A másik Magyarország – kritikai-ellenzéki mozgalmak és csoportok Magyarországon a Kádár-korszakban

Az 1956-os Intézet Közalapítvány A másik Magyarország – kritikai-ellenzéki mozgalmak és csoportok Magyarországon a Kádár-korszakban címmel kutatási programot indított el 2005-ben. A kutatási program célja a címben jelzett mozgalmak legszélesebb körére kiterjedő vizsgálat a történettudomány és történeti szociológia eszközeivel.
Miközben az utóbbi időkben mind több nosztalgia övezi a Kádár-korszakot, amely hovatovább „boldog békeidővé” stilizálódik, a közbeszédben alig esik szó a hazai szovjet típusú rendszer politikai, kulturális és morális ellenzékéről. Tiszteletreméltó kezdetek után majd tíz éve a témában releváns kutatás alig folyik. Az oktatásban (beleértve a felsőoktatást is) alig tanítanak erről. Olyan nemzedékek nőnek fel, akiknek alig van fogalma arról, hogy ezekben az évtizedekben is létezett egy „másik Magyarország”, melynek képviselői különféle módokon, más-más eszközökkel érzékeltették a hatalommal, hogy elutasítják a hazai szovjet típusú rendszert, akik nemcsak magukban „ápolták” a szembenállás tudatát, hanem készek voltak ezt megmutatni, vállalva a represszió kockázatát is.
Kutatásunk célja, hogy összegyűjtsük a „másik” Magyarországra vonatkozó adatokat, azokat feldolgozzuk, és hozzáférhetővé tegyük az oktatás, valamint minden érdeklődő számára. Nem tagadjuk, személyes elkötelezettségünk is közrejátszik abban a szándékban, hogy erre a feledésbe merülő történetre felhívjuk a köz figyelmét.
A hetvenes évek közepére már formálódott a később önmagát demokratikus ellenzékként definiáló, főleg fővárosi humánértelmiségiekből álló konglomerátum. Több olyan eseménye is volt ennek a korszaknak, amely megmutatta, hogy léteznek egymással szolidaritást vállaló személyek, akik vállalják a rendszerrel való szembefordulást. Léteztek már informális csoportok, amelyeken belül rendszeres volt a nyílt vita, a rendszer állandó kritikai elemzése. Ezek között a csoportok között természetesen volt átjárás, és sokan voltak, akik egyik csoporthoz sem tartoztak, de ismerték ezek egyes tagjait, ismerték gondolataikat. A hetvenes évek második felére a különböző társadalomtudományi műhelyekben kialakultak azok a csoportok, amelyek nyíltan vagy burkoltan szembe fordultak a létezett szocializmussal, s tudományos munkásságukban éles rendszerkritikát jelenítettek meg. Eddigre már a volt 56-os értelmiségiek „normális” állásba kerülhettek, az ő börtönélményeik is meghatározóak voltak számukra.
A prágai tavasz 1968-as szovjet leverése néhány magyar filozófust a jugoszláviai Korčula szigetén ért, s az ott jelenlévő nemzetközi konferencia résztvevői közösen tiltakoztak a Varsói Szerződés országainak beavatkozása ellen. 1977. január 9-én 34 magyar értelmiségi szolidaritási nyilatkozatot írt alá a csehszlovákiai Charta 77 polgárjogi mozgalom letartóztatott aláíróinak, melyben elítélték az ellenük gyakorolt repressziót. Prága 1968 óta nyomasztotta a magyar értelmiségieket, a magyar bevonulás szégyenét valahogy jóvá kellett tenni. Amikor jött a hír, hogy 1979. október 24-én Prágában súlyos ítéleteket szabtak ki a polgárjogi mozgalom vezetőire, a magyar értelmiség immáron másodízben, ekkor már több mint 250 aláírással szolidaritási nyilatkozatot adott ki, tiltakozásra szólítva fel a magyar államfőt és a párt első titkárát.
A két levél aláíróit különböző mértékű retorzióval sújtották. 1979-re nyilvánvalóvá vált, hogy a kádárista hatalom adminisztratív eszközei nagyon szűk határok között mozogtak, leginkább az állásból való elbocsátást jelentették, de még ennek a felelősségét is igyekeztek a főhatóságon keresztül a munkahelyi vezetőre átruházni, nehogy központi retorziónak tűnjék az aláírók megbüntetése.
A kutatás itt indult, és az oral history eszközeivel próbál közelebb jutni a történelmet mozgató személyiségek motivációihoz, „kemény” adataihoz, szociológiai jellemzőihez, a magyarországi ellenzéki mozgalom, a „másik” Magyarország kialakulásához. Az első fázis lezárulásával mintegy 30 interjú készült a két levél aláírói közül választva és megjelentettük az 1985-ös Monori Tanácskozás jegyzőkönyvét faximile kiadásban.

