Az alábbi tanulmány egy – remélhetőleg a közeljövőben – megjelenő kötet része lesz, amely a Corvin köziek mellett az egész VIII. kerület fegyveres csoportjait igyekszik majd bemutatni. A Kisfaludy utcai felkelőkről keveset lehetett eddig tudni, és még most is bőven akadnak „fehér foltok”. Összetételük nemigen különbözött más fegyveres csoportokétól, talán az átlagéletkor még alacsonyabb volt. Tagjaik közül többen október 23-án részt vettek a tüntetésen, a Sztálin-szobor ledöntésében, a Rádió ostromában, tehát az „ancien regime” tudatos ellenzői voltak. A konkrét okot, amiért vállalták a fegyveres eseményekben rejlő kockázatot, nem ismerjük. A Kisfaludy utcai csoportok a főváros legerősebb ellenálló központjához, a Corvin mozihoz és környékét védő corvinista felkelők egyik osztagához tartoztak, ugyanakkor kapcsolatban álltak a VIII. kerületi rendőrkapitánysággal is.

Nagyobb részük – a Corvin parancsnoksággal ellentétben – november 4-e után még napokig harcolt az intervenciós csapatok ellen.

A Kisfaludy utcai Kasza-csoport

A Kisfaludy utca 28/b. sz. ház már a forradalom első napján a felkelők ellenőrzése alá került: egy körülbelül harminc fős fegyveres csoport szállta meg az épületet, és az V. emeleten bázist alakított ki. A lakók tanúvallomása szerint Weinhardt Jánosné házfelügyelő – férjének és kisebbik fiának tiltakozása ellenére – önként engedte be a házba a felkelőket.

A következő napokban az emeleti lakások ablakából harcba bocsátkoztak a szovjetekkel. A fegyverszünetig tartó időszakig nincsenek e felkelők konkrét tevékenységére, összetételére vonatkozó adataink. Parancsnokuk Kasza János volt, akiről szinte semmit nem tudunk. A házban a felkelők létszáma – főleg a tűzszünet kihirdetésétől – folyamatosan növekedett, a források többsége szerint a száz főt is meghaladta. Közülük Klenovszky István („Kockás” vagy „Csita”) szállítómunkás és Szepesi Ferenc („Bundás”, akit a többiek Nyári Ferenc néven ismertek) konzervgyári segédmunkás, akik 25–26-án csatlakoztak a felkelőkhöz, Kerekes Mária („Kócos”), „Szőke” (Kerekes Mária udvarlója), „Dugó Józsi”, „Erzsi” szinte minden akcióban, élelmiszer-, fegyver-, lőszerszállításban, az ÁVH-sok felkutatásában együtt vettek részt. Egyetlen államvédelmistát sem sikerült előállítaniuk, de a lakásaikat a levéltári források szerint feldúlták.

A Kisfaludy utcaiakhoz tartozott Weinhardt Vilmos technikus, Juhász Sándor („Sanzi”) műköves segéd, a házmesternő fia és nevelt fia, Berki Mária („Csoki”), Debrei István radiátorszerelő, Faith Márta „Csöpi nővér” foglakozás nélküli (elsősegélynyújtó), Simon Mária, Tóth Tibor üzemi portás (a sapkájáról mindenki „Tell Vilmos”-nak hívta), Juhász Imre, Bányai Csaba és Kopcsándi Lajos 15 éves kereskedelmi tanoncok, Farkas Árpád („Beszkártos”) ipari tanuló, Salamon Kálmán és Lajos, Hornyák Károly, Szinábel Alajos („Golyó”), Komlósi Szabó József, Bencsik Imre, Nagy László, Krencz Lajos vájár tanulók, Lázár Viktor vízvezetékszerelő, Németh Nándor, Schiadt vezetéknevű a Zeneművészeti Főiskola II. éves hallgatója, „Francia Robi”, „Bányász Laci”, „Teri”, „Hagymás”, „Józsi” (kispesti gépkocsivezető). „Éva” állította ki a nemzetőr-igazolványokat. Az említetteken kívül még számos igen fiatal fiú is a csoporthoz tartozott, akiket egyszerűen csak „Pólyás Hadsereg”-nek neveztek.

