Az '56-os Nagy Imre-kormány külügyminiszter-helyettese¹

       
Heltai György 1914-ben született Budapesten. Anyai nagyszülei földművelők voltak a Várpalotához közeli Ősi községben, apai nagyapja és dédapja pedig rabbi Szerencsen. Édesapja vegyész volt Budapesten, magánkereskedő (...), az Aréna úton laktak: - „azt hiszem, aulikus lehetett a család, mert anyám azt akarta, hogy engem Ottónak hívjanak, ami nagyon divatos volt akkor: a királyfi volt Ottó. Az anyai nagybátyámat küldték el bejelenteni a nevemet az elöljáróságra. Ő útközben meggondolta, hogy Ottó nem szép név, legyen György (...), akkor minden második név György volt, valószínű, ő inkább angolbarát lehetett.”

Heltai György

Donáth Ferencnek Heltai az unokaöccse volt, de a 30-as években a családi kapcsolat ellenére sem kerültek közel egymáshoz. Donáth ugyanis az illegális kommunista párthoz tartozott, Heltai pedig a polgári radikálisokhoz húzott, különösképp Jászi Oszkár barátjához, Kende Zsigmondhoz, ám az ő fiával, Kende Péterrel csak 1956-ban, Nagy Imre hivatalában, az '56-os forradalom parlamentjében ismerkedett össze jobban, ahogy Donáth Ferenccel is itt került közeli barátságba. A 30-as években, Heltai a szociáldemokratákhoz érezte közel magát, nem a kommunistákhoz. Azt mondja erről az 1988-ban készült interjúban: - „No, most én tudtam, hogy mi a Göd. S valahogy ettől irtóztam, nem tudom, nekem nagyon vad és nagyon elfogult társaság volt: fiatal kommunisták, már szocdem-ellenesek voltak. Szóval én nem mentem el a gödi kirándulásokra, és attól kezdve nagyon hűvös lett a viszony köztünk...”

Habár Heltai György orvosnak készült, csak a jogi karra vették fel. A Pázmány Péter Tudományegyetemen doktorált, azután egész életére szóló, nagy hatással volt rá Gajzágó professzor, a diplomata, a nemzetközi jog és a jogtörténet tanára, 1942 és 1949 között az MTA rendes tagja. Egy-két szót illik mesteréről szólni. Gajzágó László 1912-től a konstantinápolyi konzuli főtörvényszék elnöki titkára volt. 1919-ben a Külügyminisztérium szolgálatába lépett. 1920-tól a hivatal politikai osztályának referense lett, több ízben képviselte Magyarországot a Népszövetségben. 1927-ben rendkívüli követ és meghatalmazott nagykövet lett: 1936-tól 1949-ig a budapesti egyetemen a nemzetközi jog tanára, az Académie Institut de Droit International tagja.

(Érdemes tudni, hogy Heltai professzora, Gajzágó László 1936-ban véletlenül az imént említett hágai akadémiai szervezet „nemzetközi béketeremtés intézményeiről” szemináriumára is járt. Egyidejűleg tanult itt Bibó István és Dag Hammarskjöld, a későbbi ENSZ-főtitkár is. Nem zárható ki, hogy Bibó István - Heltai minisztertársa a második Nagy Imre-kormányban - a személyes ismeretség miatt is küldte Dag Hammarskjöldnek 56. november 6-án az ENSZ-nek szánt béketeremtő javaslatát Expozé és tervezet a magyarországi helyzetről címmel.)

„- Arra volt lehetőség, hogy Gajzágó révén már a két világháború között bekerülj a Külügyminisztériumba? - kérdeztem 1988-ban Heltai Györgytől.
- Igen, vagy a Népszövetséghez - válaszolta. - Az előző évek végzettjei közül, akikkel még együtt dolgoztam a tanszéken (...), volt, aki külügybe akart menni, de Gajzágó a Népszövetségbe vétette fel. Később még ENSZ-diplomata is lett belőle...” [ Hámori Lászlóról van szó, aki az ENSZ főtitkárságának -  már belga állampolgárságú -  munkatársa volt, s 1956. november 1-én ő vette kézhez Nagy Imre, azaz, Heltai által fogalmazott, s az ENSZ-nek szóló kormány-táviratot, mely hivatalosan kérte; az ENSZ vegye napiredjére a magyar kérdést. - K.J.]

Heltait azonban 1939 és 1943 között munkaszolgálatra hívták be. Az ukrán frontra vezényelték. Csupán a halál kerülte el, minden más embertelenséggel szembetalálkozott, amivel a fronton egyáltalán lehetett. 1988-ban készült interjúnkban mégis így kommentálta a vele történteket: - „Én mindig csak a kellemes emlékekre emlékszem...” Sejtelmem sincs, hogy a XX. század közepének szinte valamennyi megpróbáltatásán áthajszolt Heltai Györgyöt lehetne-e ennél a kijelentésénél plasztikusabban jellemezni.

