1996 őszén, moszkvai levéltári feltáró munkám során(1) az Orosz Föderáció Külügyminisztériumának Levéltárában olyan, eddig ismeretlen irategyüttesre – a budapesti szovjet nagykövetek jelentéseire – bukkantam, amely számos az „új szakasz” történéseivel kapcsolatos tényt más megvilágításba helyez. A magyar pártvezetés legszűkebb köre (Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Nagy Imre, Farkas Mihály) Jevgenyij Kiszeljovot, majd Jurij Andropovot rendszeresen informálta a pártvezetésen belül kialakult helyzetről. A beszélgetésekről készült feljegyzéseket a követek haladéktalanul továbbították Moszkvába, ezzel is alakítva és befolyásolva a szovjet pártvezetés álláspontját a magyarországi helyzettel kapcsolatban. E dokumentumok azért is különösen érdekesek, mert a nagykövet beszélgetőpartnerei tudatos vagy véletlen elszólásaikkal, utalásaikkal sok esetben rávilágítanak tevékenységük más forrásból meg nem ismerhető mozgatórugóira, indítékaira is.

1953–54-ből több mint harminc ilyen jelentés áll rendelkezésünkre. Az itt közreadandó öt közül az első a Farkas Mihály és a szovjet nagykövet között még a Központi Vezetőség 1954. októberi ülése előtt lezajlott beszélgetést rögzíti, a többi már a Központi Vezetőség ülése utáni találkozókról készült, ahol a magyar pártvezetők az ülést követően kialakult politikai helyzetet értékelik.

*

Az 1954. október 1. és 3. között lezajlott központi vezetőségi ülés után Nagy Imre méltán érezhette úgy, hogy 1953 júniusa óta először több területen – különösen a gazdaságpolitikában – sikerült áttörést elérnie. A Nagy Imre szerint jelentőségében az 1953. júniusi KV-üléssel felérő tanácskozás az „új szakasz” híveinek egyértelmű győzelmét, s a nyár óta gazdaságpolitikai ellenoffenzívát folytató Gerő és hívei politikai vereségét hozta. Nagy Imre októberi győzelmét az teszi különösen jelentőssé, hogy eleve „hátrányos helyzetből” indulva sikerült kivívnia.

…

Kovács István Andropov által közvetített vészjelzései már előrevetítették Nagy Imre támogatottságának csökkenését, majd fokozatos bukását. A folyamatot a Szovjetunióban gyógykezelésen tartózkodó Rákosi Mátyás november végi hazatérése és a december 1-jei PB-ülésen tett Nagy Imre-ellenes kirohanásai gyorsították fel,(2) s szerepet játszott benne a szovjet pártvezetésen belüli hatalmi harc Nagy számára kedvezőtlen kimenetele is.

Feljegyzés Kovács Istvánnal, az MDP budapesti bizottsága első titkárával folytatott beszélgetésről

1954. november 6.

Fogadtam Kovács I[stván]t, aki saját kezdeményezésére látogatott meg. Kovács megosztotta velem benyomásait az MDP KV októberi plénumáról, amely fontos szerepet játszott a párt életében, megerősítve a párt fő irányvonalának helyességét és szilárdságát. A plénum határozatai mozgósították a pártaktívát az ország gazdasági nehézségeinek leküzdésére, mondta Kovács.

A plénum határozatainak kedvező hatását némileg gyengítette az MDP KV vezetésének helytelen tevékenysége. Nem sokkal a plénum után a Szabad Nép közölte Nagy Imre és Vas Zoltán cikkeit,(3) amelyek a plénum határozatait olyan szellemben világították meg, hogy nemcsak a párttagok, hanem minden nyárspolgár számára világossá vált, hogy a PB-ben nincs meg a kellő egység. Ez a helyzet Kovács véleménye szerint nem normális, sőt veszélyes, mert az MDP KV részéről nem megfelelően irányított pártaktívákat és gyűléseket, a pártsajtó ideges hangját és hibáit, valamint a vezető munkatársak legutóbbi felszólalásaiban előforduló elhallgatásokat és célozgatásokat az ellenség igyekszik kihasználni, ez pedig határozott bizalmatlanságot szül a pártban a vezetés iránt. Különösen veszélyes, hogy ellenséges elemek megpróbálják az MDP KV vezetését lejáratni a párttagok szemében, hatásukra nő a pártban az elégedetlenek, kételkedők és ingadozók száma.

