___Beszámoló az 1956-os Intézet 2006. évi tevékenységéről___Vissza

1. Az Intézet pénzügyi támogatása a 2006-os évben kedvezően alakult és biztosította munkánk anyagi alapjait. 167 millió Ft költségvetési támogatást kaptunk a Nemzeti Kulturális Örökség (Oktatási és Kulturális) Minisztériumtól, ami - a jubileumi évre való tekintettel jelentősen meghaladta meg az előző évit. Budapest főváros támogatása 2006-ban a korábbinál kevesebbet, 17 millió Ft-ot tett ki. Ezen kívül külön támogatások, pályázatok révén további forrásokra (mintegy 35 millió Ft-ra) tettünk szert. Túlnyomó részük a Miniszterelnöki Hivatalban kezelt, az 1956-os Emlékbizottság különféle pályázatain szétosztott alapokból származott, elsősorban kiadványokra, internetes tartalomfejlesztésre, konferenciarendezésre, fordításra stb. Dokumentumfilmjeink befejezéséhez a korábbi években kialakított vegyes pályázati finanszírozási rendszer nyújtott lehetőséget, új vonásként magántőke bizonyos mértékű bevonásával. Hasonlóan a korábbi esztendőkhöz, induláskor rendelkezésünkre állt bizonyos tartalékösszeg. Könyveink és filmjeink eladásából több mint 10 millió Ft bevételre tettünk szert.
Munkatársaink egy kisebb része (3 fő egész, 1 félállásban, 1 fő ún. fiatal kutatói ösztöndíjjal) az MTA-OSZK 1956-os Kutatóhely anyagi keretéből részesült fizetésben a 2006-os év végéig. Létszámunk az év folyamán nem változott, a bevált, összekovácsolódott csapat oldotta meg a többletfeladatokat is. Sajnos az év végén súlyos veszteség ért bennünket - hosszas betegség után elhunyt az 1956-os Intézet alapító főigazgatója, Litván György, akinek tevékenysége a szó szoros értelmében vett utolsó percekig irányadó volt számunkra. (Litván György még az évfordulóval kapcsolatos tennivalókból is erején felül vette ki a részét!)
Gazdálkodásunk tehát kiegyensúlyozottan, érdemi tevékenységünk pedig megítélésünk szerint rendkívül sikeresen alakult 2006-ban. Az 1956-os magyar forradalom 50. évfordulója egyrészt minden korábbinál nagyobb figyelmet irányított munkánkra. Talán sohasem éreztük ennyire, hogy fontos, érdekes, amit csinálunk. Talán sohasem volt ennyi aktuális feladatunk, taláns sohasem kérdeztek bennünket ennyien, mint 2006-ban. Úgy véljük, s a beszámoló és mellékletei ezt reményeink szerint bizonyítják is, hogy a várakozásoknak, valamint saját elvárásainknak alapvetően megfeleltünk. Tucatnyi új önálló kiadványunk jelent meg (munkatársaink örvendetesen nagyszámú, másutt megjelent könyvei és egyéb publikációi mellett). Az Intézet informatikai infrastruktúrája további jelentős fejlődést mutatott, s továbbra is magas színvonalú maradt. Az intézeti adminisztráció ismét zökkenőmentesen, a már megszokott magas színvonalon bonyolódott, annak ellenére, hogy a jubileumi évben az ügyek száma, minősége, bonyolultsága is meghaladott minden korábbit. Germuska Pál intézeti titkár, Fenyvesiné Pintér Ágnes könyvelő és Molnárné Szánthó Katalin titkárságvezető hozzáértésének és odaadásának hála ezeket a feladatokat is sikerült kifogástalanul megoldani, s bizton számíthattunk támogatóink és felettes szerveink segítségére, konstruktív hozzáállására is.
2006 tehát számunkra döntően a magyar forradalom fél évszázados évfordulója jegyében zajlott. Tervezett munkáink (monográfiák, emlékiratok, naplók kiadása, internetes tartalomszolgáltatások, fotóalbum, dokumentumfilmek, tudományos konferenciák stb.)  előkészítését, az ehhez kapcsolódó szervezési munkákat az év első három-négy hónapjában bonyolítottuk le. Az év hátralévő jó kétharmada a prezentáció, a „szétsugárzás” időszaka volt. Szinte minden munkatársunk nagyszámú megbízást illetve megkeresést kapott az évfordulóval kapcsolatos hazai és nemzetközi projektekben, tanulmánykötetekben, tematikus folyóiratszámokban. Tucatszám kaptuk a meghívásokat konferenciákra, előadásokra, szimpozionokra itthon és külföldön. Összes konferencarészvételünk több százra rúg. Egy sor hazai és külföldi televíziós emlékműsor és dokumentumfilm készítése kapcsán kerestek meg bennünket. Az évfordulós felkészülés szervezési és intellektuális kihívásaira adandó válasz - ahogyan azt több éve előre láttuk - igénybe vette minden erőnket.

