Ez év júniusában került nyilvánosságra annak a gyorsírásos feljegyzésnek az 1989-ben készült átirata, amely szó szerint rögzítette Nagy Imre 1956. október 23-i beszédét a budapesti Kossuth téren. (http://www.klubhalo.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=7363) Rodenbücher Katalin egyetemi hallgató bukkant rá Fenyvesi Mária, a kitűnő parlamenti gyorsíró idestova húsz éve készített átiratára. Fenyvesi kissé elkésett, vagy nehezen tudott bejutni az épületbe, így a beszéd első mondatairól lemaradt. Nem rögzíthette az ominózus „Elvtársak!” megszólítást és a nyomában támadt elutasító hangzavart - pedig amúgy feljegyzése pontosan megörökítette a Nagy Imre rögtönzött mondatai nyomán hallható reakciókat is. Ezek pedig korántsem voltak egyöntetűek, még kevésbé kedvezőek. (Nagy beszédének még aznap este elkészült egy „szerkesztett” változata, amelyet az MTI leadott a reggeli lapoknak. Ezt a szöveget helyezték el a Nagy Imre-per vizsgálati iratai között is. (1)

A beszéd végén Nagy Imre többször felszólította a tüntetőket, hogy térjenek békésen haza, akik ezt láthatóan nehezen, vagy egyáltalán nem akarták tudomásul venni. Végül elkezdte énekelni a Himnuszt, majd végleg elköszönt és az erkélyről visszatért az épületbe.

Fenyvesi Mária pedig követte, s elkészítette a nevezetes sztenogram folytatását. Nagy valamivel este kilenc után mondta el beszédét, a gépirat 21. oldalának alján pedig Hidas István miniszterelnökhelyettes azt mondja: „... de tíz óra van!” - és a leirat még négy és fél oldalon át folytatódik. Vagyis Fenyvesi Mária azt rögzítette, ami a miniszterelnökhelyettesi tárgyalóban körülbelül negyed tíz és negyed tizenegy között elhangzott.

Fenyvesi Mária gyorsíró világbajnok 1962-ben

Ebben a nagyjából egy órában a szobában tartózkodott három miniszterelnökhelyettes: Erdei Ferenc, Mekis József (ő volt az iroda gazdája) és Hidas István; Nagy Imre; Déry Tibor, Veres Péter, Aczél Tamás írók, valamint Fazekas György újságíró, akik Nagy Imrét kísérték Orsó utcai lakásáról a Kossuth térre; az egyetemi hallgatók küldöttsége, akiket már akkor bebocsátottak a Parlamentbe, amikor a tömeg eleje térre érkezett; továbbá mások, részben az épületből, részben tüntetők a térről. Utóbbiakat Fenyvesi természetesen nem ismerte. Néhányukat bizonytalanul vagy alig - így a 14. lapon megszólaló "bajuszos férfit" a 19. oldalon a „KISZ” (helyesen: DISZ) nevében szóló szavaiból azonosította Fazekas Györggyel (a 23. oldalon már meg is nevezte). Mint a 4. oldalon olvasható megjegyzéséből kiviláglik, Fenyvesi Mária nem is fért oda az asztalhoz, állva dolgozott, vagyis a feljegyzés minden bizonnyal töredékes. Ám ezzel együtt is páratlan - az akkori nyilvánosság viszonyai és az akkori technikai feltételek között. Fenyvesi Mária csaknem pontos lenyomatot készített a magyar forradalom első pillanatainak egyikéről, egy kiemelkedően fontos színtéren, ahol kiemelkedően fontos szereplők voltak jelen.

A Nagy Imre-beszéd felemás fogadtatása nyomán a jelenlévőket elsősorban két kérdés foglalkoztatta: mit tesz most a tömeg és hogyan reagál a tömegtüntetésre a hatalmi központ,  amelyet mindenki a párt vezetésével (Politikai Bizottságával) azonosított. Az emberek hazamennek-e (s ha nem, hová?), illetve fellépnek-e a tömeggel szemben a fegyveres testületek. Az izgatott beszélgetés közben mindkettőről érkeztek hírek, a második kérdést illetően a legdrámaibb a Magyar Rádió épülete előtti összecsapásról (8. old.).

