___AZ 1956-OS INTÉZET 2006. ÉVI KUTATÁSI TERVEI___Vissza

1. 2006 számunkra döntően a magyar forradalom fél évszázados évfordulója jegyében zajlik. Tervezett munkáink (monográfiák, emlékiratok, naplók kiadása, internetes tartalomszolgáltatások, fotóalbum, dokumentumfilmek, tudományos konferenciák stb.) előkészítését, az ehhez kapcsolódó szervezési munkákat az év első három-négy hónapjában be kell fejezni. Az év hátralévő jó kétharmada a prezentáció, a „szétsugárzás” időszaka lesz. Szinte minden munkatársunk számíthat egy sor megbízásra illetve megkeresésre az évfordulóval kapcsolatos hazai és nemzetközi projektekben, tanulmánykötetekben, tematikus folyóiratszámokban, meghívásokra konferenciákra, előadásokra, szimpozionokra. Csak már szervezés alatt álló konferenciából csaknem húszról tudunk. Legalább ennyi televíziós emlékműsor és dokumentumfilm készítése kapcsán kerestek meg bennünket – csupán határainkon túlról. Az évfordulós felkészülés szervezési és intellektuális kihívásaira adandó válasz igénybe fogja venni minden erőnket.

2006-ben anyagi helyzetünk várhatóan kedvezőbb lesz, mint 2005-ben. Központi állami költségvetési támogatásunk valamelyest növekszik, és a fővárosi támogatás is részben megmarad. Soha ennyi kiadványt nem terveztünk egyetlen évre, még ha ezek közül egyik-másik kooperációban is valósul meg. Nemzetközi (elsősorban európai) kapcsolataink ápolása és erősítése is jelentős összegeket emészt fel (pl. tervezett konferenciánk). 2006-ban is folytatni szándékozzuk számítógépparkunk és informatikai berendezéseink, fejlesztését. A több forrás tehát az eddig szokásosnál több helyre kell. Ennek ellenére nem tervezzük állandó munkatársaink létszámának növelését, inkább a korábbi években bevált alkalmi segítőink és kollégáink munkájának intenzívebb igénybevételére törekszünk – saját erőinkön túl.

2. Kiadványaink mindegyikét fontosnak érezzük. Ha mégis súlypontot kell meghatározni, az feltétlenül az 1956 Krónikája/Okmánytára című népszerű összefoglaló helyébe lépő vállalkozás, Az 1956-os Intézet Jubileumi Könyvsorozata. (Lásd 6.1.) A sorozat kötetei az év nyarán külön-külön, ősszel pedig díszes dobozban, CD-ROM melléklettel együttesen is megvásárolhatók lesznek. A másik fő megjelenési formánk az intézeti honlap, amely – miközben gyökeresen megújul – új, az évfordulóhoz kapcsolódó tartalomszolgáltatásokkal bővül.

3. Az 1956-os forradalom történetére összpontosító egyéni kutatásokat 2006-ban Eörsi László (a budapesti felkelésről és a felkelőkről), Szakolczai Attila (munkástanácsok), Standeisky Éva (Civil szerveződések az 1956-os forradalomban), Tischler János (1956 a nemzetközi sajtóban), Békés Csaba (1956 a világpolitikában), Lénárt András (1956-os emigráció) folytatja. Két világháború közötti kutatási témán dolgozik Ungváry Krisztián és Keller Márkus. A „Hatvanas évek”-projekt résztvevői tovább dolgoznak a projekt befejezésekor megkezdett egyéni kutatási témáikon. Négy munkatársunk folytatja doktori tanulmányait, közülük Keller Márkus az egész év folyamán távol lesz. (Ő Németországban végzi doktori felkészülését ösztöndíjasként.)

4. Az OHA-ban folytatódik a „Repatriáltak” és a „Másik Magyarország” című interjú- illetve interjúfeldolgozási program. Utóbbi programhoz levéltári kutatás, fotógyűjtés, tanulmányok készítése, valamint a szamizdatról szóló dokumentumfilm is kapcsolódik. Várható, hogy a visszaemlékezéseket az év folyamán a korábbinál sokkal intenzívebben fogják keresni kutatók, újságírók és érdeklődők.

