___Ezt írták az „Ez a divat” sátorról___Vissza
Ezt írták az „Ez a divat” sátorról
Sziget Fesztivál 2005 – Ez a divat! Öltözködés, életmód a hatvanas évek Magyarországán
Az 1956-os Intézet és a Magyar Nemzeti Múzeum sátra a Civil Szigeten Minden érdeklődőt szeretettel várunk!



Trencsényi Zoltán: Hátizsákos csapatok támadásban

A tévések vállról indítható kamerákkal és nagy, szőrös mikrofonokkal ácsorognak az úgynevezett K hídon, pontosan úgy, mint tizenhárom éve mindig. Várják a pillanatot, amikor a pólós, hátizsákos szabadcsapatok birtokba veszik a Hajógyári- szigetet, hogy aztán egy héten át elmerüljenek a Sziget Fesztivál programjaiban. Fél tizenkettő van, a fiatalok még nem jöhetnek, a tévések és a fotósok várnak tehát, az újságírók jegyzeteikkel babrálnak.

Esemény híján ezek egyelőre csak adatokat tartalmaznak, a tizenhárom évvel ezelőttiekhez képest egyébként felfoghatatlanokat. Akkoriban a két színpad épp csak tucatnyi programját felettébb karcsú összegből kellett a szervezőknek kihozniuk, ma a Sziget Fesztivál költsége 1,85 milliárd forint, amely olyan horribilis, hogy az embernek hirtelen a számok után írt nullákon is el kell gondolkodnia. Igaz, a korabelihez képest a nézőszám is elképesztő, tavaly 370 ezren látogattak ki, az idén ez elérheti a 400 ezret, elővételben elkapkodtak 25 ezer hetijegyet.

Kiderül: csak fél egy tájban engedik be a nézőket, így tehát marad egy óra, hogy a tévések, fotósok és az újságírók körbesétáljanak a területen. A vészjósló hírekkel ellentétben nem úszkálnak aranyhalak és vadkacsák a nagyszínpad előtt, és az esőzéseknek már csak itt-ott maradt nyomuk. Igaz, a helyükre kerültek a méhsejt alakú műanyag járólapok is, valamint még a nyitás előtti pillanatokban is dolgoztak a földgépek; talán a Hanság lecsapolásán sürögtek utoljára ennyien. Sétálunk az egyelőre épülő színpadok, civil sátrak, kocsmák között, a jelek szerint megint ezerarcú lesz a fesztivál. Nyomulnak a multik, a bankok, a mobilcégek, van néhány kisebb méretű Tesco áruház is, de azért még tartja magát a Túró Rudi, a lángos és a kakaós csiga. Vannak meglehetősen neccesnek látszó programok, ilyen például a Jó ebédhez cool a nóta fantázianevű rendezvény, a Fővárosi Bíróság úgynevezett „Bújj bele a Gonosz Mostoha (így nagy G-vel és nagy M-mel) bőrébe, és védd meg jogaidat Hófehérkével szemben” akciója, de alighanem a Magyar Országgyűlés, valamint a rendőrség igen fiatalosan „Yard”-ra keresztelt sátrát is meglehetősen testidegennek találják majd a szigetelők. A koncerteken kívül biztosan tetszeni fog viszont az 1956-os Intézet és a Magyar Nemzeti Múzeum „Ez a divat” című, retró hangulatú szabadtéri fotókiállítása, vagy a krisnások Valóságshow sátra, amelyben bárki átélheti az ő mindennapjaikat. Fél egykor aztán ismét irány a K híd, ahol nagy rikoltozás közepette végre rászabadulnak a fiatalok a szigetre, hogy a keddi Illés-koncert után (amely aztán tényleg az utolsó, ne tessék vitatkozni!), elkezdődjön az egymásba mosódó, egyhetes programfolyam, amelyből csak jövő kedden emelik ki a fejüket a fiatalok, hogy rácsodálkozzanak arra: van élet a K hídon túl is.

Népszabadság, 2005. augusztus 10.



Nők Lapja, 2005. augusztus 10.
http://www.mult-kor.hu/cikk.php?article=10455

http://www.ma.hu/page/cikk/k/0/127289/1

http://www.kultura.hu/culture/exhibition/news/D999_news_12110.html
Szemere Katalin: Beszélő könyvek és a fröccsöntött filmes díj

EU- és eü-sátrak sorakoznak a Civil Szigeten. Ez így egy kicsit túlzás, mert ezeken kívül van még például vállalkozássegítő, jogismereti, valamint a munkanélküliséggel, a divattal, az egyházakkal, az erőszakkal, a kisebbségekkel és homoszexualitással foglalkozó, sőt a fegyverkereskedelem ellen szóló sátor is.

Vidó Andreának és csapatának az idén is 350 pályázó szervezet közül kellett kiválasztania a száz "nyertest". Kritérium, hogy a szervezetek ne terjesszenek káros ideológiát, politikamentesek legyenek, és aktív programot hozzanak, tehát ne csak kérdőíveket töltessenek ki.