Weinhardtné („Mami”) a házfelügyelő, aki a kezdetektől lelkesen támogatta a forradalmat, főzött a felkelőknek (sőt a környék lakóinak is), s a konyhai munkába igyekezett bevonni a házbeli nőket is.

Gyűrű Rozália (foglakozásnélküli) konyhalányként, vöröskeresztesként, testvére András (fúrós és vésős) pedig fegyveresként október 28-án csatlakozott a csoporthoz. Előzőleg öccsüket halálos találat érte az utcán.

A házban lakó Török Ferenc orvos is gyakran megjelent közöttük, és nagy hasznára volt a felkelőknek, különösen a harcok idején. Bár a csoport a Corvin közi parancsnokság irányítása alatt állt, nagyfokú önállóságot élvezett. Rendelkezésükre állt egy gépjármű is. Miután Kasza parancsnok Maléterrel felvette a kapcsolatot, az ezredes aláírásával ellátott igazolással kaptak ellátást a raktárakból. Az autót portyázásra is használták.

A Kisfaludy utca és a Baross, a Nap, és a Práter utca sarkánál, valamint a Kisfaludy utca 28/b. ház előtt állandóan őr állt. A Kisfaludy utcai épületen belül is őrködtek. Állítólag többször is kimentek a Népligetbe, hogy az ott meghúzódó szovjet harckocsikat felrobbantsák. Ilyen kísérletről sem tudunk.

A nagy zsúfoltság miatt november 2-án egy körülbelül tizenöt fős részleg, Juhász Imre vezetésével a Kisfaludy utca 6. sz. épületében is elfoglalt két lakást a II. illetve a IV. emeleten. A húsz év körüli Juhász Imre keménykezű, erélyes vezetőnek bizonyult: nem engedte a fosztogatást még az ÁVH-s lakásban sem. Állítólag nem tűrt ellentmondást, a csoport tagjai tartottak tőle.

Ezek a felkelők továbbra is járőröztek a környéken, ezenkívül a Kisfaludy–Kisstáció utca sarkánál éjszakai őrszolgálatot tartottak.

November 2-án (vagy 3-án) a Baross–Szűz utca kereszteződésénél a Kisfaludy utcaiak gépjárművét ismeretlenek megtámadták, és a benne lévő két felkelőt, Kerekes Máriát („Kócos”) és „Szőkét” egy autóból lelőtték. Társaik a tettesek keresére indultak, de nem találták meg az orvlövészeket.

A Kisfaludy utcai „Különleges Csoport”

Október 28-án Fáncsik György anyagellenőr a tűzszünet kihirdetése után jelentkezett a VIII. kerületi rendőrkapitányságon (Víg utca 36.), hogy részt vállaljon a rend fenntartásában. Timár István rendőrőrnagy és Ujvári József felkelő eligazítást tartott az önkénteseknek. A rendőrök őt bízták meg egy nyolc-tíz fős csoport irányításával, mivel neki volt érettségije. Ezenkívül még négy-öt hasonló létszámú civil csoportot is felállítottak, majd a VIII. kerületet részekre „osztották”, és mindegyik egységnek meghatározták a működési területét. A fegyverek felvétele után kiállították igazolványokat. Szó volt a rendszeres anyagi juttatásról is.

