Az 1955-ös államszerződés hatálybalépésétől viszont a Varsói Szerződés szabályozta a katonai jelenlétet. Akkortól mintegy négy hadosztálynyi erő tartózkodott az országban.³

Október 23-án Andropov nagykövet⁴ észlelte, hogy Budapesten "a helyzet rendkívül veszélyes", és telefonon kérte a hadsereg beavatkozását⁵ , majd ennek előkészületeit Hruscsov, az SZKP KB első titkára⁶ megtárgyalta Gerő Ernővel, az MDP első titkárával⁷ . Ekkor Zsukov honvédelmi miniszter⁸ parancsot kapott Budapest megszállására. (A többi városban és a falvakban nem látszott ilyen fenyegetőnek a helyzet.⁹ )

24-én hajnali 2 és 4 óra között minden irányból a fővárosba érkezett egy összességében csaknem hadosztálynyi szovjet alakulat: 6000 katona, 290 harckocsi, mintegy 120 páncélozott szállító harcjármű és 156 ágyú.¹⁰ Az "ellenforradalmi lázadás" letörésére elsősorban a Lascsenko altábornagy¹¹ által vezetett, Székesfehérváron állomásozó Különleges Hadtest kapott utasítást.

Már ekkor nyilvánvalóvá vált, hogy ezúttal nem válik be a legfelsőbb politikai vezetés erődemonstrációra alapuló stratégiája.¹² A szovjet-magyar politikai és katonai vezetés nem számított rá, hogy Budapesten komoly ellenállással kerül szembe. Hamar kiderült, hogy az elégedetlenkedők nem érik be a szovjet emlékművek ledöntögetésével. A páncélos járművek az utcai harcokban viszonylag könnyen sebezhetővé váltak.

Kilőtt szovjet páncélos

Ez a haderő kevésnek bizonyult, noha a középületek nagy részét ellenőrzése alatt tartotta. 25-én megérkezett Budapestre három új hadosztály a Szovjetunióból és Romániából, 20 000 főnyi összlétszámmal.¹³ Súlyos harcok és komoly veszteségek után, október 30-án a szovjet pártvezetés elhatározta, hogy kivonja csapatait Budapestről. A döntésben a legfőbb szerepet a magyar politikai vezetés megváltozott helyzetértékelése játszotta. A kivonulás feltételeként - a magyar féllel egyeztetve - azt szabták meg, hogy a szovjet katonákat magyarok váltsák fel, és a felkelők az ő kezükbe tegyék le a fegyvert.¹⁴ 30-án a közvetlen harci érintkezésben résztvevő alakulatokat vonták ki, az akció teljes lebonyolítása pedig 31-én a déli órákban fejeződött be. (A szovjet erők utoljára a Parlament környékét hagyták el.¹⁵ ) Több forrás utal arra, hogy a Népligetben és másutt számos páncélos meghúzódott, tehát a kivonulás nem volt teljes.

Ugyanezen a napon azonban - részben a kínai pártvezetés nyomására - Hruscsovék az újabb agresszió mellett döntöttek. Ekkor már a határon folyamatosan szivárogtak be friss szovjet csapatok, Nagy Imre kormányfő¹⁶ tiltakozása ellenére, aki válaszul november 1-jén deklarálta Magyarország semlegességét és a Varsói Szerződésből való kilépését. November 2-3-án, a szovjet manőverek hírére, magyar katonai egységek tüzelőállásokat foglaltak el a külvárosokban és a peremkerületekben; így a Juta-dombnál, a Nagykőrösi és a Határ útnál, Soroksár határában, a Jászberényi és a Kőbányai útnál, a Zalka Máté téren, az Élessaroknál és a Csajkovszkij parkban.¹⁷ A Moszkva által kiszemelt két magyar politikus, Kádár János¹⁸ és Münnich Ferenc¹⁹ másnap már a Kremlbe tartott, miközben a szovjet erők egyre inkább körbezárták Budapestet.

Kádár János

Münnich Ferenc

November 4-én hajnalban Konyev, a Varsói Szerződés főparancsnokának²⁰ harcparancsa alapján megindították a "Forgószél" hadműveletet, amelyben KGB-csapatok is részt vettek, Ivan Szerov²¹ személyes irányításával. A fegyveres ellenállást ismét túlnyomó részben a civil felkelők kísérelték meg.²² A nyugati, illetőleg az ENSZ-segítség csupán illúzió maradt - a hatalmas szovjet túlerő november 11-éig, súlyos pusztításokkal, befejezte Budapest ostromát.²³ Csak 35 év múlva vonult ki végleg, akkor már harc nélkül.

Konyev, Ivan Sztyepanovics

Szerov, Ivan Alekszandrovics

Feljegyzés az SZKP KB elnökség 1956. október 23-ai üléséről²⁴

[Részlet]

Jelen van: Bulganyin, Kaganovics, Mikojan, Molotov, Pervuhin, Szaburov, Hruscsov, Szuszlov, Brezsnyev, Zsukov, Furceva, Sepilov.

A budapesti és az egész magyarországi helyzetről.

(Zsukov, Bulganyin, Hruscsov elvtársak)

Zsukov et. tájékoztatója: Százezres tüntetés Budapesten. [...]

Hruscsov et. szerint a csapatoknak be kell vonulniuk Budapestre.

Bulganyin et. helyesli Hruscsov javaslatát, be kell vonulniuk a csapatoknak.

Mikojan et.: Nagy nélkül nem lehet úrrá lenni a mozgalmon, így nekünk is olcsóbb. Kételyei vannak a csapatok bevonulásával kapcsolatban. Mit veszíthetünk? Végezzék el a rendcsinálást maguk a magyarok. Ha bevonulnak csapataink, elrontjuk magunknak a dolgot. Próbálkozzunk politikai lépésekkel, és csak azután vonultassuk be csapatainkat.

Molotov et.: Nagy útján csak aláássuk Magyarországot. A bevonulás mellett van.

Kaganovics et.: A kormány megdöntése folyik. Nem lehet összehasonlítani Lengyelországgal. A bevonulás mellett van.

Pervuhin et.: Be kell vonulni.

Zsukov et.: Be kell vonulni. A KB Elnöksége egy tagja utazzon oda. Az országban ki kell hirdetni a hadiállapotot, kijárási tilalmat kell bevezetni.

Szuszlov et.: A helyzet különbözik a lengyelországitól. Be kell vonulni.

Szaburov et.: A rend fenntartása végett be kell vonulni.

Sepilov et.: A bevonulás mellett van.

Kiricsenko et.: A bevonulás mellett van. Malinyin és Szerov elvtársakat kell Budapestre küldeni.

Hruscsov et.: Nagyot vonjuk be a politikai tevékenységbe. De egyelőre ne tegyük meg [miniszter]elnökké. Budapestre Mikojan és Szuszlov elvtárs repüljön.

Mikojan, Anasztasz Ivanovics

Szuszlov, Mihail Andrejevics

Mikojan és Szuszlov jelentése az SZKP Központi Bizottságának Budapestről, 1956. október 24.²⁵

[Részlet]

Budán az emberek kisebb csoportokba verődve nyugodtan nézték járműoszlopunk elhaladását - egyesek gondterheltnek látszottak, mások mosolyogva fogadtak bennünket. A városba vezető és a városon belüli utak mindenütt tömve voltak szovjet tankokkal és más szovjet haditechnikával.

Az utcákon a szovjet alakulatokon kívül magyar járőrök is láthatók. Míg Budán nyugalom honolt, Pesten a hídtól kezdve a Honvédelmi Minisztérium épületéig s onnan a Központi Vezetőség épületéig állandóan lövöldözés folyt magános provokátorok, illetve kisebb provokátorcsoportok és a mi géppisztolyosaink és géppuskásaink között. A mieink lőttek többet: az egyes lövésekre sorozatokkal válaszoltak. [...] Az a benyomásunk, hogy főképp Gerő elvtárs, de más elvtársak is túlbecsülik az ellenfél erejét, és lebecsülik saját erejüket.

Magyar címeres tank a Honvédelmi Minisztérium előtt

Szovjet kormánynyilatkozat, 1956. október 30. ²⁶

[Részlet]

A szovjet kormány a szocialista országok kölcsönös biztonságának biztosítása céljából kész megvizsgálni a Varsói Szerződésben részt vevő többi szocialista országokkal az illető országok területén tartózkodó szovjet csapatok kérdését. A szovjet kormány e tekintetben abból az általános elvből indul ki, hogy a Varsói Szerződésben részt vevő egyik vagy másik állam területén, a szerződés összes tagállamai között létrejött megegyezés alapján történik csapatainak elhelyezése és csakis annak az államnak a beleegyezésével, amelynek területén az illető állam kérésére e csapatok tartózkodnak. [...]

A szovjet kormány az egész szovjet néppel együtt mélységesen sajnálja, hogy a magyarországi események vérontáshoz vezettek.

A szovjet kormány a magyar kormány kérésére hozzájárult ahhoz, hogy szovjet katonai alakulatok vonuljanak be Budapestre avégett, hogy a Magyar Néphadseregnek és a magyar karhatalmi szerveknek segítséget nyújtsanak a városban a rend helyreállításához. A szovjet kormány szem előtt tartva, hogy a szovjet alakulatok további magyarországi tartózkodása ürügyül szolgálhat a helyzet fokozottabb kiélesedésére, utasítást adott a katonai parancsnokságának, hogy vonja ki a szovjet katonai alakulatokat Budapestről, mihelyt ezt a magyar kormány jónak látja. Ugyanakkor a szovjet kormány kész tárgyalásokba bocsátkozni a Magyar Népköztársaság kormányával és a Varsói Szerződésben részt vevő más államok kormányaival a szovjet csapatok magyarországi tartózkodásáról.

A népi demokratikus Magyarország szocialista vívmányainak védelme az adott pillanatban a munkások, parasztok, az értelmiség és az egész dolgozó magyar nép legfőbb és szent kötelessége.

Feljegyzés az SZKP KB elnökség 1956. október 31-ei üléséről²⁷

[Részlet]

Tájékoztató a Gomulkával a lengyel és a magyar helyzetről folytatott megbeszélésről.

(Hruscsov)

A Gomulkával Magyarország ügyében (Breszt mellett) tartandó találkozóról volt szó. Magyarországra vonatkozóan Hruscsov et. ismerteti az elképzelést. Felül kell vizsgálni az értékelést, a csapatokat ne vonjuk ki Magyarországról és Budapestről, kezdeményezően lépjünk fel a rend helyreállítása érdekében Magyarországon. Ha kivonulnánk Magyarországról, ez felbátorítaná az amerikai, angol és francia imperialistákat. Ezt gyengeségünknek fognák fel, és támadásba lendülnének. [A kivonulással] pozícióink gyengeségét demonstrálnánk. Pártunk ez esetben nem értene meg bennünket. Egyiptomon felül odaadnánk nekik Magyarországot is. Nincs más választásunk.

Gomulka, W.

Zsukov, Bulganyin, Molotov, Kaganovics, Vorosilov, Szaburov egyetértenek: Ha ez az álláspont támogatásra talál, ha ebben egyetértünk, át kell gondolnunk, milyen lépéseket tegyünk. Meg kell mondani, hogy mi elébük mentünk, de most nincs kormány. Milyen vonalat kövessünk most? Ideiglenes Forradalmi Kormányt kell alakítani (Kádár vezetésével). [Mégis] az a legjobb, ha helyettes lesz. Münnich legyen a miniszterelnök, a honvédelmi miniszter és a belügyminiszter. Ezt a kormányt meghívjuk, mondjuk, a csapatok kivonásáról folytatandó tárgyalásokra, és megoldjuk a kérdést. Ha Nagy beleegyezik, vegyük be miniszterelnök-helyettesnek. Münnich segítséget kér tőlünk, mi segítséget nyújtunk, és rendet csinálunk. Megbeszélni Titóval. Tájékoztatni a kínai elvtársakat, a cseheket, a románokat, a bolgárokat. Nagy háború nem lesz.

Szaburov et.: [...] [Lépésünk] igazolja a NATO-t.

Molotov: A tegnapi döntés felemás volt. [...]

Furceva et.: Mi legyen a további teendő? Türelmesek voltunk, de most túl messzire mentek a dolgok. Úgy kell cselekednünk, hogy mi győzzünk.

Poszpjelov et.: Fel kell használni érvként: nem hagyjuk megfojtani [a szocializmust Magyarországon].

Svernyik et.: Hruscsov et. javaslata helyes.

Feljegyzés az SZKP KB elnökség 1956. november 1-jei üléséről²⁸

[Részlet]

Jelen van: Vorosilov, Bulganyin, Kaganovics, Mikojan, Szaburov, Szuszlov, Brezsnyev, Zsukov, Svernyik, Furceva, Poszpjelov, Konyev, Szerov.

A magyarországi helyzetről. Mikojan, [Szuszlov] et.:

Általánossá vált a csapatok kivonásának követelése. Erősödött a szovjetellenes hangulat.

Mikojan et.: A jelenlegi körülmények között most helyesebb a fennálló kormányt támogatni. Erő alkalmazásával most nem megyünk semmire. Tárgyalásokat kell kezdeni. [Várjunk] 10-15 napot. Ha a hatalom tovább gyengül, akkor döntsük el, mit tegyünk. Magyarországot nem szabad kiengednünk a mi táborunkból. Most ne vesszünk össze a hadsereggel. Ha a helyzet stabilizálódik, akkor majd eldöntjük, kivonjuk-e a csapatokat. Várjunk 10-15 napot, támogassuk ezt a kormányt. Ha a helyzet stabilizálódik, akkor jobbra fordul a dolog.

Szuszlov et.: A politikai helyzet labilis. Egészen közeli a burzsoá restauráció veszélye. A legközelebbi napokban világossá válik a helyzet. Az események spontán, a párt kontrollja nélkül alakulnak. Az MDP-ben szakadás van, a párton belüli harc kikerült az utcára. Nem gondolom, hogy Nagy szervezte a felkelést, de a nevét felhasználták. Nincs biztosíték arra, hogy ez a kormány tartani tudja magát. Csakis megszállással biztosíthatunk magunknak olyan kormányt, amely támogat bennünket.

Szerov et.: A megmozdulásokat alaposan előkészítették. Nagy kapcsolatban állt a felkelőkkel. Erélyes intézkedéseket kell tenni. Meg kell szállni az országot.

Bulganyin et. tájékoztatást ad az 1956. október 31-én hozott határozatról és a kínai elvtársakkal folytatott megbeszélésekről.

Bulganyin et.: Megváltozott a nemzetközi helyzet. Ha nem hozunk intézkedéseket, elveszítjük Magyarországot.

Konyev et.: Budapest a felkelők hatalmában van. Eluralkodott az anarchia. A reakció felülkerekedik. A megoldás: megszállás.

Kaganovics et.: A dolog megvitatása bonyolult volt. A kínaiak álláspontja az volt, hogy ne vonjuk ki a csapatokat. Objektíve - élesen reakciós mozgalom. A párt nem létezik. Nem szabad sokáig várnunk. A reakciós erők támadnak, mi pedig [nem] támadunk.

Furceva et.: [...] Aggódnak, hogy odaadjuk Magyarországot.

Zsukov et.: Nincs ok arra, hogy felülvizsgáljuk az 1956. október 31-i határozatot. Nem ért egyet Mikojan elvtárssal [abban], hogy támogatni kellene a jelenlegi kormányt. Határozott cselekvésre van szükség. Elkapni az összes gazembert. Lefegyverezni az ellenforradalmat. [...]

Szuszlov et.: Most világosabb lett a helyzet. Külön kell választani a becsületeseket.²⁹

Feljegyzés az 1956. november 2-án Kádár János, Münnich Ferenc és Bata István részvételével tartott kibővített ülésről³⁰

[Részlet]

Jelen vannak: Bulganyin, Vorosilov, Kaganovics, Mikojan, Molotov, Szaburov, Szuszlov, Brezsnyev, Münnich, Kádár, Bata elvtársak.

Eszmecsere a magyarországi helyzetről.

[Kádár:] Értékelés. Az értelmiség van az élen, az ellenzékiek: Nagy hívei, a fegyveres csoportok élén: párttagok, Dudás: mérnök. Amikor a felkelés véget ért, beszéltünk a felkelőkkel - ezek munkások voltak - a felkelőcsoportok vezetői³¹ , ők beléptek a koalíciós kormányba - ők ezt nem akarták³² , ők a Rákosi-klikk eltávolítása mellett voltak. A csapatok kivonásáért, a népi demokratikus rendszerért harcoltak. Vidéken: tömegtüntetések, céljuk nem a népi demokratikus rendszer megdöntése volt - sok követelés a demokratizálásra vonatkozóan, és szociális követelések. Ezt eleinte nem láttuk, ellenforradalomnak minősítettük, és ezzel magunk ellen fordítottuk [az embereket] - ők nem érezték magukat ellenforradalmároknak. Személyesen részt vettem egy gyűlésen (tanácskozáson), senki nem akart ellenforradalmat, amikor beszélgettünk a fegyveres csoportok vezetőivel. Ezeken a csoportokon belül ellenforradalmi jellegű fegyveres csoportok alakultak. Meg kell mondani, hogy valamennyien a szovjet csapatok kivonását követelték. [...] A tömegekben nagy a feszültség, élesen reagálnak. Szovjet csapatmozdulatok történtek - felizgatták a kormányt és a tömegeket. A [szovjet] kormány mást csinál, mint a csapatok. Közölték, hogy a szovjet csapatok gépkocsikon átlépték a határt. A magyar alakulatok beásták magukat. Mit csináljanak, lőjenek vagy ne lőjenek? Behívattuk Andropovot. Andropov azt mondta, hogy ezek vasutasok. A magyarok a határról azt táviratozták, hogy ezek [nem] vasutasok. Ezután jött az értesítés, hogy szovjet tankok közelednek Szolnok felé. [...] A kormányban ideges hangulat. Hívattuk Andropovot. Azt válaszolta: átcsoportosítás. Akkor újra jelentették: a repülőtereket szovjet tankok zárták körül. Újra hívattuk Andropovot. Azt válaszolta: a sebesült katonákat szállítják el. Nagy meg volt győződve: támadás készül Budapest ellen. [...] Az egész kormány arra a véleményre hajlott, hogy amennyiben a csapatok tovább nyomulnak előre Budapest felé, meg kell védeni Budapestet. [...] A szovjet kormány magyarázata nem nyugtatta meg őket. [...] A reális veszély: az ellenforradalom netán elsöpri a koalíciós pártokat. Véleményem szerint: van más út. Katonai erővel megtartani Magyarországot. De akkor fegyveres összetűzések lesznek. A fegyveres erővel való szétzúzás vérontást jelent. Mi lesz azután? A kommunisták erkölcsi pozíciója a nullával lesz egyenlő. A szocialista országoknak kárt fog okozni. [...] Az ellenforradalmi erők nem csekélyek. De ez harc kérdése. Ha a rend helyreállítása fegyveres erővel történik, a szocialista országok tekintélye [sérül].

Münnich et.: A helyzet sötét. [...] Magyarországon teljes káosz van. Milyen következménnyel járt volna a csapatok kivonása - ez megfelelt volna a tömegek hangulatának. [...] Az ellenforradalmi elemek terjesztik a szovjetellenes hangulatot. Nemigen lehet bízni abban, hogy politikai harc útján sikerül megbirkózni az eseményekkel. [...]

Bata et.: [...] A kormány tudatosan vagy nem tudatosan a szovjet és a magyar csapatok összeütközését készíti elő. Katonai diktatúrával kell rendet teremteni.

Konyev marsall napiparancsa, 1956. november 4. ³³

Katona, Tiszthelyettes, Tiszt és Tábornok Elvtársak!

Október végén a testvéri Magyarországon reakciós és ellenforradalmi erők lázadást szítottak azzal a céllal, hogy megsemmisítsék a népi demokratikus rendszert, a dolgozók forradalmi vívmányait, és visszaállítsák a régi földesúri-kapitalista rendet.

Az események megmutatták, hogy a volt horthysták aktív részvétele ebben a kalandban a fasizmus újjászületéséhez vezet Magyarországon, és közvetlen fenyegetést jelent Hazánk és az egész szocialista tábor számára. Nem szabad elfelejteni, hogy az előző háborúban a horthysta Magyarország a hitleri Németországgal együtt Hazánk ellen lépett harcba.

A Magyar Népköztársaság kormánya kérésének megfelelően, a szocialista tábor országai között fennálló Varsói Szerződés alapján, amely kötelez minket arra, hogy megtegyük "a megfelelő intézkedéseket védelmi képességük megszilárdításához, népeik békés munkájának megóvásához, garantáljuk területük és határaik sérthetetlenségét, és védelmet nyújtsunk egy lehetséges agresszióval szemben", a szovjet csapatok megkezdték szövetségesi kötelezettségeik teljesítését.

Nem kétséges, hogy a Magyar Népköztársaság munkásosztálya és dolgozó parasztsága támogat minket ebben az igazságos harcban. A szovjet csapatok feladata az, hogy testvéri segítséget nyújtsanak a magyar népnek szocialista vívmányai megvédésében, az ellenforradalom szétzúzásában, a fasizmus fenyegető újjászületésének megakadályozásában.

Megparancsolom: A szovjet csapatok teljes személyi állománya katonai kötelmeinek teljes tudatában tanúsítson állhatatosságot és szilárdságot a parancsnokság által megszabott feladatok teljesítése során. Nyújtsanak segítséget a helyi hatalmi szerveknek a közrend megteremtésére és az ország normális életének helyreállítására irányuló tevékenységükben.

Őrizzék meg a szovjet katona becsületét és méltóságát, erősítsék a testvéri barátságot Magyarország dolgozóival, tartsák tiszteletben nemzeti hagyományaikat és szokásaikat.

Szilárd meggyőződésem, hogy a szovjet hadsereg katonái, tiszthelyettesei, tisztjei és tábornokai becsülettel teljesítik harci kötelességüket.

Zsukov jelentése a magyarországi helyzetről, 1956. november 4. 12 óra³⁴

[Részlet]

Folyó év november 4-én 6 óra 15 perckor a szovjet csapatok megkezdték hadműveletüket a rend megteremtésére és a népi demokratikus hatalom helyreállítására Magyarországon. [...]

A Budapesten harcoló szovjet csapatok a lázadók ellenállásának letörése után elfoglalták a Parlament és az MDP KV épületét, valamint a Parlament körzetében lévő rádióadó-állomást. Birtokukba vettek három, a város keleti és nyugati részét összekötő Duna-hidat, valamint egy fegyver- és lőszerraktárt. [...]

Budapesten a lázadók ellenállásának egyetlen jelentős góca van még, a Corvin filmszínháznál (a város délkeleti részén).³⁵ Az e támaszpontot védő lázadóknak megadásra felszólító ultimátumot adtak át. Mivel a lázadók nem voltak hajlandók megadni magukat, csapataink rohamra indultak ellenük.

A magyar csapatok főbb helyőrségeit körülzárták. Sokan közülük komolyabb ellenállás nélkül letették a fegyvert. Csapataink utasítást kaptak arra, hogy helyezzék vissza beosztásukba a lázadók által leváltott tiszteket, a helyükbe kinevezetteket pedig tartóztassák le.

Csapataink megszállták a magyar repülőtereket, és megbízhatóan lezárták az összes utakat az osztrák-magyar határon, hogy megakadályozzák az ellenséges ügynökök behatolását és a lázadás főkolomposainak szökését.

A csapatok tovább folytatják a kitűzött feladatok végrehajtását, és megtisztítják a lázadóktól Magyarország területét.

Zsukov jelentése a magyarországi helyzetről, 1956. november 4. 21 óra³⁶

November 4-én, a nap folyamán a szovjet csapatok Magyarországon tovább folytatták a települések megtisztítását a lázadók itt-ott még ellenállást tanúsító elszigetelt csoportjaitól. Budapesten csapataink teljes egészében elfoglalták a legfontosabb kormányépületeket, és a lázadók ellenállását lényegében megtörték. A városban az ellenállásnak két góca maradt; a Corvin filmszínház és Buda nyugati részén a Moszkva tér.³⁷

A filmszínházban, amely a szomszédos épületekkel együtt egy egész tömböt foglal el, tankokkal és tüzérséggel megerősített jelentős létszámú felkelő csoport összpontosult.