5. 2006-ban adatbázis-alapra fektetjük és valódi portállá fejlesztjük az intézeti honlapot, amelynek arculata is teljesen megújul. Alkalmas lesz minden eddigi tartalom szolgáltatására, oldalon belüli keresésre, valamint az új, a korábbinál nagyságrenddel több tartalom szolgáltatására. (A tervezett új szolgáltatásokat lásd alább 6.3.) Befejezzük három folyamatban lévő jelenkor-történeti tárgyú dokumentumfilmünket. Mivel a Magyar Történelmi Film Alapítvány ebben az évben nem hirdet új pályázatot, feltehetően nem tudunk új filmbe kezdeni.

6. 2006. évi kiadási programunkban a következő kiadványok szerepelnek:

6.1. Az 1956-os Intézet Jubileumi Könyvsorozata

a. Szakolczai Attila: Az 1956-os magyar forradalom története (monográfia)

b. Békés Csaba: Az 1956-os forradalom a világpolitikában (monográfia + dokumentumok)

c. Molnár Adrienne – Kőrösi Zsuzsanna (szerk.): 1956 emlékezete (válogatás az OHA anyagából)

d. Tischler János (szerk.): Az 1956-os forradalom az egykorú nemzetközi sajtóban (válogatás) e. Tischler János (összeáll.): Az 1956-os forradalom okmánytára (CD-ROM)

6.2. Egyéb könyvek

a. Csics Gyula 12 éves budapesti gyermek 1956-os naplója (facsimile)

b. Erich Lessing: Budapest 1956 – fotóalbum (Konrád György és Fejtő Ferenc előszavával – Adam Biro Edition-nal közös kiadásban)

c. A vidék forradalma 2. köt.

d. Hans Olink: Harc a szabadságért (Évkönyv 2006)

e. Eörsi László: Köztársaság tér, 1956 (ÁBTL-lel közös kiadás)

f. Valuch Tibor: Társadalom- és művelődéstörténeti tanulmányok (Argumentummal közös kiadás)

g. Békés Csaba (szerk.): Magyar külpolitikai 1956-ban (Gondolattal közös kiadás)

6.3. Internetes tartalomszolgáltatások, általános

a. A magyar forradalom bibliográfiája

b. A magyar forradalom kronológiája

c. A magyar forradalom szereplői (összes életrajzunk)

d. A magyar forradalom galériája (adatbázisban lévő nézőképekből)

6.4. Tematikus tartalomszolgáltatások (szerk. Topits Judit)

a. A forradalom a világsajtóban (Tischler János)

b. Fegyveres felkelők Budapesten (Eörsi László)

c. Forradalom és irodalom (Standeisky Éva, Győri László)

d. Az első állomás – menekültek Ausztriában (Lénárt András)

e. 1989. június 16. (Kenedi János, Rainer M. János)

Megjelenik Rainer M. János: Nagy Imre. Rövid életrajz c. könyvének német illetve angol, esetleg orosz fordítása. Várható Ungváry Krisztián a magyar Holocausthoz vezető útról szóló kötetének megjelenése, továbbá több munkatársunk lesz különféle évfordulóhoz kapcsolódó kötetek, projektek, albumok, kiállítások stb. szerkesztője, szakértője, lektora, szerzője stb.

7. 2006-ban három dokumentumfilmet (Szamizdat – Magyarország – Ferenczi Gábor, „Két napló” – Silló Sándor, „1956 – a magyar forradalom története” – Kóthy Judit – Topits Judit) fejezünk be és mutatunk be.

8. 2006. szeptemberében az Intézet az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárával közösen többnapos nemzetközi konferenciát rendez Az 1956-os forradalom visszhangja a szovjet tömb országaiban címmel. A konferencia előadásai alapján készült tanulmányokat kötetben szándékozunk kiadni 2007-ben.

9. Az Intézet munkatársai feltehetően részt vesznek majd a jubileumi központi kiállítás szakmai koncepciójának kialakításában.

Azt reméljük 2006-ban meghatározó módon járulhatunk hozzá ahhoz, hogy a magyar történettudomány és a szellemi-kulturális élet méltó módon emlékezzen meg 1956-ról.

 


Kérjük írja meg véleményét, javaslatait.
Copyright © 2000 National Széchényi Library 1956 Institute and Oral History Archive
Utolsó módosítás:  2008. március 19. szerda

Keresés a honlapon