Másnap Timár rendőrőrnagy egy megbízólevéllel is ellátta Fáncsikot, amellyel csoportja (köztük több sorkatona) az egész ország területén megállíthatott (esetleg lefoglalhatott) élelmiszer-, és más szállítmányokat. Elhelyezésre a rendőrkapitányság épületében nem volt lehetőség, arról a csoportoknak kellett gondoskodni. Fáncsikék a járőrözési körzetükben a Kisfaludy utca 28/b-ben találtak bázishelyet. Ugyanis az itteni házmesterné fia, Weinhardt Vilmos, aki Fáncsik súlyemelő sporttársa volt, behívta a fegyvereseket. (Weinhardt – ahogy már említettük – az épületben, az V. emeleten lévő Kasza-csoporthoz tartozott.) A két „alakulat” nem fuzionált, mivel Fáncsik ragaszkodott egy önálló csoport megalakításához. Kaszáék átengedték a jövevényeknek az addig konyhának és ebédlőnek használt Kézműipari Vállalat földszinti helyiségét. A VIII. kerületi rendőrkapitánysággal mindvégig kapcsolatban maradva, Fáncsik („Vadászkalapos”) megkezdte az ún. „Különleges Csoport” szervezését. A környékről, de főleg Kasza János jóváhagyásával az ő köréből toborzott fiatalokat. Innen került át többek között Debrei István, akit parancsnok-helyettesnek jelölt ki, továbbá „Francia Robi” és „Bányász Laci”, majd november 1-jén Gyűrű András. Ekkoriban Koncz Tibor, a 14 éves hentesinas, majd Válik László honvéd tizedes is csatlakozott hozzájuk rajával. A katonák Pobjedájukat a csoport rendelkezésére bocsátották. Fáncsik három tíz fős rajt szervezett, amelynek vezetői Debrei, egy újpesti orosz tolmács és Válik voltak. A tizedes osztagát főleg a saját katonatársai alkották. A rendőrkapitányságon Fáncsikéknak egy katonai tanácsadót is ígértek. Fáncsik egy Lakatos nevű főhadnaggyal, az egészségügyi részleg vezetőjével tartotta a kapcsolatot, aki csoportja felruházásában segített. Nem tudjuk, hogy a rendőrkapitányságról érkezett csapatból hányan maradtak Fáncsik mellett. A körülbelül 30 fős csoport többi tagjáról alig tudunk valamit. A fegyverszünet napjaiban nyilvánvalóan tovább duzzadt a csoport létszáma.

A két Kisfaludy utcai felkelőcsoport együttesen vett részt a Budapesti Pártbizottság székházának október 30-i ostromában. Az épületet főleg ÁVH-sok védték, közülük többen sorkatonák. Valószínűleg a szakadatlan lövéseket hallva, a Kisfaludy utcai parancsnokok riadóztatták a fegyvereseiket és az állandó őrség kivételével – gépjárművekkel vagy gyalog – szinte valamennyien a Köztársaság térre siettek és bekapcsolódtak a harcba. Bár a lövedékek mindkét félnek komoly veszteségeket okoztak, tudomásunk szerint a Kisfaludy utcaiak épségben kerültek ki a csatából. A védők a kora délutáni órákban kilátástalannak ítélték az ellenállást, és letették a fegyvert, miután az ő támogatásukra kiküldött öt honvédségi harckocsi tévedésből ellenük fordult és tűz alá vette az épületet. Ezt követően a nagyszámú tömeg a felkelők egy részével több államvédelmistát és honvédtisztet meglincselt, ebben – a periratok szerint – Tóth Tibor és Gyűrű András is részt vett.

Keveset tudunk arról, hogy a Kisfaludy utcai „Különleges Csoport” milyen kapcsolatot létesített a környező fegyveresekkel. Nem sokkal a bázis kialakítása után Fáncsik összetűzésbe került a Práter utcai felkelők vezetőivel, mivel a „Vadászkalapos” a VIII. kerületi rendőrkapitányságon kapott igazolásával megszerezte a Honvédelmi Minisztérium által a Práter utcai iskolába irányított fegyverküldeményeit. A Práter utcaiak Fáncsikot átvitték a szálláshelyükre, de végül elengedték, amikor a nemzetőrség szervezésére hivatkozott.

Állítólag Antalóczi Sándor „Doki” rá akarta bírni Fáncsikot, hogy fuzionáljon a Corvin köziekkel, de ő ragaszkodott a Víg utcai kapitányság irányításához. Más forrás szerint „Gyuri az irányítást a Corvinból kapta, ahol Iván Kovács volt a főparancsnok”. A csekély számú és egymásnak ellentmondó adatok ismeretében az a legvalószínűbb, hogy a fegyverszüneti időszak második felétől a „Különleges Csoport” már erősebben kötődött a corvinista vezetéshez, mint a rendőrkapitánysághoz.

