|
A bukaresti Tálkozón jelen volt: Trajcso Kosztov és Vlko Cservenkov a Bolgár Munkáspárt részéről, Rákosi Mátyás, Farkas Mihály és Gerő Ernő a Magyar Dolgozók Pártja képviseletében, Jakub Berman és Aleksander Zawadski Lengyelországból, Andrej Zsdanov, Georgij Malenkov és Mihail Szuszlov (azaz egy nehézsúlyú szovjet csapat, amit az SZKP főideológusa vezetett), Jacques Duclos és Étienne Fajon a Francia Kommunista Párt, Rudolf Slánský, Viliam Široký, Geminder és Baresch a csehszlovák kommunisták küldötteként, Palmiro Togliatti és Pietro Secchia Olaszországból, valamint Gheorghe Gheorghiu-Dej, Laszlo Luka és Ana Pauker Romániából.(1) Az európai kommunisták elitje azért gyûlt össze, hogy „egyhangúlag elfogadjon” egy határozatot(2) a Jugoszláv Kommunista Pártban kialakult helyzetről, és megerősítse, hogy a JKP a kommunista és munkáspártokkal szemben áll.
Ezzel egyidejûleg a bolgár és román pártvezetés felmondta a belgrádi szakszervezeti konvenciót és a Balkáni Ifjúsági Tanácsban való részvételt „politikai hibára”, vagyis arra hivatkozva, hogy „elszigetelik a Szovjetunió és a népi demokráciák egységes frontjához tartozó országok szakszervezeteitől és ifjúsági szervezeteitől országaik szakszervezeteit és ifjúsági szervezeteit”.(3)
Jugoszlávia kizárása nem azt jelentette, hogy az ország feladta volna a szocializmus építését. Ellenkezőleg, folytatta, és az elkövetkezendő évek reformjai ellenére megmaradt annak, aminek John W. Young nevezte: „rendőrállamnak”.(4)
A román fővárosban tartandó találkozó előkészületei közben Moszkva – miután már nyilvánosságra hozta álláspontját – arra kérte a csatlós kommunista pártokat, hogy kövessék a példát, és tegyenek közzé egy-egy nyilatkozatot a történtekről. A nyilatkozatokat eljuttatták a többi európai kommunista párthoz is. Az Országos Levéltárban található iratok között a román állásfoglalás mellett ott olvasható a magyar kommunisták közleménye is.(5) |