A jelenlévők közül a tüntetők „képviselői” azt szerették volna, hogy ha már a téren Nagy Imre nem állt az „élükre”, ezt "pótlandó" mondjon azonnal beszédet a Rádióban. E második október 23-i beszédében mintegy hozza be az első beszéd okozta késést, mondjon valamit a követelésekről (a műegyetemi pontokról), esetleg mondja el, hogy kész átvenni a kormányzást. Erdei Ferenc, aki a három jelenlévő kormányfő-helyettes közül láthatóan a leginkább értette, hogy mi is történik (talán azt is, mi történhet) - ugyanakkor azonban nem a tüntetők oldalán állt! - ezt finomította arra, hogy Nagy mondja el másodszor is, a Rádióban is első beszédét, a megnyugtató, az indulatokat leszerelő mondatokat. Az érezhetően megrendült és zaklatott Nagy Imre továbbra is beszédjének mondatait ismételgette a higgadtságról és a fegyelemről - Erdei megoldására, hogy menjen a Rádióhoz, nem mondott se igent, se nemet.

Ahogy az idő előre haladt - s ahogy, feltehetően, hírek érkeztek a térről távozó emberekről - a radikálisabb hangok háttérbe szorultak. Nagy Imre elhallgatott. A prímet átvették a jelenlévő pártellenzékiek, akik elsősorban itt is pártvezetésnek beszéltek - a két másik miniszterelnökhelyettesnek, Mekisnek és Hidasnak. Ők is a tömeg megnyugtatására törekedtek. A feszültség feloldását nézetük szerint a pártvezetés azonnali nyilatkozata (reformról, változásokról, Nagy Imre miniszterelnöki kinevezéséről stb.) majd gyorsan kidolgozandó részletes reformtervei biztosítanák. A folyvást közbe-közbevágó tüntetők mellett elbeszélve belebonyolódtak abba, hogy a PB vagy a Központi Vezetőség jogosult dönteni, s hogy vajon mikor kell összehívni az utóbbit: október 31-én (ahogy híre jött), esetleg korábban, vagy azonnal. Végül Déry Tibor találta meg a formulát: Hidas és Mekis vigyék át Nagyot az Akadémia utcai pártközpontba, hogy ott megfogalmazzák a nyilatkozatot a kibontakozásról. „A nemzetet értesítsük arról, hogy a Politikai Bizottság Nagy Imre elvtárs részvételével tárgyalja az ifjúság... - mondotta Déry, de mielőtt befejezhette volna, Mekis közbevágott: - Ezt  helyesnek tartom, de ne tudatosítsák, hogy hova mennek.” A diákküldöttek utolsó próbálkozását, hogy hadd lehessenek jelen a PB ülésén, Mekis és Hidas már meglehetős magabiztossággal szerelték le. „Akkor is ebben az országban rendnek kell lenni!” - közölte Hidas. Mekis a PB iránti tiszteletre hívott fel - bár hozzátette: amíg a [PB a] helyén van... Erdei utolsó figyelmeztetésére, hogy legalább a diákság küldöttei menjenek e Rádióhoz - „miután tragikus dolgok történhetnek” - végül is mindenki elhagyta az irodát. Mekisék Naggyal a pártközpontba, a küldöttek a Rádióhoz indultak azzal, hogy majd visszatérnek megtudakolandó a döntéseket. Fenyvesi Mária feljegyzése itt ér véget.

Nagy Imre a Parlamentben 1956. október 23-án

Ami egészen különleges pillanatot örökített meg. 1956. október 23-án este a reformokért, változásokért tüntetők soraiból Mekis szobájába tóduló fiatalok már érezték a forradalom lendületét, de még nem értették saját erejüket, s azt sem, hogy az ember, akit akartak, miért nem folytatja az utat velük. Pedig Nagy beszédéből megérthették volna. Nagy Imre Kossuth téri fogadtatásának sokkhatása alatt állt és s nem értette meg, mennyi minden múlhat rajta abban a pillanatban. A pártellenzékiek azt szerették volna, ha korábbi elképzeléseik kapnak zöld utat, s ez az út a Pártközpontba vezetett, ahol a vezető testületek Naggyal az élen átalakulnak majd. Mekis és Hidas szerettek volna kiszabadulni a csávából. Akadtak megszólalók, akik a különleges és magas közönségnek a maguk tisztes rögeszméit adták elő, mint az a jogász, aki a nyílt tárgyalás követelését elemezte. A közelgő bajt talán leginkább Erdei érezte meg, de ő is megkönnyebbült, amikor Déry és Hidasék megoldása kialakult. Október 23-a valódi főszereplőit, a tüntető budapestieket alkalmi küldötteik egy pillanatra megidézték a neogót falak között. Ha ott lenne, ahol mi voltunk! - mondotta egyikük, feltehetően Nagy Imrének. Még nem volt ott. A Mekis-irodában közel került hozzájuk, de a nap végén inkább távolodott, s hosszú napok kellettek, hogy ismét közel kerüljön.