Hogy mitől lett „különleges” ez az egység, abban megoszlanak a források. Más csoportokban (például a Práter utcaiaknál) a különleges részlegek feladata a Rákosi-rendszer bűnöseinek kézrekerítése volt. A Kisfaludy utcai „különlegesek” a rendelkezésünkre álló adatok többsége szerint legfeljebb csak elvétve hajtottak végre házkutatásokat, előállításokat. A „nem különleges” Kasza-csoport lényegesen több ÁVH-s elleni akciót indított. Fáncsik megfogalmazása szerint egységének az volt a feladata, hogy a Baross, a Kisfaludy, a Víg utca és a József körút körzetében összeszedje a fegyvereket és védje a társadalmi tulajdont. Mindez valószínűnek tűnik, mivel a résztvevők és szemtanúk abban egyetértenek, hogy a parancsnok fő feladatának a rend fenntartását tekintette. Megszervezte az őrséget, és lényegesen nagyobb fegyelmet követelt meg, mint általában más felkelő-vezetők. Mindenfajta fosztogatás ellen erélyesen lépett fel. A fiatalkorúaktól, az illetéktelenektől elkoboztatta a fegyvert. Bevezette a 9 órai takarodót, éjjel nem lehetett elmenni. Italt a bázisra senki sem vihetett be, és megtiltotta azt is, hogy nők tagjai lehessenek a csoportjának. Feltétel volt a büntetlen előélet is (személyi igazolvánnyal nem rendelkezők szintén nem csatlakozhattak hozzájuk). Fáncsik szigora és ordítozó stílusa miatt nem volt népszerű, de nyíltan nem lázadtak fel ellene. Az elintézni való ügyeket ritkán bízta másra, minden felmerülő problémának egyedül akart utánajárni, még azután is, hogy november 2-án torokgyulladást kapott és állandó hőemelkedése volt.

Sokak szerint a Fáncsik-csoport azért volt különleges, mert tagjai lényegesen jobb fegyvereket, felszerelést és ellátást mondhattak magukénak, mint általában a többiek, valamint a nemzetőrségi igazolványuk mellett saját (kékszínű, „K” jelzésű bélyegzővel ellátott) igazolvánnyal is rendelkeztek. Tóth Tibor „őrségi Részleg"-ként és „Különleges Csoport"-ként különböztette meg a két Kisfaludy utcai osztagot. Ezt úgy kell értelmeznünk, hogy a Kasza-csoport a biztonság érdekében őrszemeket állított fel bizonyos stratégiai pontokra, míg a „különlegesek” inkább járőrszolgálatot láttak el, és – mivel kapcsolatban álltak a kerületi rendőrökkel (sőt, Fáncsik valószínűleg a Víg utcai kapitányság forradalmi vezetőit elöljáróinak tartotta) – gyakran segélyhívásra érkeztek.

November 2-án éjjel telefonon mozgósították őket, mivel a Rákóczi téri (Rákóczi tér 2., MDP-helyiség) katonákból álló nemzetőri egység nem tudta féken tartani a velük közös emeleten lévő kerületi vagányokat. Fáncsikék a honvédek segítségével körülbelül egy tucatnyi duhajkodó fiatalt fegyvereztek le és a Práter utcaiak fogdájába vitték őket. A VIII. kerületi Szerelőipari Vállalat fegyveres védelmét szintén a „Különleges Csoport” vállalta az ott dolgozók kérésére, ahogy azt is, hogy az Osztrák Követség épületéből burgonyát szállítanak, és szétosztják a lakosságnak.

Mivel a környéken több fegyveres csoport tevékenykedett, biztonsági okokból kötélkordont húztak a Nap utcában. Ennek a kordonnak a Kisfaludy utcai részét az itteni nemzetőrök őrizték, belülre csak a lakókat engedték be, és azokat, akik tudták a jelszót.

November 2-án az összes corvinista egység parancsnokainak a Práter utcai iskolában tartott értekezletére Fáncsik is meghívást kapott. Késett, de kimentette magát Pongrátz Gergely főparancsnok előtt azzal, hogy fosztogatókat állított elő a bázisán. Négy vétkest át is adott a Práter utcai fogdának. Az értekezleten kiosztották a vitás alparancsnoki tisztségeket, másokat pedig – így Fáncsikot is – megerősítettek pozíciójukban.

