|
 |
Géczi József (1930-1958) |
|
|
|
|
|
Budapesten született 1930-ban, háromgyermekes családban. Édesapja a Nyugati pályaudvaron dolgozott rakodómunkásként, óvónő édesanyja takarítást is vállalt. 12 éves korától a nagyszüleinél nevelkedett mostoha körülmények között. Rákoskeresztúron három polgári osztályt végzett, majd a Körting gépgyárban lakatos tanulónak jelentkezett, de 1944 októberében a háborús események miatt kimaradt. 1945-46-ban alkalmi munkákból élt, 1949-re kitanulta a kárpitos szakmát, de ilyen munkát nem kapott. Kabinos lett a Dagály strandon, majd 1950 januárjában kocsitisztító az Utasellátó Vállalatnál. Az év szeptemberében két társával ki akart szökni Ausztriába, ezért két és fél évre ítélték, de büntetéséből jó munkájáért és magaviseletéért öt hónapot elengedtek. 1953 januárjától az Angyalföldi Vasszerelvény gyárban dolgozott előbb segédmunkásként, 1954-től pedig szakmunkásként. 1954-1956 között a sztahanovista, a Kiváló Dolgozó és a Szakma Kiváló Dolgozója kitüntetéseket kapta. Orvosi előírás miatt a fizikai munkát abba kellett hagynia, "meós"-ként tovább alkalmazták 1600 Ft-ért. 1953-ban megnősült, örökbefogadtak egy gyermeket. Az angyalföldi Mautner Sándor utcában lakott.
1956. október 24-én a gyár igazgatója és párttitkára kérésére a gyárban, a munkásőrségben maradt 26-27-ig. Ekkor néhány munkatársával a Vasas Szakszervezet székházába ment, hogy bemondassák a rádióba: üzemük október 29-én felveszi a munkát. Később, amikor meglátta a harcot a körút és a Baross utca sarkán, megbánta, hogy bemondatta a munkafelvételt. "Úgy gondoltam, sok ember életét kockáztatjuk a bemondással" - mondta 1957-ben a vizsgálati fogságában. Amikor visszament a gyárba, egyik munkatársa hazaárulónak nevezte. "Igazat adtam neki [...] úgy gondoltam, hogy fegyveres harcban veszek részt, jóvá tudom tenni hibámat. [...] Felháborodásom oka, a rádió hazug híradása volt, hogy vége van a fegyveres harcnak. Harcomat az orosz csapatok ellen akartam folytatni, mert csak így láttam biztosítva a magyar függetlenséget. Bíztam a Nagy Imre-kormányban, programjában, munkástanácsok működésében. Hittem a nemzeti kommunizmusban." A Baross utcai felkelők bekísérték a Kisfaludy közbe. Először az ott lévő orvosnak segédkezett a kötözésben, majd megszervezte a környéken lévő halottak összeszedését, eltemetését. A fegyverszünet időszakában a parancsnokságon dolgozott, részt vett a gyógyszerek beszerzésében, a külső őrség megszervezésében. Küldöttségeket kísért át Maléter Pál ezredeshez a Kilián laktanyába. Ezután Malétertől kapott feladatokat: felkereste a Kossuth Lajos tüzértiszti iskola laktanyáját, hogy a két honvédségi intézmény között kapcsolatot teremtsen. Egy tehergépkocsi tetejéről nagyhatású beszédet tartott több száz fős hallgatóságnak, ennek hatására leváltották a tiszti iskola vezetőit, megválasztották a forradalmi tanácsot, fegyvereket, lőszert küldtek a Corvin közbe. November 3-4-én éjjel ügyeletesi beosztásban volt, ő vette át a telefonüzeneteket, ő jelentette a parancsnokságnak a szovjet támadást. Ezzel a hírrel egy főhadnaggyal elküldték a Parlamentbe Nagy Imréhez. A Kossuth Lajos tér környékén lévő nagyszámú harckocsi miatt visszafordult, de csak a Baross utcáig jutott el, ahol egy fegyveres parancsnok az újpesti városházához küldte egy üzenettel. A fegyveres ellenállásban nem vett részt. A munkahelyén november 24-én titkos szavazással megválasztották a munkástanács tagjává.1957. június 24-én letartóztatták. A forradalmat ekkor lényegesen kedvezőtlenebbül ítélte meg, mint amikor résztvevője volt: "...Elősegítettem azt, hogy Budapest egy része súlyos károkat szenvedett, és ezt a kárt a magyar dolgozóknak okoztam. Abban az időben a forradalom vezetőit becsületes, jószándékú embereknek tartottam. Mióta letartóztatásban vagyok, azóta tudtam meg, hogy azok az emberek, mint például Iván Kovács, Pongrátz Gergely nem a munkások köréből származik, hanem földbirtokos gyermekek. Maléterről tudom, hogy ludovikás tiszt. Nekünk azt mondták, hogy partizánparancsnok volt a II. világháború alatt. A forradalom tisztaságában én hittem. Az ellenkezőjéről akkor kezdtem gondolkodni, amikor az újságokban a kegyetlenkedésekről olvastam. A Tóth Ilona-esetről. Amikor láttam az Így történt című filmet. Végleg meggyőzőtt az, amikor a zárkában egy olyan fiúval kerültem össze, aki a Corvin közben harcolt, és itt KÖZÉRT-ek és üdülők fosztogatásáért volt bent. Ezt ő mesélte el nekem. Bűnösnek érzem magam azért, mivel én is az ellenforradalmárok között voltam akkor. Bár nem tudatosan, de mégis a dolgozó nép ellen cselekedtünk." 1957. december 30-án a Halász-tanács életfogytiglanra ítélte. Az ítéletet 1958. november 7-én Borbély János elnökletével a II. fokú bíróság halálbüntetésre súlyosbította. A kegyelmi kérvényt egyhangúlag elutasították. November 11-én végrehajtották az ítéletet.
Forrás: Géczi József pere BFL 7106/57. |
|
|
|
|
|
|
|
|