A csapatok feladata most a szükséges átcsoportosítás végrehajtása, és az ellenállás még meglévő budapesti gócainak teljes felszámolása.

A csapataink által elfoglalt összes helységben katonai igazgatást vezettünk be.

Folyik a lefegyverzett lázadók és magyar katonai alakulatok személyi állományának, valamint a lefoglalt fegyverzetnek és lőszernek a számbavétele.

Zsukov jelentése a magyarországi helyzetről, 1956. november 5. 9 óra³⁸

[Részlet]

A november 5-ére virradó éjszaka a magyarországi szovjet csapatok az elfoglalt városokban helyreállították a rendet, s tovább folytatták a magyar katonai alakulatok s a lázadó osztagok lefegyverzését. [...] Budapesten a lázadók és az oldalukra átállt egyes magyar katonai egységek továbbra is elkeseredett ellenállást fejtenek ki a Corvin filmszínháznál, a Moszkva téren és a BM épületében³⁹ . A város néhány kerületében kisebb lázadó csoportok, amelyek egyes épületekbe vették be magukat, éjszaka tűz alatt tartották az utcákat, és megnehezítették a városban harcoló egységeink kapcsolattartását.

A csapatok folytatják a budapesti ellenállás gócainak felszámolását.

Zsukov jelentése a magyarországi helyzetről, 1956. november 5. 21 óra⁴⁰

November 5-én a szovjet csapatok Magyarországon folytatták kiszabott feladatuk teljesítését: a rend helyreállítását az országban.

Budapesten egységeink harci cselekményeket hajtottak végre az ellenállás beszüntetését megtagadó lázadó csoportok megsemmisítésére.

15 órakor a Corvin filmszínháznál folytatott kétórás tüzérségi előkészítés után megindult a roham e támaszpont ellen. Egyidejűleg csapataink a Moszkva tér körzetében is támadást intéztek a lázadók ellen.⁴¹

A lázadók ellenállását ezekben a körzetekben lényegében megtörtük. A Corvin filmszínház épülete ég. Folytatódnak a harcok, amelyek célja a még visszamaradt, a filmszínház épületének pincéibe befészkelődött csoportok felszámolása.⁴²

A harcokban sok lázadót semmisítettek meg és mintegy 70 főt fogtak el. [...] A csapatok folytatják a város megtisztítását a lázadóktól.

Zsukov, Georgij Konsztantyinovics

Zsukov jelentése a magyarországi helyzetről, 1956. november 6. 9 óra⁴³

[Részlet]

A november 6-ára virradó éjjel csapataink Budapesten folytatták kiszabott feladatuk teljesítését: a rend helyreállítását a városban. 4 órára teljes egészében elfoglalták a lázadók támaszpontjait a Moszkva tér, a Corvin filmszínház és az ettől délre fekvő laktanyák körzetében.

Horthy egykori palotája körzetében mintegy 1500 főnyi lázadót zártak körül.⁴⁴ [...]

Egy lázadó kihallgatásának eredményeképpen (kilétének tisztázása folyamatban van) olyan információk birtokába jutottunk, hogy az egész lázadás legfőbb vezetője állítólag Király Béla, volt horthysta tábornok, aki a lázadók hadműveleteit irányítja. A Magyar Néphadseregben Király 1952-ig egy katonai akadémia parancsnoka volt. Ideiglenesen Grebennyik tábornok, Szerov elvtárs helyettese lett a városparancsnok.

A csapatoknak azt a feladatot adtuk, hogy november 6-án fejezzék be Budapest megtisztítását a lázadóktól, és állítsak helyre a rendet a városban.

Zsukov jelentése a magyarországi helyzetről, 1956. november 6. 21 óra⁴⁵

November 6-án Budapesten harcoló egységeink folytatták a lázadók ellenállási gócának felszámolását Horthy egykori palotája környékén, s tovább folyt más kisebb gócok felszámolása is.

A Corvin filmszínház körzetében mintegy 500 lázadót fogtak el.⁴⁶ Foglyul ejtették Kopácsit, a lázadás egyik vezetőjét, aki azt vallotta, hogy ő volt az ország "forradalmi" bizottságának helyettes elnöke, és hogy Budapesten állítólag 20 parancsnokságot hoztak létre a lázadás irányítására.

Vidéken több helyen bukkantak fel fegyveres lázadó csoportok, amelyek Budapestről szöktek meg, az erdőkben rejtőzködnek és akcióikban bandita eszközökhöz folyamodnak.

A csapatok folytatják kitűzött feladataik végrehajtását.

Zsukov jelentése a magyarországi helyzetről, 1956. november 7. 9 óra⁴⁷

A szovjet csapatok a november 7-ére virradó éjszaka folytatták a kisebb lázadó csoportok megsemmisítését Budapesten.

A város nyugati részén, Horthy egykori palotája környékén csapataink folytatták harcukat az ellenállási góc megsemmisítéséért.

Budapesten az éjszaka folyamán a lázadók erőinek átcsoportosítása volt észlelhető. Kisebb csoportok megkíséreltek nyugati irányban kijutni a városból. Egyidejűleg nagy ellenállási gócot derítettek fel a Városi Színház körzetében, a színháztól keletre elterülő parkban, valamint az ezekkel szomszédos negyedekben.

Magyarország területén az éjszaka nyugodtan telt el. Csapataink intézkedéseket tettek a lázadó csoportok és egyes magyar katonai alegység felderítésére és lefegyverzésére.

A Magyar Népköztársaság kormánya elhagyta Szolnokot, és november 7-én 6 óra 10 perckor megérkezett Budapestre.

A csapatok folytatják a kitűzött feladatok végrehajtását.

Zsukov jelentése a magyarországi helyzetről, 1956. november 8. 9 óra⁴⁸

[Részlet]

Budapesten a harcok eredményeképpen november 7-e folyamán a lázadók ellenállását mindenütt lényegében megtörték.⁴⁹ Csapataink folytatják azoknak a kis csoportoknak az elfogását és lefegyverzését, amelyek megpróbálnak továbbra is feszült helyzetet fenntartani a városban.

Zsukov jelentése a magyarországi helyzetről, 1956. november 9. 9 óra⁵⁰

[Részlet]

November 8-án csapataink Budapesten a rend helyreállításában tevékenykedtek, az ország egyes területein erdőket fésültek át, kisebb elszigetelt felkelő csoportokat fogtak el és fegyvereztek le, fegyvereket gyűjtöttek be a helyi lakosságtól.

Budapesten kerületi katonai parancsnokságokat állítottak fel.

Az országban az élet fokozatosan visszatér rendes medrébe, több vállalat, kórház és főiskola megkezdte működését, megindult a városi közlekedés. Kibontakozóban van a helyi hatalmi szervek tevékenysége.

Zsukov jelentése a magyarországi helyzetről, 1956. november 10. 9 óra⁵¹

November 9-én csapataink folytatták a kisebb felkelő csoportok felszámolását, lefegyverezték, a magyar hadsereg volt katonáit, valamint fegyvereket gyűjtöttek be a helyi lakosságtól.

Makacs ellenállást fejtett ki egy felkelő csoport Budapest külvárosában, Csepel északi részén. Ebben a körzetben három harckocsinkat lőtték ki és gyújtották fel.

A politikai helyzet az országban tovább javul. Egyes helyeken azonban az ellenséges elemek még mindig igyekeznek megakadályozni a rend helyreállítását és az élet normalizálását az országban.

Továbbra is bonyolult a helyzet Budapesten, ahol a lakosság hiányt szenved élelmiszerekben és tüzelőanyagban.

Kádár János kormánya a szovjet alakulatok parancsnokságával közösen intézkedéseket tesz Budapest lakosságának élelmiszerrel való ellátására.

A felkelőcsoportok kialakulása⁵²

A forradalom kirobbanásától folyamatosan újabb és újabb felkelőcsoportok alakultak meg az egész főváros területén. Összlétszámuk mintegy 15 000 főre tehető. Tagjai főleg fiatal munkásokból, segédmunkásokból rekrutálódtak, akiket meghurcolt, elkeserített, megalázott a sztálinista rendszer. Az idősebbek közül többen megjárták a szovjet fogolytáborokat is. Többségük egyetértett a forradalom követeléseivel. A nyolc évig tartó terror tapasztalatával a diktatúra megszüntetéséért és az ország függetlenségének kivívásáért fogtak fegyvert. A döntő többségük elég homályosan definiált "igazi szocializmust" akart, és a restaurációnak minden formáját elvetette. Mások inkább kalandvágyból, fegyverbirtoklásért, későbbi érvényesülési lehetőségekért csatlakoztak a forradalmárokhoz.

Tevékenységükre - különösen a forradalom első napjaiban - főleg a spontaneitás volt a jellemző, hiszen távolról sem a legtudatosabb, legtájékozottabb társadalmi rétegek vettek részt a harcokban.

Romokat szemlélő fegyveres felkelő

Tank tetején álló fegyveres felkelő

A 23-áról 24-ére virradó éjszakától kezdődően a rendőröktől, katonáktól vagy raktárakból, laktanyákból⁵³ szerzett kézifegyverekkel és benzinespalackokkal, egy-egy rátermett parancsnok irányítása alatt, többnyire kis létszámú felkelőcsoportok alakultak, főleg a munkások lakta körzetekben, amelyek közelében a szovjet csapatok felvonultak.⁵⁴ A legerősebb ellenálló központok a VIII., IX. kerületben, a Baross és a Széna téren, Pesterzsébeten és Csepelen jöttek létre. A lakosság nagyobb része támogatta a csoportokat, amelyek összetétele szinte óránként cserélődött. Legfőbb tevékenységük a forradalom első időszakában a szovjetek - illetőleg lényegesen csekélyebb mértékben az ÁVH-s, rendőri és honvédségi erők - elleni harc volt, amelynek irrealitása a külső szemlélő számára teljesen egyértelműnek tűnt. A forradalom első szakaszában a honvédség állományából még a sorkatonák közül is csak kevesen vállalták a felkelőkhöz való csatlakozással járó kockázatot, így létszámban, fegyverzetben⁵⁵ , képzettségben egyaránt súlyos hátrányban voltak mindvégig. Mindezeket lelkesedéssel és leleményességgel pótolták.⁵⁶ A "szent suhancok"⁵⁷ a világ ámulatára, az óriási túlerővel szemben - ha ideiglenesen is - győzelemre vitték a forradalmat.⁵⁸

Felkelők a fegyverszünet idején

Jelentősen megváltozott a felkelők helyzete az október 28-ai fordulat után, amikor a Központi Vezetőség elfogadta a Politikai Bizottságnak azt a határozatát, amely az eseményeket forradalomként, szabadságharcként értékelte. Ekkortól jelentősen megnövekedett a csoportok száma és létszáma - legtöbbjükhöz katonatisztek is csatlakoztak mint tanácsadók és kiképzők, illetve sorkatonák, majd börtönből szabadult politikai és közbűntényes elítéltek. (A felkelőcsoportok osztagai több büntetőintézményt felszabadítottak.) Számos tárgyalás eredményeképpen, központi szervezéssel, katonai, rendőri és civil erők részvételével megkezdődött a nemzetőrség felállítása. A főparancsnok Király Béla tábornok⁵⁹ , helyettese Kopácsi Sándor rendőrezredes, Budapest rendőrfőkapitánya⁶⁰ lett. November 2-3-án megválasztották a 10 fős Operatív Bizottságot - a nemzetőrség irányító központját -, amelyben a civil erők képviselői voltak többségben.

Király Béla őrnagy

Kopácsi Sándor egy magyar katonával

A felkelőcsoportok nemzetőrségi egységként immár legális keretek között tevékenykedtek. A káosz megelőzése érdekében megállapodtak, hogy mindazok, akik a nemzetőrségbe jelentkeznek - kizárólag 18 év felettiek -, karszalagot és Kopácsi aláírásával ellátott igazolványt kapnak, míg a többiektől elveszik a fegyvert. (Természetesen e problémákat nem sikerült maradéktalanul megoldani.) A nemzetőröknek rendszeres zsoldot és egyenruhát ígértek. A csoportok vezetői többnyire a katonai szervezeti formának megfelelően szakaszokra, rajokra osztották egységeiket, megszervezték az őrszolgálatot, megerősítették a fegyelmet, igyekeztek megelőzni - olykor sikertelenül - a kihágásokat. Ebben az időszakban a fegyveres csoportok legfőbb feladata az volt, hogy fenntartsák a rendet, a közbiztonságot, és segítsék a lakosság ellátását. Ezenkívül előállították a Rákosi-diktatúra kiszolgálóit - főleg az ÁVH-sokat és a pártvezetőket -, hogy majd független bíróság ítélkezzen felettük. A vétkesek kézre kerítésére szinte mindenütt "különleges csoportok" alakultak - bár nem mindig nevezték így őket -, amelyek főleg a lakosság segítségével dolgoztak. (Előfordultak téves, sőt rosszindulatú bejelentések is.) A gyanús személyeknél a nemzetőrök előírás szerint házkutatást tartottak a fegyverek, egyenruhák begyűjtése céljából. (Aligha lehet vitás, hogy a kutatást végző csoportokban akadtak olyanok is, akik más értékeket is "találtak" a lakásokban.) A nemzetőrségi egységek a belső kerületekben általában lazább, a külvárosokban szorosabb kapcsolatot létesítettek a körzeti Forradalmi Bizottmányokkal.

Speciális csoport jött létre október 30-ától a Szabad Nép székházában.

Megrongált felirat és betört kirakat a Szabad Nép székháznál

Dudás József

Az épületet Dudás József technikus⁶¹ , volt illegális kommunista, és az általa létrehozott "Magyar Nemzeti Forradalmi Bizottmány" - az ottani munkástanáccsal megállapodva - tette meg bázisává. A "Nemzeti Bizottmány" nem csak fegyveresekkel, hanem értelmiségi támogatókkal, jelentős nyomdai kapacitással is rendelkezett. Ám a mindig külön utakat kereső Dudás mindinkább elszigetelődött a többi fegyveres egységtől, végül szinte valamennyi csoport megtagadta a vele való együttműködést.

Szintén október 30-án következett be a tűzszüneti időszak egyetlen jelentős fegyveres összecsapása - a Budapesti Pártbizottság épületének ostroma. Ebben főként a VII. és a VIII. kerületi felkelők vettek részt. A Köztársaság téri épületet a környéken a már feloszlatott ÁVH és a pártapparátus forradalomellenes központjának tartották. A pártház védelmére kiküldött honvédségi harckocsizók tévedésből az ostromlókat támogatták.⁶² Segítségükkel a tömeg elfoglalta az épületet, és elvakult dühében 12 foglyot - döntően sorozott ÁVH-s kiskatonákat - meglincselt.

A Köztársaság téri pártház ostromának áldozatai: elfogott ÁVH-sok

Fegyveres ellenállás november 4-étől

A szovjet csapatok támadásának következtében a felkelőcsoportok száma és összlétszáma egyaránt csökkent. (Bár voltak újonnan alakult osztagok is.) Több nemzetőregység az új agresszió hírére szétoszlott. Főleg a katonák távoztak gyorsan - nemritkán még a harcok előtt -, vagy mert belátták az ellenállás kilátástalanságát, illetőleg tűrhetetlennek tartották a fegyelmezetlenséget és a kaotikus viszonyokat, vagy azért, mert viszonylag háttérbe kerültek, mivel a csoportokra a radikálisabb civil vezetők nagyobb befolyást gyakoroltak. Ez a tendencia nem csak a központi régiókban érvényesült, ahol a tisztek tanácsadóként vagy a civil csoportokba olvadva tevékenykedtek, hanem a külső kerületekben - Csepelen, Pesterzsébeten, Újpesten - is, pedig ott a katonaság nagy létszámban, önálló alakulatként vett részt a fegyveres eseményekben. A magas rendfokozatú tisztek túlnyomó többsége - így a nemzetőrparancsnok-helyettes Kopácsi Sándor ezredes is - eleve kilátástalannak érezte, így ellenezte a fegyveres ellenállást. Király Béla tábornok, a Nemzetőrség parancsnoka embereivel a budai hegyekbe vonult. Az ellenállócsoportok lassanként elveszítették a lakosság támogatását, növekedni kezdett körükben az elkeseredés, a gyanakvás; az árulók lázas keresése több esetben személyes tragédiához vezetett. A legtöbb felkelő nyugati vagy ENSZ-támogatásra számítva tartott ki az óriási túlerővel szemben.

Romos lakóházak az Élessaroknál

A Ferenc körút és a Tompa utca kereszteződése 1956. november 4-e előtt

Legtovább (november 10-11) Pesterzsébeten folytak a harcok, de Csepel központjában, az óbudai Schmidt-kastélynál, az újpesti Szent László tér környékén, Kőbányán az Élessaroknál, Erzsébetvárosban, a József- és Ferencváros középső részén - ezeknél jóval kisebb egységekkel másutt is - szinte a végsőkig (november 7-10) védekeztek a szabadságharcosok. Az elfogott felkelők vagy felkelőgyanús lakók közül többeket a helyszínen agyonlőttek⁶³ , másokat pedig Ungvárra, illetőleg Sztrijbe deportáltak.

A szétoszlott csoportok számos tagja azonban fegyvertelenül is folytatta az ellenállást a régi-új hatalom ellen, belföldön és külföldön egyaránt.

A harcoló fegyveres csoportok

A forradalom kezdetén kialakuló legfőbb fegyveres ellenállóközpontok a Józsefvárosban, a Középső-Ferencvárosban, a VII. kerületi Baross téren, a II. kerületi Széna téren, valamint Csepel és Pesterzsébet északi részén jöttek létre.

A VIII. kerületi felkelők

A forradalom legtöbb áldozatot követelő csatái a Józsefvárost és Ferencvárost elválasztó Üllői úton, a Nagykörút-Nagyvárad tér közti részen, valamint a Nagykörútnak a Boráros tér-Baross utca közötti szakaszán zajlottak.

Ezen a területen már a forradalom első napjaiban kialakultak kisebb-nagyobb létszámú felkelőcsoportok, amelyek - mint másutt is - főleg benzinespalackokkal, géppisztolyokkal, kézigránátokkal vették fel a harcot a szovjet páncélosok ellen. A legsúlyosabb összecsapásokra a Nagykörút-Üllői út kereszteződésében került sor; a szovjet csapatok itt szenvedték el a legnagyobb veszteségeket, becslésem szerint az októberi harcokban 20-25 páncélost és mintegy 150 katonát. A legnagyobb hírnevet a stratégiai szempontból kiváló adottságú Corvin moziban összegyűlt csoport szerezte.

A Corvin köz a zsákmányolt 122 mm-es szovjet tarackkal

Olyannyira, hogy a magyar politikai és katonai vezetés szovjet segédlettel már október 25-étől meg akarta szervezni e bázis megsemmisítését, és a 28-ára tervezett akciót elsősorban Nagy Imre miniszterelnök tiltakozása hiúsította meg. Természetesen a Corvin köziek harci sikereihez hozzájárultak a közvetlen környezetükben működő VIII. és IX. kerületi felkelők, beleértve a Kilián laktanya fegyvereseit is. A VIII. kerületben kiemelkedő jelentőségre tett szert a Práter utcai általános iskolában berendezkedett csoport, Ö. Nagy János lakatos⁶⁴ parancsnoksága alatt. Ez volt valószínűleg a legnépesebb felkelőbázis.

Ö. Nagy János

Schmidt László

Ugyanebben az utcában még két meghatározó szerepet játszó osztag is berendezkedett, Ritecz József ("Jocó")⁶⁵ , illetőleg Schmidt László ("Rigó") kocsifényező⁶⁶ vezetésével. Ezenkívül a környéken tevékenykedett még a Vajdahunyad utcai egység - parancsnokok: Kiss Károly honvéd⁶⁷ és Jánoki Attila⁶⁸ - és a Kisfaludy utcai két csoport - parancsnokok: Kasza János⁶⁹ és Fáncsik György ["Vadászkalapos"] anyagellenőr⁷⁰ . Elvileg ezek az egységek is a Corvin parancsnoksága alá tartoztak, valójában azonban - különösen a forradalom első időszakában -, bár kölcsönösen biztosították egymást közös céljaikról, és egyeztették a jelszavaikat, mégis egymástól függetlenül tevékenykedtek. Ugyanez volt a helyzet a IX. kerületi csoportoknál is, de a két kerület felkelői között - noha gyakran harcoltak együtt - a rendelkezésünkre álló adatok szerint semmilyen egyeztetés nem történt.

Fáncsik György

Iván Kovács László

A Corvin közben október 25-26-áig, amíg a felkelők Iván Kovács László ("Ivánkovics") gödi munkást⁷¹ ismerték el parancsnokuknak, teljesen spontán módon jöttek-mentek a fegyveresek, és vezetőik is gyakran cserélődtek. Ezután viszont már szervezettebbé vált a Corvin közi csoport működése. Ekkoriban kerültek oda a Pongrátz fivérek is - közülük Ernő⁷² , Ödön⁷³ és Gergely⁷⁴ vált ismertté -, akik rövid időn belül vezető szerepet vívtak ki maguknak.

Pongrátz Ernő

Pongrátz Ödön

Pongrátz Gergely

A corvinisták képviselői még a tűzszüneti határozat előtt tárgyalásba bocsátkoztak a "barikád túlsó oldalával". A szovjet főparancsnokság és a BM képviselője rá akarta bírni a felkelőket a fegyverletételre, szabad elvonulás fejében. A corvinista vezetők azonban 10 pontos ellenkövetelést fogalmaztak meg; ebből az is kiderült, hogy Nagy Imre helyett Veres Péter írót tartották legalkalmasabbnak egy új ideiglenes kormány megalakítására. (Nagy Imre ebben az időben más csoportoknál sem volt népszerű, részint a statáriumrendelet, másrészt a Szabad Európa ellene irányuló kampánya miatt.)

A fegyverszüneti tárgyalásokban a felkelőcsoportok közül a Corvin közieknek kitüntetett szerep jutott. Számos alkalommal különböző helyszíneken értekeztek a politikai, a honvédségi és a rendőrségi vezetőkkel, önállóan - a Práter utcaiakat is képviselve -, vagy más egységek küldötteivel együtt. A pártközpontban tárgyalva az MDP vezetőivel szembenálló felek közös nyilatkozatban állapodtak meg - ők elismerik a Nagy Imre-kormányt, cserébe a kormány leszereli az ÁVH-t, a harcokban részt vevők pedig amnesztiában részesülnek. Megígérték nekik, hogy a felhívást közzéteszik a rádióban. Mivel ez elmaradt, a fegyverletételre sem került sor. Ebben a Váradi Gyula vezérőrnagy⁷⁵ vezette katonai delegáció Corvin közi látogatása - október 29-éről 30-ára virradó éjszaka - sem tudott áttörést kicsikarni. A felkelők túlnyomó része egyetértett abban, hogy a szovjet csapatok budapesti kivonásáig nem adják ki kezükből a fegyvert, de az elvezényelés megtörténte után a katonákkal és a rendőrökkel együtt közreműködnek a rend helyreállításában. A Corvin közben azonban ekkorra már Iván Kováccsal szemben kialakult egy befolyásos csoport, amelyet a Pongrátz testvérek, Antalóczi Sándor ("Doki") orvos⁷⁶ és Bornemissza Tibor egyetemi tanársegéd⁷⁷ vezettek. Ők árulást gyanítva még a kivonuló szovjet csapatok biztosításában sem voltak hajlandóak közreműködni. A konfliktus később tovább éleződött a Corvin vezetésén belül, mivel Pongrátzék lassanként senkiben sem bíztak. Maléter Pál ezredest⁷⁸ , a "Kilián legendás parancsnokát" közellenségnek kiáltották ki, Iván Kovács viszont méltónak vélte őt a honvédelmi miniszteri posztra.

Maléter Pál

Ellenlábasai azt szerették volna, ha ezt a tisztséget Márton András ezredes⁷⁹ tölti be. November 1-jén vagy 2-án Márton és Solymosi János alezredes⁸⁰ közreműködésével Pongrátzék leváltották Iván Kovácsot, és főparancsnoknak Pongrátz Gergelyt ("Bajusz") nevezték ki. A megosztottság, a széthúzás azonban a továbbiakban sem szűnt meg.