2. 2006-os kiadványaink mindegyikét fontosnak érezzük. Ha mégis súlypontot kell meghatározni, az feltétlenül Az 1956-os Intézet Jubileumi Könyvsorozata. A másik fő megjelenési formánk az intézeti honlap volt, amely - miközben gyökeresen megújult - új, az évfordulóhoz kapcsolódó tartalomszolgáltatásokkal bővült. Két új dokumentumfilmünk jelentős hazai és nemzetközi sikert könyvelhetett el, nagy figyelmet keltett. Nemzetközi konferenciánk a 2006-os tanácskozás-sorozat egyik legjelentősebb eseménye volt.

3. Az 1956-os forradalom történetére összpontosító egyéni kutatásokat 2006-ban Eörsi László (a budapesti felkelésről és a felkelőkről), Szakolczai Attila (munkástanácsok és 1956 általános története), Standeisky Éva (Civil szerveződések az 1956-os forradalomban), Tischler János (1956 a nemzetközi sajtóban), Békés Csaba (1956 a világpolitikában), Lénárt András (1956-os emigráció) folytatta. Két világháború közötti kutatási témán dolgozott Ungváry Krisztián és Keller Márkus. A „Hatvanas évek”–projekt résztvevői tovább dolgoztak a projekt befejezésekor megkezdett egyéni kutatási témáikon. Négy munkatársunk folytatta doktori tanulmányait, közülük Keller Márkus az év túlnyomó részében Németországban végezte doktori felkészülését ösztöndíjasként.

4. Az Oral History Archívumban folytatódott a „Repatriáltak” és a „Másik Magyarország” című interjú- illetve interjúfeldolgozási program. Utóbbi programhoz levéltári kutatás, fotógyűjtés, tanulmányok készítése, valamint a szamizdatról szóló dokumentumfilm is kapcsolódott. Az OHA 27 db saját készítésű új interjúval gyarapodott (ebből a Másik Magyarország projekt keretében 7 interjú készült), számos névmutató és kivonat készült régi interjúkhoz, továbbá digitalizáltuk 24 korábbi interjú szövegét (elkészült néhány különösen értékes régi interjú hanganyagának digitalizálása is). Az Archívumba került a Duna-kör kutatás háttérinterjúi közül 8 db, Szilágyi Sándor 20. századi fotóművészek életútja című kutatásának 15 interjúja, s ajándékba kapott dokumentumokkal (interjú, napló, visszaemlékezés) is gyarapodott a gyűjtemény. Az év folyamán az intézeti munkatársakon kívül 67 külső kutatók 230 interjút kutatott nálunk.

5. 2006-ban adatbázis-alapra fektettük és valódi portállá fejlesztettük az intézeti honlapot, amelynek arculata is teljesen megújutl. Alkalmassá vált minden eddigi tartalom szolgáltatására, oldalon belüli keresésre, valamint az új, a korábbinál nagyságrenddel több tartalom szolgáltatására. A felhasználók száma óriási mértékben megnövekedett, elsősorban a fotóadatbázisé, a forradalomtörténeti tartalomszolgáltatásoké, továbbá az év folyamán újonnan készült jubileumi tartalomszolgáltatásoké. (A vonatkozó adatokat lásd az 1. sz. mellékletben.) 2006-ban Erasmus Média-díjat nyert Magántörténelem - 1956 és a Kádár-korszak című angol–magyar tartalomszolgáltatásunk.