Bár a szigetezők állítólag meglehetősen tájékozottak sok témakörben, nem árt némi helyben szerezhető pluszinformáció. Sokakat az motivál, hogy bizonyos helyszíneken ajándékot is lehet kapni, és biztosan nagyon vonzó egy csomag reklám papír zsebkendő vagy egy Oscar-díjat formázó, fröccsöntött kulcstartó, esetleg az a mobiltartó, amit a sürgősségi fogamzásgátlás sátránál nyerhetünk.

A krisnások területén ebben az évben is sokan megfordulnak, ami érthető, hiszen itt ingyen adják az ételt. Nemcsak a totón nyerhető nosztalgia-képeslapért, retrokártyanaptárért érdemes megnézni az 1956-os Intézet és a Magyar Nemzeti Múzeum Ez a divat című kiállítását, amely a hatvanas évek módiját csalogatta elő. Láthatók korabeli újságcikkek, hirdetések és fotómásolatok a múzeum történeti fényképtárából.

A borító és saját előítéletei mögé nézhet, aki belép az Élő Könyvtárba. Itt nem a Nagy Könyv show-járól van szó, hanem igazi "beszélő könyvekről". Előítéleteinket sárga pólós hölgyek és urak képviselik, akiket - olvasójegyünkkel - egyórás beszélgetésre kölcsönözhetünk. A témák: vallások, rendőrök, politikusok, BKV-ellenőrök, melegek, alkoholisták, drogosok, egykori bűnözők. Amikor én beiratkoztam, már csak az alkoholista férfi és az alkoholista nő című "kötetek" közül válogathattam.

Civil érzés - nem csak konszolidált külsejű Sziget-látogatóknak A civil roma sátornál napközben a beszélgetések mellett koncert várja az arra tévedőket, este pedig a roma karaoke az önjelölt énekeseket. A filmrajongókat a Szotyi moziba invitálják, a még józan, de mondjuk unatkozó érdeklődőket - és a józanodókat is - pedig különböző kézműves-foglalkozásokra. Lehet batikolni, szőni, üveget festeni, valamint agyagozni. Máshol jógázni, pingpongozni, sörösrekeszt mászni, élőtársasozni, földrengés-szimulálást kipróbálni.

Persze akad itt hely a lelki szennyes kiteregetésre is, a drogok és az alkohol hatásának megismerésére. Már évek óta kedvelt szolgáltatás a rabbi tanácsadása (10 forintért). Nemcsak konszolidált külsejű fiatalok látogatják az angyali türelemmel válaszolgató huszonéves rabbikat, hanem a szigetre "alakított" figurák is. A zsidó sátorhoz érdemes este is elmenni - megnézni a táncolókat. Netán el is vegyülni közöttük.

Kedd délután a Civil Színpadon a Megtartani vagy elengedni, a szerelmi láz utáni perspektívákról lehet például beszélgetni pszichológussal-pszichiáterrel-szociológussal. Aztán szó lesz a munkavállalásról, szkizo-fréniáról, a pszichiáter és betege kapcsolatáról, koncertezik a Malagasy és az Ando Drom. A Zöld Udvar Fair Trade Teázójának témája a párkapcsolat, a szex, a szeretet, a gyűlölet, és mint mindennapi program: az ökológiailábnyom-mérés, jóga és tajcsi.

Ami első látásra kicsit furcsa: mit keres a Szigeten az Országgyűlés. Fesztiválváltozata egyébként azt mutatná be, mi történik a Parlamentben. (Az arra járók véleménye szerint ott, a Kossuth téren nagyban ugyanaz, mint itt, kint a Szigeten: sárdobálás.) A szervezők szerint a Szigeten egyébként szó sincs komoly politizálásról, csak szakmai vita engedélyezett. Ráadásul, ha egy-egy törvényjavaslatról szó esik, mind a négy parlamenti párt képviselője odaül ahhoz a bizonyos kerekasztalhoz.

A Fővárosi Bíróságot is képviselik a civilnél bírák, titkárok, fogalmazók. Soha vissza nem térő alkalom, hogy akár Hófehérke, akár a gonosz mostoha, Jancsi, Juliska, esetleg a boszorkány bőrében pereskedjünk egy-egy mese-esetjátékban.

Népszabadság, 2005. augusztus 16.





Polgári Olívia + NM: Civil War IV.

Napi kalandozásaink a Civil Sziget sátrai között: ENSZ Menekültügyi Sátor, FARE - Football Against Racism in Europe, "Ez a divat" - az 56-os Intézet Sátra

Utunkat kissé bizonytalanul kezdtük, de nem szaroztunk sokat; ráböktünk egy sátorra, és elindultunk. Egy kedves fiatalember fogadott minket az ENSZ Menekültügyi Sátránál. A szervezet a menekültek jogaiért küzd, segélyekkel támogatja őket, s próbál minden lehetséges fórumon megszólalni, a közvélemény számára feltárni ezt a problémát.