Október 31-étől egyre jobban érvényesült a katonai szervezettség. Ehhez segítséget nyújtottak a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia tisztjei is, Márton András és Dienes Ödön ezredesek⁸¹ vezetésével. Négy századot hoztak létre a Corvin moziban, a Kisfaludy utcában és a Práter utcában tevékenykedő felkelők bevonásával. (Egyébként a közeli és szintén jelentékeny Vajdahunyad utcai csoport továbbra is teljes függetlenséget élvezett, bár a Práter és a Kisfaludy utcai csoportoknak is maradt tényleges önállóságuk.) A főparancsnok mellett kinevezték a parancsnokhelyetteseket, század-, szakasz- és rajparancsnokokat, katonai tanácsadókat - 10-15 tisztet -, az összekötőket, a páncélos-, a tüzér-, a hadtápparancsnokot, a gépkocsik és a kötözőhely parancsnokát. Rádiósokat, gépírónőket is alkalmaztak. A Práter utcai iskolában 30-40 ÁVH-s, pártfunkcionárius foglyot őriztek, a fogdaparancsnok Konstantinidisz Andréj "politikai tiszt"⁸² volt.

A Corvin-főparancsnokság mindvégig a legrangosabb csoport maradt; a Karhatalmi Bizottságokban, a nemzetőrségi értekezleteken legnagyobb létszámban a corvinista küldöttek vettek részt, és közülük a 10 fős Operatív Bizottságba - Antalóczi és Iván Kovács révén - ketten is bekerültek.

A november 4-ei szovjet támadás - az előzetes hírek ellenére - váratlanul érte az 1500-2000 corvinista nemzetőrt. A bevonuló csapatok legelőször és leginkább e körzet ellen vetették be erőiket; elsősorban a Corvin mozit és a Kilián laktanyát vették célba. Hamarosan beindították az aknázást is, ami ellen végképp nem volt védekezési lehetőség. Bár a corvinisták még korábban zsákmányoltak 2-3 harckocsit, nem tudunk arról, hogy ezeket bevetették volna, azonban a rendelkezésükre álló 5-6 löveget és mintegy 15 géppuskát eredményesen használták.

Járókelők egy elfoglalt tankon a Déri Miksa utcában (ISZU-152-es rohamlöveg)

A Corvin köziek és néhány környező csoport 1-2 napos ellenállás után, a névsorokat, igazolványokat megsemmisítve, parancsnokaik vezetésével kiürítették bázishelyeiket. Ám a Kisfaludy utcai "Kasza"-csoport, valamint a Práter és a Vajdahunyad utcaiak egyes részlegei folytatták a körzetben a fegyveres harcot, egészen november 7-8-áig. A corvinisták a novemberi harcokban mintegy 6 páncélost lőttek ki, és mindkét oldalról 25-30 ember vesztette életét. (Természetesen a lakosság soraiból is több áldozatot követeltek a harcok.⁸³ )

A Szabad Nép székházában tanyát ütött felkelők is a fegyveres ellenállás mellett döntöttek - és elhatározásukat érvényesítették Dudás Józseffel szemben. A csoport, Kovács András egyetemi hallgató⁸⁴ parancsnokságával, 5-én a Blaha Lujza téri Éjjel-nappal közért épületében rendezkedett be és foglalt el tüzelőállást. Innen és a környező házakból szálltak szembe a szovjet erőkkel november 8-áig, amikor az osztag - amelyből már korábban is számosan lemorzsolódtak - feloszlott.⁸⁵

Motolov-koktéllal a tankok ellen⁸⁶

A Corvin mozi a Kisfaludy közben azért számított ideális helynek a harcoló forradalmárok számára, mert a Kisfaludy köz 4. számú épületében üresen álltak egy hajdani munkásszállás helyiségei, a közvetlen szomszédságban, a Práter utcai iskola alagsorában pedig rendelkezésre állt egy hatalmas konyha és a hozzá tartozó étkezőhelyiség. De a Kisfaludy köz legfontosabb előnye az volt, hogy a mozi mögötti benzinkúttól literszám lehetett hordani vödrökben a benzint, ami azokban a napokban nem üzemanyagként szolgált, hanem harci eszközként, lőszerként a támadó Vörös Hadsereg ellen. Mostanában általában Corvin közről beszélünk, ám ilyenkor a tulajdonképpeni Kisfaludy közről van szó, amelynek még az is óriási előnye volt, hogy ívben görbül, így kijárata van mind a Körútra, mind az Üllői útra. De nem erről szeretnék most írni, hanem a harcok során kialakult gyakorlatról, a Molotov-koktél készítésének és felhasználásának mikéntjéről.

Először talán a készítésről. Üveg kell hozzá dugóval, rongy és benzin. Az üveg nem volt probléma, mert a pincékben, padlásokon akadt elég régi üres üveg, és a srácok hoztak mindig kellő mennyiségben, a legkülönbözőbb méretekben. A literes, hétdecis és félliteres dugós üvegek voltak a legjobbak, mert azokat a nyakuknál fogva úgy lehetett dobni, mint a nyeles kézigránátot, és azokhoz illettek rendszerint legjobban a dugók is. A literes csatos üvegek - ez kiderült az első napokban - kevésbé bizonyultak alkalmasnak, mert súlyuk miatt a gyerekek célzottan alig tudtak dobni, és a távolság miatt se nagyon szerették, no meg rongy se nagyon fért a csat alá. Ezért aztán az a gyakorlat alakult ki, hogy a csatos üvegek rongy nélkül és akkor repültek, amikor a tank vagy a lövegvontató már találatot kapott, megállt és lángot fogott, s a felkelők csak arra törekedtek, hogy minél több benzint juttassanak a környékére. Ha a dugó túl vastag volt, bicskával lefaragták, ha meg túl karcsú, akkor vastagabb anyagból készült rongyot használtak hozzá. Erre szolgáltak a széttépett frottírtörülközők. Az persze nagyon fontos volt, hogy rongy és dugó olyan szorosan "üljön", hogy kezelés közben és dobáskor semmi esetre se lazulhasson meg, s csak az üveg széttörtekor jöjjön ki az első csepp benzin. Csodálatos, hogy a készítés során és egyébként is milyen ritkán történt baleset. Készíteni csak fürdőszobában volt szabad és a benzint üvegbe tölteni csak tölcsérrel volt ajánlatos. A kész Molotovot is mindig a fürdőszobában tárolták, rendszerint a fürdőkádban.

És most a felhasználásról. A negyedik és ötödik emeleti lakások voltak a leginkább alkalmasak, de néha harmadik emeletit is használtak. Az egyik ablak - amelyikből tilos volt palackot dobni - a főnöké lett, aki irányította, vezényelte a támadást. Erre a funkcióra mindig felnőttet vagy idősebb gimnazistát választottak. A dobók között, akik a többi ablak mögül működtek, már akadtak fiatalabb srácok is, akik jól és messzire tudtak dobni, és fegyelmezetten végezték a dolgukat. A főnök sok helyütt "figyelő" néven szerepelt, s csak neki volt szabad kinézni. Az első napokban ugyanis az volt a szokás, hogy a dobás után kikémleltek az ablakon, mire a ruszkik persze azonnal odalőttek, és nem egyszer találtak is. Így alakult ki aztán az a gyakorlat, hogy a dobás után nemhogy az ablakhoz nem lehetett odamenni, de azonnal a lakás hátsó részébe, vagy a lakásajtón keresztül ki a folyosóra kellett rohanni, mert egy repeszgránát-belövés mindenkit megölhetett vagy súlyosan megsebesíthetett, aki abban a szobában maradt, ahonnan a benzinesüvegeket kidobták.

Mester utca

Az utcai harcok során kilőtt tankok

A főnök egy messzebb eső ablaknál figyelt, nemegyszer a szomszéd szobából - nyitott ajtó mellett -, s ha tank vagy páncélkocsi, lövegvontató közeledett a Körúton - rendszerint a Duna felől, a Boráros tér irányából támadtak -, akkor szólt a dobóknak, illetve átkiabált, hogy hány tankra kell számítani, és hogy "vonalban" vagy "libasorban" jönnek-e. (Rendszerint libasorban haladtak.) A figyelő főnök aztán, mikor közelebb értek, azt is bekiáltotta, hogy a Körút melyik oldalán látható a célpont - "itt" a jobb oldalon, vagy "odaát" a bal oldalon. Eközben egy vagy több ablak mögött felkészült egy-egy hármas csoport: a két dobó és a gyufás. A dobók kihoztak a fürdőkádból egy-egy - ritkábban két - előkészített üveget, és letették az asztalra vagy az odaállított hokedlire.

A támadás négy fázisban zajlott le. Az első hármat a figyelő főnök kiáltásai vezényelték - az első napokban a "készen vannak-vigyázz-rajta" mintájára alakultak ki a vezényszavak. Általánossá vált, hogy - a páncélos sebességéhez igazodva - nagyjából egy perccel azelőtt hangzott el az első "tölts" kiáltás, hogy a célpont a dobók ablaka alá ért volna, mire a két dobó kézbe vett egy-egy üveget, fejjel lefelé tartva őket, hogy a kilógó rongyvégbe beszivároghasson egy kis benzin, miközben a harmadik kézbe vette a gyufásskatulyát, és kivett néhány szál gyufát. Pillanatok múlva jött a második parancs, "gyufa" vagy "tüzet", mire a gyufás srác - gyakran csupán 10-12 éves - gyufát gyújtott, ha az első nem sikerült, kettőt-hármat, s egymás után lángra lobbantotta a két dobó "bombáját". Mire elkészültek, rendszerint már jött a harmadik parancs, "most" vagy "dobás", mire közvetlenül egymás után, 1-2 méterre az ablaktól a két dobó kihajította a saját üvegét, s mivel a harckocsikat nem láthatták, a szemben lévő házat célozták meg. A gyakorlat az volt, hogy az egyik egy emelettel feljebb célzott, esetleg a tetőperemre, a másik egy emelettel lejjebb, mondjuk egy balkonra. Néha az első dobó egy második üveget is kihajított. S máris következett a negyedik fázis - rohanni ki a szobából, hátra, mint már az előbb mondtam.

Hozzá kell tennem, hogy ez a harci módszer persze nem csak a mozihoz legközelebb eső házak emeletein fejlődött ki, hanem a József körút széles szakaszán, mind a páros, mind a páratlan oldalon. Ez az oka annak, hogy a Kilián laktanya frontja előtt is tele volt a körút kiégett szovjet tankokkal és páncélkocsikkal. Ezeket azonban nem a Kilián "hős védői" pusztították el, mert Maléter katonáinak se fegyvere, se lőszere nem volt ezekben a napokban, s ők nem gyártottak és használtak Molotov-koktélt.

Részlet Iván Kovács László vallomásából⁸⁷

Október 25-én délután elmentem a Corvin közbe megnézni, hogy mi van ott. Ott nagyobb létszámú fegyveres csoportot találtam. Én is ott maradtam a fegyveresek között. [...] A parancsnokot kerestem, de nem találtam sem őt, sem a helyettesét. [...] Egy csoport megbízott azzal, hogy ideiglenesen legyek én a parancsnok. Én a parancsnokságot elvállaltam. A Vajdahunyad utca és az Üllői út sarkán volt egy harckocsi. Ajánlották, hogy némítsuk el ezt a harckocsit. Kb. 20 tagú csoporttal indultam a helyszínre, a csoport benzinesüvegekkel volt felszerelve. [...] Mi a harckocsit megközelíteni nem tudtuk. Olyan távolságról pedig, amilyenre mi voltunk, megsemmisíteni nem lehetett. Egy szovjet harckocsi a Valéria kávéház mellől lőtt. Az egyik [...] ablakból benzinespalackot dobtak rá, melytől a harckocsi felrobbant. A harckocsiban tartózkodók valószínű, hogy bennégtek a harckocsiban, nem láttam, hogy kiugráltak volna belőle. [...] A szovjet beavatkozást nem tartottam helyesnek. Nagy emberáldozatot követelt az ennek következtében kialakult harc. [...] A Corvin közben az volt a jelszó, hogy aki magyar, az velünk van. Én is magyarnak tartottam magam...

Részlet a Vén Istvánnal készített interjúból⁸⁸

[Októberi harcok, Corvin köz] Berontott egy nyitott fedelű páncélozott jármű. Rettenetes mészárlások mentek végbe, 30 ember halt ott meg hirtelen [...] megpörgött az olajon a kereke, és nem tudott továbbmenni, fentről jól megszórták benzinespalackkal [...] a lövedékek felgyújtották a benzint [...] akkor ezek leugrottak a kocsiról, egy különösen képzett volt közöttük, a többiek az épület alá akartak rohanni, rohantukban lelőtték őket, ez az égő kocsi fedezékében a kocsi alá vágódott és folyamatosan lőtt [...] keresve a célpontot, igen sok sebesülést kapva is folyamatosan tüzelt, míg aztán a rengeteg benzin és üzemanyag ráfolyt, kigyulladt a ruhája, és mindaddig tüzelt, míg el nem borította a tűz. [...] El kellett ismerni, hogy az adott körülmények között, a hülye parancsnokai ellenére is, a legtöbbet tette.

Részlet Bangó (Dani) Pál vallomásából⁸⁹

Bangó (Dani) Pál

Október 27-én 15 és 16 h. között a Nagyvárad tér felől a József krt. irányában egy szovjet harckocsioszlop érkezett. Mi ekkor [heten a munkásszázadból] átmentünk az Üllői út 40-42. sz. házak között lévő aluljáróhoz, és a pillérek mögött foglaltunk tüzelőállást. [...] Az elvonuló harckocsikat a Kisfaludy utca sarkán elhelyezett ágyúk tűz alá vették és megsemmisítették. Az Üllői út 40. sz. ház ablakaiból benzinpalackokat és kézigránátokat dobáltak a harckocsikra.

Részlet Szeszenka Károly százados vallomásából⁹⁰

A Petőfi híd felől egy tüzérosztag vonult a Corvin közig harckocsik kíséretében. Ekkor a corvinisták a Kiliánnal együttműködve egy harckocsit és az egész tüzérosztagot megsemmisítették. Ugyanakkor a corvinisták egy nyitott páncélautót is zsákmányoltak, és nyolc foglyot ejtettek el. Becslésem szerint itt 20-30 szovjet katona vesztette életét.

Részlet Tóth Lajos vezérőrnagy jelentéséből⁹¹

Egy műszaki egység jelentette, hogy a nagy csatornán át oda tud férkőzni a Corvin házhoz, hatalmas robbanást tudna végrehajtani, ami a házat nem döntené romba, de nem tudnának kilőni belőle a szovjet és magyar harci kocsikra. Ez a terv már 25-26-án is felmerült, amikor ott veszett öt gépkocsi.

Részlet Kovács István vallomásából⁹²

(A Corvin közi bázis megsemmisítésének terve)

A szovjet harckocsik gyors menettel eljutnak a Corvin három utcai bejárójáig, és tűz alá veszik az épületet. Miután a mozi épületét szétlőtték, lefogják tüzükkel a környező házakban esetleg jelentkező tűzfészkeket, majd a magyar gyalogság indul támadásba, és megsemmisíti, illetve foglyul ejti az ellenforradalmárokat.

Az 1956 október-novemberi ellenforradalom és a Magyar Néphadsereg (Részlet a Hadtörténeti Intézet összefoglaló tanulmányából)⁹³

26-án reggel a legnagyobb ellenforradalmi fegyveres gócot jelentő Corvin ellen egy diverzáns tervet dolgozott ki a Katonai Bizottság. A terv a következő volt: egy műszaki csoport föld alatti csatornán behatol a Corvin köz alá, és felrobbantja, ugyanakkor szovjet csapatok blokkolják a területet, hogy az ellenforradalmárok el ne menekülhessenek. A Katonai Bizottság Váradi vőrgy-t bízta meg, hogy szervezzen önként jelentkező csoportot a robbantás végrehajtására. A terv végrehajtása október 26-27-ére virradó éjjelre volt meghatározva. Az egyik műszaki alakulat vállalkozott a robbantás végrehajtására oly módon, hogy nem tesz kárt a környező épületekben. Váradi vőrgy. azonban azt jelentette a Katonai Bizottságnak, hogy a feladatot nem lehet kellően előkészíteni, ahhoz rövid az idő, és a Corvinban egyébként is hajlandóak letenni a fegyvert a magyar csapatok előtt. Javasolta, hogy a robbantást reggelre halasszák el. A Katonai Bizottság nagyon súlyos hibát követett el, hogy ebben a kérdésben engedett és Váradi vőrgy. javaslatát elfogadta, mert tény ugyan, hogy a Központi Vezetőséget, a kormányt és a HM-et egymás után keresték fel az egyes fegyveres csoportok küldöttségei és fegyverletételről tárgyaltak, a dolog vége mégis csupán egyoldalú tűzszünet lett, ami az ellenforradalom erőinek felülkerekedését eredményezte.

A IX. kerületi felkelők

Az Üllői út másik oldalán, a Középső-Ferencvárosban két nagyobb felkelőcsoport alakult, már október 24-én: az első a Berzenczey utcában Wágner István ("Göndör") géplakatos⁹⁴ parancsnokságával a "Göndör"-csoport, a Tompa utcában pedig a második, amelynek vezetését 25-26-án Bárány János ("Bordósapkás Jancsi") szerszámkészítő⁹⁵ vette át.

Wágner István (Göndör)

Bárány János (Bordósapkás Jani)

E csoportok nem csak a szovjet erőkkel, hanem a magyar rendőri és katonai alakulatokkal is több ízben harcba szálltak. Október 27-én a Tűzoltó utcai garázsban is létrejött Angyal István építésvezető⁹⁶ kezdeményezésére egy csoport a Berzenczey utcaiak egy részéből és a környék addig szervezetlenül harcoló fegyvereseiből. A három csoport mintegy 10 páncélost lőtt ki, és közel 50 szovjet katona esett el a velük folytatott harcok során. Angyal, parancsnoktársával, Csongovai Per Olaf ("Csolaf") filmrendezővel⁹⁷ értelmiségi barátaik, kapcsolataik révén fontos szerephez jutott a fegyverszüneti tárgyalásokon.

Angyal István

Csongovai Per Olaf

Csongovai bekerült a Nemzetőrség Operatív Bizottságába is. A civil fegyvereseket a Tűzoltó utcaiak képviselték a Forradalmi Honvédelmi Bizottmány alakuló gyűlésén. Parancsnokaik, akik egyébként politikailag jóval képzettebbek voltak felkelőtársaik túlnyomó többségénél, nyíltan kommunistának vallották magukat. A politikai vezetők közül elsősorban Kádár Jánossal igyekeztek kapcsolatot tartani, mivel a pártvezető személyében látták a legfőbb biztosítékot az új, demokratikus, szocialista rendszer konszolidálására. A Tompa utcaiak - az erre vonatkozó csekély számú forrás szerint - Tildy Zoltánban⁹⁸ bíztak leginkább.

A fegyverszüneti időszak első felében mindhárom csoport kiegészítette vagy megváltoztatta a bázishelyét. A Tűzoltó utcaiak elfoglalták a szemközti ÁVH-s garázst is, a Berzenczey utcaiak áttelepültek a Ferenc téri női rendőrszállásra, a Tompa utcaiak pedig kettéoszlottak. Egyik részük áthelyezte bázisát a Ráday utcai diákszállásra, miután Bárány János felvette a kapcsolatot Petrák Lajossal⁹⁹ , az MDP titkos megbízásából működő Forradalmi Ifjúsági Szövetség vezetőjével. A továbbiakban a politikában járatos Petrákék befolyást gyakoroltak Bárányra. A Tompa utcában maradt részleg vezetője Mezei Lajos műszerész¹⁰⁰ lett. A IX. kerületi nemzetőrségi egységek közül ekkor csak a Ferenc téri szerveződött katonai alakulatok mintájára.

A november 4-ei támadás álmukban érte a IX. kerületi nemzetőrcsoportokat, jóllehet tudtak arról, hogy a szovjet csapatok folyamatosan szivárognak be Magyarországra. A Tűzoltó utcaiak főleg a Nagyvárad téren, az Üllői úton, a Mester és a Viola utcában csaptak össze az intervenciós csapatokkal.

A romos Üllői út és Hőgyes Endre utca sarka

Kilőtt ágyú a Tompa utca és a Ferenc körút sarkán

Kötelékeikben harcolt 22-24 besorozott ÁVH-s is, akiket a fegyverszünet idején az utcán vettek őrizetbe. A harcok során a csoport parancsnokai minduntalan kapcsolatot kerestek a szovjet katonai és a magyar politikai vezetőkkel a tűzszünet elérése érdekében. Egy ízben sikerült a szovjetekkel tárgyalóasztalhoz ülniük, de nem fogadták el az egyedüli lehetőségként felkínált feltétel nélküli fegyverletételt.

"Göndörék" a Ferenc téren, a Mester, a Thaly Kálmán és végül a Tűzoltó utcaiakkal közösen a Viola utcában szálltak szembe a szovjet katonákkal. A Tompa és Ráday utcaiak leginkább a Ferenc körút két oldalán bocsátkoztak tűzharcba a bevonuló páncélosokkal. A IX. kerületi forradalmárok- csupán kézifegyverekkel és benzinespalackokkal - 4 napig védekeztek az óriási túlerővel szemben. (A Kilián laktanyára már 4-én olyan súlyos nyomás nehezedett, hogy védői még aznap menekülésre kényszerültek. Néhányan közülük a civil felkelők kötelékében harcoltak a végsőkig.) November 8-án a Ferencvárosban gyakorlatilag megszűnt a fegyveres ellenállás. A ferencvárosi felkelők a novemberi összecsapások alatt mintegy 7-8 páncélost gyújtottak fel, és mindkét fél 10-15 harcost vesztett.

Halott katonák a járdán

Sztrájkfelhívás egy kerítésen

A VIII-IX. kerületi felkelők kis része röpcédulagyártással, sztrájkkal, szervezkedéssel folytatta a küzdelmet.¹⁰¹

Részletek Angyal István Saját kezű vallomásából (1956. XII. 25.) ¹⁰²

[Az októberi harcok idején] benzinespalackokat töltöttünk, azokat spárgán egyik saroktól a másikig áthúztuk, s kiépítettük a védelmet az Üllői út-Mester utca-Berzenczey utca-Thaly Kálmán utca által határolt területen, és azt tartottuk. A harc mindvégig - kezdettől fogva - csak védelmi jellegű volt, egyetlen esetben sem kezdeményeztünk. Védtük a városrészt. Ez a taktika egyébként teljesen egyezett elméleti elképzeléseinkkel, ti. nekünk semmiféle ellentétünk a tankokban ülő, egyszerű szovjet katonával nem volt. Az ő halottaik jobban fájtak, mint a saját sebesültjeink, mert mi tudtuk, hogy miért harcolunk, ők viszont egy helytelen és bűnös parancsnak engedelmeskedtek [...] A fegyveres forradalom ezen a helyen voltaképpen a felfegyverkezett nép volt, s elválaszthatatlanul együttműködött a lakossággal. Ezzel magyarázható, hogy november 7-éig a legnagyobb szeretettel vettek körül bennünket, ágyúdörgés közben, aknatűzben, főztek az asszonyok, hordták a lőszert a tüzelőállásokba, nem tántorította el őket lakásuk pusztulása, a villany-, telefon-, a rádiószolgáltatás megszűnése sem. [...] A lehetőségek végső határáig védtük a városnak ezt a részét, még akkor is, ha kis híján mindannyian majd hogy bele nem pusztultunk. [...] Bármennyire is el voltam jómagam is szánva az utolsó percig a védekezésre, hiába írtuk ki fehér papírokra, hogy "Béke vagy halál" - látnom kellett, hogy lehetetlenné válik a harc ebben a formában. A pincékben éjszaka teknőkben aludtak a csecsemők, öregek fulladoztak a nedves, hideg fáspincékben, s azokban a házakban, ahol erősebb volt a tűzharc. [...] Sírva könyörögtek az asszonyok, hogy adjuk meg magunkat.