6. Könyvtárunk az év folyamán mintegy 300 kötettel, CD-ROM-mal gyarapodott. A könyvtár látogatóinak száma az év folyamán elérte a háromszázat. Elkészült a forradalom minden eddiginél bővebb bibliográfiája, amely 2007 elején a honlapra kerül - a folyamatosan feldolgozott 2006-os „jubileumi” könyv-, tanulmány és cikkterméssel együtt.

7. 2006-ban a következő kiadványaink jelentek meg:
7.1. Az 1956-os Intézet Jubileumi Könyvsorozata
a. Békés Csaba: Az 1956-os forradalom a világpolitikában. Monográfia és válogatott dokumentumok. (Bemutatója 2007 elejére várható)
b. Molnár Adrienne - Kőrösi Zsuzsanna - Keller Márkus (szerk.): A forradalom emlékezete. Személyes történelem (Az Oral History Archívum interjúi alapján)
c. Tischler János (szerk.): Budapestről jelentjük. Az 1956-os forradalom az egykorú nemzetközi sajtóban (válogatás)
7.2. Egyéb könyvek
a. Csics Gyula: A magyar forradalom 1956. Napló (facsimile)
b. Erich Lessing: Budapest 1956 - a forradalom (Konrád György és Fejtő Ferenc előszavával, Erich Lessing visszaemlékezésével)
c. Szakolczai Attila (szerk.): A vidék forradalma 1956. 2. kötet (Budapest Főváros Levéltárával közös kiadás)
d. Hans Olink: Harcban az igazsággal. Az amszterdami hideg polgárháború.
e. Eörsi László: Köztársaság tér, 1956 (Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárával közös kiadás)
f. Valuch Tibor: Metszetek. Válogatott tanulmányok (Argumentum Kiadóval közös kiadás)
g. Békés Csaba (szerk.): Evolúciótól revolúcióig. A magyar külpolitika 1956-ban (Gondolat Kiadóval közös kiadás - bemutatója 2007 elején várható)
7.3. „E-könyvek” –  jubileumi internetes tartalomszolgáltatások (főszerk. Topits Judit)
a. Budapesti felkelő csoportok (szerk. Eörsi László)
b. Magyar diákok Ausztriában 1956-57 (szerk. Lénárt András)
c. Az 1956-os forradalom a világsajtóban (szerk. Tischler János)
d. Irodalom a forradalomban (szerk. Standeisky Éva)
7.4. Dokumentumfilmek
a. Forró ősz a hidegháborúban – Magyarország 1956-ban (r. Kóthy Judit, Topits Judit, f. Rainer M. János, p. Sárközy Réka)
b. Naplófilm – 12 voltam 56-ban (r. Edvy Boglárka, Silló Sándor, p. Sárközy Réka)
Mindkét filmünket beválogatták a 2007. évi 38. Magyar Filmszemle versenyprogramjába, és részt vehetnek több külföldi fesztiválon is. A Forró ősz a hidegháborúban – Magyarország 1956-ban a 38. Magyar Filmszemlén elnyerte az év legjobb tudományos ismeretterjesztő filmje fődíjat.