- Munkaszolgálat után - kérdeztem - mihez kezdtél itthon, amikor hazaérkeztél? Miben láttad a változást Magyarországon, amikor megérkeztetek?
- Undorítónak láttam. Teljes béke-élet volt: kávéházak nyitva, bárok nyitva. Elég undorító volt, nem is tudták, hogy én tudom, kétszázezer ember volt a hadseregben, nem hiszem, hogy negyven-ötvenezer visszajött. Ez a városon nem látszott. Elég undorító volt. Na most akkor elhatároztam, hogy ebből elég, valamit kell csinálni.

(Az élmény tanulságait  már az „undergorundban” vonta le. 1944-ben, Heltai először bekapcsolódott  a „Fórum” néven is emlegetett, „népfrontos” antifasiszta szervezetbe. Közvetett munkatársa lett Odescalchi Margit  hercegnőnek. Őt  azonban 1944 júniusában letartóztatta a Gestapo: három hónapig kínozták, majd a bevonuló szovjet csapatok Debrecenben szabadították ki.. A felszabadulást követő koaliciós időszakban, Odescalchi Margit a külügyminisztérium sajtóosztályának helyettes vezetője lett, majd a washingtoni magyar követ tanácsosa. Munkatársai szerint nagyon „éberen figyelte” társait, ezért rettegtek tőle. Amikor már az 1945-1947 közti követ, Szegedy-Maszák Aladár diplomáciai állásáról lemondott, az 1948-tól kinevezett követtel, Sík Endrével is  különb-különb  vitákba keveredett, 1947. január 5-én a kommunista párt politikai bizottsága döntött Odescalchi Margit mielőbbi visszahívásáról  A párt mindössze egy csirkefarm gondnoki állásának betöltésére találta alkalmasnak. Igaz, Rákosi kineveztette a Nőszövetség elnökévé, alighanem álszent kompenzálásként A hercegnő ugyanis valamennyi birtokáról lemondott a kommunista állam javára.

Heltai munkatársa volt  még a „Fórumban”, Rubletzky Géza író is, a Bajcsy-Zsilinszky Endre vezette náciellenes szervezkedés egyik aktiv tagja; 1945-ben FkgP budapesti elnöke; 1946-tól a Magyar Híradó Rt.  illetve a Magyar Rádió igazgatója. 1950 novemberében, kémkedés és egyéb háborús büntettek miatt 15 év fegyházbüntetésre itéleték a  Kővágó József budapesti főpolgármeter ellen koholt perben, ám Ő a börtönben 1953 január 19-én meghalt.

 „- Volt egy másik századtársam, akivel jóba voltunk, Beér Hanzi, akivel sokat beszéltünk, és ő úgy körülbelül ugyanígy gondolkodott.” - emlékezett Heltai György 1988-ban. (Beér János is jogot végzett, akárcsak Heltai, és szintén 1945-ben lépett be a kommunista pártba, de 1945-től útjaik szétváltak. Beér a budapesti egyetem államjogi karának tanszékvezetője lett, amellett kinevezték Budapest tiszti főügyészévé. Beér egyik megalkotója a sztálini alkotmány magyar változatának, míg Heltait épp az alkotmány életbe léptetése idején tartóztatták le, s ítélték el tíz év fegyházra, a Rajk-pör egyik továbbfabrikált mellékperében. Beér János ez idő tájt a Nagybudapesti Pártbizottság tagja volt és a Belügyminisztérium kommunista pártszervezetének elnöke.

De 1944 októberében, még Beér Jánossal együtt, illegális lapot alapítottak, stencilezett kétheti „szamizdat”-kiadványt, amit ketten írtak, helyesebben hárman, Lányi Ágnessel, Heltai szerelmével, leghűségesebb társával, egy leánya és két fia édesanyjával.