Állítólag Fáncsik 3-án este bejelentette, hogy el kell hagyni a Kisfaludy utcai épületet, mert a szovjetek bemérték, és aknatámadás fenyegeti.

A szovjet támadás

November 4-én hajnalban az őrség riasztotta a Kisfaludy utcai nemzetőröket. Nagy zűrzavar támadt, a lakók a pincébe húzódtak, velük tartott egy-két fegyveres is, akik rádiót hallgattak.

Fáncsik a néhány nappal korábban behozott teherautónyi fegyvert kiosztotta a fegyverszünet alatt felduzzadt csoportjának, és parancsot adott a fegyveres ellenállásra. (A ház előtt állt egy kerekes „Maximka”, ezenkívül golyószórókkal, géppisztolyokkal, kukoricagránátokkal voltak felszerelve.) A házban őrség vigyázott arra, hogy a lakók bemenjenek a harcok ideje alatt a lakásokba. Az összes emeleten az ablakoknál lőállást foglaltak el. A harcok részleteiről nincsenek megbízható forrásaink, állítólag az épületben lévő felkelők dél körül felrobbantottak egy szovjet lőszeres gépjárművet. Az egyik lakó szerint a felkelők az ágyújukat a Baross utca felé irányították, s használták a tűzharcban, de miután a ház belövést kapott, nem lőttek vele, és a szovjetek odaérve birtokba vették. A felkelők kézifegyverekkel folytatták a harcot. A „Különleges Csoport” 4-én este 20 óra körül abbahagyta az ellenállást, és az áttört falú pincéken keresztül (a Nap utcában léptek ki az utcára) a VIII. kerületi rendőrkapitányság épületéhez indultak.

A Kasza-csoport Kisfaludy utca 6. számú épületben lévő részlegéhez 4-én 5.30-kor a központi bázisukról harci utasítással egy futár érkezett. Fél órával később Juhász Imre vezetésével az osztag a Mária utca és a Üllői út kereszteződéséhez vonult, ahol a déli órákig csatázott a szovjetekkel. Weinhardt előkészítette a Molotov-koktélokat, Juhász Imre és „Dugó Jóska” ledobta. Géppisztollyal is lőttek a páncélosokra. Velük harcolt Juhász Sándor, valamint Weinhardt két gyáli barátja, Salamon Kálmán és Lajos. Délután a Baross utcai sportpályánál lévő házból vették célba a körúton haladó páncélosokat. (A szembenlévő épületből egy géppuskát is szereztek.) Sötétedéskor a Kisfaludy utcai 6. sz. bázisukra tértek vissza (amely sokkal védettebbnek bizonyult, mint a csoport fő bázishelye) a gyáliak kivételével.

A csoport többi tagja Kasza vezetésével a „Különleges Csoport” két nemzetőrével, Gyűrű Andrással, valamint „Bányász Laci”-val kiegészülve, a Fáncsikék helyén, a bázishelyükről, valamint Práter-Kisfaludy utca kereszteződésénél, az egyik I. emeleti lakásból vették fel a harcot. Itt a szovjetek két ágyúkezelőt is kilőttek, majd a Kisfaludy utca 28/b. épületének sarkát eltalálta egy akna. A közelben lévő felkelők gépjárművel akartak elmenekülni, de a kocsit is szétlőtték. Szerencséjükre személyes sérülés ekkor nem történt.

Egy 14 fős részleg a Nap utca 10-et foglalta el (a kapu zárva volt), és a ház lakóit a pincébe küldték.

A környéken lévő többi jelentős fegyveres csoport tagjainak többsége – a Vajdahunyad utcaiak kivételével – ekkorra már a Víg utcai rendőrkapitányság épületébe, vagy a Jázmin utcai iskolába menekült. Kaszáék a harcok közepette konstatálták, hogy magukra maradtak: „November 4-én eltűnt a Corvin közi a Práter utcai, a Kilián laktanyai parancsnokság. Csak a mi parancsnokságunk, a Kisfaludy utcai parancsnokság tartotta magát.”

