(részlet)

„Kezdeményező” Rákosi, „fékező” Sztálin?

A viszonylag legteljesebb elérhető források, a táviratok alapján Sztálin és Rákosi kapcsolatáról az derül ki, hogy a magyar vezető bizonyos fontos politikai lépéseiről előre informálta Moszkvát. Idetartoztak a csúcsszintű személyi döntések, a legfontosabb politikai indítékú letartóztatások és perek, illetve külpolitikai és diplomáciai akciók. Előfordult, hogy Rákosi kifejezetten tanácsot kért, általában azonban konkrét, kidolgozott politikai lépéseket ismertetett. Jóváhagyást várt, de gyakran csupán utólagos értesítéseket küldött. Feltételezhető, hogy a nagyköveten vagy a tanácsadókon keresztül az egyes ügyekben hosszabb-rövidebb előzetes egyeztetés zajlott. Saját megnyilatkozásaiban Rákosi eléggé önállónak, sőt kezdeményezőnek mutatkozik, amit más adatok is megerősítenek. Magyarország szovjet vagy sztálini befolyásolása tehát ebben az időszakban nem annyira kézi vezérléssel, közvetlen legfelső utasításokkal valósult meg, inkább azt látjuk, hogy a magyar vezető a szovjet mintát fő vonalaiban szorosan, részleteiben nem mindig mechanikusan követte, és sajátos „kezdeményezéseivel” egészítette ki.

Ezt a feltevést látszik bizonyítani először is a fennmaradt Rákosi–Sztálin korrespondancia szembetűnő „egyoldalúsága”: Rákosi állandóan „szerepelt”, sokszor „jelentkezett”, legfelső szintű választ azonban ritkán kapott. Ezzel ellentétben alacsonyabb szinten (például Szuszlovval, vagy a többi kelet-európai vezetővel – Gheorghiu-Dej, Cservenkov) a táviratváltást szigorú kölcsönösség jellemezte.

A táviratok tartalomelemzése ugyancsak „kezdeményező” Rákosi-képet rajzol ki. Anélkül, hogy belemerülnénk a Rajk-per szerteágazó problematikájába, a táviratok igazolják azt a megállapítást, hogy a vizsgálat megindítása közvetett vagy közvetlen szovjet befolyás eredménye, s a későbbi végleges koncepció kidolgozásában is nagy szerepet játszott a szovjet Állambiztonsági Minisztérium (MGB), de a vádlottak kiválasztása, köre, a kampány méretei, s számos lényeges részlet a magyar fél, elsősorban Rákosi műve.(24) A kezdeti koncepció „ideológiai” megalapozása céljából engedélyt kért – és kapott – Sztálintól 1937-es hírhedt beszédének (a „trockistákról és más kétkulacsosokról”) magyar nyelvű megjelentetésére.(25) Rákosi több táviratban sürgette Lazar Brankov átküldését Moszkvából Budapestre a vizsgálat céljaira,(26) elküldte és megtárgyalta Sztálinnal a vádiratot, és ő indítványozta, hogy ki milyen ítéletet kapjon. A jugoszláv „koncepció” kidolgozását követően Rákosi igyekezett a Rajk-ügy nemzetközi dimenzióit kiszélesíteni: július közepén hat kommunista pártra vonatkozó összefoglalót készített Noel Field vallomásai alapján, s ezt Moszkvába vitte.(27) Még ezt megelőzően Varsóba küldte Nógrádi tábornokot, hogy Bierutot informálja az összeesküvésről,(28) hazatérvén pedig magát Pétert, az Államvédelmi Hatóság főnökét menesztette hasonló céllal Bukarestbe.(29) Az adatok átadása még hosszú hónapokig elhúzódott.(30) Az általa „felfedett” új szálak nem korlátozódtak a szovjet táborra: így közölte például Sztálinnal azt a gyanúját, hogy az Egyesült Államok kommunista pártjának tagja, Louis Weinstock „provokátor, és kapcsolatban áll a Rajk-üggyel”.(31)

A vizsgálat alatt újabb szovjet hadtest Budapest környékére rendelését kérte.(32) Fontosságát kívánta bizonyítani, vagy talán nem érezte magát biztonságban, mert maga is hitt a rá személyesen leselkedő titóista veszélyben?

Úgy tűnik, Rákosi igyekezett kiélezni azokat a feszültségeket, amelyek az ő buzgalmától teljesen függetlenül (is) keletkeztek. Különösen igaz ez Jugoszlávia esetében. 1951 tavaszán a belgrádi magyar ügyvivő ellen elkövetett állítólagos merénylet ürügyén táviratokkal bombázta Sztálint, s mindenáron igyekezett megszakítani a formális diplomáciai kapcsolatot is a jugoszlávokkal.(33) Az úgynevezett Standard-ügyben letartóztatott amerikai állampolgár, Robert Vogeler ügyéről és a felszámolt jelentékeny „kémhálózatról” is több táviratot küldött Sztálinnak és más szovjet vezetőknek, Vogeler esetleges kiadatását összekapcsolva „a koreai eseményekkel”.(34)