Heltai élő hangjának megszólalása előtt annyit mindenképp illendő e helyütt elmondani feleségének családjáról, hogy édesapja - Lányi Viktor - zeneszerzőnek készült, műfordító és zenekritikus lett, és nemcsak az 1937-ben, elsőként megjelent modern magyar Operakalauz szerzője, hanem a Mozart-, Verdi-, Puccini-, Wagner-operák librettójának fordítója is. Műfordítói tehetsége nélkül nem ismerhetnénk Flaubert, Maupassant, Thomas Mann elbeszélései és novellái közül számosat, amellett nemcsak a Nyugat rendszeres munkatársa volt, de koncertkritikái a Pesti Hírlapban és a Zenei Szemlében jelentek meg. 1919-ben - ahogy Bartók és Kodály belépett a kommün zenei direktóriumába -, úgy csatlakozott Lányi Viktor is Móriczhoz és Kassákhoz a kommün irodalmi direktóriumában, csakhogy őt bebörtönözték a Tanácsköztársaság bukása után. Egyszóval Heltai György Lányi Viktor egyik leánya révén került kapcsolatba az illegális kommunista párttal, majd a Nemzetközi Vöröskereszttel, mert a képzőművész Lányi Ágnes rajzolta, gyártotta a hamis vöröskeresztes igazolványokat. Nemzetközi Vöröskereszt budapesti filiáléja sem volt azonban kommunista fedőszerv, hiszen a szervezet védernyőjét olyan politikailag független emberek nyították ki az üdözöttek felett, mint Kárász Arthúr közgazda, a Nemzeti Bank monetáris elemzője, vagy Éliás József református lelkész, a „Jó pásztor” ellenállási mozgalom alapítója. A Vöröskereszt igazolványok Carl Lutz sváci alkonzul valamivel hatékonyabb zsidómentő álokmányainak bizonyultak- 62 ezer zsidót mentettek meg - , mint amilyenekkel Wallenberg el tudta látni a nácik és nyilasok elől menedéket kereső zsidókat, nem mintha ezesetben a mentőokmányok bármiféle versenyéről vagy az eredményhiredetésének célfotójáról lenne szó. Habár a svéd diplomata egyik közvetlen munkatársa, Pethő László révén Heltai is részt vett Wallenberg zsidómentő akcióiban, de a bátor, személyes fellépést ugyanolyan sokra, ha ugyan nem még többre értékelte, mint a „zsvéd útlevelét”, ahogy Szép Ernő nevezte Wallenberg menleveleit Emberszag című háborús naplójában.)
„- Akkor Ági ilyen nyilas kurvának maszkírozva [magát] kapott az öcsémtől (...) valami csikóbundát, ehhez vett egy ilyen tollas kalapot, egy lőszertölténytáska-szerű retikült, hozzá egy kis csizmát. Persze, óriási volt! - emlékezett Heltai 1988-ban. - Minden nyilas tisztelgett neki. Nem volt karszalag, semmi, csak úgy nézett ki. És mikor elment a kerületi rendőrkapitányhoz (...), az fogadta, Ági elmondta, hogy kellene öt bérház a Nemzetközi Vöröskeresztnek. S ez nem volt egy haladó rendőrkapitány, mondta, na és? Mit csináljak én? Azt mondja, ha maga velem jön az öt házba, ahol vannak még lakók, s rábeszéli őket, hogy költözzenek el, vagy maradjanak ott, de az a ház a Nemzetközi Vöröskereszt védelme alá kerül, ha ezt maga szentesíti, akkor a háztulaj vagy a házparancsnokság belemegy. Kérdezi a pofa, hogy és miért segítsek? Azt mondja [Ági], hát miért? Adok magának egy nemzetközi Vöröskereszt-igazolványt. Maga egy rendőr, és ha jönnek az oroszok - ami nem volt kétséges, még a nyilasoknak sem -, ez az igazolvány, ez német, magyar és orosz nyelvű, ez átmenti magát. Azt mondja, igen. (...) Akkor Ágival az [a rendőrkapitány] még [további] rendőröket is bevont. Addigra Ági már kijelölte a házakat, tudta, hogy hol van sok üres lakás. Azt hiszem, öt házat kapott a Nemzetközi Vöröskereszt. Amikor az Aczél Gyuri jött, akkor adtunk neki igazolványt és mondtuk, hogy milyen házakba menjenek, ott talán még van hely. Ugye persze rögtön sok ember költözött be. És akkor az Aczél tényleg járt is” [zsidómentő akciókra - K. J.].²

„- 1944 vége felé, milyennek képzelted a jövőt, mit gondoltál, hogy mihez fogsz kezdeni? Az ostrom után?
- Tudod, 1944 az nagy beszélgető korszak volt az ellenállás-kávéházakban. Azokban a kávéházakban, ahova imádtam járni, az én tanáraim az egyetemről jártak és odahívtak rögtön, ha bementünk, szerintem az egy óriási intézmény volt, a kávéház. Ezt is meg kéne valakinek írni. A pesti kávéházakat. Rengeteget tanultam.”