A Bordósapkás Jancsi (Interjúrészlet Bárány Jánossal) ¹⁰³

A pénteki nap [október 26.] volt a legmelegebb, amikor az oroszok megérkeztek és ágyúkkal, tankokkal bevonultak a Tompa utcába. Akkor magam is azt hittem: végünk van. De a fiúk úgy mentek neki harckocsiknak, ágyúknak, mint az oroszlánok. Láttam két társamat [...], benzinespalackkal rontottak rá két ágyúra és felgyújtották. Egyik odaveszett. Én egy erkélyen álltam, onnan tüzeltem, de észrevettek, és kilőtték alólam az erkélyt. Szerencsére a légnyomás beröpített a szobába, és így megmaradtam. [...] A nép mellettünk volt. Nem tudtunk olyan lakásba benyitni, ahol ne segítettek volna. Ételt, ruhát adtak. Az asszonyok maguk készítették el a benzinespalackokat.

Részletek Csiba Lajos Naplójából¹⁰⁴

Bekövetkezett az a tragikus helyzet, esemény, aminek nem kellett, nem lett volna szabad: minden szó nélkül, minden előzetes felszólítás nélkül megtámadtak, ránk törtek a szovjet csapatok, mintha betörők, banditák, fasiszták vagy mit tudom én mik lettünk volna. Erre igazán nem számítottunk. [...] Nagyon ránk heccelhették őket, hogy ellenforradalmárokkal állnak szemben, akiket kíméletlenül meg kell semmisíteni. [...] Látom, az udvaron két fehérköpenyes ápolónő fekszik holtan, a fehér köpenyük nyilván jó célpont volt az oroszoknak a sötétben, és őket sem kímélték.

A VII. kerületi felkelők

Harckocsik a Keleti pályaudvarnál

A VII. kerületben a forradalom első napjaiban csak a Keleti pályaudvar környékén alakult ki nagyobb ellenállócsoport. Az itteni felkelők szálláshelye a Baross tér 19. számú épületben volt. Október 28-ától Pásztor Gyula¹⁰⁵ és Sándor¹⁰⁶ (nem rokonok) parancsnokságával mind szervezettebbé vált a fegyveresek tevékenysége.

Pásztor Gyula

Pásztor Sándor

Októberi harcukról szinte teljesen hiányoznak a források. A Baross tériekhez számos egyetemista is csatlakozott, akik stencilgépekkel nagyarányú propagandatevékenységet folytattak. Más felkelőegységek is felhasználták ezt a lehetőséget, ám lényegesen csekélyebb intenzitással. Amikor megalakult a nemzetőrség, Nickelsburg László műszerész¹⁰⁷ vette át a főparancsnokságot, de a csoport vezetésében továbbra is fontos szerepet játszott a két Pásztor, és Balogh László ("Pipó") csatornatisztító¹⁰⁸ .

Nickelsburg László

Balogh László

November 1-jén a Baross tériek részt vettek a Gyűjtőfogház foglyainak kiszabadításában.

Október 27-e és 29-e között számos újabb, VII. kerületi fegyveres csoport alakult. A Csengery utcai tanács épületében székelt, pártmegbízásból Hegedűs István¹⁰⁹ elnökletével a kerületi Forradalmi Bizottság. Ugyanebben az épületben rendezkedett be Steiner Lajos szállítómunkás¹¹⁰ fegyveres csoportja. Így a felkelőegységet több pártfunkcionárius és rendőr befolyásolta, de a csoport összetétele folyamatosan változott. Steinerék az egyik belügyi helyiségből számos titkos dossziét hoztak el, de felhasználásukra már nem nyílt módjuk.

A "Farkas" - vagy "Wesselényi" - csoport Kovács Dezső ("Susogó" vagy "Farkasgazda") hőszigetelő¹¹¹ és Drbál Ferenc technikus¹¹² parancsnoksága alatt, a Tanács épületében összegyűlt fegyveresektől leválva, előbb a kerületi rendőrkapitányságra, majd 30-án egy Wesselényi utcai épületbe kerültek. Mivel az FKgP igényt formált a helyiségükre, 1-jén az Almássy térre települtek át. Ezt a bázishelyüket 3-án, stratégiai okokból a Royal Szállóra cserélték fel. Mivel a csoport vezetői úgy érezték, hogy nemzetőrségüket katonai szakképzettség nélkül nem tudják irányítani, felvették a kapcsolatot Solymosi Jánossal és Döbrentei Károly ezredessel¹¹³ , akik útmutatásokkal, tanácsadókkal látták el őket.

A Royal Szálló és a Vörös Csillag mozi a Nagykörúton

Lyukas zászló a New York palota előtt

A VII. kerületi rendőrkapitányságon és a pártházban is kialakult két nagyobb nemzetőri csoport Csabai László rendőrfőhadnagy¹¹⁴ , majd Bencze László¹¹⁵ , illetőleg Nemeskéri József diszpécser¹¹⁶ és Drabant József őrnagy¹¹⁷ vezetésével. Az előbbiben a rendőrök, az utóbbiban - amelyet "Kossuth" csoportnak is neveztek - a katonák voltak többségben. Ezek a VII. kerületi csoportok mind századokra, szakaszokra, rajokra tagozódtak.

Ezeken kívül kisebb létszámú fegyveres egységek tartózkodtak az EMKÉ-ben, a New York kávéházban, a Hársfa utcai KIOSZ-épületben, a Klauzál téren, valamint a Garai utcában. Összesen 1000-1200-an voltak.

A nagyobb VII. kerületi csoportok vezetői jutottak szerephez a nemzetőrségi tárgyalások során. Drbál Ferenc Operatív Bizottsági tag lett. Az összes csoport képviselői közül csak a Baross tériek szavaztak a sztrájk fenntartása mellett.

A VII. kerületi forradalmárok felkészültek a szovjet támadásra - november 3-án délután a kerületi nemzetőrparancsnokok és katonai tanácsadóik összegyűltek a Baross tériek bázishelyén, és Nickelsburg elnökletével védelmi tervet dolgoztak ki. Megállapodtak abban, hogy a Baross téri csoport a Keleti pályaudvar környékét biztosítja, a "Farkasok" átteszik központjukat a Royal Szállóba, és a pártépületben lévőkkel ellenőrzésük alatt tartják a Lenin körút Majakovszkij utca-Rákóczi út közötti szakaszát, valamint az Almássy tér környékét. A Hársfa-Majakovszkij-Rottenbiller-Wesselényi utca által behatárolt területet pedig Steinerék felügyelete alá helyezik. A tervet a parancsnokok jóváhagyták. (Abban egyébként nem tudtak megegyezni, hogy ki legyen a kerületi főparancsnok.)

A legnagyobb - 400-500 fős - VII. kerületi csoport Baross téri ellenállása viszonylag hamar összeomlott. Ebben része lehetett annak a körülménynek is, hogy Nickelsburg főparancsnok -valószínűleg a végeláthatatlan sorokban közeledő szovjet harckocsik láttán -, korábbi döntésével szemben, a harc felvétele ellen foglalt állást, de lemondott és eltávozott, mivel parancsnoktársai nem értettek egyet vele. A bázishelyet és a környező épületet a páncélosok szétlőtték, mire a felkelők nagy része hamarosan befejezte a fegyveres ellenállást, de a többiek szétszóródva, a szovjeteknek súlyos veszteségeket okozva folytatták a harcot, többek között a Rákóczi úton, a Bethlen mozinál, a Városligetben és a Dózsa György úton. (Bázishelyeik a Landler Jenő utcában, a Garai téren és a Divatcsarnokban voltak.) Kisebb egységeik 9-éig harcoltak. Egy forrás szerint a csak könnyűfegyverrel és benzinespalackokkal harcoló Baross tériek összesen 15 szovjet katonát sebeztek halálra és 3 harci járművet semmisítettek meg.¹¹⁸

A Lenin körúti szakaszon napokon keresztül eredményes harcot folytattak a felkelők. November 6-ától az ún. Forradalmi Katonatanács - tagjai: Steiner Lajos, Drbál Ferenc és további három tiszt - irányította az ellenállást, és összehangolták a csoportok tevékenységét. Központjuk a Közlekedési és Postaügyi Minisztérium épületében, illetőleg a Royal Szállóban volt. A szomszédos kerületekből csatlakoztak hozzájuk Sipőcz József¹¹⁹ Vajdahunyad utcai harcosai, valamint az Eötvös utcai csoport egyik részlege. Az 500-500 főnyi ellenálló 9-10-éig tartotta magát¹²⁰ , majd közülük mintegy százan a Szabadság-hegyre siettek, hogy Király Béla irányítása alatt folytassák a harcot. Erre azonban már nem került sor.

Egy zuglói nemzetőrséghez tartozó, zömmel VII. kerületiekből álló, 40-50 főnyi, két géppuskával felfegyverzett csoport tagjai Klauber István¹²¹ vezetésével november 4-e és 7-e között a Thököly út 44. szám alatti bázisukról eredményes harcot vívtak a szovjetek ellen, akik 30-40 katonát, 7-8 páncélost vesztettek.

VII. kerületi felkelők közül került ki a legtöbb fegyvertelen ellenálló. Nagyarányú röpcédula-terjesztéssel, külföldön is kibontakozó szervezkedéssel próbálták meggátolni a régi-új hatalom kiépülését.¹²²

Részlet Hercegh Benjámin vallomásából¹²³

4-én reggel [...] Nickelsburg László főparancsnok bejelentette, hogy a szovjet csapatok megszegték a megállapodást és visszajöttek Budapestre.

Ellent kell állnunk, hogy megvédjük hazánk függetlenségét.

Részlet Balogh László vallomásából¹²⁴

[November 4-én] a szovjet páncélosok már a Keleti p. u. mellett, a Kerepesi úton álltak, amikor a téren még a fegyvereket és a lőszert hordtuk a teherkocsikról. [...] Egyszer csak egy civil elsütötte az egyik ágyút, amelyet a katonák már előzőleg a szovjet páncélosokra irányoztak. Erre az egyik páncélos válaszolt, és egy lövéssel megsemmisítette az ágyút, mire az épületekben lévő felkelők tüzet nyitottak a szovjet páncélosokra. [...] A parancsnokok közül egyedül maradtam a Baross tér 19-ben. Az embereimet hátravontam az utcai szobákból, majd a kapuval szemben egy golyószórót állíttattam fel, majd a szomszéd házban áttörettem a falat, hogy legyen út a menekülésre. Közben kerestettem a parancsnokságot, de nem találtam meg, az embereim pedig állandóan fogytak.

Részlet Steiner Lajos vallomásából¹²⁵

[November 5-én] A Royal házból, illetve a [VII. kerületi] tanácsházáról jöttünk, a szovjet csapatok még nem jutottak addig [vagyis nem foglalták el], folyik ellenük a harc. Kovács "Farkas" [Dezső] kérte, hogy kössék őt össze Király Bélával, mert megszakadt vele a kapcsolat. [...] Szó volt arról, hogy utolsó golyóig harcolunk.

Részlet Gyulai Lajos vallomásából¹²⁶

A Steiner-csoport [...] 10-éig tartotta a Közlekedési Minisztérium épületét. A szovjetek elleni harcot azért vettük fel, mert törvénytelen volt, hogy ők Magyarországon vannak, mivel az ENSZ határozata szerint nekik a csapataikat ki kellett volna vonni Budapestről.

Részlet Kovács Dezső vallomásából¹²⁷

Kovács Dezső

[A Központi Katonai Kórházba] ...értem jött fiatalember említette, hogy Radó [Radó György, orvos ezredes, az intézmény parancsnoka] nagyon klassz ember, mindent meg fogunk kapni, amit csak akarunk. [...] Radó ezredesék[nek] elmondta, hogy a Népliget felől lőnek minket aknával, és hogy kötszerre, gyógyszerre, élelemre, cigarettára lenne szükségünk, valamint lőszerre, taposóaknára, páncélökölre, rádió adó-vevőre, hogy a harcot eredményesen fel tudjuk venni a szovjetekkel. [...] Radó ezds. még valami hazafias beszéddel is bíztatott, olyasmit mondott, hogy az embernek csak egy hazája van, s azért harcolni kell. Én és Steiner [Lajos] olyan idegállapotban voltunk, hogy ennek hatására elsírtuk magunkat.

Részlet Jancsó Magda tanúvallomásából¹²⁸

Én négy napig tartózkodtam a [Thököly út 44. sz. házban lévő] csoportnál. [...] November 5-én reggel egy szovjet páncélkocsira a házból benzinpalackot dobtak, a kocsi kigyulladt, és a legénység nagy része bent égett. Azokat a szovjet katonákat, akik ki tudtak menekülni az égő kocsiból, azt hiszem, lelőtték. Végül a páncélkocsi roncsait egy vontató elvitte a ház elől. Összesen három esetben láttam ilyen támadást szovjet harci jármű ellen. Az egyik megsemmisített jármű egy híradós kocsi volt, amikor ez kigyulladt, a szovjet katonák leugráltak, és a kocsi roncsai mellett foglaltak állást, ezeket harcban lelőtték. November 7-én a Szászház utcában, az egyik házba menekült be néhány orosz katona. A csoportból egymásután kétszer 4 fő ment ellenük. [...] Láttam, hogy az egyik orosz katonát holtan kihúzták a lakásból, azt mondották ott néhányan, hogy az állítólag ott agyonlőtte magát. A másik katonát a lábán érte egy géppisztolysorozat.

Széna téri felkelők

A Margit híd budai hídfőjénél október 24-25-én a felkelők hídőrséget szerveztek. Ezek a fegyveresek hozták létre 26-27-én a Széna téri csoportot; a budai oldalon ez a terület volt stratégiailag a legfontosabb. Ekkor harc nélkül elfoglalták az ottani metróépítkezés munkásszállóját és a Margit fogházat. A szovjet páncélosok ellen barikádokat építettek, amelyeket a Déli pályaudvarról odatolt vagonokkal erősítettek meg. Ebből az időszakból kevés harci eseményre utaló forrásunk van.¹²⁹ Ebben az időben nagyjából 100 fős volt a csoport.

A Déli pályaudvarról kitolt vasúti kocsik a Széna téren

Szabó János (Szabó bácsi)

Vezetője az 59 éves Szabó János ("Szabó bácsi") gépkocsivezető¹³⁰ lett, akit 28-án ténylegesen is megválasztottak. Sőt, tagja lett másnap a Dudás József kezdeményezésével és elnökletével megalakuló 29 fős Magyar Nemzeti Bizottmánynak is. Bár Dudás kinevezte őt a budai forradalmi erők főparancsnokává, Szabó csak a Széna tériek vezetését vállalta. A fegyveres csoport irányításában fontos szerep jutott Bán Róbert rádiótechnikusnak¹³¹ és egy a jugoszláv állampolgárságú Ekrem Kemál művezetőnek¹³² is. Ebben a régióban egyébként korántsem voltak olyan súlyos harcok, mint például az Üllői út környékén. Még a fegyverszünet előtt a Széna tériek vezetői tárgyalásba bocsátkoztak a Bem laktanya tisztjeivel, akik fegyverletételre akarták rávenni a felkelőket, de végül abban állapodtak meg, hogy közösen működnek közre a rendfenntartásban. Miközben tárgyaltak, egy szovjet-magyar támadás ideiglenesen elűzte a térről a civil fegyvereseket.

A fegyverszünet idején a Petőfi laktanya katonái segítették a fiatal felkelők kiképzését. Október 30-31-én a csoport ellenőrzési területe sokszorosára növekedett, mivel "Szabó bácsiék" kezükben tartották a kerületi pártházat, a Statisztikai Hivatalt, a Bécsi kapu környékét, a Szovjetunióba került pártvezetők villáit, sőt a hűvösvölgyi ÁVH-s objektumot is. Egyik akciójukkal a III. kerületi pártházat is elfoglalták. Nem jött létre azonban tényleges együttműködés a Butkovszky Emánuel¹³³ vezette II. kerületi Katonai Forradalmi Bizottmánnyal, amely a Fő utcai Katonai Ügyészség és Bíróság épületét tette székhelyévé.

Katonai ügyészség, bíróság és börtön a Fő utcában

Szabóék új központja a Maros utcai, kiürült ÁVH-s létesítmény lett, de egy kisebb részleg Ekrem Kemál irányításával a Széna téren maradt. A forradalom alatt az ÁVH-sokra és vezető pártfunkcionáriusokra vadászó összes "különleges csoport" közül a Széna térieké szerezte a legnagyobb zsákmányt, amikor elfogta Marosán Györgyöt, az MDP PB tagját. (Néhány órával később szabadon engedték.) A Széna tériek sajátos részlege volt az ún. "Bányászbrigád"; vezetői: Rusznyák László¹³⁴ és Czimer Tibor¹³⁵ bányászok.. A "brigád" a Pilis hegységben több rendőrőrsöt, munkásszállót elfoglalt, majd felszabadította a csolnoki rabmunkahelyet is.

November 2-án 70-80 Széna téri felkelő, téves tájékoztatás miatt ÁVH-sokat keresve megszállta a Külügyminisztérium épületét, ahol erőszakoskodtak a tisztviselőkkel, feldúlták a helyiségeket, majd - ugyancsak tévedésből - tűzharcba keveredtek az épületet biztosító részleggel. Személyi sérülés nem történt, de jelentős anyagi kár keletkezett. Végül a helyszínre érkező Király Bélának sikerült távozásra bírnia a felkelőket.

A csoport, főleg Szabó János és Sillay Rudolf gépkocsivezető¹³⁶ révén, részt vett a karhatalmi bizottsági és a nemzetőrségi értekezleteken. Sillay az Operatív Bizottságba is bekerült. A Dudás által aláírt "nemzeti bizottmányos" nemzetőr-igazolványokat le kellett cserélniük a Kopácsi nevével hitelesített főkapitánysági igazolványokra.

A "Bányászbrigád" Bán Róbert vezetésével november 2-án Bécsbe indult szállítmányokért, de Győrben Szigethy Attila - a Dunántúli Nemzeti Tanács elnöke - javaslatára Szombathelyre mentek, hogy a helyieknek támogatást nyújtsanak a forradalmi bizottságok megszervezésében. Ekkor azonban már a szovjetek is bevonultak a dunántúli városba, és 4-én hajnalban - a helyi határőrtisztek segítségével - Bánékat fogságba ejtették.

Szigethy Attila

Ezen a napon délelőtt a Déli pályaudvarnál is megjelentek a szovjet páncélosalakulatok. A mintegy 1500 fős felkelőcsoport a Maros utcai bázist kiürítve a Széna térnél próbálta feltartóztatni a szovjeteket, majd egyes részlegeik Pesthidegkútra vonultak. Király Béla Nagykovácsiban összegyűlt csapataihoz akartak csatlakozni, de mivel a nemzetőrparancsnok Szabó megmaradt csoportját gyengének találta, nem támogatta fegyvereseik egyesítését. Solymárnál a szovjetek gyűrűbe fogták a Széna térieket, akik nem adták meg magukat, de csak komoly veszteség árán tudtak megmenekülni. Ezután Szabó János feloszlatta a csoportot.¹³⁷

Részlet Ábri Benjámin György vallomásából¹³⁸

Hadászatilag fontos helyet foglalt el a Széna tér, mivel főútvonal, és így bármilyen irányból jövő támadás ellen védekezési lehetőség volt. Ezenkívül a hely kiválasztása kedvezőnek bizonyult olyan szempontból is, hogy a Széna téren lévő iparitanuló-otthon a fegyveres csoport létszámát jelentősen növelte.

Részlet Szabó János vallomásából¹³⁹

A Széna téren lévő fegyveres felkelőktől megtudtam, hogy a céljuk a független Magyarország létrehozása, a bérek emelése, a szovjet csapatok kivonása Magyarországról, a kommunisták eltávolítása a kormányból, stb. A felkelők célkitűzésével egyetértettem, és ennek alapján határoztam el, hogy csatlakozom a felkeléshez. [...] Október 26-31 között az egyik délután a Moszkva tér felől egy szovjet harckocsi jött, amely tüzet nyitott a Moszkva téri, illetve a Széna téri házakra, amelyekben felkelők voltak. Kézigránátokat dobáltunk rá. A páncélkocsi megpördült, és egy lámpaoszlopnak ment, és nem tudott tovább haladni. A benne lévő 8 szovjet katona erre kiugrált a kocsiból, és a Széna tér-Retek utca sarkán lévő házba menekült. A ház már romos volt, és a lépcsőházba szorultak. Mi bementünk a házba, és hívtuk őket. [...] Az esti órákban az arra elhaladó szovjet tankok szabadították ki őket.

Részlet Sillay Rudolf vallomásából¹⁴⁰

November 5-én éles vitám volt Szabóval, hogy érdemes-e folytatni a harcot. Nyíltan megmondtam Szabónak, a csoportok létszáma annyira lecsökkent, hogy nincs értelme tovább folytatni a lövöldözést. [...] Ekrem Kemál is próbálta meggyőzni, de Szabó hajthatatlan volt. Végül sikerült rávenni Szabót, hogy ha a harcot folytatni akarja, akkor partizánkodjon embereivel. [...] Végül is délután rábeszélésünkre olyan parancsot adott ki, hogy a Margit körúton és környékén a harcot hagyják abba, és aki tovább akar harcolni, az Szabóval menjen a hegyek közé. [...] Kb. 30 főnyi csoport jelentkezett, akivel aztán Szabó elvonult. A többiek pedig a fegyvert lerakva hazamentek.

A csepeli felkelők

A Gubacsi híd két oldalán, a Csepel északi és Pesterzsébet észak-nyugati részén fekvő összefüggő területen - a két kerület központjában - szintén jelentős civil fegyveres csoportok alakultak, mindkét oldalon egy-egy tekintélyes parancsnok irányításával.

Égő olajtároló a csepeli szabadkikötőben

A fegyverszünet idején a két nemzetőrségi csoport egységesebb, centralizáltabb lett, mint a központi kerületek hasonló alakulatai. Csepelen és Pesterzsébeten is lényegesen nagyobb volt a katonaság szerepe, mint másutt, mivel nagy létszámban, önálló alakulatként vettek részt a fegyveres eseményekben. Más régiókban a tisztek tanácsadóként vagy a civil csoportokba olvadva tevékenykedtek. A két kerület nemzetőrségi egységei tartották egymással a kapcsolatot, de egyelőre még nem tudjuk, mennyire hangolták össze az akcióikat.

Csepelen a forradalom első szakaszában a civil felkelők nem a szovjetek, hanem a magyar fegyveres szervek ellen harcoltak. Először a kiegészítő parancsnokságot támadták meg október 24-én reggel, de a rendőrkapitányságról érkező belügyiek harckocsival kimenekítették a katonákat. Másnap a pártbizottság épületébe hatoltak be, az iratokat átkutatták, kidobálták, elégették. Ezután a fegyverhez jutott felkelők egy része a Boráros tér környékén felvette a harcot a szovjetek ellen.

Mire 26-án visszatértek, társaik már elfoglalták a rendőrkapitányságot, a rendőröket lefegyverezték és távozásra kényszerítették. Ebben az épületben Buri István¹⁴¹ és Szente Károly¹⁴² parancsnokságával létrejött egy felkelőcsoport. 27-én este azonban magyar katonai és gyári karhatalmi alakulatok ideiglenesen visszafoglalták a rendőrkapitányság és a pártbizottság épületét, és 70 foglyot ejtettek. A többiek visszavonultak a Királyerdőbe, ahol Sorn Károly¹⁴³ vezetésével 25-26-ától a Szent István úti iskolában, később a közeli kultúrházban is megszerveződött egy fegyveres csoport. Segítségével a következő éjjel meghátrálásra kényszerítették a katonai-gyári alakulatokat.

Sorn Károly

Major Ernő

A fegyverszünet idején Csepelre került egy légvédelmi tüzérezred, amelynek néhány tisztje felvette a kapcsolatot a civil fegyveresekkel.

Október 29-én a Csepeli Nemzeti Bizottmány gyűlésén Major Ernőt¹⁴⁴ választották meg a helyi nemzetőrség parancsnokának, helyettese pedig a felkelők vezetője, Buri István lett. A Főkapitánysággal rendszeres kapcsolatot tartottak, Major részt vett a nemzetőrségi üléseken. Egyik beosztottja, Andi József hadnagy¹⁴⁵ három nemzetőrszázadot szervezett a szigeten. A Királyerdőt továbbra is Sorn Károly egysége biztosította, Felső-Csepelen Szűcs Károly ács¹⁴⁶ parancsnoksága alatt a második század teljesített szolgálatot, Lukács András¹⁴⁷ csoportját pedig a "belső őrség" feladatával bízták meg.

