|
Sebesültek és fegyverek
Október 24-ről 25-re virradó éjjel volt egy élményem. Mentünk az Izabella utcán autón. A sofőr azt mondta, sebesültekért megyünk. A végén valahol megálltunk, és leadott egy csomó kézigránátot meg lőszert, akkor dermedtem meg, mikor megláttam, hogy én minek a tetején ülök!
Mert míg én intézkedtem ilyen-olyan sebesültleadás tárgyában, meg a hátamon bevittem még két pácienst, addig ez a gyerek megpakolta az motor oldalkocsiját fegyverekkel, és ráültetett engem, mint egy védangyalt, fehér köpenyben a tetejére. Akkor dermedtem meg, mikor kezdi, hogy álljak fel, fütyülget jobbra-balra, visszafütyülnek és veszik át a lőszert meg a kézigránátot. Mondom, te Gyuri, ez nem az, amiért elindultunk, ezért mind a kettőnket joggal ki fognak azonnal végezni. Azt mondja, sose félj semmitől. Mondom, én nem félek, de azt tudni kell, hogy mire számíthatsz, erre már egész más szabályok vonatkoznak, úgyhogy itt pardon nem lesz! Megyünk az Izabella utcán, elérünk az Aradi utcára, kifordul egy tank, és gyalogosok, zöld ávósok eltűnnek a házak alatt. Kifordul a tank, ez leteszi a lábát, megfordítja öt méterre a tanktól a BMW motort és teljes gázzal ellenkező irányban el. Az orosz tank meg elkezd tüzelni. Mi meg közte, ami a BMW-be belefér, úgy mentünk el onnan, a két nyomsáv között. Én úgy hajoltam össze, hogy ha a fenekem lukába belemegy a golyó, akkor az agyamon jön ki. Ennyi célpontot hagytam. Az éjszaka volt még egy-két ilyen megmozdulásunk, aztán összerogyva valahogy reggelig a klinikán elaludtam, három ruszkit is bevittem, aki össze-vissza sebesítette magát, köztük volt, aki meghalt, azok között elaludtam. Akkor aludtam egy pár órát, és 25-én reggel ébredtem csak fel.
|