Az 1989-es átiraton az eredeti formát képként megőrizve közöljük. A nyilvánvaló elírásokat (Hidas Antal Hidas István helyett, Mekiss Mekis helyett) sem javítottuk. A gépirat Nagy Erzsébet hagyatékából került elő és a Nagy Imre Alapítvány bocsátotta rendelkezésünkre, amit ezúton köszönünk.

Budapest, 2008. október 20-án            Rainer M. János

Melléklet: Fenyvesi Mária saját sztenogramjából 1989-ben leírt gépirata

Jegyzet (1): A beszéd e változatának szövege a következő: „Kedves Elvtársak [Itt nagy zaj tört ki, részben füttykoncert, részben Nem vagyunk mi elvtársak! szavalókórusok, Nincs elvtárs! kiáltások] Kedves fiatal barátaim! [Erre válaszul Itt van egész Budapest! Itt van a nemzet! kiáltások hallatszottak] Szeretettel üdvözlöm a megjelenteket. Minden nagyrabecsülésem a magyar demokratikus ifjúságé, amely a mai demokratikus megmozdulásával és tettrekészségével elô akarja segíteni az akadályok leküzdését a szocialista demokratizmus továbbfejlesztése útjából. (Közbekiáltások: Lássuk Nagy Imrét! Egy kis fény megvilágítja az egyik harmadik emeleti erkélyt, és a parlament nemzeti színű lobogója alatt Nagy Imre integetô kezét látjuk.) A lelkesedésnek és tettvágynak azonban párosulnia kell a józansággal és felelôsségérzéssel. Ennek hiánya nagy károkat tehet edddigi demokratikus vívmányainkban, demokráciánk eddig elért eredményeiben. (Zúgott a tömeg: Nem engedjük!) Vannak akik ennek a kibontakozásnak az élére állnak, akik ezen fáradoznak. A kibontakozás lehetôsége pedig a párton belüli tárgyalás és tisztázás útja. Éppen ezért mindennél fontosabb megôrizni józanságunkat! Felelôsségérzéssel és józansággal kell haladnunk ezen az úton elôre és elôre is fogunk haladni. Az alkotmányos rend és fegyelem megôrzése a célunk, s ezen az úton elôre akarunk és elôre is fogunk menni. A Központi Vezetôség rövidesen, még ezekben a napokban meghozza a döntést, amely szilárd alapot teremt szabad, független, szocialista hazánk megteremtése érdekében. A kormány sem késlekedik a kibontakozással. (Zaj, moraj.)
Kedves barátaim! Engem azért hívtak, hogy mondjam meg a véleményemet. Tehát véleményemet akarom nyilvánítani! Hallgassatok rám! Azt hiszem, szavaimban még nem csalatkoztatok! (Zúg a tömeg. Helyeslô moraj: Úgy van! Úgy van!) Bízom abban, és nektek is bízni kell abban, hogy a parlament alkotmányos úton elhárítja az akadályokat és napirendre kerülnek azok a demokratikus szempontok, amelyeket megkövetelnek az események! Éljen a párt! Éljen a Népköztársaság! (A tömeg tovább morajlik. Nagy Imrét akarja még hallani.) ... Bízom abban, hogy a fegyelem és a rend terén kommunistákhoz méltóan viselkedtek. Fogadjatok nekem szót és rendben, fegyelmezetten vegyünk most búcsút egymástól. (További moraj, helyenként éles fütty [...]) Bízzunk a jövôben, és abban az erôben és igyekezetben, amelyek engem is eltöltenek, s amely alapja kell, hogy legyen jövônk, a szocialista demokratizmus kibontakozásának. Ismételten hangsúlyozom: a józanságra mindennél nagyobb szükség van. Most pedig énekeljük el a Himnuszt.” ( MOL XX-5-h Nagy Imre és társai pere, Vizsg. ir. 8. köt. 12-13. pp.)