A szovjetek november 4-én azonnal elfoglalták a Csepelen állomásozó tüzérezred egyes tüzelőállásait; más állásokat az első támadásuk - október 26-27-e - óta nem engedtek ki a kezükből. A megmaradt lövegeket a nemzetőrparancsnokság a fontosabb stratégiai pontokon vonta össze. A katonák vezetője Kőrösi Sándor főhadnagy¹⁴⁸ , a civileké Buri István volt. Ők az alapvető stratégiai kérdésekben sem értettek egyet, mivel Kőrösi csak önvédelmi harcra gondolt, Buri viszont az elhaladó szovjet páncélosok megtámadása mellett érvelt. Mivel a civilek voltak többségben, megkezdték a harcot, és komoly veszteségeket okoztak az intervenciós csapatoknak. (Ebben jelentős szerep jutott Sorn Károly osztagának is.) Az ellenálláshoz végül csatlakoztak a tisztek is, és a többi felkelőcsoporthoz képest erős tűzerővel rendelkező csepeliek a szovjet repülőkre is lőttek. A pesterzsébetiektől robbanóanyagokért cserébe kölcsönkapott sorozatvetővel a tököli repülőtér kifutóját vették célba. A mintegy 350 főnyi felkelő kilőtt 7-8 páncélost, és eltalált egy repülőgépet is. A gyalogsági támadást megelőzendő, felrobbantották a városrészbe vezető utakat, s ezzel késleltették a szovjet behatolást. Néhányan indítványozták a Lakihegyi Rádióadó és a Gubacsi híd megsemmisítését is, de kisebbségben maradtak. Később a harckocsik bevonulását a Vasműből kitolt vagonokkal, tartálykocsikkal akadályozták meg. A szovjetek mindinkább megerősödő támadása ismét megosztotta az ellenállókat; a tisztek nem látták értelmét a további harcnak. Buri ezt a felfogást 7-én még hazaárulásnak minősítette, de másnap már ő is Bécsből javasolta, hogy folytassák a harcot. Csepelen 9-én reggel a szovjetek végleg felszámolták a fegyveres ellenállást.¹⁴⁹

Részlet Kőrösi Sándor vallomásából¹⁵⁰

[November 8-án] visszamentem az Imre térre, ahol újra tapasztaltam a fegyelmezetlenségeket. Körüljártam a lövegeket, és ismét közöltem, hogy elmegyek, és a továbbiakban Buri fog parancsnokolni. A délelőtt folyamán ismét lőtték a légtérben megjelenő repülőgépeket, és 13 óra körül belelőttek egy IL-28 típusú szovjet harci repülőgépbe. A repülőgépre több löveg is tüzet nyitott, köztük a kieg. parancsnokság környékén felállított 37 mm-es könnyűágyú is.

Részlet Major Ernő vallomásából¹⁵¹

Buriék rendelkeztek a személyi állománynak azzal a részével, akik a harcokban korábban is részt vettek [...], az volt a szándékuk, hogy a nézeteltérést fegyverrel intézik el, mert nem azért harcoltak, hogy kommunisták kerüljenek a vezetésbe.

Részlet Andi József vallomásából¹⁵²

6-án, kedden, a délutáni órákban több szovjet páncélos intézett támadást. A páncélosok a Kossuth utcán jöttek befelé. Egy páncélost a Kossuth és az Ady Endre utca sarkán [...] lévő löveg kilőtt. [...] A délutáni órákban [...] két páncélos bejött, és valószínűleg az elpusztított tankok miatt megtorlásképpen lőtte a házakat.

Részlet Horváth István vallomásából¹⁵³

November 8-án reggel értesítést kaptunk arról, hogy a vámmentes kikötőben 3 db aknavető van felállítva, mely Csepel területét lőtte, és ekkor azt a feladatot kaptuk, hogy menjünk ki, minden körülmények között hallgattassuk el az aknavetőket. A feladat végrehajtására 15 fő géppisztollyal, kézigránáttal felszerelve elindult. A kikötőbe kiérve az egyikünk észrevette, hogy Budapest felől három harckocsi, valamint két teherautó szovjet gyalogság jön [...] meghatározni nem tudtuk, hogy esetleg nem a vámmentesbe jönnek-e [...], jobbnak láttuk, ha a kapott utasítást nem hajtjuk végre, hanem mindenki az életét mentve [...] Csepelre bejusson. A 15 fős egységből 13 fő beérkezett, útközben két halottat hagytunk hátra. A kapitányságon a látottakat jelentettük a Buri nevezetű parancsnoknak, akitől azt az utasítást kaptuk, hogy menjünk vissza az Ady Endre utcai útszakaszra, és ott vegyük fel a harcot, mivel a csepeli technikumban egy nagyobb szovjet egység tartózkodott. [...] A harcot felvettük, és kb. 15 órakor egy harckocsit kilőttünk, majd a technikumban lévő egységet elhallgattattuk. 9-én 7-8 óra között a Buri nevezetű parancsnok futárjával értesített bennünket, hogy a tüzérségi lövedékük elfogyott, és nem látják semmi értelmét a továbbiakban, hogy Csepelt védjék, de amennyiben egységünknek kedve van a harcot folytatni [...] úgy maradhatunk még. [...] Én magam még egész nap harcoltam a szovjet gyalogság ellen, csak a késő délutáni órákban hagytam abba a harcot, amikor már géppisztolyomból minden töltény elfogyott.

A pesterzsébeti felkelők

A csepeli parttal szemben, a pesti oldalon, Pesterzsébeten, Pestlőrincen és Soroksáron a spontán módon összeverődött felkelők már a forradalom első napjaiban szembekerültek a szovjetekkel, mivel igyekeztek megakadályozni, hogy azok behatoljanak a város központjába. Később a Juta-dombnál és környékén a kiskunhalasi 37. gépkocsizó lövészezreddel is felvették a harcot.¹⁵⁴

Október 25-26-án Pesterzsébeten a civil fegyveresek elfoglalták a XX. kerületi pártházat, a tanácsházát, majd a rendőrkapitányságot. Oltványi László vegyészt¹⁵⁵ választották vezetőjüknek, később a kerület nemzetőrparancsnokának is. A környéken tevékenykedő fegyveres csoportok szintén Oltványiékhoz csatlakoztak. Így Pesterzsébeten szervezték meg legkorábban - még a tűzszünet kihirdetése előtt - a fegyveres forradalmárok központi irányítását.

Kálmán Béla

A fegyverszüneti időszakban nemzetőregységek szerveződtek a Tanács épületében - Kálmán Béla hadnagy¹⁵⁶ vezetésével -, az Attila utcai iskolában - Tóth Ferenc¹⁵⁷ irányításával -, a Török Flóris utcában, a Szitás utcában, a Gubacsi hídnál, a Juta-dombnál. Oltványi - Gyergyói Ferenc¹⁵⁸ parancsnoksága alatt - a körzeti rendőrőrsre is küldött civil erőket, akik az ottani rendőrökkel közösen teljesítettek szolgálatot. Ebben az időben különböző fegyveres forradalmi szervek alakultak Pesterzsébeten a nemzetőrség keretén belül. Például a Forradalmi Ifjúsági Szövetség Oláh Ödön vasöntő¹⁵⁹ vezetése alatt, illetve a Nemzeti Bizottság, amelyet egy Fux nevű személy irányított.

November 1-jén és 2-án a pesterzsébeti nemzetőrök hathatós támogatást kaptak - az esztergomi légvédelmi tüzéregység hat löveggel, majd a kiskunmajsai lövészezred VII. százada két géppuskával a Juta-dombon és a Soroksári úton tüzelőállást foglalt el, hogy akadályozza a szovjet csapatok visszatérését Budapestre. 4-én, miután Oltványi kijelölte a nemzetőrök harci álláspontjait, a civil és a katonai erők a kerület több pontján együttes erővel csaptak össze a szovjet csapatokkal. Főleg a Juta-dombnál - ahol a szétlőtt szovjet harci járművekből a katonák és az ÁVH-sok, akiket később harcban lelőttek, illetve megsebesítettek, a közeli nádasba menekültek -, a Hangya-dombnál, a Török Flóris utcában és a Határ úton folytattak eredményes harcot. A civilek kézifegyvereken kívül két légvédelmi ágyúval és egy sorozatvetővel is rendelkeztek. Az utóbbival a Népligetben és a Mester utcában elhelyezett szovjet páncélosokat vették célba. A szovjet behatolást azzal is nehezítették, hogy felrobbantották a Nagykőrösi út burkolatát. Amikor a tüzérezred egyik egysége, egy nagyobb szovjet csapat közeledésének hírére, levonult a Juta-dombról, a soroksári felkelők rekvirálták a lövegeiket, sőt több katona is csatlakozott hozzájuk.

A fővárosban itt tartott legtovább a fegyveres ellenállás. November 10-11-én a nemzetőrség feloszlott, és befejeződtek a harcok.¹⁶⁰

Részletek Oltványi László Harcok Dél-Budapesten, 1956 című kötetéből

[Október 24-én] A belvárosból érkezett hírek által felizgatott emberek [közül] közel 300-an gyűltek össze. Ezek voltak Dél-Budapest első fegyveres felkelői! Vagy 100 ember, a közeli HÉV-állomásról 3 tehervagont tolt a Soroksári utat keresztező sínekre. Ott mindhárom vagont feldöntöttek, melyekkel egy időre sikerült elzárni a Soroksári utat. [Október 28-án] Egy szellemes tüzér javaslatára felvonultattak egy hibás závárzatú ágyút a Jutadombok legmagasabb dombjára, és ott légelhárítás látszatát keltő módon állították fel. Sokan nevettek ezen a látszólag felesleges és fáradságos munkába kerülő ötleten. Néhány órával később azonban bebizonyosodott hasznossága. Minden arra jövő orosz tank ezt az ágyút vette tűz alá, miközben más oldalakról és a dombok közti völgyekből így nyugodtan lőhettek rájuk harcosaink.

A szakszerű katonai irányítással elhelyezett ágyúk mind a dombok közti völgyekbe kerültek, a Soroksári út felé irányítva, és hogy célozni se kelljen, az út árokszéli oldalát fehér mészfestékkel jelölték meg, amelyekre az ágyúk csövét előre beirányították. Négy ágyú csöve oldalazta a Soroksári utat, két ágyú a hátsó biztosítására, egy gépágyú pedig légvédelemre rendezkedett be a Jutagyár közelében. Az ágyúk kezelőit a környék lakossága látta el élelemmel, vízzel, matracokkal, takarókkal. [...] A tüzelőállást mindenhol szalmabálákkal álcázták. [...] Miután egy harci támadást legjobban a meglepetés segíthet elő, Soroksárt nem északról támadtuk meg, hanem megkerültük a Soroksár-Újtelep mellett lévő újtemetőt, és keleti irányból támadtunk. A meglepetés annyira sikerült, hogy az oroszok ellenállás helyett fejvesztve menekültek Alsónémediig, mely 9 km-re fekszik Soroksártól délre. Néhány géppisztolysorozat és néhány ágyúlövés a Jutadombokról a déli országút mentén megtette hatását. 200 szabadságharcos fiatal több mint 400 orosztól szabadította meg - egy időre - Soroksárt, saját veszteség nélkül.¹⁶¹

Részlet Rémiás Pál vallomásából¹⁶²

[November 4-én] a reggeli órákban civil [felkelők] jöttek a tüzelőállásunkba [a Juta-dombra] és kérdezték tőlünk, miért nem tüzeltünk a szovjet csapatokra. Kleibert László szds. ekkor arra hivatkozott, hogy csak két lövegünk van, amit a páncélososok ellen lehet felhasználni, és nagy túlerővel állunk szemben... [a felkelők] közölték, hogy őket a Nemzetőrség küldte a mi segítségünkre. Ennek alapján [...] beleegyeztünk abba, hogy amennyiben jönnek kisebb szovjet egységek, akkor azokat megtámadjuk. [...] 8-9 óra között Budapest felől jött egy szovjet harckocsivontató. [Egy] löveget elsütöttem [...], nem találtam el, mert a lövegkezelők nem tartózkodtak a helyükön, és nem kísérték a célt. A civil fegyveresek kiabálták, hogy amennyiben a lövegkezelők nincsenek a helyükön, majd ők segítenek lőni, és ha mi nem lövünk, akkor majd ők maguk lőnek. [...] Kb. 11 órakor ugyancsak Budapest felől jött egy kisebb szovjet harckocsizó egység. Ekkor már áttelepültek hozzánk a honi tüzérek, és azok elsőnek nyitottak tüzet a szovjet harckocsikra. Amennyire én láttam, a honiak kilőttek 3-4 harckocsit és egy sorozatvetőt.

Részlet Magyar János vallomásából¹⁶³

Magyar János

[A juta-dombi tűzharcban] személyesen láttam azt, hogy ki lett lőve 2 tehergépkocsi, 2 sorozatvető, 1 harckocsi és egy négyszemélyes személygépkocsi. A könnyűlövegek kilőtték az egyik sorozatvetőt, két tehergépkocsit és a személygépkocsit. A közepesekről csak hallomásból tudom, hogy kilőttek 1 db harckocsit és egy sorozatvetőt.

Részlet Vágási Mihály tanúkihallgatási jegyzőkönyvéből¹⁶⁴

1956. november 4-én reggel a fegyveres civilek Oláh Ödön parancsnoksága alatt bennünket, rendőröket is kényszerítettek, hogy kimenjünk velük együtt harcolni a szovjet csapatok ellen. A Jutadombon tüzérek voltak tüzelőállásban és [...] többször megtámadták a Soroksári úton haladó szovjet egységeket. A harc során több szovjet harci járművet megsemmisítettek. Kilőttek egy tehergépkocsit, amelyen államvédelmi katonák voltak.

Részlet Banácsi László tanúkihallgatási jegyzőkönyvéből¹⁶⁵

Négy gépkocsival jöttünk fel Budapestre a Jutadombhoz, az első háromnak a tetején 25-25 fő, a negyedik kocsin, melynek én voltam a segéd-gépkocsivezetője, kb. 20 fő volt. Miután elértük a Jutadombot, annak tetejéről lövegekkel tüzet nyitottak ránk [...], megsebesültem én is, meg a szovjet katona is. [...] Miután kilőtték a gépkocsit, a motor leállt, kiugrottam a kocsiból, és láttam, hogy [...] négy ÁVH-beosztott fejjel lefelé lógott, az egyiknek nem volt feje. A fentieken kívül még 6-8 ÁVH-beosztott holtteste volt a kocsin, bár lehet, hogy ezek egy része csak sebesült volt. Ezt követően láttam azt, hogy a kocsi tetején lévő emberek, akik ugráltak le, azokat gyalogsági fegyverrel a környező házakból lőtték, majd - jómagam is - a házakon keresztül a nádasba menekültünk.

* * *

Budapest több körzetében inkább a második szovjet intervencióval szembeni fegyveres ellenállás volt jelentékeny. Ezen városrészek közé tartozik Kispest, Kőbánya, Újpest, Észak-Angyalföld, az óbudai Schmidt-kastély környéke és a XI. kerületi Móricz Zsigmond körtér. Az említetteken kívüli körzetekben is kibontakozott a fegyveres ellenállás, de lényegesen csekélyebb hatékonysággal.

Harcok a Móricz Zsigmond körtéren

A körtéri harcokkal kapcsolatos levéltári források rendkívül csekélyek.¹⁶⁶ Egyesek szerint itt már a szovjetek első bevonulásakor is komoly összecsapások voltak.

Egyenruhás motorosok tankok között a Móricz Zsigmond körtéren

A szűkös forrásokból arra következtethetünk, hogy a körtéren nem alakult ki nagyobb létszámú felkelőcsoport. November 4-étől a spontán módon összeállt civil fegyveresek Oláh Jenő volt hadnagy¹⁶⁷ vezetésével ismét felvették a harcot. Ekkor a legfőbb bázisukká a 10. számú házat tették, de a Népbüfé tetejéről is célba vették a páncélosokat. A csaknem 80 ellenállóhoz¹⁶⁸ csatlakozott a pápai rohamlöveg-zászlóalj egyik Budapestre vezényelt egysége, lövegeikkel jelentékenyen megnövelve az addigi tűzerőt. Állítólag a november 5-ei 6-7 órás harcban egy szovjet légidesszant-alakulat 140 katonája az ellenállók fegyvereitől esett el vagy sebesült meg itt.¹⁶⁹ Alighanem az a verzió közelebb áll a valósághoz, hogy három harckocsi semmisült meg a bennülő katonákkal együtt.¹⁷⁰ Végül a szovjetek körbezárták a körteret, mire a szabadságharcosok beszüntették az ellenállást.

Pongrátz Gergely a körtéri harcokról¹⁷¹

24-én reggel a Fehérvári útról egy motorkerékpáros jött a Móricz Zsigmond körtérre, és hozta a hírt, hogy jönnek az orosz tankok. Elhatározták, hogy megállítják őket. A Fehérvári útnak mindjárt az elején, nem messze a körtértől, van a postának a garázsa, ahol adtak volna benzint, de nem volt hordójuk. Néhány házzal lejjebb azonban egy építkezési vállalat raktárából kaptak hordót is. A hozzájuk csatlakozó srácok segítségével öt hordót gurítottak vissza a postagarázsba, és megtöltötték benzinnel. Kigurították őket a Fehérvári útra, és vártak. Amikor meghallották a hernyótalpak zörgését, kicsavarták a hordók középső dugóját, és egy 70-80 méteres szakaszon az úton keresztbe gurították a hordókat, hogy a benzin kifolyjon belőlük. Az üres hordókat otthagyták az úttesten. A tankok már nagyon közel voltak [...], amikor az első tank rászaladt a benzines útszakaszra. [Pongrátz Kristóf, a testvére] meggyújtotta [...] Egy pillanat alatt pokollá vált ez az útszakasz. A tankok megálltak és az oroszok kiugrálva próbáltak menekülni. Az üres benzineshordók felrobbantak, ami olyan kavarodást okozott az oroszok között, hogy a tűzben azt sem tudták, merre szaladjanak. Nem tudtak messzire szaladni, mert ruhájuk hamar tüzet fogott. Néhányan ott maradtak, elégtek.

Harcok Kispesten

Kispesten Koroly T. György hadnagy¹⁷² , a kerület katonai parancsnoka felfegyverezte a helyi Nemzetőrséget. November 4-én a rendőrkapitányság épületében elhelyezkedő felkelők tüzet nyitottak a szovjet erőkre, akik nagyobb tűzerővel válaszoltak, és belövés érte az épületet. Koroly "tüzet szüntess"-t vezényelt, mire a fegyveresek szétoszlottak.

November 6-án Koroly összehívta a felkelőket - közel 250 fő jelentkezett -, és védelmi tervének értelmében kialakította a harci álláspontokat: a Vörös Hadsereg útjának oltalmára az egyik osztagot a pestlőrinci Szalag- és Csipkegyárban, a másodikat a kerület északkeleti részének védelmében az Úttörő-házba, a harmadikat a pesterzsébeti Határ út felől beáramló szovjetek ellen a Wekerle-telepi 3. számú iskolába, a negyediket pedig a kerület keleti irányú biztosítására az 1. számú iskolába vezényelte. Megszervezte az összeköttetést is. Utasításba adta, hogy amennyiben szovjet túlerővel kerülnek szembe, a felmorzsolódás helyett inkább vonuljanak vissza a lovasrendőrségi laktanyába, további intézkedésig.

A csoportok közül a Bojtor Béla¹⁷³ vezette, 3. számú iskolában működő bizonyult a legharciasabbnak. Még november 9-én is megtámadta a szovjet csapatokat. A túlerő azonban a kispestieket a fegyver letételére kényszerítette.

Részlet Szegedi Flórián vallomásából¹⁷⁴

Két akcióról tudok, amit a mi csoportunk [a 3. számú iskolában lévő, Bojtor Béla vezette nemzetőregységről van szó] hajtott végre. Az első november 9-én volt. Arról értesültünk, hogy a Wekerle-telepen a szovjetek rabolják a civil lakosságot. Ekkor parancsot kaptunk Bojtor Bélától, aki állandó összeköttetésben volt Koroly hdgy-gyal, hogy vonuljunk ki fegyveresen, és vegyük fel a harcot a garázdálkodó szovjet csapatok ellen. Kivonultunk, csoportunk az elvonuló szovjet gyalogságra tüzet nyitott. A szovjetek géppisztolytűzzel válaszoltak, és ennél az akciónál magam is megsebesültem. A második akció ugyanezen a napon a délutáni órákban volt. Csoportunk tagjai ismét fegyveres harcba keveredtek a szovjet harcosokkal.

Harcok Kőbányán

A Csajkovszij parkba vezényelt honvédségi erők a civil harcosok követelésére átadták a légvédelmi ütegeket. Több sorkatona, Silye Sámuel tizedes¹⁷⁵ vezetésével, önként csatlakozott hozzájuk, amikor a hat lövegből hármat a Zalka Máté térre, kettőt a Jászberényi útra - később az Élessarokhoz - vittek, egyet pedig a Csajkovszkij park védelmére állították fel.

Romos házak Kőbányán

Ez az együttműködés gyümölcsözőnek bizonyult; már november 4-én több harckocsit megsemmisítettek, főleg az Élessaroknál. 6-án ismét rekviráltak fegyvereket a katonáktól, amelyeket a légitámadások esetén is felhasználtak. 7-étől a szovjetek mind nagyobb erőkkel vonultak fel, 8-án megtámadták a felkelők amúgy is fogyatkozó ütegállását, és elpusztították a fegyvereiket. Ezután a kőbányai szabadságharcosok szétszóródtak.¹⁷⁶

Részlet Silye Sámuel vallomásából¹⁷⁷

November 4-én, szürkületkor, a Jászberényi út felől négy harckocsi közeledett, és tőlünk 100 m-re megállt. A civilek parancsnokának utasítására a kezelők elfoglalták helyüket. Előzőleg már megbeszéltük, hogy a civilek parancsnokának tűzparancsát a civilek felé én fogom továbbítani. Továbbiakban parancs nem lesz, hanem automatikusan folytatják a tüzelést. Mikor a 4 harckocsi megállt, a civilek parancsnokának tűzparancsára, mielőtt én azt megismételhettem volna, a kettes kezelő, Zabos Ádám tüzet nyitott a harckocsikra. [...] A löveg második lövésénél az egyik harckocsi irányából tüzet láttam felcsapódni [...], ezután a harckocsik is több lövést adtak le irányunkba. Zoványi [József] , Zabos és Fábián [György] honvédek a tüzelést folytatták. Kb. 5 lövés lett leadva, a harmadik-negyedik lövésünkre megint tűzlobbanást vettem észre a harckocsik irányában. A tűzharc befejeztével két harckocsi maradt ott égve, a kezelők mondták, hogy a harmadikat is eltalálták.

Részlet Zabos Ádám vallomásából¹⁷⁸

November 5-én, hajnali két óra körül a Maglódi út felől egy újabb szovjet harckocsi jött. Ekkor már nem Silye tizedes, hanem a civilek parancsnoka adott tűzparancsot. [...] Az erősen ködös idő miatt nem találtuk el. [...] 6-án reggel [...] láttuk, hogy a Finommechanikai Gyár környékén szovjet tábori tüzérség foglal tüzelőállást [...] egy harckocsi, amelyik kilőtte a lövegemet, visszafordult. [...] 7-én de. egy helikopterre, majd egy lökhárító vadászgépre is lőttünk, de nem találtuk el.