Rákosi kezdeményezései nem szorítkoztak a szocialista tábor külső ellenségeire. Láthatólag igyekezett például bizalmatlanságot szítani Moszkvában régi ellenfeleivel, a csehszlovák vezetőkkel szemben. 1949 tavaszán leállította a magyar határon a Jugoszláviának szánt csehszlovák hadianyag-szállítmányokat, s ezt gyorsan jelentette Sztálinnak.(35) Más kelet-európai kommunista vezetőket Rákosi előzékenyen kiszolgált a Rajk-perben felmerült adatokkal, a csehszlovák vezetőkkel szemben azonban több alkalommal érzékeltette bizalmatlanságát – Sztálinnál. Így közbenjárását kérte, hogy Prága ne fogadja el a Budapestről kiutasított amerikai követ, Chapin követi megbízását(36), vonakodott átadni a Vogeler-ügyben „szerzett”, Csehszlovákiát érintő információkat(37) stb. Csak a Slánsky-per előkészítése kapcsán enyhült meg valamelyest, s jelentette Sztálinnak, hogy adatokat adott a csehszlovák állambiztonsági miniszternek – tekintve, hogy „mostanában komolyabban harcolnak” az „ellenséges elemekkel”.(38)

Sztálin „hallgatásából” önmagában nem vonható le olyan következtetés, mintha kétkedve szemlélte volna Rákosi kezdeményezéseit. Az esetek többségében az történt, amit Rákosi közlései – előre vagy utólag – tartalmaztak. Hogy Sztálinnak vagy környezetének mi volt a véleménye az olyan esetekről, mint Kádár letartóztatása, Grősz érsek pere, a Vogeler-ügy, Rákosi csehszlovákokkal kapcsolatos intrikái, nem tudjuk. Amikor viszont van valamiféle bizonyíték, akkor Sztálin inkább kétkedőnek, sőt „mérséklőnek” tűnik. A Rajk-per ítéletével kapcsolatos levélváltásról szóló adatokból úgy tűnik, hogy a vádiratot Rákosival olvasó Sztálin kétségbe vonta a Rajk elleni vádak megalapozottságát.(39) Igaz, hogy később nem emelt kifogást sem a vádakkal, sem az ítéletekkel szemben. Ellenvéleménye viszont érvényesült a baloldali szociáldemokratákkal kapcsolatban: Rákosi kirakatpert tervezett Marosán és Ries elítélésére (ez esetben aligha halálos ítéletek nélkül), Sztálin ezzel szemben zárt tárgyalást javasolt. Így is történt. Érdekes módon Sztálin határozottan rosszallotta Rákosi buzgóságát a jugoszlávokkal való konfliktusban. A belgrádi ügyvivő elleni merényletkísérlettel kapcsolatban történt meg első és utolsó ízben, hogy nem Filippovként, hanem az „SZKP KB” aláírással reagált Rákosi táviratára: „Rákosi elvtárs, azt tanácsoljuk, hogy ne erőltesse [nye forszirovaty] a dolgot a jugoszlávokkal”.(40)

Rákosi emlékirataiban természetesen harmonikus, kölcsönös tiszteleten alapuló viszonyként írta le kapcsolatát Sztálinnal, aki majdhogynem szerette őt. De az apologetikus képen is átszűrődik olykor a „fékező” Sztálin. 1951-re a példaképéhez hasonlóan betegesen bizalmatlan Rákosi gyanakvása elérte közvetlen környezetét, így Farkas Mihály honvédelmi minisztert és Péter Gábort, az államvédelem főnökét. Sztálin erről jelentést kapott, s 1951 nyarán kérdőre vonta a nála vendégeskedő Rákosit: „Miért akarja Maga agyonlövetni Farkas Mihályt?” „Mi baja Péter Gáborral?” Rákosit – ez a visszaemlékezés hihető mozzanatainak egyike – kellemetlenül érintette a kérdés, úgy vélte (valószínűleg nem alaptalanul), hogy a nevezettek panaszkodtak „szovjet patrónusaiknak” (Bulganyinnak, illetve Berijának), s az öreg Sztálin környezete hatása alá került. De azért sorolni kezdte a nevezettek „hibáit”. Sztálin türelmetlenül leintette, mondván: „úgy látom, hogy Maga nem becsüli meg eléggé az ilyen jó munkásokat, mint Farkas és Péter. Örüljön, hogy ilyen jó erői vannak, s hagyja őket békében.”(41) Sztálin nem helyeselte a magyar mezőgazdaság erőltetett ütemű kollektivizálását sem. „Lassú és óvatos ütemet javasolt”, ám erre vonatkozó megjegyzéseire utódai természetesen csak Sztálin halála után, 1954 tavaszán emlékeztették Rákosit.(42) (Meg kell jegyezni, hogy ez nem tartotta vissza Rákosit a kampány folytatásától, s nem Sztálin ellenzésén múlott, hogy 1953-ig a grandiózus tervek nem valósultak meg…) Arra is vannak jelek, hogy ellentétben Rákosi állításaival, Sztálin nem kedvelte kifejezetten a magyar pártvezért, s ebben Rákosi zsidó származása is szerepet játszhatott. 1953 júniusában Berija felidézte: „Sztálin elvtárs többször mondta Rákosi elvtársnak, hogy a magyarokat jobban kell előrevinni.”(43)

A „fékező” Sztálin jelensége a szovjet külpolitika kettősségére, a „forradalmi-birodalmi” paradigmára utal.(44) Sztálin nem ellenezte a magyar társadalmi-politikai rendszer szovjet mintájú átformálását, hiszen ez a szóban forgó időben már jelentősen előrehaladt. A destabilizáló hatású túlkapásokat viszont – ha nem is nagy meggyőződéssel – mérsékelni igyekezett. Rákosi azonban – s valószínűleg a többi kelet-európai pártvezér is – „bizonyítani akarta”, hogy az átalakítás élén az ő országa, s nem más áll.