(Innét, a pesti kávéházakból indult Heltai a Tisza Kálmán térre 1945 februárjában belépni az MDP-be, a magyar kommunista pártba. Hamarosan kinevezték a Külügyminisztérium igazolóbizottságába. A párt szerette volna, ha miniszteri tanácsosként „szemmel tartja” Gyöngyösi János kisgazdapárti külügyminisztert, de Heltai ennél a félig párt,  félig politikai rendészeti  funkciónál jóval alacsonyabb hatáskörű beosztást fogadott el.Négy évvel későbbi letartóztatásakkor, az ÁVO-vallatásain bűnlajstomához sorolták, hogy az igazolóbizottságban szabad utat engedett  nácielenes mozgalom angolszász orientációjú gróf Esterházynak, gróf Zichy Móricznak, gróf Somsich Györgynek, báró Rubidó Zichy Ivánnak, s az antifasiszta ellenállás olyan kisgazdapári aktivistáinak, mint a kizgazda Saláta Kálmán, vagy a szociáldemokrata [sic!] Boldizsár Ivánnak.Nem említve párthovatartozástól mentes, politikailag semleges karrierdiplomatákat, pl. Sebestyén Pált, Heltai leginkább közvetlen kollegáját.[ 1936-tól a Külügyminisztérium nemzetközi közjogi osztályának tisztviselőjét, 1941-től miniszteri osztályfőnököt.A világháború után Sebestyén a  KÜM-ben már rendkívüli követ lett, és meghatalmazott miniszteri rangban bízták meg fontos diplomáciai feladatokkal. Nem párt megbízások alapján.- K.J.]  Így aztán Heltai György osztálytanácsosként dolgozott Kertész István békeelőkészítő osztályán. Ebből a státusból nevezték ki 1945 és 1948 között a Külügyminisztérium Politikai Osztályának vezetőjévé, valamint a Magyar Kommunista Párt külügyi bizottságának titkárává. Mikor Rajk Lászlót belügyminiszterből külügyminiszterré fokozta le a párt, Heltait áthelyezték az Igazságügyminisztériumba; az államigazgatás hivatali teendőit ellátó Elnöki Főosztály vezetője lett. 1949 júniusában tartóztatták le, 1950. október 23-án ítélték el tíz év fegyházra. Koholt perét, börtönsorsát vádlott- és rabtársának, Szász Bélának Minden kényszer nélkül című, 1963-ban Brüsszelben megjelent regényéből jól ismerhetjük. Heltai György 1954. szeptember 4-én szabadult, s az MTA Irodalomtörténeti Intézetébe került kutatónak, itt dolgozott 1956 októberéig.)

„- És mi volt akkor a fejedben? - kérdeztem tőle 1988-ban. - Nem akartál mostanáig szerepet vállalni a forradalomban.

- Én ezt akkor el is mondtam Áginak. Megálltunk a Lánchídon, egy pár méterrel a hídfő előtt, mondom, nézd, tudom, hogy mit akarnak, mert a Losonczy mondta, hogy Nagy Imre akarta a külügyminiszterséget is. „Most gyere be!” Nem mondott semmit, hogy miért. Mondtam [Áginak], hogy visszafordulhatunk, mert ebből jó nem lesz. És itt nem [lesz] olyan egyszerű a börtönbüntetés. Itt akasztás... Nem tudom, hogy ezt én megcsinálhatom-e veled még egyszer. Nekem, úgy érzem, hogy be kell mennem. Nem bízom túlságosan. Nem tudom, hogy pontosan ezt mondtam-e [Áginak], de erre emlékszem. De azt hiszem, hogy ezek után be kell mennem. A múltban csak ezért harcoltam, hogy valami ilyesmi legyen, most nem maradhatok ki belőle. De egyetlen szavadért visszafordulok. [Ági] azt mondta - nem! Vállalom. És akkor bementem.”

(Losonczy Géza fogadta Heltait, tolmácsolta Nagy Imre hivatalos felkérését: miniszterhelyettesi rangban vegye át tőle a kormány külügyi teendőit, azaz Magyarország sürgős kilépését a Varsói Szerződésből és az ország semlegességének kikiáltását. Állítson fel egy „külügyi stábot” a kormánykabinethez. A Varsói Szerződésből való kilépést és a semlegesség kikiáltását szabotáló Külügyminisztériumból Heltai Félix Pált, a KÜM munkástanácsának tagját hívta maga mellé, valamint régi kollegáját, a határon túli magyar kisebbségek, főként a szlovák ügyek szakértőjét, Vájlok Sándort (akivel már együtt dolgozott az 1946-os párizsi béketárgyalás előkészítésén, főként a szlovák-magyar kérdés megoldási lehetőségein).

Heltai György saját szavaival mondotta el az OSA konferenciáján az ENSZ Ötös-bizottsága előtt tett tanúvallomásában, mit és hogyan cselekedett a parlamentben, Nagy Imre kormányában, hogyan értékelte az '56-os forradalmat.³