Ez év júniusában került nyilvánosságra annak a gyorsírásos feljegyzésnek az 1989-ben készült átirata, amely szó szerint rögzítette Nagy Imre 1956. október 23-i beszédét a budapesti Kossuth téren. (http://www.klubhalo.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=7363) Rodenbücher Katalin egyetemi hallgató bukkant rá Fenyvesi Mária, a kitűnő parlamenti gyorsíró idestova húsz éve készített átiratára. Fenyvesi kissé elkésett, vagy nehezen tudott bejutni az épületbe, így a beszéd első mondatairól lemaradt. Nem rögzíthette az ominózus „Elvtársak!” megszólítást és a nyomában támadt elutasító hangzavart - pedig amúgy feljegyzése pontosan megörökítette a Nagy Imre rögtönzött mondatai nyomán hallható reakciókat is. Ezek pedig korántsem voltak egyöntetűek, még kevésbé kedvezőek. (Nagy beszédének még aznap este elkészült egy „szerkesztett” változata, amelyet az MTI leadott a reggeli lapoknak. Ezt a szöveget helyezték el a Nagy Imre-per vizsgálati iratai között is. (1)

A beszéd végén Nagy Imre többször felszólította a tüntetőket, hogy térjenek békésen haza, akik ezt láthatóan nehezen, vagy egyáltalán nem akarták tudomásul venni. Végül elkezdte énekelni a Himnuszt, majd végleg elköszönt és az erkélyről visszatért az épületbe.

Fenyvesi Mária pedig követte, s elkészítette a nevezetes sztenogram folytatását. Nagy valamivel este kilenc után mondta el beszédét, a gépirat 21. oldalának alján pedig Hidas István miniszterelnökhelyettes azt mondja: „... de tíz óra van!” - és a leirat még négy és fél oldalon át folytatódik. Vagyis Fenyvesi Mária azt rögzítette, ami a miniszterelnökhelyettesi tárgyalóban körülbelül negyed tíz és negyed tizenegy között elhangzott.

Fenyvesi Mária gyorsíró világbajnok 1962-ben

Ebben a nagyjából egy órában a szobában tartózkodott három miniszterelnökhelyettes: Erdei Ferenc, Mekis József (ő volt az iroda gazdája) és Hidas István; Nagy Imre; Déry Tibor, Veres Péter, Aczél Tamás írók, valamint Fazekas György újságíró, akik Nagy Imrét kísérték Orsó utcai lakásáról a Kossuth térre; az egyetemi hallgatók küldöttsége, akiket már akkor bebocsátottak a Parlamentbe, amikor a tömeg eleje térre érkezett; továbbá mások, részben az épületből, részben tüntetők a térről. Utóbbiakat Fenyvesi természetesen nem ismerte. Néhányukat bizonytalanul vagy alig - így a 14. lapon megszólaló "bajuszos férfit" a 19. oldalon a „KISZ” (helyesen: DISZ) nevében szóló szavaiból azonosította Fazekas Györggyel (a 23. oldalon már meg is nevezte). Mint a 4. oldalon olvasható megjegyzéséből kiviláglik, Fenyvesi Mária nem is fért oda az asztalhoz, állva dolgozott, vagyis a feljegyzés minden bizonnyal töredékes. Ám ezzel együtt is páratlan - az akkori nyilvánosság viszonyai és az akkori technikai feltételek között. Fenyvesi Mária csaknem pontos lenyomatot készített a magyar forradalom első pillanatainak egyikéről, egy kiemelkedően fontos színtéren, ahol kiemelkedően fontos szereplők voltak jelen.

A Nagy Imre-beszéd felemás fogadtatása nyomán a jelenlévőket elsősorban két kérdés foglalkoztatta: mit tesz most a tömeg és hogyan reagál a tömegtüntetésre a hatalmi központ,  amelyet mindenki a párt vezetésével (Politikai Bizottságával) azonosított. Az emberek hazamennek-e (s ha nem, hová?), illetve fellépnek-e a tömeggel szemben a fegyveres testületek. Az izgatott beszélgetés közben mindkettőről érkeztek hírek, a második kérdést illetően a legdrámaibb a Magyar Rádió épülete előtti összecsapásról (8. old.).

