Negyvenöt éve, december 30-án végezték ki Iván Kovács Lászlót, az 1956-os forradalom és a „pesti srácok” egyik legkiválóbb hősét. Ő a felkelők túlnyomó részével ellentétben tudatos forradalmár volt, politikai nézeteinek alakulásában fontos szerep jutott az egyetemista barátaival folytatott vitáknak. Az ő továbbtanulási lehetőségei korlátozottak voltak édesapja horthysta minősítése miatt. Munkásként azonban szorgalmasan látogatta a József Attila Szabadegyetem zenei, művészeti és filozófiatörténeti előadásait.

1956. október 23-án, amikor a Rádiónál eldördültek az első lövések, egy egyetemista küldöttség tagjaként tiltakozott az ÁVH-sok fellépése ellen, majd részt vett az ostromban. Másnap csatlakozott a corvinistákhoz, és a harcok idején nemcsak bátornak, de megfontoltnak is bizonyult, így 25-étől gyakorlatilag őt tekintették parancsnoknak. Később szinte folyamatosan képviselte a corvinistákat a különböző fegyverszüneti, majd a nemzetőrségi tárgyalásokon. A forradalom idején a tárgyaló pozícióban lévő felkelők közül talán Iván Kovács szállt legkövetkezetesebben síkra a pluralizmus, a többpártrendszer megvalósításáért, a szabad választások kiírása mellett. („A kommunizmust mint egypártrendszert egyszer és mindenkorra fel akartam számolni, mert ezzel én soha nem értek egyet” – vallotta 1957-ben.)

A tárgyalások idején mindinkább szembekerült a Corvin más vezetőivel, akik nemigen hajlottak semmilyen megegyezésre a Nagy Imre-kormánnyal és a katonai vezetéssel. November 1-jén ellenlábasai „villámértekezletet” hívtak össze és – a csoport tagjainak megkerülésével – Pongrátz Gergelyt választották meg főparancsnoknak. Iván Kovács azonban továbbra is fontos szerepet játszott a csoport és az egységes Nemzetőrség vezetésében. A tűzszüneti napokban – a nemzetőrségi előírásoknak megfelelően – a corvinisták számos ÁVH-s beosztottat és pártfunkcionáriust állítottak elő, köztük Győre József volt belügyminiszter-helyettest is. Iván Kovács mindvégig az önkényeskedések megakadályozásán fáradozott – sikerrel.

November 4-én az addig is ellene áskálódó Pongrátzék „ávós kémnek” bélyegezték meg, és menekülnie kellett a Corvinból. Pongrátzék arra biztatták a többi felkelőparancsnokságot, hogy lőjék le Iván Kovácsot, ha a kezükbe kerül. Ez az igazságtalan vád is szerepet játszott abban, hogy Iván Kovács elvetette az emigrálás gondolatát: mindenáron igazolni akarta, hogy nem áruló. A bizonyítás vágya irreális célkitűzésekre sarkallta. Tervezte Maléter kiszabadítását, illegális párt szervezésébe fogott, röpcédulákat gyártott és terjesztett. A bebörtönzött felkelők azonnali szabadlábra helyezését, a Kádár-kormány helyett az általános választásokig az ideiglenes Nagy-kormány felállítását és Magyarország függetlenségének helyreállítását követelte.

Iván Kovács Lászlót 1957. március 12-én őrizetbe vették, és megindult ellene az eljárás. A vizsgálati fogságban így vallott: „Nézetem szerint nemzeti alapokon nyugvó demokratikus rendszer megvalósulásáért léptem harcba. Tiszteletben tartani a nemzeti hagyományokat, egyenlő jogokat, egyenlő kötelezettségekkel, [...] a demokratizálódás akadályozóit pedig leváltani a kormányból.” A Pest Megyei Bíróságon Major Miklósné tanácsa, másodfokon pedig Vida Ferenc tanácsa egyaránt egyhangúlag a legsúlyosabb ítélet mellett döntött. A kádárista igazságszolgáltatásra jellemző, hogy a Vida-tanács egyik ülnöke az a Győre József korábbi belügyminiszter-helyettes volt, aki a forradalom idején a Corvin köziek fogságába került, tehát elfogulatlanul nem foglalhatott volna állást. Ám Győrének az „ellenforradalmárok bűnbarlangjában” az ijedtségen kívül semmilyen bántódása nem esett, tehát éppúgy kiállhatott volna Iván Kovács mellett, mint az egyik volt ÁVH-s fogoly, aki így vallott a felkelőparancsnokról: „...tanúsított magatartásából ítélve munkásember gyerekéhez méltóan viselkedett. Azon volt, hogy minél több embert megmentsen, sok esetben a törvényekre hivatkozott”. Győre még a kegyelmi tanács többi tagjánál is aljasabb volt: jótevője halálára szavazott.

Iván Kovács László utóélete sem alakult szerencsésen. Volt ellenlábasa, Pongrátz Gergely 1982 óta keményen – és nem is eredménytelenül – küzd az emlékével. Több kiadást megért kötetében (Corvin köz 1956) vetélytársának a forradalomban játszott szerepét elbagatellizálta, kicsinyesnek, hataloméhesnek, végül árulónak mutatta be őt. Ebben az évben taktikát változtatott az „amiről nem beszélünk, az nincs” elve alapján. Erről tanúskodik frissen megjelent könyve (amelyet szerzőként Kozma Huba jegyez, de Pongrátz nevében, egyes szám első személyben íródott, Pongrátz Gergely címmel), kb. egyórás ATV-beli szereplése (X. 21.) és a Stefka Istvánnak adott interjúja („Elrabolják tőlünk a forradalmat”. Magyar Nemzet, X. 22.). Úgy tűnik, most már megpróbálja teljességgel elrabolni a forradalmat Iván Kovács Lászlótól, kizárni még a nevét is a forradalom történetéből.

Népszabadság, 2002. december 28. 12. o.