„- Kikre tudsz visszaemlékezni a semlegességi nyilatkozat megfogalmazásánál?
- Csak a Vásárhelyi Miki[re] - felelte Heltai.
- Ő fogalmazott, vagy Nagy Imre fogalmazott?
- Én fogalmaztam. (...)
- Valaki elindult a Varsói Szerződés-szöveget megkeresni?
- Nem. Senki nem indult. Nagy Imre mondta, hogy menjek át, írjam meg a szöveget. Az előszobában volt a Vásárhelyi Miki, mondtam: Miki, gyere velem (...), leültünk Mikivel. Mondom, te ismered a Varsói Szerződést? Azt mondja Miki, nem, soha nem láttam. Mondtam, anélkül nem tudok írni, amíg nem látom a szerződést. Hol lehet ezt megkapni? Szóljunk, talán itt van az archívumban, a parlamentben. Ő szólt valakinek, aki jött, hogy nálunk nincs. S akkor én kértem, hogy azt meg kell keresni. Mert enélkül nem tudunk mozogni. És akkor minden tele volt fullajtárokkal, mindenki akart segíteni. És kértük, hogy kerítsék elő. Valaki menjen át az Igazságügyi Minisztériumba, valaki menjen a Legfelsőbb Bíróságra, valaki kontrollálja még egyszer a parlamentet, archívumát. És egy negyedórán belül mindenki személyesen vagy telefonon jelentkezett, hogy nincs sehol. Senki nem tud róla. Se a miniszter, azt hiszem, akkor még az igazságügy-miniszter a helyén volt, vagy valaki a helyén volt, az se látta soha. Hát ez nem lehet. A hadügybe. Valaki átszólt a hadügybe. A hadügyben nincs, nem is volt. Akkor nem tudom kinek, valakinek eszébe jutott, lehet, hogy a (...) Vásárhelyi Mikinek, nem tudom, de valamelyiknek, aki bent volt, nagy járás-kelés volt, mindenki kereste. És nézzük meg az ÁVO-t. Valaki fölhívta vagy átment - és ott volt.

- Ez volt az egyetlen példány, amit sikerült fellelni?
- Amit feltaláltunk. Lehet, hogy nem is volt több...”

Magyarország  második szovjet megszállása, '56. november 4-e  után Heltai és családja politikai emigrációba vonult. 1959 júniusában a nyugatra emigrált  56-os demokraták a Nagy Imre Intézet elnökévé választották Brüsszelben. Heltai György és Lányi Ágnes  nemzetközi tudományos konferenciákat, ankétokat szerveztek. Ilyen nemzetközi eszmecserét készített elő Heltai 1962-ben, a letünt kommunizmus és a még életképesnek igérkező, nyugateurópai szociáldemokrata eszmék viszonyáról. [Az ankétra meghívott Pietro Nenni olasz szocialista külügyminiszterrel folytatott levelezését -  a Mussolini hatalomrajutása után, 1936-1939 között a spanyol nemzetközi brigádban kommunistaként harcoló politikussal - annál is inkább érdemes elolvasni, mivel Nenni a magyar foradalom  okkupációja miatt radikálisan szakított a Szovetúnióval, illetve annak filiájéval, az olasz kommunista párttal is -  lásd a Világosság című folyóirat 1993/10. számának, 62-66. oldalain, a  római Nenni Alapitványból - Töttössy Beatrix kutató által sajtó alá rendezett dokumentumokat].  

 Heltai György 1963 végéig felelős szerkesztőként irányította az intézet francia és angol nyelven is megjelenő Szemle című folyóiratát. [ A folyóiratot az egykori rabtárs, Szász Béla író indította útjára. Lányi Viktor - a Nyugat hagyományai szerint - végezte a segédszerkesztő feladatát Kende Péterrel, Becski Hannával, Nagy Balázzsal, Bak Jánossal, Molnár Miklóssal,  Méray Tíborral, Sztáray Zoltánnal, Nyeste Zoltánnal egyetlen, közös szerkesztői munkaközösségben, de talán mindenekfölött a lap szociáldemokrata eszmeiségét nagyítóval figyelő és szigorúan értékelő Kéthly Annával. „Nos, a magyarországi események megmutatták, hogy a totalitáriánis propaganda (...) legvégül csak azt éri el, hogy mindenki egy tragikus bohózat résztvevője lesz, azt szajkózva, hogy önként vállalta a maga szerepét. Hiába mindezek a mesterkedések,nem sikerül végleg leigázni az egyént,elenkezőleg, csillapíthatatlan vágyat ébresztenek benne, hogy joga legyen másként gondolkozni, csak tulajdon leliismeretére hallgatni, nem ismerni el más igazságát.” - írta az egyik konferenciáról Kéthly Anna, a lap 1960 januári számában. Majd utóiratként még hozzáfűzte: „A magyar forradalom idegen fegyverekkel legyilkolt áldozatai is ezt kiáltják a szabad világ gondolkodói felé: ismerjétek fel köteleségeket!” [ Kéthly Annának a Szemléhez írott levelei az OSZK „56-os Intézet” fondjában találhatóak; A Szemle cikkeiből Kozák Gyula készített válogatást, amelyet az 1956-os Intézet jelentett meg 1992-ben, Kende Péter előszavával.]

1963 végére elfogytak az intézet és a Szemle fundusai, a Heltai-család átköltözött az Egyesült Államokba. Heltai György 1965-től 1967-ig tudományos kutató lett, de oktatott is a New York-i Columbia Egyetemen. 1967-től a Dél-Karolinai Egyetem tanárává nevezték ki, majd a történelmi tanszék vezetőjévé, időközben a Charlestoni Egyetem deanjévé is megválasztották. A posztot egészen 1986-os nyugállományba vonulásáig töltötte be. Professzor emeritusként a Budapesten 1990-ben megalakult 1956-os Intézet kuratóriumi elnökeként halt meg Charlestonban, 1994-ben.