Másnap a Juhász-részleg a Baross utca-Nagykörút kereszteződésénél folytatta az ellenállást. ők minden esetben csoportosan együtt vettek részt a harcokban, nem volt senkinek sem egyéni feladata. Juhász Imre parancsnok mindvégig nagyon betarttatta a fegyelmet. Szorongatott helyzetükben Gyűrű András és „Bányász Laci” vállalkozott arra, hogy a Tanácsházára megy segítségért. Ám az itt tartózkodó magyar katonák már a tűzveszély miatt nem engedték vissza őket, le kellett menniük a pincébe. Dél felé azonban a szovjetek megszállták az épületet és a két felkelő a fogságukba esett.

Az „áruló”

Juhász Imre és Sándor, Klenovszky, Weinhardt és „Jóska” 6-án reggel a Kisfaludy utcai parancsnokságra indult, hogy leszámoljon az ott tartózkodó – nem tudjuk okkal, vagy ok nélkül – árulónak vélt 17 éves Farkas Árpáddal („Beszkártos”). Az volt ellene a gyanú, hogy telefonon tájékoztatja a szovjeteket a felkelők hollétéről. Egy másik verzió szerint, amikor Farkas egy ízben őrség-felvezető volt, a vele elindult felkelőtársai eltűntek, és ezért Kasza János parancsnok elrendelte a lefogását.

A Juhász-osztag tartva tőle, óvatosan közelítve, a pincében megtalálta Farkast és Klenovszky valamint Juhász Imre több pisztolylövéssel belelőtt. A lövedékek Farkas gyomortájékát érték. Még maradt annyi ereje, hogy felmenjen (eközben Tóth Tibor állítólag „kíméletből” le akarta lőni, de a többiek lebeszélték erről), azonban a konyhahelyiségben összeesett. Weinhardt Vilmos és Juhász Sándor kézfogással gratuláltak társaiknak, hogy leszámoltak az árulóval. Némi tétovázás után Weinhardtné és a házban lakó Török Ferenc orvos javaslatára Klenovszky két társával az asztalra fektették, az orvos bekötözte. Eközben Farkas Klenovszkyra nézett, akinek az volt a benyomása, hogy felismeri (állítólag már 1955-től ismerték egymást a hírhedt Ilkovics kocsmából) majd a sebesült meg is szólalt: „Kockás, ártatlanul lőttetek agyon, mert nem vagyok áruló”. Juhász Imre ezt hallván, haragosan ráförmedt: „hallgass, mert áruló voltál!” Török dr. Tóth László gyermekorvos segítségével megoperálta, ám nem tudták megmenteni, a „Beszkártos” két óra múlva meghalt. Nincs semmilyen megbízható adatunk Farkas Árpád „ártatlanságára” vagy „vétkességére” vonatkozóan.

E tragikus esemény után Juhászék a környéken ismét harcba szálltak a szovjetekkel, de nem sokkal később a nyomasztó túlerővel szemben tizenöten a Harminckettesek terén lévő épületekbe vonultak (feltételezhetően itt is folytatták a küzdelmet). A csoport tagjai másnapig tartottak ki, 7-én reggel letették a fegyvereket, amelyeket a szovjet katonák később elszállítottak. Ezen a napon Weinhardt Vilmost meglőtték. Miközben két sérült fiatalt bevitt a kapu alá, akik mell-, illetve váll-lövést kaptak, őt is eltalálták a karján. Kórházba szállítás után többször megműtötték, alkarcsontját elvesztette. Az itteni csoportból Hornyák Károly és „Hagymás” is megsebesült.

A Nap utcai osztag szintén 7-éig harcolt. Közülük Wrenn József nevű felkelő halálos sebet kapott. Hárman szenvedtek sérülést, az egyiküket saját társának benzines palackja sebesítette meg. A ház sarkánál lelte halálát egy szovjet katona is.

A Kisfaludy utcai harcok következményeként a szemtanúk 6-8 halottról számoltak be (a már korábban említetteken kívül), az elesettek között volt 2-3 szovjet katona is. Körülbelül egy tucatnyi ház kapott súlyos belövést, több lakás teljesen megsemmisült.