A jelenlévők közül a tüntetők „képviselői” azt szerették volna, hogy ha már a téren Nagy Imre nem állt az „élükre”, ezt "pótlandó" mondjon azonnal beszédet a Rádióban. E második október 23-i beszédében mintegy hozza be az első beszéd okozta késést, mondjon valamit a követelésekről (a műegyetemi pontokról), esetleg mondja el, hogy kész átvenni a kormányzást. Erdei Ferenc, aki a három jelenlévő kormányfő-helyettes közül láthatóan a leginkább értette, hogy mi is történik (talán azt is, mi történhet) - ugyanakkor azonban nem a tüntetők oldalán állt! - ezt finomította arra, hogy Nagy mondja el másodszor is, a Rádióban is első beszédét, a megnyugtató, az indulatokat leszerelő mondatokat. Az érezhetően megrendült és zaklatott Nagy Imre továbbra is beszédjének mondatait ismételgette a higgadtságról és a fegyelemről - Erdei megoldására, hogy menjen a Rádióhoz, nem mondott se igent, se nemet.

Ahogy az idő előre haladt - s ahogy, feltehetően, hírek érkeztek a térről távozó emberekről - a radikálisabb hangok háttérbe szorultak. Nagy Imre elhallgatott. A prímet átvették a jelenlévő pártellenzékiek, akik elsősorban itt is pártvezetésnek beszéltek - a két másik miniszterelnökhelyettesnek, Mekisnek és Hidasnak. Ők is a tömeg megnyugtatására törekedtek. A feszültség feloldását nézetük szerint a pártvezetés azonnali nyilatkozata (reformról, változásokról, Nagy Imre miniszterelnöki kinevezéséről stb.) majd gyorsan kidolgozandó részletes reformtervei biztosítanák. A folyvást közbe-közbevágó tüntetők mellett elbeszélve belebonyolódtak abba, hogy a PB vagy a Központi Vezetőség jogosult dönteni, s hogy vajon mikor kell összehívni az utóbbit: október 31-én (ahogy híre jött), esetleg korábban, vagy azonnal. Végül Déry Tibor találta meg a formulát: Hidas és Mekis vigyék át Nagyot az Akadémia utcai pártközpontba, hogy ott megfogalmazzák a nyilatkozatot a kibontakozásról. „A nemzetet értesítsük arról, hogy a Politikai Bizottság Nagy Imre elvtárs részvételével tárgyalja az ifjúság... - mondotta Déry, de mielőtt befejezhette volna, Mekis közbevágott: - Ezt  helyesnek tartom, de ne tudatosítsák, hogy hova mennek.” A diákküldöttek utolsó próbálkozását, hogy hadd lehessenek jelen a PB ülésén, Mekis és Hidas már meglehetős magabiztossággal szerelték le. „Akkor is ebben az országban rendnek kell lenni!” - közölte Hidas. Mekis a PB iránti tiszteletre hívott fel - bár hozzátette: amíg a [PB a] helyén van... Erdei utolsó figyelmeztetésére, hogy legalább a diákság küldöttei menjenek e Rádióhoz - „miután tragikus dolgok történhetnek” - végül is mindenki elhagyta az irodát. Mekisék Naggyal a pártközpontba, a küldöttek a Rádióhoz indultak azzal, hogy majd visszatérnek megtudakolandó a döntéseket. Fenyvesi Mária feljegyzése itt ér véget.

Nagy Imre a Parlamentben 1956. október 23-án

Ami egészen különleges pillanatot örökített meg. 1956. október 23-án este a reformokért, változásokért tüntetők soraiból Mekis szobájába tóduló fiatalok már érezték a forradalom lendületét, de még nem értették saját erejüket, s azt sem, hogy az ember, akit akartak, miért nem folytatja az utat velük. Pedig Nagy beszédéből megérthették volna. Nagy Imre Kossuth téri fogadtatásának sokkhatása alatt állt és s nem értette meg, mennyi minden múlhat rajta abban a pillanatban. A pártellenzékiek azt szerették volna, ha korábbi elképzeléseik kapnak zöld utat, s ez az út a Pártközpontba vezetett, ahol a vezető testületek Naggyal az élen átalakulnak majd. Mekis és Hidas szerettek volna kiszabadulni a csávából. Akadtak megszólalók, akik a különleges és magas közönségnek a maguk tisztes rögeszméit adták elő, mint az a jogász, aki a nyílt tárgyalás követelését elemezte. A közelgő bajt talán leginkább Erdei érezte meg, de ő is megkönnyebbült, amikor Déry és Hidasék megoldása kialakult. Október 23-a valódi főszereplőit, a tüntető budapestieket alkalmi küldötteik egy pillanatra megidézték a neogót falak között. Ha ott lenne, ahol mi voltunk! - mondotta egyikük, feltehetően Nagy Imrének. Még nem volt ott. A Mekis-irodában közel került hozzájuk, de a nap végén inkább távolodott, s hosszú napok kellettek, hogy ismét közel kerüljön.