Harcok az óbudai Schmidt-kastélynál

November 4-én, a szovjet intervenció hírére az óbudai felkelők legnagyobb része - köztük számos egyetemista és diák - a Schmidt-kastélyban gyűlt össze. A parancsnoki teendőket Pércsi Lajos őrnagy¹⁷⁹ látta el. Miután kialakította a harcálláspontokat - két aknavetőjük és egy tarackjuk is volt -, felvette a kapcsolatot az óbudai "védővonal" többi részének - Újlaki Téglagyár, Bécsi úti postahivatal, Óbudai Hajógyár - parancsnokságával. A Téglagyár vagonjait barikádnak használták. Utasítására Erdősi Ferenc hadnagy¹⁸⁰ részlege felrobbantotta a hármashatár-hegyi zavaróállomást. November 6-án azonban Pércsi előzetes bejelentés nélkül elhagyta a helyszínt. Döntésében közrejátszott a civilek fegyelmezetlensége, az általa kedvezőtlennek ítélt harcászati terep, valamint hogy bízott Kádár János konszolidációs ígéretében. A parancsnokságot Csiki Lajos hadnagy¹⁸¹ vette át. Szentendréről újabb ágyúkat hoztak, és megtámadták a Bécsi úton vonuló páncélosokat, egy vontatójárművet pedig megsemmisítettek. A szovjetek túlereje azonban itt is hamarosan érvényesült. November 7-én a tisztek, 8-án a civilek is beszüntették az ellenállást, és szétszéledtek.¹⁸²

Részlet Pércsi Lajos vallomásából¹⁸³

Pércsi Lajos

[November 4-én hajnalban] több tiszt elvtárssal és katonával találkoztam, akik azt mondták, hogy Nagy Imre, az akkori miniszterelnök rádión bejelentette, hogy a szovjet csapatok megtámadták a várost, és felszólította a hadsereget az ellenállásra. [Ezután] polgári ruhás személyek felszólítottak, hogy menjek velük, a szovjet csapatok megtámadták a fővárost, és a kormány parancsot adott a védekezésre. [...] Később tudtam meg, hogy a Schmidt-kastélyhoz mentünk. Egy alhdgy volt akkor ott a pk., aki tájékoztatott afelől, hogy a védelmet általában megszervezték. Én azt ellenőriztem, és néhány helyen helyesbítettem. Közben állandóan érkeztek, főleg polgári ruhás emberek.

Mikor katonai egységgé átszerveztem az ott lévőket, közöltem velük, hogy én leszek az egység parancsnoka, elfogadnak-e parancsnoknak. A jelenlevők igennel válaszoltak.

Részlet Csiki Lajos vallomásából¹⁸⁴

November 7-én, kb. 10 óra felé, a Téglagyár felől egy harckocsi jött. [Egy] tüzér hdgy rálőtt [...], nem találta el. A szovjet harckocsiból visszalőttek, s a lövedék az állás alatt fúródott be és robbant fel. Én, valamint a társaim tüzelőállásba vonultunk. A harckocsi vezetője másodszor már nem felénk lőtt, hanem a felettünk lévő állásba. [Ezután] megfordult, és elment. [...] A délutáni órákban [...] tudomásomra hozták, hogy előttünk megy el egy szovjet gépkocsi. [...] A nagy por és füst eltűnésével láttuk, hogy a gépkocsi a leadott lövés következtében ott maradt a Bécsi úton. [...] Jelentették, hogy a kocsin két szovjet halott van. [...] A gépkocsit traktorral, valamint egy Csepel kocsival felhúzattuk a Schmidt-villába. Utasítást adtam arra, hogy ássák be a földbe, tervem az volt, hogy a gépkocsin lévő négycsövű géppuskát légelhárításra fogjuk felhasználni. [Eközben] egy lökhárítós repülőgép jelent meg a fejünk felett, amelyre rálőttek. Arról tudomásom nincs, hogy eltalálták volna.

Ellenállás Újpesten

A szovjet csapatok Újpesten is erős ellenállásba ütköztek. A IV. kerületben - noha korábban nemigen alakult ki harc a megszállókkal - már az első napokban is erős forradalmi hangulat mutatkozott meg. 24-én, a rendőrkapitányság ostroma után Kósa Pál asztalos kisiparos¹⁸⁵ vezetésével megalakult az Újpesti Forradalmi Bizottság.

Kósa Pál

Ez - más, később megalakult forradalmi bizottságoktól eltérően - nem csak a közigazgatást szervezte, hanem a fegyveres testületeket is, megnyerve ehhez a Megyeri úti folyamőrlaktanya állományának jelentős részét. A fegyverszünet idején viszonylag laza kapcsolatot tartott a Nemzetőrparancsnoksággal, viszont az észak-pesti régióban központi szerepet játszott, különösen az angyalföldi forradalmi erőkre volt döntő befolyással. A felkelők elfoglalták a helyi nyomdát, és még külföldre is igyekeztek röplapokat terjeszteni. Részt vettek Mindszenty bíboros kiszabadításában.

November 4-én az Újpesti Forradalmi Bizottság bázisán, a tanácsházán felkészültek az intervencióra, és a Könyves Kálmán Gimnáziumban kialakították a főparancsnokságukat, Csete István repülő hadnagy¹⁸⁶ és Gábor László munkaügyi osztályvezető¹⁸⁷ irányításával. Az ellenállókhoz csatlakozó folyamőrség élén Nagy László őrnagy¹⁸⁸ állt. Az Újpesten szerteszét elhelyezkedő felkelők egységes vezetésére, 6-ától pedig a teljes katonai irányításra az 54 éves Somlyói Nagy Sándor, volt huszár ezredes¹⁸⁹ kapott megbízást. A Szent László úti sorompónál és a Ládagyárnál helyezte el fegyvereseit. A felkelők a közeli Csirizgyárból hozott ragacsos anyaggal felkenték az utat, hogy akadályozzák a páncélosok mozgását. A vezetők a Chinoin-gyárból robbanóanyagot és az egyik Váci úti üzemből oxigénpalackokat hozattak. Harcba bocsátkoztak a Remíznél, az Északi Összekötő Vasúti Hídnál, a Víztoronynál és a Könyves Kálmán Gimnáziumnál. Az összecsapások eredményeképpen mindkét fél szenvedett veszteségeket.¹⁹⁰ 8-án az Árpád út felől bevonuló szovjetek körülvették a főparancsnokság bázisául szolgáló gimnáziumot. A felkelők egy ideig eredményesen küzdöttek, de segítséget nem kaphattak, mert a tanácsházánál és másutt harcoló egységek szintén támogatásra szorultak. Ezen a napon a szovjet erőfölény mindenütt érvényesült, és a IV. kerületben befejeződött az ellenállás.

A Forradalmi Bizottság azonban - tagjainak letartóztatásáig - a sztrájk folytatása mellett döntött.¹⁹¹

Részlet Somlyói Nagy Sándor vallomásából¹⁹²

November 4-én reggel Nagy Imre felhívása a rádióban olyan hatással volt rám, hogy nem tudtam ellenállni annak, hogy ne jelentkezzem nemzetőri szolgálatra. [...] A Fésűsfonó Kultúrházban [...] meg kell jegyeznem, hogy olyan különös lelkes hangulat vett erőt mindenkin, Kossuth-dalokat énekeltek, és a lelkesedés engem is magával ragadott, úgy éreztem nekem ott a helyem közöttük. [...] Én mint rangidős a jelenlévőket három szakaszba osztottam be. [...] Emlékezetem szerint november 5-én délután találtunk egy röpcédulát, melyet szovjet repülő dobott le, mely kérte a lakosságot az ellenállás beszüntetésére. Ekkor különböző vélemények alakultak ki a században [...], de a többség az ellenállás mellett volt. Ekkor rendültem meg először, hogy helyes-e, amit csinálok. [...]

November 8-án reggel, amikor jelentették, hogy szovjet harckocsik közelednek a [Könyves Kálmán] gimnázium felé [...], utasítást adtam, hogy fedezékbe vissza az épületbe. Amikor az épület bejáratához értünk, akkor a lövöldözés megkezdődött. [...] Láttam, hogy teljesen céltalan az ellenállás, mivel könnyűfegyverekkel voltunk, ők meg nehézfegyverrel, és az épület sem volt védelemre alkalmas. [...] Amikor a tűz erőssége csökkent, az épület elhagyását rendeltem el. [...] Az Öregtemetőben gyülekeztünk, ahol parancsot adtam a fegyverek lerakására.

Harcok Angyalföldön

A XIII. kerületben a többi városrész forradalmától eltérően alakultak az események. Az antisztálinista erők nem tudtak jelentősebb befolyást szerezni, csekély számú megmozdulásuk vereséggel zárult. Itt a forradalom története voltaképpen október 31-étől kezdődött, a 28-ai politikai fordulat hatására. De ekkor is - Bogdán József őrnagy¹⁹³ vezetésével - a helyi rendőrkapitányság kezében maradt az irányítás, amely a régi rendszer leghívebb támogatójának bizonyult. Noha a Nemzetőrség megalakulása után már egyre kevésbé lehetett halogatni az átalakulást, befolyásuk olyan erős maradt, hogy a fegyverszünet végéig a civil erők nem érvényesülhettek.

A november 4-ei szovjet támadás hatására azonban Angyalföldön gyökeresen megváltozott a helyzet; a forradalmárok kezükbe vették az irányítást, és azonnal megkezdték a függetlenségi harcukat. Miként október 23-a után az Üllői út-Nagykörút kereszteződésének környékén, hasonló spontaneitással alakultak felkelőcsoportok, főleg a kerület északi részében. Ezen a reggelen Csémi Károly alezredes, a körzet parancsnoka csapatával elhagyta a Mátyás laktanyát, amelynek őrsége beengedte és felfegyverezte a civileket. A Teve utcában gyülekező nemzetőrök - többen közülük a lövöldözést vagy Nagy Imre rádióbeszédét hallva jelentkeztek a kapitányságon - már nem bíztak a rendőrökben, akik láthatóan nem akartak harcolni, s áttették hadiszállásukat a Mautner Sándor utcai iskolába, illetve a József Attila (Rákosi) kultúrházba. Bázisok alakultak a Rákospatak-Váci út kereszteződésénél, valamelyik Mautner Sándor utcai házban és az Angyalföldi pályaudvarnál is.¹⁹⁴ A kerületi kapitányság vezetői viszont november 7-étől már együttműködtek a szovjetekkel.

Megalakult a XIII. kerületi parancsnokság is, amely a lényegesen szervezettebb, a forradalom első napjaitól működő Újpesti Forradalmi Bizottságtól és az ottani Nemzetőrségtől kapott támogatást, valamint utasításokat a déli irányú védelem hatékonysága érdekében. A fegyveres ellenállás legfőbb irányítója Homola László¹⁹⁵ volt. Kapcsolatot tartott a főbb felkelőcsoportokkal, biztosította számukra a nehézfegyvereket, és kijelölte, hogy ki hol foglaljon el tüzelőállást. Így bíztatta őket: "Nem csak az oroszoknak volt Sztálingrádjuk, nekünk is van Budapestünk". A legerősebb csoport, Csizmadi Ferenc szállítómunkás¹⁹⁶ parancsnoksága alatt a Váci út-Rákospatak kereszteződésénél alakított ki harci álláspontot. A csoportnál nagy volt a fluktuáció, de a létszám folyamatosan növekedett. 4-5-én többször harcba bocsátkoztak a szovjet páncélosokkal. Végül is - bár a szovjetek szenvedtek el veszteségeket - a felkelők szétszéledtek a nagy tűzfölény láttán.

Csizmadi az Újpest közelében álló Ládagyárnál Nagy Ferenc főhadnagy¹⁹⁷ egységéhez csatlakozott. 8-án 13 óra körül a csoport tűzharcba keveredett egy szovjet alakulattal, amely szétszórta a felkelőket, és ezzel Angyalföldön megszűnt a fegyveres ellenállás.¹⁹⁸

Részlet Szabó Lajos [5073.tif] vallomásából¹⁹⁹

A Lehel út és Róbert Károly körút sarkán október 28-án egy férfi beszélt a tömeghez. "[...] Angyalföld munkásai a múltban a harcokban kivették a részüket, most odahaza megbújnak [...] a városban az egyetemistákat és a munkásokat lövik agyon, és az angyalföldiek tétlenek."

Részlet Csizmadi Ferenc vallomásából²⁰⁰

November 4-én arra ébredtem, hogy erős lövöldözést hallottam. Azonnal bekapcsoltam a rádiót, és akkor hallottam Nagy Imre felhívását, hogy minden becsületes magyar ember fogjon fegyvert, mert a szovjet csapatok megtámadták Budapestet. Ekkor elhatároztam, hogy én is jelentkezem a XIII. kerületi rendőrkapitányságon [...] mert mint magyar embernek és katonaviselt személynek kötelességemnek tartottam, hogy harcoljak. [...] Az kifejezetten nem élt bennem, hogy a szovjet csapatok ellen fogok fegyvert. A miniszterelnök felhívására én bármely Magyarországra törő idegen csapat ellen fegyvert fogtam volna. [...] Azt reméltem, hogy a szovjetek kivonulása után Magyarország független és demokratikus ország lesz, nem úgy, mint eddig, amíg a Varsói Szerződéshez tartozott.

Epilógus

Budapesten a fegyveres események következtében 1945 magyar - felkelő és lakos - halt meg.

A budapesti kórházakban, rendelőintézetekben és más egészségügyi létesítményekben közel 17 000 sebesültet kezeltek.

1956-os cselekmény miatt, bírói ítélet alapján 229 személyt végeztek ki. 51 százalékuk, vagyis 117 fő ellen a fegyveres harcokban való részvételért hozták meg a legsúlyosabb ítéletet.²⁰¹

Becslésem szerint Budapest védőinek csaknem egyharmada hagyta el az országot a forradalom leverése után.

A Szovjet Hadsereg 670 főt - 85 tisztet és 555 sorkatonát - vesztett, 1500-an - más adatok szerint 1251-en - megsebesültek. (A veszteségnek több mint felét a Különleges Hadtest alakulatai még az októberi hadműveletek idején szenvedték el.²⁰² ) A fontosabb harci eszközök közül mintegy 40 harckocsit és önjáró rohamlöveget, 30-35 páncélozott szállító járművet, közel 20 löveget, 4 sorozatvetőt és nagyjából 10 légvédelmi ágyút vesztettek.²⁰³

(Eörsi László: Budapest ostroma, 1956. Budapesti Negyed, 2000/3-4. sz.)

44

1 A tüntetéssorozatra, az általános radikalizálódásra, az első fegyveres összecsapásra (a Rádió épületénél), valamint azokra a harcokra, ahol a szereplők mindkét oldalon magyarok voltak (pl. a Köztársaság téri Pártház ostroma), a sortüzekre - amelyek közül az október 25-ei Kossuth téri volt a legkatasztrofálisabb - és egyéb atrocitásokra részletesen nem térek ki, miként a történethez kapcsolódó tárgyalásokra és a politikai helyzetre sem. Mindezekről számos tanulmány, forrásközlés látott napvilágot. Írásom csak a felkelők és a szovjet csapatok harcát tárgyalja.

2 Forrásaim: A "Jelcin-dosszié". Szerk. Gál Éva, Hegedűs B. András, Litván György és Rainer M. János, Bp., 1993, Századvég-1956-os Intézet; Hiányzó lapok 1956 történetéből. Válogatta, az előszót és a jegyzeteket írta Vjacseszlav Szereda és Alekszandr Sztikalin, Bp., 1993, Móra; Szovjet katonai intervenció, 1956. Szerk. Györkei Jenő és Horváth Miklós. Bp., 1996, Argumentum; Döntés a Kremlben, 1956. Szerk. Vjacseszlav Szereda és Rainer M. János, Bp., 1996, 1956-os Intézet.

3 Szovjet katonai intervenció, 1956. 8. o.

4 Andropov, Jurij V. (1914-1984) 1939-től az SZKP tagja, 1954 júliusától 1957 márciusáig a Szovjetunió budapesti nagykövete. 1961-től az SZKP KB tagja, 1967-től a KGB vezetője. 1982-ben az SZKP főtitkára, 1983-ban a Szovjetunió Legfelső Tanácsának elnöke lett.

5 Szovjet katonai intervenció, 1956. 15. o.

6 Hruscsov, Nyikita Sz. (1894-1971) 1918-ban lépett be a kommunista pártba. 1934-1966 között a KB tagja, 1938-1949 között az Ukrán KP KB, 1953-1964 között az SZKP első titkára. 1964-ben puccsszerűen leváltották tisztségeiből.

7 Gerő Ernő (1898-1980) 1918-tól a KMP tagja. 1931-ben a Komintern Végrehajtó Bizottságához került, részt vett a spanyol polgárháborúban. Az Új Hang szerkesztője, majd a Vörös Hadsereg propagandistája. 1945-1956 között a magyar politikai élet egyik vezető személyisége, 1956 júliusában a párt első titkárává választották, de október 25-én elmozdították posztjáról; 28-án Moszkvába szállították, és 1961-ig nem térhetett haza. 1962-ben kizárták a pártból.

8 Zsukov, Georgij K. (1896-1974) 1919-től tagja az SZKP-nak. A háborúban a legfőbb parancsnok helyettese, 1943-tól a Szovjetunió marsallja, 1953-tól a KB tagja, 1955-57 között honvédelmi miniszter, a KB Elnökségének póttagja. 1957 októberében eltávolították a pártvezetésből, majd nyugállományba helyezték.

9 Szovjet katonai intervenció, 1956. 15. o. A. Kirov tanulmánya szerint 1956 nyarán a szovjet hadvezetés kidolgozott egy hadműveleti tervet ("Hullám") arra az esetre, ha a "társadalmi rend" veszélybe kerülne. Október 6-19. között a csapatok az éberség és a harckészültség fokozására kaptak utasítást. Ekkoriban a Szovjetunió területén is tettek intézkedéseket "arra az esetre, ha az események Magyarországon ellenőrizhetetlenné válnának." 124. o.

10 Szovjet katonai intervenció, 1956. 42. o.

11 Lascsenko, Pjotr Ny. (1910-1992) 1930 óta szolgált a Vörös Hadseregben. 1955-56-ban a Magyarországon állomásozó Különleges Hadtest parancsnok volt.

12 Mint 1953 júniusában Berlinben.

13 Horváth Miklós hadtörténész szintén szovjet forrásokra hivatkozva azt írja, hogy a " riadókészültségbe helyezett és "rendcsinálás" céljából bevetett öt hadosztály állományába 31 500 fő, 1130 harckocsi és önjáró löveg, 380 páncélozott szállító harcjármű és 3830 gépkocsi tartozott. A szovjet fegyveres erők minisztériuma, kiadott intézkedéseivel egyidejűleg, riadókészültségbe helyezte a Magyarországon állomásozó - a Különleges Hadtest állományához tartozó - vadászrepülő hadosztályt és bombázórepülő hadosztályt is, valamint a Kárpáti Katonai Körzet egyik vadászrepülő hadosztályát is. Így összesen 159 vadászrepülő és 122 bombázó várt a bevetési parancsra." (Új Honvédségi Szemle. 1996, 10. sz.).

14 Mindezekről az alábbiakban még lesz szó.

15 Szovjet katonai intervenció, 1956. 85-86. o.

16 Nagy Imre (1896-1958) 1916-ban katonaként orosz fogságba került. A Vörös Gárdában harcolt a polgárháborúban. 1920-ban belépett a bolsevik pártba. Hazakerülve részt vett a munkásmozgalomban. 1930-1945 között a Szovjetunióban élt. Ezután Magyarországon vállalt politikai szerepet, 1953 és 1955 eleje között miniszterelnök volt, majd kizárták a pártból. A forradalom kirobbanásakor ismét kormányfő lett. Tűzszünetet hirdetett, deklarálta a többpártrendszer bevezetését, a semlegességet és a Varsói Szerződésből való kilépést. November 4-én a jugoszláv követségre menekült, majd a szovjetek Romániába deportálták. 1957. április 14-én letartóztatták, halálra ítélték, és 1958. június 16-án kivégezték.

17 Horváth Miklós: 1956 - Katonai kronológia. Bp., 1993, Magyar Honvédség Oktatási és Anyagellátó Központ. 53. o.

18 Kádár János (1912-1989) 1931-től részt vett a magyarországi munkásmozgalomban. 1945-től az MKP PB tagja, majd a párt főtitkárhelyettese. 1948-1950 között belügyminiszter. Az 1951-1954 közötti éveket börtönben töltötte. 1956. október 25-én a párt első titkárává választották. A forradalom idején államminiszter, az MSZMP alapító tagja. A szovjet vezetés kinevezte az ellenkormány vezetőjévé. 1957-1988 között az ország első számú vezetője volt.

19 Münnich Ferenc (1886-1967) 1945-ig szovjet emigrációban élt, részt vett a spanyol polgárháborúban. 1946-1949-ben Budapest rendőrfőkapitánya, majd 1956-ig diplomata volt. A forradalom idején belügyminiszter. A Kádár-kormányban a fegyveres erők minisztere, 1958-1961 között miniszterelnök. 1956-67 között KB-, 1966-ig PB-tag.

20 Konyev, Ivan (1897-1975) 1918-tól párttag, 1945-46-ban a Középső Hadseregcsoport főparancsnoka. 1955-56-ban a szárazföldi csapatok főparancsnoka, honvédelmi miniszterhelyettes. 1955-1960 között a VSZ, 1961-1962-ben a németországi szovjet hadseregcsoport főparancsnoka.

21 Szerov, Ivan (1905-1990) 1926-ban lépett be a pártba. 1941-1954 között a belügyi népbiztos helyettese, majd 1958-ig a KGB elnöke. 1946-1962 között a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának tagja. Ezután azonban mindinkább megvonták tőle a bizalmat, végül 1965-ben kizárták a pártból.

22 Horváth Miklós közlése szerint a Magyar Néphadsereg ekkor mintegy 113 000 főből állt: 22 000 tiszt, 22 000 tiszthelyettes, 64 000 sorkatona, rajtuk kívül tiszti -, tiszthelyettesi iskolások és polgári alkalmazottak. 50 harckocsi állt rendelkezésükre a fővárosban a forradalom kitörése előtt, ebből valószínűleg 5-öt a felkelők zsákmányul ejtettek.

23 Az oroszok 1999-es grozniji ostroma '56-ot juttatta eszünkbe. A csecsenek eredményesebben védekeztek, mivel komoly külső támogatást kaptak, a fegyvereik nem voltak olyan elavultak, a harcosok még fanatikusabban küzdöttek és valószínűleg kevésbé sajnálták a városukat. További fontos különbség, hogy Budapesten a honvédség és a rendőrség nagy része passzív maradt, míg ezzel szemben Csecsenföldön éveken át lehetőség nyílt saját és önálló fegyveres erő megteremtésére.

24 Döntés a Kremlben, 1956. 26-27. o.

25 A "Jelcin-dosszié". 47. o.

26 A "Jelcin-dosszié". 66-67. o.

27 Döntés a Kremlben, 1956. 62-63. o.

28 Döntés a Kremlben, 1956. 69-71.o.

29 Tudniillik azokat a magyar kommunista vezetőket, akik feltételezhetően egyetértenek a szovjet invázióval, és készek szerepet vállalni az ellenkormányban. (A Döntés a Kremlben... szerkesztőinek lábjegyzete.)

30 Döntés a Kremlben, 1956. 75-82. o.

31 Itt és az alábbiakban a IX. kerületi felkelők képviselőivel - Angyal István, Csongovai Per Olaf, Bárány János, stb. - folytatott tárgyalásról van szó (1956. X. 30.).

32 A mondatrész értelme nem világos. Szerintem arról van itt szó, hogy Nagy Imre koalíciós kormányt alakított, és ezt Angyalék nem helyeselték. Értelmezésem eltér a szerkesztőkétől. (Ld. i. m. 83. o. 4. jegyzet)

33 Döntés a Kremlben, 1956. 203-204. o.

34 A "Jelcin-dosszié". 93. o.

35 Természetesen nem csak itt volt fegyveres ellenállás.

36 A "Jelcin-dosszié". 95. o.

37 Ekkor még a főbb felkelőcsoportok mindegyike harcolt.

38 A "Jelcin-dosszié". 96. o.

39 A BM épületében nem volt ellenállás, a város nagy részében annál inkább.

40 A "Jelcin-dosszié". 97. o.

41 Érdekesség, hogy éppen e két helyet feladva már elvonultak máshová a felkelők. Másutt többnyire azonban még tartották állásaikat.

42 Ez teljes mértékben légből kapott közlés. A Corvin köziek ott nem bújtak el, a Víg utcába vonultak.

43 A "Jelcin-dosszié". 98. o.

44 A várnegyedben lefolyt harcokról többen említést tettek, de részletes levéltári forrás eddig erről nem került elő.

45 A "Jelcin-dosszié". 99. o.

46 A nagyszámú foglyot a VIII. kerületi tanács épületéből (itt nem voltak harcosok!), és annak környékén szedték össze. A Baross utcai templomban tartották fogva őket, majd Ungvárra és Sztrijbe deportálták őket.