Az ide látogatókat olyan programok várják, mint például tesztkitöltés ajándékokért cserébe, speciális társasjáték és térkép-puzzle, fotó- és poszterkiállítás, olvasó- és beszélgetősarok. Mi kitöltöttünk 1-2 tesztet, melyekből kiderült például, hogy a világon élő menekültek többsége nő és gyermek, hogy Amerika egy tucatnyi államában még ma is törvényileg büntetendő a homoszexualitás, vagy hogy Magyarországon 10 menedékkérőből átlagosan 1 kap menekültstátuszt, ami a korábbi adatokhoz képest is növekvő arányt mutat, s ezeknél sokkal komolyabb és véresebb dolgokat is megtudtunk, de döntsétek el ti, hogy kíváncsiak vagytok-e ezekre a tényekre.

Persze a teszt kitöltése után rögtön kiderült, nem vagyok egy menekültügyi szakértő. De nem is ez a lényeg, hanem, hogy ismét nem egy elvetendő társadalmi méreteket öltő témáról van szó. Nehéz elképzelni, milyen lehet mondjuk egy háborúban élő ember helyében, aki a biztos halál helyett a cseppet sem biztonságos bizonytalant választja, legyen az egy másik otthon, egy másik ország, vagy akár egy másik kontinens. Aztán az sem biztos, hogy viheti magával a családját, ha egyáltalán van neki, nem tudja mi, vagy ki vár rá, megkapja-e a menekültstátuszt, vagy egy újabb strigula kerül a papírjaiba, és folytathatja útját az ismeretlenbe. Csak az a hihetetlenül erős életösztön hajtja. Egy biztos; erről és az ezekhez hasonló dolgokról minél többet kell beszélni, foglalkozni, mert maguktól nem oldódnak meg. Bővebb információ: http://www.unhcr.ch

Idén a Menekültügyi Sátorral egy fedél alatt kapott helyet a Mahatma Gandhi Emberi Jogi Egyesület és a FARE - Football Against Racism in Europe. Szervezőjük elmondta, hogy a FARE jelenleg Kelet- és Közép-Európára koncentrál, és 1994-ben az EU több országa után Magyarországon is létrehozták egyedülálló kezdeményezésként az országban élő menekültekből álló African Star futballcsapatot. Érdemes megemlíteni, hogy az African Allstars FC már 2004-ben ezüstérmes lett a Mondiali Antirazzistin, a szlovákiai kluboknál játszó roma labdarúgókból álló Roma FC pedig megnyerte a Matthias Sindelar emlékére rendezett 2003-as bécsi bajnokságot. Bővebb információ: http://www.farenet.org, http://www.gandhi.ini.hu

A tavalyi évvel ellentétben immár egész héten keresztül látogatható az 56-os Intézet és a Magyar Nemzeti Múzeum közös sátra, akik gondolva a helyszín sajátosságaira „Ez a divat” címmel mutatják be az arra tévedő Sziget-látogatóknak az 50-es és 60-as évek könnyedebb oldalát. Külön érdekesség, hogy a kiállításon nem olcsó színes másolatokat, hanem eredeti, nagyított papírképeket láthatunk, illetve egy sikeres tesztkitöltés után a következő nyereményekből: egy 60-as évekbeli szalvétagyűjteményből darabjaiból (minden idők uniszex ovis hobbija!), és ma már korosodó színészek hamvas fotóiból mazsolázhatunk.


E sorok írójának ugyan nem sikerült elnyernie a 13+1-es találatért járó, a „Szovjet film ünnepe, 1960” feliratú szalvétát, még csak egy fotót sem kapott, de ez nem is csoda, hiszen a berlinerkendőről is csak Kennedy ugrott be neki, és szégyenszemre a 60-as évekbeli öltönydivatot is 3-sorosra tippelte. Egy hűsítő jaffa-szódára viszont megvendégelték, és megtudta, hogy a tejkaramellát anno a „Finom, tápláló, olcsó” szlogennel hirdették.
Bővebb információ: http://www.rev.hu

http://www.sziget.hu/fesztival/beszamolok/68594.html

Egyéb médiamegjelenéseink: m2 Kultúrház, Fiksz Rádió, Duna Televízió, Budapest TV, BBC magyar adása, Első Pesti Egyetemi Rádió

Fotógaléria a sátrunkról
Ismertető az „Ez a divat” sátorról
Keressük a plakáton szereplő kislányt!
Virtuális kiállítás a Civil szigeten lévő fotóinkból
Ez történt tavaly a Szigeten!

Kérjük írja meg véleményét, javaslatait.
Copyright © 2000 National Széchényi Library 1956 Institute and Oral History Archive
Utolsó módosítás:  2006. szeptember 18. hétfő

Keresés a honlapon