Előszó

Ez a válogatás az intézetünkben 2001 óta folyó A hatvanas évek Magyarországon című kutatási program keretében készült. A Nemzeti Kutatási és Fejlesztési Program támogatásával folytatott munka a „hatvanas évek” magyarországi történéseinek történettudományi eszközökkel való vizsgálatát tűzte ki célul. Eredményeinket folyamatosan a szakmai és a szélesebb közönség elé tártuk, az összegző kötet az interjúválogatással egyidejűleg lát napvilágot. Az interjúválogatás és a tanulmányok tehát azonos indítékból születtek, ám másféleképpen beszélik el a „hatvanas évek” történetét.

A kutatás egyik fontos célja volt, hogy tanulmányozza a „hatvanas évek” személyes emlékezeteit. Erre nemcsak az indított bennünket, hogy ennek az időszaknak számos erőteljes emléklenyomata él a közbeszédben, hanem a „hatvanas évek” iránt megnyilvánuló kitüntetett érdeklődés is. A korszak ma már sokkal „elevenebb” az emlékezetben, mint az „ötvenes évek”, amely szintén viszonyítási pont volt a hetvenes és nyolcvanas évek nyilvános és nem nyilvános diskurzusaiban. A ma sok tekintetben domináns, hatalmi és közvélemény-formáló pozícióban lévő generációk eszmélésének és ifjúkorának idejéről van szó, a „hatvanas évek” fontosságát nyilván ez is magyarázza. A világszerte megfigyelhető nosztalgiahullámok ma már akadály nélkül érvényesülnek Magyarországon is. Ez az időszak nálunk a Kádár-korszak kezdete, a Kádár-rendszer kiépülésének és sikereinek időszaka (vagy annak tűnik), s mint ilyen, a kilencvenes években – nyíltan vagy burkoltan – a rendszerváltás és a demokratikus átmenet társadalmi és gazdasági válságjelenségeivel szemben, azokkal összehasonlítva távoli, de jobbára pozitív érzésekkel átélt múltként gondolható el. Ugyanakkor lezárt korszak része, amely ezért kerek, jól felépített személyes történetekbe rendezhető. Kulturális hatása máig eleven, nem egy területen meghatározó, szereplőinek korabeli tevékenysége zömében jól és hatásosan dokumentált (például képekben és hangokban könnyen megidézhető, hiszen a „hatvanas évekre” esett a tömegkommunikáció forradalmának kibontakozása Magyarországon). Ezek a szereplők zárt társadalomban éltek, történeteik nem vagy nem könnyen ellenőrizhetők – mindez kedvező lehetőséget ad mítoszok és ellenmítoszok képződésére.

A szereplők jelentős része él, és aktívan emlékezik ma is. Ezért szinte valamennyi, a korszakkal foglalkozó történetírói narratíva bőségesen merít a különféle személyes emlékezetek dokumentumaiból. Munkánk során erről mi sem kívántunk lemondani, noha nem volt kitüntetett célunk a személyes emlékezetek „ütköztetése” más típusú dokumentumokkal, vagy éppen egymással. Nem célja ez ennek az interjúösszeállításnak sem.

A „hatvanas évek” tanulmányozása során nem kezdtünk rendszeres, erre a korszakra összpontosító interjúkészítésbe. Úgy gondoltuk, hogy az 1956-os Intézet Oral History Archívumában tárolt sok száz életútinterjú és önéletrajz elegendő alapanyag ahhoz, hogy a „hatvanas évek” személyes történeteiből sokszínű és sok szempontú válogatás készülhessen. E döntés nyomán azonban nagyon sajátos emlékezeti lenyomat keletkezett, amelyet az interjúgyűjtemény jellege határoz meg.

Az 1956-os Intézet Oral History Archívumának alapját képező életútinterjúk felvétele a nyolcvanas évek elején kezdődött. Hegedűs B. András és Kozák Gyula szociológusok a nyolcvanas évek gazdasági vezetőinek életútját vizsgálták, s emellett elkezdték összegyűjteni a forradalom résztvevőinek személyes emlékeit. Az első ilyen nagyobb vállalkozás kollektív interjú volt, amely magára a forradalomra, közvetlen előzményeire és utóéletére összpontosított. Ezt követően az évtized közepétől a Soros Alapítvány támogatásával, az Országos Közművelődési Központ Művelődéskutató Intézete keretében egyéni interjúk készültek, megszólaltatva a XX. század tanúit, a (hivatalosan elhallgatott vagy átírt) történelmi események alakítóit, elszenvedőit. A rendszerváltás után az Archívum az 1956-os Intézet része lett, és a felvételek folytatódtak. Az első, kollektív visszaemlékezéstől eltekintve az interjúk kezdettől fogva az interjúalanyok teljes élettörténetének rögzítésére törekedtek. A kilencvenes évek közepétől viszont mind több „célzott interjú” készült az Oral History Archívum különféle kutatási programjai számára, amelyek jobbára a megszólaltatottak életének (vagy a közelmúlt történetének) egy-egy fontos jelenségét, az azzal kapcsolatos emlékezést, az átélés különféle módozatait kívánták rögzíteni.