47 A "Jelcin-dosszié". 100. o.

48 A "Jelcin-dosszié". 101. o.

49 Valójában még mindig számos körzetben tartották magukat a felkelők.

50 A "Jelcin-dosszié". 101-102. o.

51 A "Jelcin-dosszié". 102-103. o.

52 A felkelőkről, a felkelőcsoportokról szóló irodalomból érdemes néhány mondatban áttekinteni az eddig megjelent köteteket. A Kádár-korszak történészei, többek között Berecz János, Geréb Sándor, Hajdú Pál, Hollós Ervin, Molnár János - bár kutatásaikhoz felhasználhatták a levéltári forrásokat is - prekoncepciózus, alapjaiban hamis műveket írtak (Ellenforradalom tollal és fegyverrel 1956. Bp., 1981, Kossuth; Az ellenforradalom utóvédharca. Bp., 1986, Kossuth; Kik voltak, mit akartak? Bp., 1967, Kossuth; Ellenforradalom Magyarországon 1956-ban. Bp., 1967, Akadémiai). Ekkoriban két memoár jelent meg Nyugaton - Pongrátz Gergely: Corvin köz, 1956. (1982, Chicago) és Oltványi László: Harcok Dél-Budapesten (1981, München). Legfőbb értékük, hogy az olvasók valamiféle képet nyerhettek a Corvin közi, illetőleg a pesterzsébeti-soroksári harcokról és a civil fegyveresekről. Azonban mindkét forrás rendkívül sok hibát, tévedést tartalmaz, tehát tudományos célból alig használhatóak. (Az 1982-ben megjelent Bill Lomax-kötetből - bár csak egy részében olvashatunk a felkelőkről - ebből a tárgykörből lényegesen több valós információhoz juthatunk.) Pongrátz ráadásul nagy súlyt helyezett arra, hogy vélt vetélytársait minél inkább - egyébként teljesen igazságtalanul - diszkreditálja. Sajnálatos módon a rendszerváltás óta egyre több követőre talál. Közéjük tartozik Gajassy G. István, aki '56 - elárult szabadságharc. Egy Széna téri szabadságharcos beszámolója címmel jelentette meg könyvét 1998-ban. Ez a "mű" a kádárista propagandaművekhez hasonlóan ideológiai alapon íródott, ám mindennemű forrás mellőzésével, még csekélyebb igazságtartalommal. Főleg a Corvin közi harcokról, nem tudományos igénnyel készült Kovács Gábor könyve (Névtelen csillagok. Bp., 1993, Literátor), valószínűleg az '56-os szervezetek tagjainak elbeszéléseit felhasználásával. E sorok írója a Tűzoltó utcai (1993), majd az összes ferencvárosi (1997) és józsefvárosi (2001) felkelőcsoportról jelentetett meg kötetet (1956-os Intézet), a levéltári és a szóbeli források felhasználásával. Ezek közül a legfontosabb Angyal István Saját kezű vallomása (1991, Pesti Szalon) és Iván Kovács László önvallomása (1956-os Intézet évkönyve, 1993. 209-219. o.) volt, amelyek a börtönben íródtak, vizsgálati fogságuk idején. Két interjúkötet is napvilágot látott - Pesti utca, 1956 (Főszerk. Kozák Gyula, szerk. Binderdorffer Györgyi és Gyenes Pál, Bp., 1994, Századvég-1956-os Intézet) és Orbán Éva: Üzenet a barikádokról (1996, Kráter). Közülük az előbbi lényegesen több valós adatot tesz közzé. Többé-kevésbé ehhez a témakörhöz kapcsolódik a honvédséggel, a rendőrséggel és az ÁVH-val kapcsolatos irodalom. A memoárok közül legérdekesebb és leghasználhatóbb Király Béláé (Honvédségből Néphadsereg. Bp., 1989, CO-NEXUS) és Szűcs Miklósé (Ezredes voltam 1956-ban. Bp., 1989, Szabad tér). A tudományos, feltáró munkák közül a rendszerváltás előtt Gosztonyi Péter Nyugaton megjelent tanulmányai, 1989-től Horváth Miklós kötete (Maléter Pál. Bp., 1995, Osiris-Századvég-1956-os Intézet) tartalmazzák a legtöbb információt a budapesti harcokra vonatkozóan. Tanulságos Berki Mihály Hadsereg vezetés nélkül (Bp., 1989, Magyar Média) műve is. A szerző még a Kádár-korszak idején végezte levéltári kutatásait, de a rendszerváltozásra való tekintettel az "előjeleket" félig átírta. (Négy év múlva következett be a teljes átértékelés: Pufajkások. 1993, Magyar Fórum Könyvek.) A kötet fő érdeme az adatbőség, ennek felhasználhatóságát azonban lerontja a rossz szerkesztés.

53 A fegyverlelőhelyek közül a Soroksári úti Lámpagyár volt a legjelentősebb, de tetemes készletek kerültek a felkelőkhöz a Timót utcai laktanyából és a VIII. és X. kerületi rendőrkapitányságról is.

54 A visszaemlékezések egy része szerint a szovjet csapatok "minden különösebb ok nélkül" kezdték meg a tüzelést, súlyos pusztítást végezve a Ferenc körúton. Sokkal valószínűbb azonban, hogy a bevonuló megszállókat a főleg "Molotov-koktéllal" felfegyverkezett felkelők megtámadták.

55 A forradalom fegyverei - 1956 címmel Laurenszky Ernő tett közzé egy tanulmányt (Bp., 1995, Magyar Honvédség Oktatási és Kulturális Anyagellátó Központ). Eszerint a zsákmányolt - a Magyar Néphadseregtől származó - fegyverek 10-15 éve elavult szovjet gyártmányok voltak. Október 27-28-ától sikerült a korszerűbbekből is szerezni, miként számos tüzérségi fegyvert, sőt néhány páncélozott harci járművet is. Többen azt mesélték, hogy egyes szovjet katonák ételért-italért odaadták a harckocsit a felkelőknek. Mindez - a kockázat súlyát tekintve - nem túl valószínű.

56 Legjellemzőbb példa a harckocsik ártalmatlanná tétele. (A gumikerekű páncélozott járművekkel - "nyitott koporsók" - könnyen elbántak; a kerekeiket kilőtték, vagy felülről váltak céltáblává a bennük ülő katonák.) A lendületben lévő harckocsikat azonban nem volt könnyű eltalálni a "Molotov-koktéllal". Barikádokat emeltek, ezenkívül az úttestre lábast helyeztek, amelyet a két fülére kötött madzaggal a kapualjakból mozgattak. A harckocsi vezetője - akinek a látási lehetőségei meglehetősen korlátozottak voltak - aknát gyanítva lassítani kényszerült, így a tankot akár közelebbről is meg lehetett célozni a benzinespalackokkal.

57 Déry Tibor kifejezése.

58 Az Egyesült Államokban 1956-ban a "pesti srác" lett az Év Embere.

59 Király Béla (1912-) a háborúban kitűnően dekorált vezérkari tiszt volt. 1945-ben átállt, de a szovjet fogság elől megszökött. 1945-ben belépett az MKP-ba. 1950-től vezérőrnagy, a Honvéd Akadémia parancsnoka. 1952-ben halálra, majd életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. 1956-ban a Forradalmi Karhatalmi Bizottság és a Forradalmi Honvédelmi Bizottmány elnöke, a Nemzetőrség főparancsnoka, Budapest katonai parancsnoka lett. 1957-ben a Magyar Forradalmi Tanács alelnökévé választották. Az Egyesült Államokban telepedett le, 1962-ben történettudományból doktorált. 1990-1994 között Magyarországon országgyűlési képviselő. Visszaemlékezései 1989-ben Honvédségből Néphadsereg címmel jelentek meg.

60 Kopácsi Sándor (1922-) részt vett az antifasiszta ellenállásban. 1945-ben belépett az MKP-ba. 1952-től Budapest rendőrfőkapitánya lett. November 5-én a KGB letartóztatta. Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték; 1963-ban szabadult. 1975-ben kivándorolt Kanadába, majd 1989-ben hazatért. Ekkor jelent meg önéletrajzi regénye, az Életfogytiglan.

61 Dudás József életrajzát ld. !/ o.

62 Galó István és társai (továbbiakban: tsi), Hadtörténeti Intézet Levéltára (továbbiakban: HL) 012/57.

63 Ilyen esetekről eddig nem kerültek elő levéltári források.

64 Ö. Nagy János (1930-) sorkatonaként az ÁVH-nál teljesített szolgálatot. 1956-ban, október 26-ától lett felkelőparancsnok. Emigrált, Hollandiában telepedett le.

65 Ritecz József (1933-) a forradalom idején a Práter utcai MTH iskolában tevékenykedő felkelők parancsnoka volt, novemberben megsebesült. Jugoszlávián keresztül Svájcba emigrált.

66 Schmidt László (1930-1996) 1953-ban tiltott határátlépési kísérletéért bebörtönözték. A forradalom kirobbanásakor a felkelőkhöz csatlakozott. A fegyverszünet idején a Práter utca 9. sz. ház fegyvereseinek lett a parancsnoka. 1957. május 29-én letartóztatták, és húszévi börtönbüntetésre ítélték. 1968-ban szabadult.

67 Kiss Károly (1932-) esztergomi tartalékos hadnagy, a Petőfi Akadémia növendéke volt. A forradalom első napjaiban csatlakozott a felkelőkhöz. Törökországba emigrált.

68 Jánoki Attila (1934-) géplakatos volt a Transzvill Vállalatnál. A forradalom első napjaiban csatlakozott a felkelőkhöz. Svájcba emigrált.

69 Kasza János (?-?) a forradalom első napjaiban csatlakozott a felkelőkhöz. November 6-án a Baross utcában a szovjetek fogságába esett, deportálták.

70 Fáncsik György (1933-1960) a tűzszünet idején a Kisfaludy utcai felkelőkből szervezett nemzetőrségi csoportot. November 6-án átvette a corvinista erők főparancsnokságát. 1958. március 31-én harmadszor tartóztatták le "ellenforradalmi" tettei miatt. Halálra ítélték, és 1960. január 3-án kivégezték.

71 Iván Kovács László (1930-1957) 1944-45-ben német területen élt, emiatt korlátozták tanulási és elhelyezkedési lehetőségeit. Különböző munkahelyein labdarúgóként érvényesült. A Corvin mozi felkelőihez csatlakozott, október 25. és november 1. között parancsnok, a fegyverszüneti tárgyalások állandó résztvevője volt. 4-én ellenlábasai árulónak kiáltották ki. Decemberben szervezkedni kezdett az új hatalom ellen. 1957. március 12-én letartóztatták, halálra ítélték, és december 30-án kivégezték.

72 Pongrátz Ernő (1920-1978) a forradalom leverése után az Egyesült Államokban emigrált. Szívbetegség következtében halt meg.

73 Pongrátz Ödön (1922-) földműves volt, a forradalom leverése után az Egyesült Államokba emigrált.

74 Pongrátz Gergely (1932-) Erdélyből 1945-ben települt át Magyarországra. Az agrárszakmában dolgozott. 1956 októberében csatlakozott a Corvin köziekhez. November 1-jén megszerezte a főparancsnokságot, amelyről 5-6-án lemondott. Csatlakozott a bécsi Magyar Forradalmi Tanácshoz, majd az Egyesült Államokban és Spanyolországban élt. A Magyar Szabadságharcos Szövetség alelnöke lett. 1990-ben hazatért, és több 56-os szervezet vezetését vállalta. 1982-ben megjelent memoárja: Corvin köz, 1956.

75 Váradi Gyula (1921-) részt vett az illegális munkásmozgalomban, ezért 1943-ban másfél évre ítélték. A "málenkij robot"-ról megszökött. 1945-ben belépett az MKP-ba. Katonai pályáját 1948-ban kezdte, 1950-ben léptették elő vezérőrnaggyá. Elvégezte a Vorosilov Akadémiát. 1956-ban a Forradalmi Honvédelmi Bizottmány tagja. November 4-én a szovjetek letartóztatták, de Kádárral együtt visszatért Szolnokról Budapestre. Belépett az MSZMP-be, és a Honvédelmi Minisztérium ideiglenes pártbizottságának vezetőjévé választották. 1957. március 14-én letartóztatták, és nyolc évre ítélték. 1960-ban szabadult.

76 Antalóczi Sándor (1915-1983) 1941-ben szerzett orvosi diplomát. A Nyilaskeresztes Párt és a Turul Bajtársi Szövetség tagja volt, ám a háború idején mentett zsidókat. 1945-ben szovjet fogságba esett, de megszökött. Az ÁVH 1951-55 között kétszer letartóztatta, és két évre ítélte. Szabadulása után szakorvosként a Ferencvárosban dolgozott. A forradalomban a Corvin köziekhez csatlakozott, és az irányításban jelentősen kivette a részét. November 4-én megsebesült, felépülése után Svájcba emigrált. Számos tanulmányt jelentetett meg különféle szaklapokban.

77 Bornemissza Tibor (1930-) 1956-ig egyetemi tanársegéd volt az Agrártudományi Egyetemen. A forradalom idején a Corvin közi felkelőkhöz csatlakozott. Részt vett a csoport irányításában, és a Nemzetőrparancsnoksággal állt állandó összeköttetésben. A forradalom bukása után Franciaországba, majd az Egyesült Államokba emigrált.

78 Maléter Pál (1917-1958) a II. világháborúban önként jelentkezett katonai szolgálatra. 1944-ben hadifogságba esett. A partizániskola után bevetették a németek ellen. 1956-ban ezredes, a műszaki kisegítő alakulatok parancsnoka; fegyverszünetet kötött a felkelőkkel. November 3-án honvédelmi miniszter lett, vezérőrnagyi rendfokozatban. A szovjet hadvezetéssel tárgyaló bizottság tagja, azonban a KGB letartóztatta. Halálra ítélték, és 1958. június 16-án kivégezték.

79 Márton András (1924-) 1948-ban belépett az MDP-be, majd a hadseregbe. 1952-ben léptették elő ezredessé. 1955-ben elvégezte a Vorosilov Akadémiát. 1953-1957 között országgyűlési képviselő volt. 1956 októberében a Zrínyi Katonai Akadémia parancsnoka lett. A forradalom idején felvette a kapcsolatot a Corvin köziekkel. November 1-jén kinevezték a fővárost körülölelő védőöv parancsnokává. 1957. február 8-án letartóztatták, és tíz évre ítélték. 1962-ben szabadult.

80 Solymosi János (1919-) a II. világháborúban szovjet hadifogságba esett. 1945-től Csepelen dolgozott vasöntőként. 1948-ban került a hadseregbe. 1956-ban a piliscsabai gépesített ezred parancsnokává nevezték ki. Október 23-án a Magyar Rádió védelmére rendelték ki. Az egységénél megalakuló Forradalmi Katonatanács elnökévé választották. Támogatta a Corvin közi, majd a Wesselényi utcai felkelőket. 1957. január 24-én letartóztatták, és hat évre ítélték.

81 Dienes Ödön (1909-) a II. világháborúban frontszolgálatot teljesített, századosi rendfokozatban. 1945-ben amerikai fogságba esett, megszökött. 1948-tól oktatótiszti beosztásban dolgozott. 1956-ban vezetője lett az önként jelentkező ZMKA-s tiszteknek, akik tanácsadóként érkeztek a Corvin közbe. Belépett az MSZMP-be. 1959. március 20-án letartóztatták, és öt évre ítélték.

82 Konstantinidisz Andréj (1917-1956) főhadnagyként szolgált a görög hadseregben. Az ELASZ kötelékében harcolt, majd a szovjet haderőhöz került századosi rendfokozatban. 1946-49 között mint kommunista részt vett a görög polgárháborúban, majd politikai menedékjoggal Magyarországra emigrált, ahol elektromérnökként dolgozott. 1956. október 25-én csatlakozott a Práter utcaiakhoz; a "különleges csoport" parancsnoka lett. November 4-én harcban vesztette életét.

83 László Béla György és tsi, HL 432/58 - Nagy József és tsi, Budapesti Fővárosi Levéltár (továbbiakban: BFL) 451/89 - Schmidt László és tsa BFL 2834/57 - Váradi Gyula és tsi, HL 0039/58 - Wittner Mária és tsi, BFL 8046/58.

84 Kovács András (1932-2000) 1945-ben a Vannay-rohamzászlóalj futáraként szolgált apjával, akit 1949-ben kivégeztek. Emiatt előmenetelében diszkrimináció érte. 1956-ban a Szabad Nép-székház fegyveres parancsnoka volt. Ausztráliába emigrált.

85 Pálházi Ferenc és tsi, MOL XX-5-d 724/64 - Interjú Oroszi Marton Györggyel. Készítette Baló A. Péter, 1994. 1956-os Intézet Oral History Archívuma (továbbiakban: OHA), 584. sz. - Interjú Kovács Andrással. Készítette Eörsi László, 1999. OHA, 727. sz. A belügyi összefoglaló szerint (Történeti Hivatal V-150381) a 300 fős felkelőcsoport, amely páncélhárítóval is rendelkezett, november 4-5-én három harci járművet megsemmisített. Mindezt semmilyen más forrás nem erősíti meg.

86 Lejegyezte Magos Gábor. Beszélő. 1997. november. 62-63. o.

87 Tárgyalási jegyzőkönyv. 1957. VIII. 15. Pest Megyei Levéltár 002/57.

88 OHA, 491. sz. Készítette Eörsi László, 1993. 101. o. (Vén István 1956-ban 23 éves sebesültszállító volt, 1957-ben nyolc évre ítélték.)

89 Kihallgatási jegyzőkönyv (továbbiakban: jkv.). 1959. XII. 2. Kiss László és tsi, TH V-146308.

90 Jkv. 1957. VII. 16. TH V-150005.

91 HL 1956-os iratok, 1. d. 1. ő. e. 223. fólió. (Tóth vezérőrnagy 1954-től 1956. október 30-ig vezérkari főnök volt.)

92 Jkv. 1958. VI. 2. Magyar Országos Levéltár, Nagy Imre és tsi, Op. 4/12. (Kovács István vezérőrnagy 1956-ban vezérkari főnök volt. 1958-ban hat évre ítélték.)

93 HL 1956-os iratok 8. d. 1. ő. e. 34. f.

94 Wágner István (1936-1985) a Ganz Vagongyár géplakatosa volt. Sikertelen határátlépési kísérlete után két és fél évre ítélték. 1956. október 24-én fegyveres csoportot szervezett a Berzenczey utcában, majd a Ferenc téren. A forradalom bukása után az Egyesült Államokban telepedett le.

95 Bárány János (1930-1959) a Csepel- és Fémművek szerszámkészítő lakatosa, fémgyalusa, kétszeres sztahanovista. 1956. október 25-étől a Tompa utcaiak parancsnoka. A fegyveres harc bukása után beválasztották a csepeli gépgyár munkástanácsába, és a Forradalmi Ifjúsági Szövetség elnöke lett. Részt vett a "Bástya" csoport szervezkedésében is. 1957. április 20-án letartóztatták, halálra ítélték, és 1959. február 18-án kivégezték.

96 Angyal István (1928-58) 1944-ben Auschwitzba deportálták. 1949-ben politikai indokból kizárták az egyetemről. Ezután Dunapentelén dolgozott vasbetonszerelőként, építésvezetőként. 1956-ban végig részt vett a forradalmi eseményekben; a Tűzoltó utcai felkelők parancsnoka lett. November 8-ától a Péterfy Sándor utcai kórházban röpcédulákat gyártott. 16-án itt tartóztatták le a karhatalmisták. Halálra ítélték, és 1958. december 1-jén kivégezték.

97 Csongovai Per Olaf (1930-) 1939-ben települt vissza Törökországból. 1949-ben belépett az MDP-be. 1955-ben szerzett diplomát, és a filmgyárban helyezkedett el. 1956-ban végig részt vett a forradalmi eseményekben; a Tűzoltó utcaiak egyik vezetője lett, a Péterfy Sándor utcai kórházban röplapokat sokszorosított. Párizsi emigrációjában mozgósította a közvéleményt az itthoni halálos ítéletek ellen. A trockista mozgalmakban is részt vett.

98 Tildy Zoltán (1889-1961) a Református Teológiai Egyetemen szerzett diplomát. 1917-ben belépett a Kisgazdapártba, 1922-ben az Egységes Pártba. 1929-30-ban részt vett az FKgP megszervezésében. 1945-től 1946 februárjáig miniszterelnök, ezután 1948-ig köztársasági elnök. A forradalom idején államminiszter lett. 1958-ban hat évre ítélték, 1959-ben szabadult.

99 Petrák Lajos (1929-1986) lakatosként a DISZ Budapesti Bizottságának titkára. A pártiskolán 1953-54-ben a Rákosi-rendszer bírálatáért kapott fegyelmit. 1956. október 28-a után a DISZ Központi Bizottságának megbízásából igyekezett minél több fegyverest megnyerni az újraszerveződő kommunista párt támogatására. 1957 tavaszától a MÁVAG esztergályosa. A hetvenes évektől a Budapesti Postaigazgatóság vezetőségi tagja lett.

100 Mezei Lajos (1926-) a forradalom után emigrált.

101 Nagy József és tsi, BFL 451/89 - Onestyák László és tsi, BFL 5652/57 -Szirmai Ottó és tsi, BFL 622/89.

102 1991, Pesti Szalon, 46., 64-65., 98-99. o.

103 Magyar Ifjúság, 1956. november 3.

104 Szivárvány. Chicago, 1989. november, 85-87. o. (Csiba százados a Kilián laktanya parancsnoka volt.)

105 Pásztor Gyula (1921-1991) vasesztergályos szakmát szerzett. A II. világháborúban, Kijevben szenvedett aknaszilánk-sérülést. A forradalom kitörése után az egyik alapítója lett a Baross téri csoportnak, és annak feloszlásáig parancsnokhelyettese maradt. Bécsbe emigrált, ahol 1957 januárjáig jelentős szerepe volt az ellenállásban. Ezután Frankfurtban, majd Brüsszelben telepedett le; mellékállásban labdarúgójátékos-ügynökként világhírnévre tett szert. A Magyar Református Egyházat adományokkal támogatta.

106 Pásztor Sándor (1936-) 1953-ban kizárták a gimnáziumból határátlépési kísérletért, és két évig Cegléden, a fiatalkorúak börtönében raboskodott. 1956-ban Mohácson, a MÁV-nál rakodómunkásként dolgozott. A Baross téri felkelőcsoport alapító tagja, és mindvégig egyik vezetője volt. A forradalom leverése után Ausztriába menekült. Libériában és az NSZK-ban is dolgozott.

107 Nickelsburg László (1924-1961) 1944-ben megszökött a zsidó munkaszolgálatról, és a háború végéig bujkált. A családja elpusztult. Többszörös sztahanovista műszerész volt. 1953-ban belépett az MDP-be. 1956-ban a fegyverszünet idején csatlakozott a Baross tériekhez, hamarosan a parancsnokuk lett. 1957. február 11-én letartóztatták, halálra ítélték, és 1961. augusztus 26-án kivégezték.

108 Balogh László (1925-1958) brigádvezetőként dolgozott. 1951-ben három évre ítélték, miután összeverekedett két szovjet katonával, akik a feleségét zaklatták. 1956-ban a fegyverszünet idején csatlakozott a Baross téri felkelőkhöz, ahol szakaszparancsnok lett. A harcokban megsérült, a továbbiakban az egészségügyi ellátást szervezte. 1957. február 6-án letartóztatták, halálra ítélték, és 1958. április 22-én kivégezték.

109 Hegedűs István (1906-) főmérnök. Az MDP megbízásából a VII. kerületi Tanács épületében mint nemzeti bizottsági elnök tevékenykedett.

110 Steiner Lajos (1930-1958) a forradalom kitörése előtt a FŐSZEFU-nál dolgozott. Október 28-án csatlakozott a VII. kerületi rendőrkapitányság felkelőihez, akiknek hamarosan a parancsnoka lett. Az NSZK-ba emigrált, de 1957-ben, amnesztiában bízva, hazatért. Június 25-én azonban letartóztatták, halálra ítélték, és 1958. augusztus 5-én kivégezték.