A Bang-Jensen Bizottság számára 1957-ben tett tanúvallomásának meghallgatása előtt ajánlott olvasmány az a nyilvános interjú, amelyet Kéri Tamás - a Szabad Európa Rádió New York-i irodavezetője - készített vele 1978 júniusában Nagy Imréről.
 

„- Hogy milyen ember volt Nagy Imre? Bölcs ember volt és igaz ember volt. Alapjában véve olvasottság, imponáló felkészültség jellemezte. Nemzetgazdaság kérdéseiben, a világgazdaság kérdéseiben. Szerette a magyar kultúrát és ismerte az egyetemes kultúrát. És mindenekfölött jó ember volt. Ez a jóság és megértés csak úgy sugárzott belőle. Ahogy rád nézett a cvikkere mögül, azt érezted, hogy beszélned is fölösleges, mindent úgyis ért, tudja, amit mondani akarsz. Én pályám során sok úgynevezett „nagy emberrel” találkoztam Titótól Wilsonig, Sztálintól De Gaulle-ig, de igazából senkinek a jelenlétében nem éreztem ezt a szeretetteljes elfogultságot, mint az övében. És nem csak én voltam vele így. Emlékszem, mikor többen voltak jelen, mindenki olyan megilletődött áhítattal leste a szavait. És hogy szerette az életet, hogy szerette az embereket. És mennyire szerette, ha leülhetett egy pohár bor mellé beszélgetni. Beszélgetni kötetlenül, bele az éjszakába. Csodálatos jelenség volt.

És hívő ember volt. Hitt a szocializmusban. A maga szocializmusában. És ez a hite egész különös erőt adott neki. Az elmondottakból világos, hogy nem volt a köznapi értelemben vett politikus. Utálta az intrikát, utálta a cinizmust. Olyan Magyarországot kívánt építeni, amelynek demokratikus és a nép támogatásán nyugvó rendjén megtörik minden intrika.

Nem politikus volt tehát, hanem államférfi. Az egyedüli államférfi korunkban, aki felszínre hozta a magyar nép demokratikus tradícióit és hitét.
Reálisan látta Magyarország helyzetét, Magyarország helyét a világban, Magyarország viszonyát a Szovjetunióhoz és a többi államokhoz. És cselekvésének rugója minden pillanatban - hangsúlyozom -, minden pillanatban a realitás felmérése és felismerése volt.

Hogy megfelelt-e abban a történelmi helyzetben, amibe az események állították?
A történelmi helyzetet ő alakította ki. Gondoljunk csak vissza 1956 októberére. A forradalom első napjaiban ténylegesen a párt foglya volt. Cselekvési szabadságától teljesen és tökéletesen megfosztva. Amikor kiszabadult, nem egészen öt napja volt a helyzet konszolidálására. S hogy ez alatt a néhány nap alatt mit vitt végbe, az szinte hihetetlennek hangzik: lengyel, jugoszláv vagy angol újságírók csodáról írtak. Az élet helyreállt, a városokban rend volt, a termelés megindulni látszott.

Ugyanakkor tudta, hogy teljes és igazi konszolidáció nem történhetik a Szovjetunió nélkül. Az október 29-i tárgyalások Mikojannal és Szuszlovval bizonyítják számunkra ma, hogy ezen a téren is sikeres volt. Végül is Mikojan és Szuszlov, akik a szovjet politbürót képviselték, elfogadták Nagy Imre álláspontját. Hozzátehetem még, hogy amikor elutaztak, támogatásukról biztosították Nagy Imrét.

Deák Ferenc-i alkat volt, és Deák Ferenc-i bölcsességgel és türelemmel vezette ki az országot a káoszból. S hogy alkata, hogy józan meggyőződése, hite ellenére kossuthi akcióra kényszerült, annak egyetlen oka volt: hogy váratlanul és provokatív módon a Szovjetunió megváltoztatta a történelmi helyzetet. Sokan szemére vetik azóta is Nagy Imrének, hogy miért lépett ki a Varsói Szerződésből. Mi más megoldása lehetett volna? Az orosz csapatok elözönlötték az országot, elrendelhette volna a fegyveres ellenállást. Fegyveres ellenállást, mivel? Hadsereg nem volt felszerelve. Lőszere nem volt elég a hadseregnek. Nem beszélve arról, hogy az egész ötlet: fegyveresen ellenállni ennek a nagyhatalomnak, idegen volt tőle. Vágóhídra küldeni a magyar fiatalságot? Ezért az egyetlen lehetőségnek látszott a Varsói Szerződés felmondása. És milyen óvatosan járt el ebben is. Nyomban kinyilváníttatta az ország semlegességét, ami az adott helyzetben az egyetlen biztosíték volt még a Szovjetunió számára is. Biztosíték a szovjet számára, hogy Magyarország nem fog csatlakozni egyetlen nagyhatalmi blokkhoz, és biztosíték a mi számunkra, hogy az ország nem válik hadszíntérré.