8. Más kiadóknál jelent meg Intézetünk munkatársainak számos könyve, így Rainer M. János: Nagy Imre. Politikai életrajz c. kötete német (Schöningh, Paderborn) illetve orosz (Moszkva. Logosz) nyelven, Ungváry Krisztián: Budapest 1945 (Tamási Miklóssal közösen írt) című (Bp., Corvina), Szakolczai Attila 1956 (Nemzet és Emlékezet) c. válogatása (Bp., Osiris), Kende Péter 1956 - az eltékozolt forradalom? című nagyesszéje (Bp., Új Mandátum), Eörsi László 1956 mártírjai című összeállítása (Bp., Rubicon-Ház Bt.), Pesti srácok c. kötete (Bp., Beszélő–Stencil Kulturális Alapítvány). Kenedi János több szövegkiadást rendezett sajtó alá 2006-ban (Szabó Zoltán: 1956 – Korszakváltás, Bp., Osiris; Vásárhelyi Miklós: A történelemben, Bp., ÉS Kft.;  Szántó Piroska: Forradalmi szvit, Bp., Holnap Kiadó). Szakolczai Attila: 1956. Forradalom és szabadságharc Győr-Sopron megyében (Győr, Győr Megyei Jogú Város Levéltára) című kötete ugyanott angol nyelven is megjelent. Tischler János: 1956. Poznań-Budapeszt című (Janusz Karwat-tal közösen írt) kötete (Poznan, Media Rodzina) lengyel nyelven jelent meg. 1991-ben Bak János, Kozák Gyula, Litván György és Rainer M. János által írott rövid forradalomtörténetünk megjelent japán nyelven a Fumio Tashiro kiadónál. Az Országos Széchényi Könyvtár jubileumi DVD-adatbázisához az Intézet szolgáltatta a kronológiát, a résztvevők életrajzait és fotóinak nagyobb részét. Munkatársaink csaknem mindegyike részt vett különféle évfordulóhoz kapcsolódó kötetek, projektek, albumok, kiállítások, dokumentumfilmek és -műsorok szerkesztésében, szakértői munkáiban, lektorálásában stb. (Az 1956-os Intézet munkatársainak teljes 2006. évi publikációs listáját a jelentés 2. sz. melléklete tartalmazza.)

8. 2006. szeptemberében az Intézet az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárával közösen kétnapos nemzetközi konferenciát rendezett a Budapesti Történeti Múzeum helyiségeiben Az 1956-os forradalom visszhangja a szovjet tömb országaiban címmel (A konferencia programját lásd a 3. sz. mellékletben). A konferencia előadásai alapján készült tanulmányokat kötetben szándékozunk kiadni 2007-ben. (Az 1956-os Intézet munkatársainak 2006. évi konferencia-szerepléseit a jelentés melléklete tartalmazza.) Ahogyan az elmúlt években mindig, ezúttal is önálló sátorral vettünk részt a Sziget fesztiválon, a forradalom 50. évfordulójára a Csics Gyula-naplóra alapuló installációval.

9. Az Intézet munkatársai 2006. elején a MEH felkérésére elkészítették a jubileumi központi kiállítás szakmai koncepcióját, illetve annak változatait. A kiállítás végül nem valósult meg, ami nem rajtunk múlott. 2006. szeptember végén nyílt meg az Intézet és a BTM közös rendezésében a budai Várban a Magyarország 1956-ban - Erich Lessing képein című jubileumi fotókiállítás, amely jelenleg is nyitva tart.

10. Munkatársaink közül 2006-ban megbízás és másodállás keretében egyetemi oktatói tevékenységet folytattak: az ELTE Társadalomtudományi Karán Valuch Tibor, az ELTE Bölcsészkarán Keller Márkus, a Debreceni Egyetemen Standeisky Éva, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Rainer M. János. Doktori (PhD) tanulmányokat négy munkatársunk folytat.


1. sz. melléklet. Az intézeti internetes honlap látogatottsága, 2001–2006. évben (Medián webaudit alapján)

2. sz. melléklet. Az 1956-os Intézet munkatársainak 2006. évi publikációi

3. sz. melléklet. A 2006. szeptemberi nemzetközi konferencia programja
Az 1956-os forradalom visszhangja a szovjet tömb országaiban

nemzetközi konferencia, Budapest, 2006. szeptember 22–23.

4. sz. melléklet. Az 1956-os Intézet munkatársainak konferenciaszereplései és előadásai a 2006. évben

5. sz. melléklet. Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutatóintézete Közalapítvány közhasznú egyszerűsített beszámolójának eredménykimutatása, 2006. december 31.

 


Kérjük írja meg véleményét, javaslatait.
Copyright © 2000 National Széchényi Library 1956 Institute and Oral History Archive
Utolsó módosítás:  2009. március 26. csütörtök

Keresés a honlapon