Kovács csodálkozását fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a KV vezetése szerinte lebecsüli a helyzet komolyságát. Egy sor példa mutatja már, hogy a párt vezetőinek lejáratása tömegbefolyásának gyengüléséhez vezet.

Kovács elmondta, hogy a pártvezetésben kialakult helyzetért jelentős részben Farkas a felelős, aki régóta intrikál Gerő ellen, arra törekszik, hogy Rákosit és Nagyot összeveszítse, és keresi az aktíva és az MDP KV apparátusa kegyeit. Így például Farkas az MDP budapesti bizottságának tudta nélkül összehívta a budapesti felsőoktatási intézmények pártaktíváját, és előadást tartott nekik az októberi plénum határozatairól.

Kovács a későbbiekben elmondta, hogy Farkas most nagyon ideges, mert attól tart, hogy felelősségre vonják azért, mert része volt a Rajk [László], Kádár [János], Donáth [Ferenc] és más, annak idején meghurcolt pártmunkások ügyében elkövetett hibákban. Kovács elmondta, hogy amikor először megkapták a Rajkot kompromittáló vallomásokat a letartóztatott Szőnyi [Tibor]tól, Rákosi Kovács jelenlétében magához kérette Farkast, és megbízta, hogy személyesen hallgassa ki Szőnyit az ÁVH-n. Miután Farkas visszatért a kihallgatásról, közölte, hogy teljes mértékben meg van győződve arról, hogy Rajk ellenség. Kovács véleménye szerint Farkasnak ez a következtetése nagyon fontos szerepet játszott Rajk ügyének további vizsgálatában. Kovács szavai szerint Farkas másfél évig készült Kádár letartóztatására, összegyűjtve a kompromittáló anyagokat, s eközben ő, Farkas, nemegyszer mondta Kovácsnak: „Kádár rosszul végzi”. Farkas nem egy alkalommal mondta Kovácsnak azt is, hogy a PB tagjai, Hegedüs [András] és Hidas [István] rossz munkatársak, és politikai vonatkozásban gyanúsak. Kovács megjegyezte, hogy Farkas általában nagyon féltékeny volt a felnövekvő fiatal, magyar származású munkatársakra, lehetséges vetélytársat látva bennük.

Jelenleg, mondta Kovács, Farkas nem dolgozik rosszul, de a félelem, amit a múlt bűneiért való felelőssége miatt érez, elvtelenségre, mások véleményéhez való alkalmazkodásra és pártvezetőhöz méltatlan cselekedetekre készteti.

Kovács kifejtette véleményét arról, hogy jelenleg a vezető káderek elhelyezésének kérdésében folytatódik az a helytelen politika, amely már korábban is komoly hibákhoz vezetett. Akárcsak korábban, a fiatal munkatársakat ma sem igen emelik ki, különösen azokat a magyar származású pártmunkásokat nem, akik a gyakorlati irányító munkában megállták a helyüket. Ehelyett ide-oda helyezik az embereket, akik nem birkóznak meg a rájuk bízott üggyel, mint például Erdei Ferenc, akit újra megtettek földművelésügyi miniszternek, vagy Molnár Erik, aki harmadszor lett külügyminiszter.(4) Kovács szavai szerint a vezető állások betöltése során terjed a nepotizmus és a protekció. Így például Farkas közeli rokona, Berei Andor helyére, aki az MDP KV Tudományos és Kulturális Osztályát vezette és most az OT elnöke lett, [Berei] feleségét, Andics Erzsébetet jelölik.(5)

Kovács kifejtette véleményét, hogy most nagyon fontos, hogy Gerőt a pártvezetésben tartsák, de ehhez az kell, hogy maga Gerő őszintén elismerje hibáit; Kovács próbált erről beszélni vele, de Gerő nem mutatott hajlandóságot az ilyen önkritikára, s arra hivatkozott, hogy a korábbi gazdasági hibákért az egész PB felelős. Kovács megjegyezte, hogy ilyen körülmények között Gerőt álláspontjának helytelenségéről csak az SZKP vezetésének segítségével lehet meggyőzni.