111 Kovács Dezső (1920-1958) 1944. március 15-én sorkatonaként részt vett az antifasiszta tüntetésen, ezért a hadbíróság két évre ítélte, de megszökött. 1945-ben az MKP ifjúsági szervezője, később többszörös sztahanovista volt. 1956. október 28-án jelentkezett nemzetőrnek és a "Farkas" csoport parancsnoka lett. A harcok végeztével részt vett a fegyvertelen ellenállásban. 1957. október 23-án letartóztatták, halálra ítélték, és 1958. október 7-én kivégezték.

112 Drbál Ferenc (1929-1991) országos súlyemelő bajnok volt. A forradalom idején a "Farkas" csoporthoz csatlakozott, az egység egyik vezetője lett. A forradalom leverése után Münchenbe emigrált.

113 Döbrentei Károly (?-?) katonatiszt. Feltehetően emigrált.

114 Csabai László (1930-) rendőrtiszt volt, akit a VII. kerületi kapitányság éléről a radikálisabb civil felkelők eltávolították. 1957-ben elmozdították állásából, majd internálták.

115 Bencze László (1929-) a VII. kerületi kapitányság épületének felkelőparancsnoka volt, a harcokban is részt vett. A forradalom bukása után emigrált.

116 Nemeskéri József (1921-) elvégezte a Színművészeti Akadémiát, 1955-től diszpécserként dolgozott. 1956 októberében csatlakozott a VII. kerületi pártbizottság épületében tevékenykedő felkelőcsoporthoz, amelynek egyik vezetője lett. A fegyveres ellenállás leverése után röpcédulákat készített és sokszorosított, majd bekapcsolódott a Központi Munkástanács munkájába. 1956. december 4-én letartóztatták, és 15 évre ítélték. 1963-ban szabadult.

117 Drabant József (?-?) katonatiszt. Feltehetően emigrált.

118 TH V-150381.

119 Sipőcz József (1914-) csendőr volt, emiatt bebörtönözték, és a forradalom idején szabadult. A novemberi harcok során átvette a vezetést a Vajdahunyad utcai csoportban. Németországba emigrált.

120 A belügyi forrás szerint (TH V-150381) november 5-én a Royal Szálló környéki harcokban 40-50 szovjet katona elesett, és egy harckocsi megsemmisült. Becslésem szerint az összevont VII. kerületi erők - a Baross térieket és a kisebb csoportokat leszámítva - összesen 20-40 szovjet katonát tettek ártalmatlanná és 4-7 páncélost gyújtottak fel.

121 Klauber István (1922-) VII. kerületi felkelő volt a forradalom alatt. A novemberi harcok folyamán vezető szerephez jutott. Emigrált.

122 Futó János és tsi, BFL 1649/64 - Hercegh Benjámin és tsi, Országos Széchenyi Könyvtár XX-5-h - Kovács Dezső és tsi, HL 278/58 - Nickelsburg László és tsa, BFL 925/91 - Palotás József és tsi, BFL 3308/57 - Péch Géza és tsi, BFL 306/90 - Steiner Lajos és tsi, BFL 624/89 - Toracz Sándor és tsi, HL 284/58.

123 Jkv. 1959. XI. 17. BFL 925/91.

124 Jkv. 1957. IV. 18. BFL 306/90.

125 Jkv. 1957. X. 18. BFL 624/89.

126 1957. VIII. 1. BFL 624/89 (Gyulai 1956-ban 24 éves segédmunkás volt. 1958-ban kivégezték.)

127 Jkv. 1957. X. 23. HL 278/58.

128 Franyó Ferenc és tsa tárgyalása 1957. X. 22. BFL 2657/75. (Jancsót nem fogták perbe.)

129 Belügyi adatok (TH V-150381) szerint október 25-én két ÁVH-st és két szovjet katonát ért halálos találat, és megsemmisült egy páncélautó. A felkelők veszteségeiről nincsenek ismereteink.

130 Szabó János (1897-1957) végigharcolta az I. világháborút, a Tanácsköztársaság századparancsnoka lett. 1944-ben költözött Erdélyből Magyarországra, ahol főleg sofőrként dolgozott. 1945-ben belépett az MKP-ba, de az MDP-ből kizárták; tiltott határátlépésért bebörtönözték. 1956. október 26-án csatlakozott a Széna tériekhez. 1956. november 19-én letartóztatták, halálra ítélték, és 1957. január 19-én kivégezték.

131 Bán Róbert (1934-1957) az Orion gyár műszerésze, 1945-től az MKP-MDP tagja. A forradalom idején a Széna tériekhez csatlakozott; előbb "ezredírnok", majd parancsnokhelyettes lett. November 4-én szovjet fogságba esett. Deportálták, 1957-ben Budapesten halálra ítélték, és kivégezték.

132 Ekrem Kemál (1924-1957) Macedóniából Magyarországra költözött, azonban mint jugoszláv állampolgárt 1949-ben kiutasították az országból, de visszaszökött. Műszerészként dolgozott. 1956-ban a Széna téri csoporthoz csatlakozott, ahol parancsnokhelyettes lett. November 7-én balesetet szenvedett, és december 28-án a kórházban letartóztatták. Halálra ítélték, és 1957. november 29-én kivégezték.

133 Butkovszky Emánuel (1931-) az Erőmű Javító és Karbantartó Vállalat szerszámkészítője volt. (Mint repülő hadnagyot 1952-ben leszerelték.) A forradalom idején a Margit hídi hídőrség egyik vezetője volt. Október 31-étől a Fő utcai Katonai Ügyészség és Börtön épületének felkelőparancsnoka lett. Névlegesen a budai fegyveres erők kinevezett főparancsnoka volt; főleg szervezőmunkával töltötte az idejét. Novemberben emigrált.

134 Rusznyák László (1933-1957) 1955-től a forradalom kitöréséig a pilisszentiváni bányában dolgozott. 1956. október 26-án csatlakozott munkatársaival a Széna tériekhez, és részt vett a harcokban. 31-én a "brigád" parancsnoka lett. November 4-én a szovjetek letartóztatták, és deportálták. Budapesten halálra ítélték, és 1957. november 29-én kivégezték.

135 Czimer Tibor (1923-1957) 1944-ben megszökött egységétől, és katonaszökevényként bujkált. 1945-től - többek között - bányászként dolgozott. 1956. október 30-án csatlakozott munkatársaival a Széna tériekhez, másnap a "brigád" parancsnokhelyettese lett. November 4-én a szovjetek letartóztatták, és deportálták. Halálra ítélték, és 1957. november 29-én kivégezték.

136 Sillay Rudolf (1922-) 1944-ben elvégezte a Ludovikát. 1950-ben tartalékos századosként nyugdíjazták, a forradalom kitörésekor gépkocsivezető volt. A fegyverszünet idején csatlakozott a Széna tériekhez. A csoport szervezésében is részt vett. 1957. július 17-én letartóztatták, 10 évre ítélték. 1963-ban szabadult.

137 Fónay Jenő és tsa, BFL 627/89 - Rusznyák László és tsi, BFL 2383/57 - Dudás József és tsa, HL 0115/57. A szovjet veszteségekről csak annyi forrásunk van, hogy a Déli pályaudvarnál öt katonát halálos találat ért. A Széna téri bázishoz közeli Várban nem volt jelentékeny tűzharc, azonban a diákok zsírral és olajjal felkenték a meredek utat, nem kis gondot okozva a páncélosoknak.

138 Jkv. 1957. III. 8. BFL 2383/57. (Ábri a Széna téri felkelőcsoport tagjaként került bíróság elé, 20 évre ítélték.)

139 Jkv. 1956. XI. 19. HL 0115/57.

140 Jkv. 1957. XII. 17. BFL 4987/57.

141 Buri István (1914-) 1945 előtt csendőr volt, a II. világháború után a lakatosszakmában dolgozott. A forradalom idején részt vett a csepeli rendőrkapitányság elfoglalásában, és a felkelők egyik parancsnoka lett. A forradalom bukása után a bécsi "Magyar Forradalmi Tanács" vezetésében vett részt, később Genovában folytatta a szervezkedést, majd Ausztráliában telepedett le. 1958-ban, távollétében halálra ítélték. Ld. még az !/. o.

142 Szente Károly (1906-1958) 1954-től a nagyvásártelepen kocsikísérőként dolgozott. 1945-től MKP-tag volt, de az MDP-ből egy felszólalása miatt kizárták. 1956. október 24-étől részt vett a forradalomban. Tagja lett a Csepeli Nemzeti Bizottságnak. Megsebesült a szovjetek elleni harcban. 1957. január 12-én letartóztatták, halálra ítélték, és 1958. december 23-án kivégezték.

143 Sorn Károly (1931-) alkalmi munkás volt. 1956. október 25-én saját parancsnoksága alatt 30-40 fős fegyveres csoportot szervezett a Királyerdőben. Részt vett a csepeli rendőrkapitányság elfoglalásában. 1956 novemberében elhagyta az országot. 1958-ban, távollétében halálra ítélték.

144 Major Ernő (1915-1958) szíjgyártószakmát tanult. A koalíciós időben az FKgP tagja volt. 1956-ban beválasztották a Csepeli Nemzeti Bizottságba, és a helyi nemzetőrség parancsnokságával is megbízták. 1957. május 27-én letartóztatták. Első fokon tizenkét évre, jogerősen halálra ítélték. 1958. március 6-án kivégezték.

145 Andi József (1924-1958) 1942-től önkéntesen, korengedménnyel katonáskodott, de 1944-ben megszökött a szovjet frontról. 1952-ben tisztté avatták. 1945-től az MKP-MDP tagja. 1956-ban Csepelen főhadnagyi rendfokozatban szervezte a Nemzetőrséget, majd a fegyveres ellenállást. November 9-én Budafokon szovjet fogságba került, majd tartalékállományba helyezték. 1957. május 6-án letartóztatták, halálra ítélték, és 1958. március 6-án kivégezték.

146 Szűcs Károly (1911-) a forradalom leverése után valószínűleg emigrált.

147 Lukács András (1930-) a forradalom leverése után valószínűleg emigrált.

148 Kőrösi Sándor (1932-1958) 1948-ban önként jelentkezett katonának. 1951-ben belépett az MDP-be. 1956. október 31-én főhadnagyi rendfokozattal került Csepelre, ahol részt vett a harcálláspont megerősítésében, majd az ellenállásban. 1957. március 18-án letartóztatták, halálra ítélték, és 1958. március 6-án kivégezték.

149 Kőrösi Sándor és tsi, HL 742/57 - Szente Károly és tsi, BFL 3563/59.

150 Ügyészségi (továbbiakban: ü.) jkv. 1957. IX. 13. HL 742/57.

151 Ü. jkv. 1957. IX. 24. HL 742/57.

152 Ü. jkv. 1957. IX. 14. HL 742/57.

153 Jkv. 1957. I. 4. HL 742/57. (Horváth valószínűleg emigrált.)

154 Ez volt talán a legnagyobb áldozatokkal járó harc a magyar katonák és a civilek között. Hodosán Imre volt parancsnok szerint (Cselédkönyvtől a tölgyfalombig. Bp., 1984, Zrínyi, 214. o.) a felkelők rajtaütöttek a katonákon, minek következtében az ezred felderítőtisztje meghalt, és több mint 20 katona megsebesült. Hodosán őrnagy erre elrendelte a környék átfésülését, és saját bevallása szerint "a lakosság segítségével" kutatták fel az "orvlövészeket". "Hat és fél órás harcban" 80-85 felkelőt agyonlőttek, és további 30-40 főt megsebesítettek, 23 embert pedig foglyul ejtettek. A harc körülményei máig tisztázatlanok, ám az itt feltüntetett civilveszteségek vagy sokszorosan eltúlzottak, vagy ha igazak, akkor a listák döntően ártatlanokat tartalmazhatnak. Emellett teljesen valószínűtlen, hogy a helyi lakosság a felkelőkkel szemben a kiskunhalasi ezredet támogatta volna. Hodosán alakulata bizonyítottan legalább két civil foglyot agyonlőtt.

155 Oltványi László (1915-1996) 1945 előtt főhadnagy volt. 1953-ban az ÁVH bebörtönözte. Részt vett a bécsi "Magyar Forradalmi Tanács" megalakításában, majd Genovában folytatta a szervezkedést. 1957. márciusától a Magyar Szabadságharcosok Olaszországi Szövetségének elnöke lett. 1958-1968 között Brazíliában élt, majd az NSZK-ba költözött. 1981-ben megjelent memoárja: Harcok Dél-Budapesten. Ld. még !/ o.

156 Kálmán Béla (1934-) a szíjgyártó szakmáját 1952-ben katonaira váltotta. A kaposvári lövészezrednél teljesített szolgálatot, hadnagyi rendfokozattal. 1956. október 28-án jelentkezett nemzetőrnek a XX. kerületben. A Török Flóris utcai csoport parancsnokává választották. 1958. december 19-én letartóztatták, és első fokon halálra ítélték. Jogerősen életfogytiglanra csökkentették a büntetést.

157 Tóth Ferenc (1926-) a fegyverszünetben csatlakozott a felkelőkhöz. Az egyik belügyi forrás szerint letartóztatták, és ügyét átadták az ügyészségnek.

158 Gyergyói Ferenc (1932-2002) segédmunkás, 1957. január 23-án letartóztatták, és életfogytiglanra ítélték.

159 Oláh Ödön (1933-2001) a soroksáriak civil parancsnoka volt. A forradalom leverése után emigrált.

160 Gyergyói Ferenc és tsi, BFL 2593/75 - Kálmán Béla és tsi, HL 071/59 - Mecséri János és tsi, HL 031/58 -Okner Sándor, BFL 1900/58 - Viniczai János és tsi, BFL 9235/61.

161 34., 51-53. o. Ezt a közlést más források nem erősítik meg. Ekkor - Oltványi emlékezete szerint - a Juta-dombokról két harckocsit kilőttek, öt szovjet katona életét vesztette, öt pedig a felkelők fogságába került.

162 Jkv. 1958. II. 13. HL 031/58. (Rémiás 25 éves hadnagy volt 1956-ban. 1958-ban kivégezték.)

163 Jkv. 1958. I. 13. HL 031/58. (Magyar 1956-ban 22 éves honvéd volt. 1958-ban kivégezték.)

164 1958. II. 25. HL 031/58.

165 1957. XII. 23. HL 031/58. (Banácsi ÁVH-beosztott volt.)

166 A belügyi összefoglalók szerzői is ezen keseregtek 1959-ben (TH O-16797/1).

167 Oláh Jenő (1933-2001) 1956 szeptemberében szerelt le. November 4-én csatlakozott az akkor még 25-30 főnyi csoporthoz. A forradalom leverése után emigrált.

168 A belügyi jelentések 200-300 főt tüntetnek fel, véleményem szerint erősen túlozva.

169 Rudakov alezredes feljegyzése (Simó Lajos és tsa, HL 0103/60), amelyet az összes belügyi összefoglaló átvett. Szerintem ez teljesen valószínűtlen adat.

170 Rudakov feljegyzésén kívül - amely a fentebb említett dokumentum egyik részét képezi - szóbeli források is ezt támasztják alá (pl. Ómolnár Miklós: 12 nap, amely... Bp., 1989, Szabad Tér, 166. o.).

171 Corvin köz, 1956. 52. o. A szerzőnek Pongrátz Ödön mondta el a történetet.

172 Koroly T. György (1928-) 1944-ben leventeszolgálatra hívták be, ahonnan megszökött. 1949-ben tisztiiskolára küldték, híradós századparancsnok lett. Október 27-én beválasztották a kispesti forradalmi tanácsba, 31-én kinevezték Kispest katonai parancsnokává. November 20-án szolgálatra jelentkezett a Petőfi Akadémián. 1957. szeptember 13-án letartóztatták. Első fokon halálra, jogerősen 15 évre ítélték. 1963-ban szabadult.

173 Bojtor Béla (?-?) a forradalmárokhoz mint életfogytiglanra ítélt szökött fogoly csatlakozott. A harcok megszűntével elhagyta az országot.

174 Tanúkihallgatási jegyzőkönyv (továbbiakban: tk.) 1957. IX. 9. HL 200/58. (Szegedi 27 éves vízvezeték-szerelő volt. 1958-ban kivégezték.)

175 Silye Sámuel (1932-1959) vasesztergályosként dolgozott, 1953-ban bevonult. A forradalom idején rádiós rajparancsnok volt. 1959. június 6-án letartóztatták, halálra ítélték, és november 21-én kivégezték.

176 Silye Sámuel és tsi, HL 073/59. Belügyi adatok szerint (TH V-150381) a kőbányai ellenállók mintegy 150-en - a Sörgyárban, a Zalka Máté téren, a kerületi rendőrkapitányságon, a Csajkovszkij parkban - összesen 4 harckocsit, 1 páncélautót semmisítettek meg, 30 szovjet katona pedig áldozatul esett nekik.

177 Jkv. 1959. VIII. 24. HL 0121/59.

178 Jkv. 1959. VIII. 24. HL 0121/59. (Zabos honvéd volt, életfogytiglanra - első fokon halálra - ítélték.)

179 Pércsi Lajos (1911-1958) 1941-ben hivatásos katonának jelentkezett. 1944-ben részt vett a harcokban, majd átszökött a szovjetekhez. Belépett az MKP-ba és az MDP-be. A forradalom alatt a VIII. kerület katonai parancsnokhelyettese lett. 4-én a Schmidt-kastély védőihez csatlakozott. 1957. május 31-én letartóztatták, halálra ítélték, és 1958. május 10-én kivégezték.

180 Erdősi Ferenc (1935-1958) 1953-ban jelentkezett a Légvédelmi Tiszti Iskolára. 1956. november 4-én a Schmidt-kastély védőihez csatlakozott. November 12-én jelentkezett a karhatalomba. 1957. augusztus 13-án letartóztatták, halálra ítélték, és 1958. május 10-én kivégezték.

181 Csiki Lajos (1931-1958) 1948-ban önként bevonult, és belépett az MDP-be. A forradalom idején Esztergomban teljesített szolgálatot. November 4-én a Schmidt-kastély védőihez csatlakozott. 12-én jelentkezett a karhatalomba, majd belépett az MSZMP-be, és 1957-ben megkapta a Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérmet. Szeptember 12-én letartóztatták, halálra ítélték, és 1958. május 10-én kivégezték.

182 Pércsi Lajos és tsi, HL 789/57 - Báling János és tsi, BFL 2307/57. Egy belügyi összefoglaló (TH V-150481) a Schmidt-kastély védőinek létszámát egyszer 80, másutt 200-250 főben jelölte meg. E forrás szerint 9 szovjet katona elesett. Ez azonban nem valószínű, mivel nyilvánvalóan lettek volna erre utalások a periratokban.

183 Jkv. 1957. V. 31., X. 14. HL 789/57.

184 Jkv. 1957. IX. 14. HL 789/57.

185 Kósa Pál (1921-1959) belépett az MKP-ba, majd az MDP-ba, de hamarosan kizárták, "ellenséges propagandatevékenysége" miatt. 1956-ban rögvest a forradalom mellé állt, az Újpesti Nemzeti Bizottság elnöke lett. November 4-én fegyveres ellenállásra szólította fel a lakosságot. 12-én, a kerületi tanáccsal folytatott tárgyalás alatt, letartóztatták. Halálra ítélték, és 1959. augusztus 5-én kivégezték.

186 Csete István (1935-) Kunmadarason volt pilóta. A forradalom idején az Újpesti Nemzeti Tanácsot támogatta, része volt a fegyveres ellenállásban is. 1957. február 28-án letartóztatták, és 1958-ban 15 évre ítélték.

187 Gábor László (1930-1959) a XV. kerületi Vegyesipari Javító Vállalat munkaügyi osztályvezetője, az MKP-MDP tagja. 1956-ban az Újpesti Nemzeti Bizottságban tevékenykedett. Több nyelven készíttetett röpcédulákat, amelyeket a szomszédos országokba akart eljuttatni. A harcok megszűnte után is folytatta az ellenállást. 1956. november 12-én letartóztatták, halálra ítélték, és 1959. szeptember 23-án kivégezték.

188 Nagy László (?-?) a folyamőrségben szolgált őrnagyi rendfokozattal. Az újpesti forradalmi erőket támogatta. Valószínűleg emigrált a forradalom leverése után.

189 Somlyói Nagy Sándor (1902-1959) katonatiszt volt, 1941-ben a Délvidéken szolgált, 1942-ben ezredesként lovassági előadó lett. A II. világháború után egy bőrkonfekció üzemben dolgozott. 1956. október 30-án az újpesti vezetés még elutasította a jelentkezését, de a novemberi harcok idején már ők keresték fel. 1956. december 13-án letartóztatták, halálra ítélték, és 1959. július 30-án kivégezték.

190 Becslésem szerint hozzávetőleg öt-öt fő esett el mindkét oldalról, bár egy belügyi összefoglaló szerint (TH-150381) nem volt szovjet veszteség. (Az újpesti ellenállók összlétszámát sem könnyű megállapítani. Az említett belügyi dosszié egy helyütt összesen 700-ról tudósít, másutt azonban 1500-ban állapítja meg csak a Könyves Kálmán Gimnáziumban lévő erők létszámát. Ugyanez a forrás arról tudósít, hogy a nemzetőrök a szálfegyvereken kívül két páncélossal, hat 85 mm-es légvédelmi löveggel, nyolc-tíz géppuskával, 40-50 golyószóróval, 30 láda lánggránáttal és 40-50 láda kézigránáttal rendelkeztek. Mindez valószínűtlen, más forrás nem utal ilyen mérvű arzenálra. Arra vonatkozóan semmilyen adatunk nincs, hogy ebben a városrészben hány páncélost vetettek be a szovjetek.

191 Kósa Pál és tsi, BFL 4491/74.

192 Jkv. 1957. VI. 14. VIII. 9. BFL 4491/74.

193 Bogdán József (1925-) 1947-ben került a rendőrség kötelékébe, 1956-ban a XIII. kerületi rendőrfőkapitányság vezetője lett. 1945-től MKP-MDP-MSZMP párttag volt. A forradalom idején, november 4-éig kézben tartotta a kerület irányítását. A hatóságok 1957-ben perbe fogták, de végül is felmentő ítéletet hoztak. A rendőrségen azonban nem dolgozhatott tovább.

194 Belügyi adatok szerint (TH V-150381) összesen 90 főnyi volt az angyalföldi fegyveres ellenállók létszáma. Véleményem szerint ennél több, november 4-5-én nagyjából a másfélszerese lehetett.

195 Homola László (1921-) lakatos, ifjúsági válogatott ökölvívó volt. 15 éves korától részt vett a munkásmozgalomban, belépett az SZDP-be. A fronton büntetőszázadba került, majd átszökött a szovjetekhez, és harcolt a németek ellen. A Nagy Honvédő Háború érdemrend bronz fokozatát kapta. Az MKP-MDP tagja lett. 1956-ban a forradalmárokhoz csatlakozott, amiért 1956. november 26-án letartóztatták, és hat évre ítélték.

196 Csizmadi Ferenc (1932-1958) az Újpesti Vegyipari és Festékvállalatnál dolgozott. 1955-ig mint ökölvívó többször nyert budapesti ifjúsági bajnokságot. 1956. november 4-étől az angyalföldiek felkelőparancsnoka. 1957. október 27-én letartóztatták, halálra ítélték, és 1958. november 12-én kivégezték.

197 Nagy Ferenc (?-?) katonatiszt volt, a IV. és a XIII. kerületi felkelők irányításában vett részt. Valószínűleg emigrált a forradalom leverése után.

198 Bogdán József és tsi, HL 722/57 - Csizmadi Ferenc és tsi, BFL 2539/75. A XIII. kerületi harcokban mindkét fél mintegy tíz főt vesztett. Páncélosok megsemmisítéséről nincsenek források.

199 Jkv. 1957. VII. 18. BFL 451/89. (Szabóról ld. bővebben !/ o.)

200 Jkv. 1957. XII. 18. BFL 2539/75.

201 1956-os kézikönyv, 1956-os Intézet.

202 Szovjet katonai intervenció, 1956. 189., 276. o. A kötetben más, eltérő adatok is fel vannak tüntetve.

203 Becslés Je. I. Malasenko tanulmánya (In Szovjet intervenció, 1956. 276. o.) alapján.