(részlet)

Új jelenség volt a háború utáni nemzetközi helyzetben, hogy egy ország bizonyos politikai csoportosulása külföldön keressen támogatást saját céljai érdekében, és hogy néhány esetben maga szítson a viszályt a két tömb között, azaz „a kicsik irányították a nagyokat”.

A görögországi helyzet még az 1944. decemberi–1945. februári események után sem stabilizálódott. Az 1944. februári varkizai egyezmény ellenére sem szûnt meg az ellentét a kommunistaszimpatizáns helyi Nemzeti Felszabadítási Front (EAM), ennek katonai szárnya, a Görög Népi Felszabadítási Hadsereg (ELAM), valamint az Egyesült Államok és Nagy-Britannia által támogatott kormányerők között.

1946 januárjának közepén az EAM hivatalos delegációt küldött Moszkvába. Informálódni akartak arról, mekkora segítségre számíthat a Szovjetunió részéről a Görög Kommunista Párt (GKP) és az EAM. De nem csak ezért kezdeményezték a titkos találkozót az SZKP vezetőivel. Tájékoztatták moszkvai barátaikat arról, hogy „az EAM olyan képviseleti kormány létrehozását kérte, amelyben a saját erői is helyet kapnak, és minden rendelkezésére álló eszközt fel fog használni annak érdekében, hogy megnyerje ehhez a szövetséges országok kormányainak és demokratikus szervezeteinek támogatását.”(1) A szovjeteket erőteljesebben be akarták vonni a görög belpolitikai harcokba, hogy ezzel is ellensúlyozzák a britek tevékenységét. A „görög kérdésben” 1945 szeptemberében megnyilvánult szovjet magatartás alapján reménykedhettek abban, hogy Moszkva erre készen áll. Az említett esetben ugyanis Moszkva megpróbált határozottan beavatkozni a görög válság rendezésébe azzal, hogy különleges értekezletre invitálta Nagy-Britannia, az Egyesült Államok, Franciaország és Kína külügyminisztereit. Most azonban a szovjetek némi óvatossággal kezelték az ügyet, mert egy ilyen irányú lépés hasonló ellenlépéseket válthatott ki a szövetségesek részéről, akik megragadhatták volna az alkalmat arra, hogy beavatkozzanak a korábban már szovjet érdekszféraként elfogadott Kelet-Európa ügyeibe is. A görög küldöttség többször megismételt kérése ellenére sem jutott be Molotovhoz és Sztálinhoz. Molotov január 18-án értesült a találkozó eredményeiről, de a delegáció kremlbeli látogatásáról szó sem lehetett, mert sem ő, sem Sztálin nem akarta kockára tenni a még meglevő kapcsolatokat a lassan ellenséggé váló szövetségesekkel. A delegációt vezető M. Partszalidisz, a GKP PB tagja, a szovjet szerepvállalásról folytatott tárgyalások továbbvitele érdekében összeállított egy jelentést „Néhány megjegyzés a Görög Kommunista Párt munkájáról” címmel. Ez a dokumentum megállapította, hogy „a párt elfogadja a nemzeti egység politikáját, és biztosítja a nemzeti forradalom proletár vezetését”.(2) Világosan megfogalmazta a továbbiakban, hogy „békés úton” nem lehet kilábalni a jelen helyzetből, ami nyilvánvalóvá tette a szovjetek előtt, hogy katonai összecsapásra számíthatnak a helyi kommunista és kormányerők között.

Mindez nem sokkal a görög általános választások előtt történt. Moszkvának nem állt érdekében, hogy a helyzet elmérgesedjen. A Kreml tehát a görög párt sürgetésére ismételten azt javasolta, hogy „most vegyenek részt a választásokon, aztán majd felülvizsgálják a helyzetet. Ennek alapján döntenek majd arról, hogy legális eszközöket kell alkalmazni, vagy a fegyverekhez kell

(1)Baranov jelentése Molotovnak, 1946. február 19.

(2)M. Partszalidisz rövid jegyzetei a GKP munkájáról, 1946. január 31.