Az 1989-es átiraton az eredeti formát képként megőrizve közöljük. A nyilvánvaló elírásokat (Hidas Antal Hidas István helyett, Mekiss Mekis helyett) sem javítottuk. A gépirat Nagy Erzsébet hagyatékából került elő és a Nagy Imre Alapítvány bocsátotta rendelkezésünkre, amit ezúton köszönünk.

Budapest, 2008. október 20-án            Rainer M. János

Melléklet: Fenyvesi Mária saját sztenogramjából 1989-ben leírt gépirata

Jegyzet (1): A beszéd e változatának szövege a következő: „Kedves Elvtársak [Itt nagy zaj tört ki, részben füttykoncert, részben Nem vagyunk mi elvtársak! szavalókórusok, Nincs elvtárs! kiáltások] Kedves fiatal barátaim! [Erre válaszul Itt van egész Budapest! Itt van a nemzet! kiáltások hallatszottak] Szeretettel üdvözlöm a megjelenteket. Minden nagyrabecsülésem a magyar demokratikus ifjúságé, amely a mai demokratikus megmozdulásával és tettrekészségével elô akarja segíteni az akadályok leküzdését a szocialista demokratizmus továbbfejlesztése útjából. (Közbekiáltások: Lássuk Nagy Imrét! Egy kis fény megvilágítja az egyik harmadik emeleti erkélyt, és a parlament nemzeti színű lobogója alatt Nagy Imre integetô kezét látjuk.) A lelkesedésnek és tettvágynak azonban párosulnia kell a józansággal és felelôsségérzéssel. Ennek hiánya nagy károkat tehet edddigi demokratikus vívmányainkban, demokráciánk eddig elért eredményeiben. (Zúgott a tömeg: Nem engedjük!) Vannak akik ennek a kibontakozásnak az élére állnak, akik ezen fáradoznak. A kibontakozás lehetôsége pedig a párton belüli tárgyalás és tisztázás útja. Éppen ezért mindennél fontosabb megôrizni józanságunkat! Felelôsségérzéssel és józansággal kell haladnunk ezen az úton elôre és elôre is fogunk haladni. Az alkotmányos rend és fegyelem megôrzése a célunk, s ezen az úton elôre akarunk és elôre is fogunk menni. A Központi Vezetôség rövidesen, még ezekben a napokban meghozza a döntést, amely szilárd alapot teremt szabad, független, szocialista hazánk megteremtése érdekében. A kormány sem késlekedik a kibontakozással. (Zaj, moraj.)
Kedves barátaim! Engem azért hívtak, hogy mondjam meg a véleményemet. Tehát véleményemet akarom nyilvánítani! Hallgassatok rám! Azt hiszem, szavaimban még nem csalatkoztatok! (Zúg a tömeg. Helyeslô moraj: Úgy van! Úgy van!) Bízom abban, és nektek is bízni kell abban, hogy a parlament alkotmányos úton elhárítja az akadályokat és napirendre kerülnek azok a demokratikus szempontok, amelyeket megkövetelnek az események! Éljen a párt! Éljen a Népköztársaság! (A tömeg tovább morajlik. Nagy Imrét akarja még hallani.) ... Bízom abban, hogy a fegyelem és a rend terén kommunistákhoz méltóan viselkedtek. Fogadjatok nekem szót és rendben, fegyelmezetten vegyünk most búcsút egymástól. (További moraj, helyenként éles fütty [...]) Bízzunk a jövôben, és abban az erôben és igyekezetben, amelyek engem is eltöltenek, s amely alapja kell, hogy legyen jövônk, a szocialista demokratizmus kibontakozásának. Ismételten hangsúlyozom: a józanságra mindennél nagyobb szükség van. Most pedig énekeljük el a Himnuszt.” ( MOL XX-5-h Nagy Imre és társai pere, Vizsg. ir. 8. köt. 12-13. pp.)