Ez a válogatás tehát ebből a gyűjteményből készült. A benne megszólalók életútja sok esetben felöleli a teljes XX. századot (a leggyakoribb a húszas-harmincas évektől az interjúkészítés idejéig terjedő életút). Az életút-elbeszéléseket részben a személyes pálya, részben a század nagy történelmi eseményei tagolták. Az interjúalanyok társadalmi státusa, pozíciója, kora, iskolai végzettsége rendkívüli változatosságot mutat mind az elbeszélt időben, mind az elbeszéléskor. (Az annotált névmutató tartalmazza az interjúalanyok rövid életrajzát, benne a hatvanas évek folyamán befutott életpályát.) Ez tudatos törekvés eredménye, bizonyos vállalt egyoldalúság azonban így is megfigyelhető. Oka a gyűjtemény sajátos jellege: az interjúalanyok többsége valamilyen módon aktívan részt vett a forradalmi eseményekben, s az értelmiségiek, a szellemi szférához kötődők valamelyes túlsúlya is megfigyelhető. Az ő „hatvanas évekről” szóló történeteik látható (kimondott) vagy láthatatlan (lappangó) középpontjában 1956 áll. Igen sok esetben ez egyébként elmondható teljes élettörténetükről – akár mert személyesen részt vettek a forradalomban (bármelyik oldalon álltak is), akár mert csak átélték, de hatását meghatározónak tartják.

Ez a közvetlen vagy közvetett „ötvenhatközpontúság”, a forradalom szerepének és hatásának meghatározó jellege vállalhatónak tűnt a válogatás során. Nem akartuk a „hatvanas évek” monográfiáját vagy enciklopédiáját leképezni személyes történeti összeállításban. A korszakról szóló különböző elemzések túlnyomó része is arról szól, hogy a „hatvanas években” történtek megannyi szállal kapcsolódnak 1956-hoz, abból fakadnak vagy arra reflektálnak. Erre utalnak az írott források, s nyilván erre vonatkoznak a kutatói előfeltevések is. A „hatvanas évek”, ahogyan kissé az egész Kádár-korszak, 1956 utáni történet. Ezek a posztötvenhatos történetek ugyanakkor tartalmazzák azokat a kollektív emlékezeti panelekké egyszerűsödött, domináns emléknyomokat, amelyek a hatvanas évek elsüllyedt világáról szóló mai közemlékezetet meghatározzák.

A válogatás az elbeszélésekből „kimetszette” a hatvanas évekre vonatkozó „szeleteket”. Az időrendet, illetve az elbeszélt jelenségek tematikai kereteit meglehetősen rugalmasan kezelte. A „hatvanas évekről” szóló elbeszélések gyakran az 1956-os forradalom után közvetlenül kezdődnek, s nemegyszer átnyúlnak a hetvenes évekbe is. A történeteket elsősorban nem az egyéni élet, hanem a „külvilág” eseményei, jelenségei strukturálják. A kötet „fejezetekre” oszlik, amelyek a politikai, gazdasági, társadalmi élet egyes – jellemzően a hatvanas évekhez köthető – eseményeiről vagy jelenségeiről szólnak. A fejezetcímeket az összeállító adta, az „alcímek” viszont a beszélőktől származó idézetek. A nyolcvanhárom emlékező által felidézett események határozták meg a „hatvanas évek” arculatát, ezeket valamilyen módon az egész magyar társadalom átélte. A megszólalók közül sokan hétköznapi emberként, „alul” (sőt olykor legalul, a társadalom perifériáján, diszkriminált pozícióban), jó néhányan „felül” (sőt döntéshozói szerepben). A kötet végén közölt életrajzokból kiderül: a pozíciók egy-egy életút során is többször, hirtelen és gyökeresen változhattak.

A „minta” nem reprezentatív, nem képezi le sem a „hatvanas évek”, sem az interjúkészítési idő, sem a jelen magyar társadalmát. Csak remélni tudjuk, hogy e történetek és az olvasók tudása, netán saját történetei közötti hasonlóságok és különbségek segítenek átgondolni a közelmúltat, benne a „hatvanas évekkel”. Talán hozzájárulnak új és újabb történetek születéséhez.

A korszak hangulatát segít felidézni az interjúösszeállítást bevezető fotóesszé. A válogatáshoz a hivatalos gyűjtemények mellett felhasználtunk magángyűjteményeket és családi albumokat is.

A kötet használatát annotált névmutató teszi könnyebbé. Az annotációk hozzájárulnak az emlékmozaikok könnyebb megértéséhez. Az emlékezők rövid életrajza után feltüntettük a forrást, az Oral History Archívumban őrzött interjú adatait. Négyen nem járultak hozzá nevük közléséhez, ezért őket fiktív monogrammal jelöltük.

Budapest, 2004. május

Rainer M. János