Tragikus lépés volt? Lehet. De nem azért, mert Nagy Imre nem látta reálisan a történelmi helyzetet. Hanem azért, mert se keleten, se nyugaton nem akadt egyetlen államférfi sem, aki megfelelt volna a történelmi helyzet követelményeinek. Nagy Imre számára nem volt más választás. Szótlanul tűrni az ország elfoglalását, szótlanul tűrni a forradalom eltiprását, számára ez a forradalom elárulása lett volna. A forradalom elárulása, amely eltörölhetetlen nyomokat hagyott volna a nemzeti pszichében.

Az új állam, a forradalmi állam fegyveres fölszámolása csak megerősítette a nemzeti öntudatot.”

Jegyzetek:
1 A fentiekben olvasható szöveg bevezetésnek készült és rövidített, vázlatos formában hangzott el az OSA 2009. október 22-én megtartott, az ENSZ 1957-es, Ötös-bizottsága előtt tett tanúvallomások, köztük Heltaié nyilvánosságra hozatalának alkalmából. A bevezetés túlnyomórészt az '56-os Intézetben őrzött OHA-interjún alapul. Az interjút 1988. szeptember 1-je és 30-a között készítettem, az Egyesült Államokbeli Dél-Karolina Charleston nevű városában, előmunkálatként a Simó Sándorral azokban a napokban tervezett közös dokumentumfilmünkhöz. A film forgatása azonban meghiúsult, a Heltainál fellépett váratlan betegség miatt. [In: K. J. A halál és a leányka; Századvég, 1992. 145-177. o.] A mintegy kétszáz oldal terjedelmű párbeszéd ezen alkalomra válogatott részleteit csupán helyenként szakítottam meg más forrásból merített ismeretekkel, biográfiai adatokkal, a Heltai Györggyel 1981 és 1988 közti személyes beszélgetéseinkről címszavakkal készített jegyzeteimmel, illetve a SZER New York-i irodavezetője, Kéri Tamás számára 1978-ban adott, nyilvánosan elhangzott Heltai-interjú idézett részletével. Magától értetődően nem én, hanem Heltai György saját hangján beszélt az OSA-konferencián lejátszott hangfelvételen a Nagy Imre-kormányban betöltött külügyminiszter-helyettesi szerepéről, illetve az '56-os forradalom értékeléséről. A tényekhez még közelibb, élesebb emlékezettel, nagyobb pontossággal, mint akár az 1978-ban, akár az 1988-ban hallható interjúkból az események megismerhetők Heltai látószögéből. A bevezetéshez csatolt történelmi dokumentum, az 1955-ből származó, Heltai rehabilitációs perének tárgyalásából idézett dokumentumrészlet nem hangzott el az OSA-konferenciáján, eleddig a Nagy Imre által elrendelt felülvizsgálati eljárás egésze sem volt publikus.

2 Aczél Györgynek ezt a szerepét örökítette meg az Egy szerelem három éjszakája című musicalben Vas István, Ránki György és Hubay Miklós, valamint Ungvári Tamás dramaturg 1960-ban, a Petőfi Színházban. Lásd Szántó Piroska Musical című visszaemlékezését, in: Réz Pál: Vas István - Óda az észhez, Nap Kiadó, 1999. 85-95. o.

3 A mintegy háromórás tanúvallomás meghallgatható ezen az OSA-linken: www.osaarchivum.org

4 A perirat 1990-ben fellelhető volt a BM Történeti Irattárában a V-143.414/55-a. számú vizsgálati dossziéban.

5 Györe József az LB egyik (népi) ülnöke 1952-1953 között Gerő Ernő kormányában belügyminiszter volt. (1952. 11. 14-1953. 07. 12.), 1957. június 29-én pedig Kádár János kormányában megválasztották a Központi Revíziós Bizottság tagjának.

6 Házi Árpád, az LB másik (népi) ülnöke vármegyei alispánként 1948-ban Kossuth-díjban részesült. Heltai György börtönévei alatt belügyminiszter volt Rákosi Mátyás miniszterelnök-helyettes, Dobi István "vezette" kormányában (1951. ápr. 20-1952. nov.14., majd 1953. júl. 2-ig maga is miniszterelnök-helyettes Rákosi Mátyás miniszterelnök mellett. Heltai György rehabilitációs tárgyalása idején az állami ellenőrzés minisztere volt Hegedüs András (1955. ápr.-1956. okt. 25.) kormányában.