Megjegyzés: a Kovács által közölt információ véleményem szerint figyelemre méltó. Az MDP egy sor más vezető munkatársa és a magyar kormány tagjai összességében ugyanúgy értékelik a pártvezetés helyzetét, mint Kovács (Gerő E[rnő], Boldoczki J[ános], Egri Gy[ula]). Az MDP KV októberi plénuma és különösen Nagynak, Farkasnak, Vasnak és magának Kovácsnak a cikkei után a pártban helytelen vélemények kezdtek elterjedni a gazdaságban korábban elkövetett hibák konkrét felelőseiről, először találgatások, az utóbbi időben pedig közvetlen vádak formájában Gerő, Farkas, Hidas, sőt még Rákosi címére is. Eközben az efféle híresztelések a legszélesebben a párt- és államapparátus munkatársai, valamint az értelmiség körében terjedtek el. Ez év október elején a Lenin Intézet párttaggyűlésén felszólalók sora követelte, hogy Gerő és Farkas nyilvánosan ismerje el hibáit. Ugyanezen a gyűlésen olyan vélemény is elhangzott, hogy Gerőt nem kellett volna jelölni a budapesti városi tanácsba, a marxizmus–leninizmus tanszéken pedig a tanszék párttaggyűlésének résztvevői egészében támadták a pártvezetést. Hasonló felszólalások voltak aSzabad Nép szerkesztőségének gyűlésén is, az Írószövetségben és néhány más szervezetben.

Az utóbbi napokban maguk a magyar elvtársak is szemmel láthatóan kezdik felismerni, hogy tűrhetetlen és abnormális az a helyzet, hogy egy sor pártszervezetben lényegében lejáratják a pártvezetők tekintélyét. Ez év november 4-én Farkas az EMAG-gyárban tartott választási gyűlésen elmondta: most nem az a feladat, hogy a múlt hibáiban vájkáljunk. Rámutatott, hogy a hibák senkit sem jogosítanak fel a pártvezetők országos jelentőségű érdemeinek tagadására.

A Szovjetunió magyarországi nagykövete

J. Andropov

AVPRF, 077. f. 34. op. 175. papka 9. gy.

(1)A kutatást a Soros Alapítvány rövid tanulmányútprogramja támogatta.

(2) Lásd a PB 1954. december 1-jei ülésének vitáját, MOL 276. f. 53. cs. 206. ő. e.

(3) Nagy Imre: A Központi Vezetőség ülése után. Szabad Nép, 1954. október 20.; Vas Zoltán: Az új szakasz gazdaságpolitikájáról. Szabad Nép, 1954. október 27.

(4) Erdei Ferenc 1949 nyarától 1953. július 4-ig volt első ízben földművelésügyi miniszter. Molnár Erik 1947 szeptemberétől 1948 augusztusáig, illetve 1952 novemberétől 1953. július 4-ig volt külügyminiszter.

(5) A PB először 1954. október 27-én tárgyalta a KV apparátusának megerősítésére vonatkozó javaslatot, és az ekkor készített előterjesztésben valóban Andics Erzsébetet javasolták osztályvezetőnek, a PB azonban e kérdésben a döntést későbbre halasztotta. MOL 276. f. 53. cs. 200. ő. e. A november 3-i PB-ülésen viszont arról született döntés, hogy a Tudományos és Kulturális Osztályt Nógrádi Sándor vezesse. MOL 276. f. 53. cs. 202. ő. e. Andics Erzsébetet a PB végül 1954. december 9-én nevezte ki osztályvezetőnek. MOL 276. f. 53. cs. 208. ő. e.