A magyar demokratikus ellenzék

Az 1956-os Intézet Oral History Archívuma és az OSA Archívuma 2009 tavaszán közös oral history- programot indít a magyar demokratikus ellenzék történetének minden eddiginél részletesebb és átfogóbb feltárására.
A kutatás középpontjában az 1989 előtti másfél-két évtized áll, amely (sok egyéb mellett) a magyar demokratikus ellenzék történetét öleli fel a kezdetektől, az előzményektől a rendszerváltozásig. A program során életút-interjúkat készítünk az ellenzéki mozgalom egykori résztvevőivel. Az interjúk az ellenzéki korszakhoz kötődő tevékenységekre, eseményekre, személyekre fókuszálnak, de a műfaj sajátosságából következően a visszaemlékezések felölelik az emlékező családi hátterét, a szocializációját, a pályakezdését, szakmai és magánéletét és a rendszerváltás utáni éveket is, legalábbis addig a mértékig, ameddig az ellenzéki korszakkal összefüggésben relevánsnak tekinthetők.
Célunk, hogy az interjúk során az egykori „ellenzéki” lehető legrészletesebben idézze fel, miként kapcsolódott be a mozgalom tevékenységébe, mikor, milyen akciókban vett részt, mely terület munkájába közreműködött, kikkel, hogyan tartotta a kapcsolatot. Fontos a különféle konspirációs technikák minél részletesebb megörökítése. Az interjúk során kiemelt hangsúlyt kap, hogy a visszaemlékezőt és a vele együtt tevékenykedőket mikor, milyen retorziók érték, ezt miként őrizte meg emlékezete, valamint, hogy miként idézi fel akkori érzéseit, benyomásait.
Az emlékezések történelmi kontextusba ágyazott sorsokat tartalmaznak, ezért természetes, hogy a lecsupaszított történésen túl az elbeszélő reflektál mindarra, ami vele történt, annál is inkább, mert legtöbbször nem mindennapi történelmi és politikai események tanúi szólalnak meg.

A másik Magyarország – kritikai-ellenzéki mozgalmak és csoportok Magyarországon a Kádár-korszakban és a Magyar demokratikus ellenzék projektek keretében készült életútinterjúk:

Angyalosi Gergely
Balajthy Anna
Bíró András
Bojtár Endre
Bozóki András
Bródy Ferenc
Csongor Anna
Dalos György
Dobai Péter
Erdélyi Ágnes
Erős Ferenc
Fodor Tamás
Fogarassy Miklós
Galicza Péter
Garai László
Gáspár Zsuzsa
Gereben Ferenc
Gereben István
Haraszty István Édeske
Havas Gábor
Hodosán Róza
Iványi Gábor
Janáky István
Jávor István
Juhász Pál
Kardos Julianna
Kartal Zsuzsa
Kenedi János
Kőhegyi Kálmán
Kőszeg Ferenc
Kovács András
Krokovay Zsolt
Lengyel Gabriella
Ludassy Mária
Mátis Lívia
Mécs Imre
Nagy Attila
Nagy Bálint
Örkény Antal
Pető Iván
Philipp Tibor
Prugberger Tamás
Radnóti Sándor
Révai Gábor
Simon Péter
Sulyok Miklós
Törzsök Erika
Vágner Anna
Veres Sándor
Zsámbéki Gábor