Forrásmelléklet:
A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága.⁴
Perújítási tárgyalási jegyzõkönyv. B.001152/1955/7. szám.
Készült Budapesten (...) 1955. évi április hó 27. napján a hűtlenség bűntette és más bűncselekmények miatt Pálóczi Horváth György és társai [dr. Heltai György, Szász Béla és Ádám György – K. J.] terheltek ellen indított perújítási bűnügyben 8 óra 55 perckor megtartott zárt tárgyalásról.
 Jelen vannak a bíróság részérõl:
Dr. Domokos József, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, a tanács elnöke. Györke József ülnök.⁵ Házi Árpád ülnök.⁶ (...)
Szamosi Tibor, 30 éves, budapesti lakos, belügyminisztériumi alkalmazott, érdektelen tanú [sic! – K. J.] a törvényes figyelmeztetés után a következõket vallja:
Heltai Györgyöt úgy ismertem meg 1945 végén vagy 1946 év elején, hogy feletteseim utasítására hivatalos kapcsolatot [kiemelés – K. J.] építettem ki vele. Heltai Györggyel ez a kapcsolatom kb. 1947 év végig tartott. Előfordult, hogy vele hetenként többször, de volt eset arra is, hogy egy-két hónapig egyszer sem találkoztam. Ez a hivatalos kapcsolat megismerkedésünk után szívélyes kapcsolattá mélyült. Késõbb azután, 1947 végén arra kaptam utasítást, hogy a kapcsolatot szakítsam meg vele. Erre az adott okot, hogy vezetőim véleménye szerint Heltaival kapcsolatban zavaró momentumok merültek fel. Ilyen zavaró momentum volt az az eset, hogy amikor [Hugh] Seaton-Watson [a London School of Economics and Political Science történészprofesszora – K. J.] Magyarországon járt. Arra kaptam feletteseimtõl utasítást, hogy figyeljem ezt az embert, mert gyanús volt. Ezért én Heltaihoz fordultam, aki ebben az idõben a Külügyminisztérium Politikai Osztályát vezette, és ott dolgozott Dálnoki Veress László, akkori miniszteri segédtitkár. (...) Úgy emlékszem, Heltai [rajta] keresztül érte el azt, hogy Watsont [sic! – K. J.] a párt fõtitkára [Rákosi Mátyás – K. J.] hivatalosan fogadja. Bizalmatlan voltam Heltaival azért is, mert amikor a cseh–magyar lakosságcsere [sic!] volt, ezzel kapcsolatban kértem, hogy adja át a rejtjelkulcsot, amit õ megtagadott. 1947-ben Heltai külügyminiszteri megbízatással külföldre utazott [Prágában a csehszlovák pártállam vezetõivel, kiváltképp az antifasiszta ellenállásban fegyveresen is részt vett Alexander Dubcekkel, Daniel Okaival, a kormány áttelepítési megbízottjával, valamint Viliam Siroky´ miniszterelnök-helyettessel tárgyalt – K. J.], és külföldről általában esténként felhívta a lakását. Egy ilyen alkalommal én is a lakáson tartózkodtam. (...) Hogy én korán mentem Heltai lakására, ennek szívélyes baráti kapcsolat volt az oka. (...)
Heltai Györgyöt 1949. június vagy július havában hallgattam ki. Ő volt az első személy, akit az ÁVH-n hallgattam ki. Emlékezetem szerint Szücs [Ernõ] ezredes [az ÁVH akkori vezetõjének, Péter Gábor altábornagynak ezredesi rangban szolgáló helyettese – K. J.] magához hívott, és közölte velem, hogy én fogom Heltait kihallgatni. Erre én azt mondtam Szücsnek, hogy bízzon meg mást Heltai kihallgatásával, mert én elfogult vagyok vele szemben. Erre Szücs azt mondotta, hogy feltétlenül el kell vállalnom Heltai kihallgatását, és ekkor megjegyezte Szücs, kérdezve tőlem: „ismerem-e a 30-as évek trockista anyagát”, megjegyezte még Szücs, hogy tudom-e azt, hogy Rajk és társai azért szervezkedtek, hogy meggyilkolják Rákosi elvtársat, azt is mondta, tudom-e azt, hogy Heltai is ebbe a bandába tartozik. (...) Így lettem az õ kihallgatója. Határozottan emlékszem arra, hogy Heltai kihallgatása során vele szemben semmiféle fizikai erőszakot nem alkalmaztam. (...), határozottan emlékszem arra, hogy amikor kihallgattam Heltait, akkor semmiféle bizonyíték nem állt rendelkezésemre. (...) Heltai azt, hogy ő beszervezett lett volna, soha nem ismerte el. Akkor, amikor én eljártam, meg voltam győződve, hogy helyesen járok el mint kommunista és mint ÁVH-tag. A nyomozati anyagban sehol nem szerepel, hogy én Heltai mellé lettem volna rendelve, amikor ő a Külügyminisztériumban volt. Az én személyemet kivontuk a jegyzőkönyvből. [sic! – K. J.]
Házi Árpád ülnök kérdésére [Szamosi Tibor] tanú: – Heltainét nem vettük őrizetbe. Annak idején Heltairól dr. Décsivel [az ÁVH alezredese és 1953-tól az igazságügy-miniszter elsõ helyettese – K. J.] beszéltem, aki közölte velem, hogy beszélt  Heltainéval, és azt mondta neki, hogy váljon el Heltaitól, mert Heltait kivégezték.