életben az a sok megaláztatás a legrosszabb számomra, amiben részünk van. A németek fát kértek. Nem akartunk a fás pincéből adni, mert oda vannak berakva a koffereink. Így hát a nagy pincéből adtunk nekik de az nagy volt. Velünk vágatták föl. Mialatt mi vágtuk ők nevettek. A W.C.-t nekünk kell utánuk tisztogatnunk mert ha tele van egyszerűen melléje piszkítanak a földre. A parkettás szobákban nyílt tüzet gyújtanak. Minden bútorunk barikád. A helyzet kibírhatatlan.(...)

Preisingeréknél az oroszok vannak. Az lefelé a 3. ház. 5 órakor a németek elmennek, mert azt hallották hogy bekerítették őket, és a Naphegy felől támadnak az oroszok. (...) Fél 9. A németek megint vissza jönnek. 9-kor a németek megint elmentek. Kiürült az óvóhely. Felszöktem körülnézni. A lakásban vannak még németek. Döglött lovak mindenfelé. Vérszag enyhe hullaszag aromával, finoman keverve füsttel. Hideg van. A szobákban térdmagasságig áll a trágya. Nem lehet jól látni. (...) Németek nagyon fázósan néznek. Szelídek lettek. Sőt, kedvesen figyelmeztetnek, hogyha nem megyek le a pincébe, agyonlőnek, mivel civilnek nincsen az első vonalban helye. Megnyugtatom őket, nem sokáig első vonal ez. Ők is megnyugszanak. Állítólag ők gyújtották fel a pályaudvart.

11-kor a németek elhagyják a házat végleg. Vagy visszajönnek vagy az orosz jön.

1945. II.12.

Éjjel 3/4 3-kor jön meg az első két orosz. Fessek. Géppisztolyuk van. Vidámak. A szanitéccel és az elbújt sebesülttel kezet fognak. Rájuk nevettek. Azt mondták, ha kedvük van, menjenek vissza a németekhez de az oroszoknál sem lesz bajuk. Rumot kérnek. Amikor egy kis pohárral kaptak visszautasították és azt mondták „ruszki nagy pohár”. Nem is félünk tőlük.(...) Felmentem a lakásba. Siralmas dolog a szobákon végig menni. 8 döglött ló van a lakásban. Falak ember magasságig vörösek a vértől. Tele van minden trágyával és törmelékkel. A padlás födéme egy szoba nagyságnyi helyen leszakadt. Minden ajtó, szekrény, bútor, ablak széjjeltörve. Nincsen ép darab. Vakolat alig van. A ház előtt elhagyott német trénkocsik. (...) A hálószoba ablaktól Katica szobájának ablakáig nincsen fal. Döglött lovakon sétál az ember. A lovak puhán rugalmasak. Ha az ember ugrál rajtuk, akkor a lőtt sebeken véres buborékok keletkeznek és szörtyögnek. (...)

Az egyik orosz lehozott az óvóhelyre egy elemtömböt és elkezdte késsel vágni. Mi csak néztük, ez a barbár azt hiszi hogy töltény. De az orosz addig farigcsált, amíg elő nem vette a zseblámpáját és megtöltötte a saját maga készítette elemmel.

1945. II.13.

Reggel oroszok jöttek. Pálinkát kerestek. Nem találtak, elmentek. Mindig több és több esetet hallunk hogy az oroszok nőkkel erőszakoskodnak. (...) Potzonyiék jönnek át d.u. és mesélték hogy náluk az oroszok mindent elraboltak.

Amikor az utcán voltam, egy orosz kezembe nyomott egy demizsont és el akart vinni. Jött a szomszéd házmester, annak a kezébe nyomtam így az orosz őt vitte el. Kíváncsi vagyok hova vitte.

Ma elmentek a lányok Zoltán bácsiékhoz. A házuk 8 bombát kapott. A Térffy villában laknak. Az oroszok csúnyán kizabrálták őket. Mialatt zabráltak, őket egy kamrába zárták. 35.000 pengőt, órákat, élelmiszert, ruhákat, mindent elvittek.

1945. február 14. Reggel két ízben is jön egy négyes orosz csoport és kirabol minket. Ami be volt zárva, feltörték. Rengeteg sok holminkat vitték el. Sok gondunk van a lovak miatt. A dögök már kezdenek puffadozni a meleg miatt.

1945. február 15. Több forrásból hallottam, hogy véget ért a szabad rablás. Ha az ember tisztnek szól az elkergeti a zabráló ruszkit.

Láttam egy orosz katona ruhába öltözött zsidót. Határozottan jól állt neki az orosz ruha.

Sok helyen erőszakoskodnak a nőkkel. Mindenütt rejtegetik a nőket. Ilonka és Mariska sokat járnak kint, rengeteg hírt hoznak.

Állítólag csónakokon át lehet kelni Pestre.