Heti Világgazdaság, 33. évf. 2011. 24. sz. 36. p.

Figyelő, 52. évf. 42. sz. 43. p.

Standeisky Éva: Besúgók a disszidáltak között

Azok a diákok, akik 1956-ban a szabadságvágytól hajtva vagy/és a megtorlástól félve kényszerűen elhagyták hazájukat, az emigrációban országonként egyesületbe tömörültek, s 1957-ben létrehozták csúcsszervüket, a Szabad Magyar Egyetemisták Szövetségét, amelynek a könyv szerzője, Várallyay Gyula 1959 októberétől 1960 októberéig elnöke volt. A szervezet tíz év után feloszlott.

Várallyay a Műszaki Egyetem hallgatójaként maga is részese volt az ötvenhatban történteknek, s az emigrációban sokat tett a forradalom emlékének megőrzéséért. Korábban két kiadásban is megjelent könyvében, a Tanulmányútonban ennek a szervezetnek a történetét mutatta be nagy érzékenységgel, az elérhető források mélyreható elemzésével. E könyve lezárásakor több kérdőjele maradt. Nem tudott például magyarázatot találni a MEFESZ - Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége: erre változott az 1961-es közgyűlésen a régi elnevezés - 1965-1966-os fiaskójára, amely végül is a diákcsúcsszerv megszűnéséhez vezetett. Később lehetősége nyílt kutatni az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában, ami azzal a keserű felismeréssel járt, hogy a magyar állambiztonsági szervek ügynököket építettek be a MEFESZ demokratikusan, titkos szavazással választott vezetőségébe. Már előző könyvében is élt a gyanúperrel: talán a hazai szervek aknamunkája, bomlasztó igyekezete is oka lehetett a szervezet megszűnésének. Amikor kiderült, hogy a legfőbb vezetők között több besúgó is volt, feltételezése bizonyossággá változott.
Adatgazdag, árnyaltan elemző könyvéből azonban az is kiolvasható, hogy a hatvanas évek közepének világpolitikai légköre, a hidegháború enyhülési folyamatának felgyorsulása eleve erodálta ötvenhat emlékét, s felértékelte a Kádár-rezsimet. Azok a fiatalok, akik nem tudtak beilleszkedni a számukra mindig idegennek maradó nyugati világba, akiket gyötört a honvágy és vágytak családjuk, barátaik után, egyre inkább úgy ítélték meg, hogy a hazatérés számukra elfogadható alternatíva. Az otthoni anyagi gyarapodási lehetőségeket látva és a diktatúra lazulásának jeleit tapasztalva úgy gondolták, hogy a szabad, de elidegenítő kapitalista világ talán még messzebb van az ötvenhatban általuk óhajtott demokratikus szocializmustól, mint a Szovjetuniótól függő hazájuk.

A könyv emigrációtörténet. Az emigránslétről nekünk, magyaroknak sajnos gazdag tapasztalataink vannak. A hontalanok, a számkivetettek az idegen környezetben elkeseredetten élik meg, hogy azok a körülmények, amelyek távozásra kényszerítették őket, megváltoztak, de ami helyettük létrejött, nem felel meg annak a politikai felfogásnak, azoknak az eszméknek, amelyek miatt hazájukat elhagyták. Azzal is számolniuk kell, hogy befogadóik együttérzése évről évre lanyhul, ami anyagi támogatásuk csökkenésével, esetleges megszűnésével jár együtt.
Az elszigeteltség, az érdektelen környezet táptalaja az emigrációs kórnak, a gyanúsításoknak, viszályoknak és veszekedéseknek. A MEFESZ az évek során egyre inkább balra tolódott - ezt jelzi a névváltoztatás is -, s ennek megfelelően kereste a nyíltan vállalható kapcsolatot az enyhülő Kádár-rezsimmel. A szervezetben nem mindenki értett ezzel egyet, s az emigráció jobboldaláról is egyre élesebben támadták a „megalkuvókat".

Az emigrációs MEFESZ háttértámogatója a Szabad Európa Bizottságon keresztül az amerikai titkosszolgálat, a CIA volt. A magyar állambiztonság a hatvanas évek első felében regenerálódott: iszonyú apparátusát immár az emigrációs szervezetekre, köztük az emigrációs magyar diákok szervezetére is kiterjesztette. A magyarországi hivatalosságoknak jól jött, hogy a MEFESZ bomlasztásával borsot törhettek az ötvenhatról egyre inkább elfeledkezni látszó amerikaiak orra alá. Az emigrációs MEFESZ-re a fentiektől függetlenül is a lassú halál várt: tagjai kiöregedtek, szétszóródtak. Volt, aki hazajött. Ez utóbbiak között voltak a vezetőségnek a magyar titkosszolgálat által beépített ügynökei is, akiknek a portréja a könyvben elsősorban a belügyes iratokból vett bőséges idézetekből rajzolódik ki.

Mióta bővültek a kutatási lehetőségek az állambiztonsági iratokat őrző magyar levéltárban, divattéma lett az ügynökök leleplezése, tevékenységük feltérképezése. Több olyan színvonalas publikáció is megjelent azonban - közülük Szőnyei Tamás és Gervai András számomra különösen érdekes könyvét emelném ki -, amely történelmi összefüggésbe ágyazva, a beszervezettek motivációinak megértésére is törekedve vizsgálja az ügynökproblémát. Várallyay könyve is ezek közé tartozik. 

Élet és Irodalom, 55. évf. 2011. 36. sz. szept. 9. 20. p.
http://www.es.hu/standeisky_eva;besugok_a_disszidaltak_kozott;2011-09-07.html