Epilógus

Több felkelő a szovjetek fogságába esett. Arról korábban már volt szó, hogy Gyűrű András és „Bányász Laci” miként került a megszállók kezére. 5-én dél körül másokkal együtt bekísérték őket a Horváth Mihály téri templomba, három nap múlva páncélautón és vonaton elindították őket a Szovjetunióba, húsz napos fogság után, november 26-án szállították haza őket. Kasza János parancsnokot – aki a Baross utcában harcolt – szintén elhurcolták a szovjetek, további sorsa ismeretlen.

Tóth Tibor a Rákóczi téren folytatta a harcot, amíg meg nem sebesült, olyan súlyosan, hogy a kórházban amputálni kellett az egyik lábát.

A Víg utcába menekült „különlegesek” közül csak Fáncsikot és Debreit tudjuk azonosítani. Fáncsik november 5–6-án átvette Pongrátz Gergelytől a „Corvin ezred” főparancsnokságát, majd 6-án este a mintegy 300 főnyi corvinista élén megindult nyugat felé, ám 9-én Tarjánnál szovjet páncélosok szétszórták az egységüket. Másnap Fáncsikot, Debreit 12 társukkal Környénél bekerítették a szovjet-magyar csapatok. A felkelő-parancsnok azonban még ekkor sem adta meg magát, de a harcban átlőtték az egyik lábát. A kórházi kezelés után a szovjetek őrizetébe, Debrei pedig a debreceni megyei börtönbe került.

Ezután már beindult a kádári megtorló gépezet. Az év végéig letartóztatták a Kasza-csoport három tagját, majd 1957 elején további kettőt. 1958. április 24-én Pék Sándor tanácsa Klenovszky Istvánt halálra, Weinhardt Vilmos 8, Juhász Sándort 7, Gyűrű Rozáliát 2 évre ítélte. A Cieslár Viktor-vezette II. fokú bíróság október 2-án mindössze Gyűrű büntetését mérsékelte 8 hónappal. Klenovszkyn 1958. október 4-én végrehajtották az ítéletet. Szepesi Ferenc ügyét már az első fokú bíróság elkülönítette, őrá 1959 szeptemberében 5 éves börtönbüntetést szabtak, de fél év múlva egyéni kegyelemmel szabadult. Weinhardtot és Juhász Sándort a nagy amnesztia idején engedték ki.

A Kisfaludy utcaiak másik négy fős csoportját egy kilenc főnyi „pót Köztársaság téri”-perben szerepeltették. A Tutsek-tanács 1959 augusztusában Fáncsik Györgyöt, Tóth Tibort, Debrei Istvánt halálra, Gyűrű Andrást életfogytiglanig tartó börtönbüntetésre ítélte. (A többi öt volt VII. kerületi és corvinista felkelő közül még négyen kapták a legsúlyosabb büntetést.) 1959. december 18-án a Borbély-tanács Debrei ítéletét életfogytiglanra változtatta. Tóth Tibort négy nappal később, Fáncsikot 1960. január 3-án végezték ki. Nem tudjuk, hogy Debrei és Gyűrű meddig raboskodott.

A Kisfaludy utcaiak közül Lázár Viktort Simor Pál tanácsa 1959 áprilisában jogerősen két évre, Weinhardt Jánosnét Lakatos Imre tanácsa 1958 augusztusában jogerősen fél évre ítélte.

A fiatal Bányai Csabát már 1956. november 8-án őrizetbe vették és kihallgatták, majd szabadon engedték. Később már hiába próbálták beidézni, mivel még novemberben szüleivel együtt „Nyugatra szökött”. Koncz Tibort is elfogták, de a 14-15 éves fiú ellen nem kezdeményeztek eljárást. Simon Máriát 1957 elején, Faith Mártát 1958 júliusában internálták. Simont két hónap múlva kiengedték, de kitiltották Budapest és Pest megye területéről, és rendőri megfigyelés alá helyezték.

A Kisfaludy utcaiak egy része még 1956 november-decemberében emigrált, köztük a már említett Bányai Csabán kívül Juhász Imre, Török Ferenc dr. „Francia Robi” és valószínűleg „Bányász Laci”. További sorsukról semmit sem tudunk.